Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Tisztújítás
[ József Attila Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. augusztus 18. vasárnap    Mai névnap(ok): Ilona a - a - a
Monoszlóy Dezső

MONOSZLÓY DEZSŐ

 

Szúrjuk-e hasba nagyanyót?

 

 

A porszívó egyelőre a másik szobában cincog, időnként azonban vészesen felbúg, ez a végső rohamot, az egész lakás lerohanását jelzi. Vannak zajok, amelyek úgy terjednek, mint a ragály, minden zugba beférkőznek. Gergely hasztalan igyekszik menekülni előlük, már az ő fejében is benne ül a porszívógép, nem kívülről, belülről zakatol. Pedig előbb még hajnali kocsikázások emléke lebegett íróasztala körül.

– Hi-ha! – szippantana az emlék irányába, bár tudja, elkésett próbálkozás, a porszívó zajába ez a szippantás is belefullad. De azért még egyszer, most hangosabban mondja – Hi-ha!

Glória elzárja a masinát. – Mondtál valamit? – A kérdés szobányi távolságból is felelősségrevonóan hangzik. Gergely meg se mukkan. – Érdekes, azt hittem, mondtál valamit. – A porszívó újból felbődül, ezúttal mintha még hangosabban szólna. Így is van, mert egyre inkább közeledik Gergely íróasztalához.

– Nem zárnád el? – mered Gergely a gépre.

– Dehogyis nem – helyesel Glória –, azonnal elzárom. Miért ne zárnám el, az angyalok majd kitakarítanak.

– Az angyalok – ismétli Gergely.

– Igen, az angyalok, mert valakinek csak ki kell takarítani, hiszen olyan büdös van itt, mint egy tigrisketrecben.

Gergely a gépet bámulja, legszívesebben belerúgna. – Tudod, mire gondoltam?

– Nem.

– Hajnali kocsikázásokra.

– Miféle kocsikázásokra?

– Gyerekkoromban az öreg, rozoga hintónkkal utaztunk hetivásárra nagyanyóval.

– Ja, azzal a patinással.

– Nem patinásat, rozoga, öreg hintót emlegettem.

– Máskor patinásnak szoktad becézni.

– Hajnali háromkor keltünk, koromsötétben…

– Ne mondd!

– Mit ne mondjak?

– Hogy éjszaka háromkor sötét van.

– Ilyentájt van úgy is, hogy pirkad.

– Pirkad… pirkad…! Imádom ezeket a falusi fordulataidat. – Glória utolsó megjegyzése a porszívó szemetes-zacskójában egy tévedésből elnyelt biztosítótű szomszédságában zörög. – Mert mindent leszór a földre. – Glória ezt harmadik személyben mondja. A grammatikai fordulat semmit sem enyhít a szemrehányáson és Gergelyt sem juhászítja meg, ő még mindig hajnali kocsikázások hangulatában ringatná magát.

– Érdekes, mennyire a bögyödben van, hogy gyerekkorodban nem kocsikázhattál.

Gergely kijelentése rejtélyes hatalommal bír. Azonnal leállítja a masinát. Glória nagy oroszlán szemei valószínűtlenül kicsire húzódnak. – Nekem? Vedd tudomásul, falusi dolgok után sohasem sóvárogtam, sem én, sem az apám.

– Na persze, apád se – Gergely a levegőbe pöcköl, Glória lebiggyesztett szájjal figyeli.

– Mit akarsz apámmal?

– Én semmit, te említetted.

– Annál ő sokkal intellektuálisabb természetű volt, hogysem patinás hintókról áradozott volna.

– Ki áradozik? Egyszerűen eszembe jutottak azok a hajnali kocsikázások. Plédekbe csavarva ültünk hátul a hintóban, nagyanyó meg én. A bakon Holkó bácsi, a parádéskocsis. Hihetetlenül tudott káromkodni.

– Mint általában a kocsisok.

A porszívó jelenleg néma. Ez még inkább kiemeli a szoba kietlenségét. Itt aztán igazán semmibe se érdemes belefogni, mintha ilyesmit sugallna. Kár bármit mondani, Glóriát úgysem érdekli. Gergelynek azért sikerül a szoba kietlenségét különféle, nem is egészen odatartozó figurákkal benépesítenie. Például egy madárfejű öreggel, akivel tegnap találkozott az utcán. Hátizsákjából pehelypaplan lóg, tántorogva leül az egyetlen karosszékbe. Oda persze aligha, mert ott Glória terpeszkedik, lábát masszírozza. Az öregnek tehát fel kell pattannia a karosszékből, nehogy Glória ölében ragadjon. Még csak az hiányozna! Lenne haddelhadd, a bocsánatkérő vigyorgás se segítene. Az ilyen pehelypaplanos vénséghez bizonyára részeges lány vagy fiú is tartozik, akik időnként befogadják és kirúgják, ehhez kell a pehelypaplan, a befogadáshoz és a kirúgáshoz.

– Mint általában a kocsisok – ismétli diadalmasan Glória.

Na persze, a hajnali kocsikázásokról volt szó, ennél kell maradni. Az öreggel hiába hozakodna elő, Glória letorkolná. – Most is hallom a lovak trappolását – igen, jobb ebbe fogódzkodni.

– Mind a négyét?

– Miféle négyét?

– Gondolom, négy lónál alább nem adtátok.

– Senki sem járt négylovas hintóval hetivásárba, mi is csak kettes fogattal mentünk, Magdival meg Mariskával.

Gergely egyre kényszeredettebben válaszol. Már magára is haragszik, amiért belekezdett. Nem tudja, hogyan fejezze be a történetet, hiányzik a csattanója. Glória lefitymáló mosolya csak legyintene utána, na veled aztán igazán semmi se történt!, vagy: jé, szinte lúdbőrzik a hátam az izgalomtól! Gergely tisztában van vele, eget-földet megrázó eseményekben nemigen volt része, mégis szeretne emlékeihez ragaszkodni, egyet-kettőt felmutatni, megőrizni. De egyetlen emlék közepéig sem jut, a legyintés feledésbe parancsolja őket: Ami volt az volt, fuccs!

– Két-három órába telt, míg a hetivásár színhelyére értünk.

– Egyszóval a világvégén laktatok nagyanyóval.

– Miért laktunk volna a világvégén? A hetivásár volt tőlünk két-három órányira. Azok a tükrös kalácsok, azok a lacikonyhák! Amikor leszálltunk a kocsiról, azonnal megcsapott az illat. Micsoda hurkákat és kolbászokat sütöttek akkoriban! Az egyik lacikonyhában borjúvirslit is lehetett kapni, tiszta borjúhúsból… és olyan egészen vékonyra fent kések hevertek a kolbászok mellett…

– Állati érdekes! – lelkendezik Glória.

Gergely elhallgat, már ő se tudja, mit akart azokkal a késekkel. Hiába erőlködik, nem jut eszébe semmi kiegészítő élmény. A néma porszívóra és a kietlen szobára bámul. Ha most betoppanna az ismeretlen vénember, s a lakás közepére dobná a pehelypaplant! De csak Gergely cigarettahamuja pottyan váratlanul a földre.

– Mit hamuzol a szőnyegre? – szörnyülködik Glória. – Azt hiszed, még mindig a hintóban ülsz?

Mondhatná természetesen, hogy akkoriban még nem dohányzott, de nem ezt mondja, hirtelen eszébe jut valami, a füle is kipirosodik tőle. – S aztán tudod, az egyik kést, amelyik a legkeskenyebbre volt fenve, felkaptam és hasba szúrtam a nagyanyót.

– Mit csináltál? – tátja el a száját Glória.

– Na ja – Gergely rájön, elvetette a sulykot, visszakozik azonmód –, nem, hát persze, hogy nem szúrtam hasba, te is tudod, végelgyengülésben halt meg, kilencvenéves korában…

– Így igaz – csattan fel ellentmondást nem tűrőn Glória.

Mégiscsak hasba kellett volna szúrni, gondolja Gergely, s ha ezt hangosan mondaná, akkor se hallaná senki, mert zsákmányra éhes vadállatként közben újból felbúg a masina.

 

 

 

Kicsoda?

 

 

Korsó sör. Fél deci rum. Úgy állnak egymás mellett, mint sárga bulldog és piros mopszli. De nem ugatnak. Az ember se ugat, tartja a korsót, valamit leiszik a habból, aztán fogja a mopszlit, beleönti a bulldogba. Rém fancsali arcot vág. Szomorú ember. Ezt az újságíró gondolja róla, aki a szomszédos pulttól figyeli. Egyedül lehet. Nincs senkije. De valamikor volt valakije, csak nagymama megharagudott rá, és elátkozta. Hirtelen maga se tudja, miért jutott eszébe saját nagyanyja. Csodálatos öregasszony volt. Ha megivott egy deci bort, mindjárt rákezdte: „Én csak annyit mondtam, dűljön össze a háza, és összedőlt”. Más haragosait másképp büntette. Amit ő parancsolt, a Jóisten végrehajtotta. Persze erre az emberre igazán nem haragudhatott, nem is ismerte. A pasi másért szomorú. Például, meghalt a felesége. Szerette és meghalt. Ez a legegyszerűbb. Az írók, ha a történettel nem tudnak mit kezdeni, mindjárt meghalasztanak valakit. Ha még ez se segít, gyilkosságokat és egyéb hátborzongató tetteket gabalyin-tanak a mesébe. Fontos, hogy történjék, láthatóan történjék valami. Hullákkal, eseményekkel kell elszámolni az olvasóknak. Mintha ez lenne a legfontosabb. Pedig a cselekedetekről nem érdemes írni. Az kívülről is látható. Ami belül történik, az az izgalmasabb. A halál talán már nem is tartozik ide.

De miért ilyen szomorú ez az ember? Például volt egy felesége, de nem halt meg. Így jobb. Az élők között lehet inkább árvának maradni. A pasit aztán becsukták. Ártatlanul belekeveredett valamibe. Mondjuk a személyi kultusz idején. A feleségét is bezárták. Ültek egymáshoz közel, mégis egymástól távol, és az életükön gondolkoztak. Addig nem értek rá, hogy ezen törjék a fejüket, mert mindig kellett valamit csinálni. Az asszony vezette a háztartást, a férfi hivatalba járt. Most azonban egész nap gondolkozhattak. A férfi amíg gondolkozott, egyre inkább rájött, mennyire szereti a feleségét. A napokat is ennek az érzésnek a valutájában számolta. Ha majd kiengedik őket, nem lesz semmijük, de ez nem baj, az első tette az lesz, átöleli az asszonyt. Akárhol, akár egy padon. Az asszony is gondolkozott. Rájött, hogy már nem szereti a férjét. Tulajdonképpen sohase szerette, és most is bajba keveredett miatta. Ha kijönnek, nem lesz semmijük. Aztán kiengedték őket, és leültek a padra. A férfi meg akarta csókolni az asszonyt. Az asszony riadtan tiltakozott. Mindkettőjük ruhájából orrfacsaró naftalinszag áradt, nemrégen kapták vissza a börtönraktárból. És a vágyakon keresztül nem lehet semmit se megérteni. Semmit. Azóta iszik. Megfogja a piros mopszlit, és beleönti a bulldogba. Persze másért is szomorkodhat. Egyszerűen nincs jóban önmagával. Ki nem mondott mondatok szorultak belé és most azokkal vitatkozik. A fecsegők kifröccsentik magukból a könnyeket, de ez szűkszavú pali, csak a bulldogot szorongatja a markában, és azt hiszi, a főnökével felesel. Megismerkedhetne vele. Akkor többet meg lehetne tudni. Pohár sörét óvatosan közelebb csúsztatja a pult sarkához.

– Rossz idő van.

A szomorú ember a sör maradéka fölött rábámul.

– Ilyenkor kicsit belülről is fázik az ember.

A másik nem szól semmit.

– Nem igaz?

– Nem ismerkedem – mondja. Hangja konok, elutasító. Az újságíró visszahúzza a söröspoharát. Némiképp megbántottnak érzi magát. A pasi amolyan gyanakvó börtöntöltelék. Nem is a személyi kultusz idején került a sittre. Közönséges bűnöző. Sikkasztott, vagy valami effélét művelt és akkor mit van oda? A feleségének teljesen igaza van, ha nem borult mindjárt a nyakába azon a padon…

Később kissé megenyhült. Ha nem akar ismerkedni, hát nem akar. Ha megismerkednek, akkor se tudna meg róla semmit. Egy ember úgyse képes elmondani saját magát, egy embert legföljebb megérezni lehet. Ezt a Kicsoda urat is. Ez egy szomorú flótás. Érdekes, az állatokon nem tűnik fel annyira, ha szomorúak. Még nem látott soha szomorú rinoce-roszt. Vagy pedig csak csupa szomorú rinoceroszt látott. Mindegyik egyforma volt. Egyik se röhögött. Az állatok nem röhögnek. Az emberek igen. És amelyik nem röhög, az más, mint a többi. Ez a Kicsoda úr is más. Vajon mi a foglalkozása? Nagy lapátkeze van. Ezzel akármit markolhat. De a számtantanárnak is ilyen nagy keze volt, szinte elveszett benne a kréta. Úgy fogta, mintha csákányt szorongatna. Egyszerre kíváncsi lett, mi a foglalkozása. Megint közelebb csúsztatta söröspoharát.

– Ne haragudjék, hogy zavarom, az előbb már kijelentette, nem akar ismerkedni, de nem is erről van szó, mindnyájunknak van valami hobbyja, hogyismondják, kedvtelése, nos, én azzal szoktam szórakozni, hogy kitalálom, kinek mi a foglalkozása.

Kicsoda úr hangtalanul fogadta a szóáradatot.

– A maga foglalkozásáról is tűnődtem magamban, ahogy a söröskorsót fogja a kezében, igen, azt gondoltam, hogy szobrász (valójában nem gondolt semmit, csak éppen ez a szó kívánkozott ki a száján), az ilyen barchobázás persze igen nehéz, mert keze után ítélve gépkocsivezető vagy körorvos is lehetne, ugyebár…

– Menjen a fenébe!

Ez határozottan hangzott. Kicsoda úr még erősebben megmarkolta a sörös kriglit. Az is lehet, hogy a fejéhez vágja. Éppen ez lenne szobrász? Hiszen ez egy bugris! Amúgy is mindegy, kinek mi a foglalkozása, abból sem derül ki semmi. Egy villamoskalauz okosabb lehet, mint egy orvos. És egy szobrásznak miért kellene éppen okosnak, műveltnek vagy finomnak lennie? Egy nem igazán jelentős szobrásznak egyáltalán nem kell. Ha van kézügyessége és még valami, akkor odacsap, ahová kell. A foglalkozás csak keret, legföljebb forma, de Kicsoda úr szomorúsága tartalom. Az előbb azt mondta, menjen a fenébe. Ezen meg kellene sértődnie. De Kicsoda úr ezt személytelenül mondta, a szomorúság személytelenségével, és különben sem ismerik egymást, így azt se tudja, ki sértette meg. Kicsoda urat is biztosan gyakran küldözgették a fenébe, ő az egészet csak tovább adja, visszhangozza a szavakat, egyszer bedobták a tantuszt és most működik a készülék. Vagy nem is tantuszt dobtak a készülékbe, hanem gombot. Kicsoda úr leült a padra, és arra gondolt, hogy kétszáz napon keresztül minden éjjel azt álmodta, ezen a padon fog ülni. A felesége szörnyű kívánatos lesz, reszketni fog a keze, átöleli a nyakát. De nem ez történt, a tantusz helyett bedobták a gombot, menjen a fenébe, a többi érthető.

A pultra légy szállt. Az újságíró a legyet nézegette. Annak idején a természetrajzórán megtanulta, meddig élnek a legyek, de már elfelejtette. Ezt a legyet nagyon öregnek vélte. Kicsoda úr azonban ennél is sokkal öregebb. És ami a legbosszantóbb, a legyek öregsége láthatatlan, a Kicsoda úré hivalkodó. Nem elég, hogy szomorú, még öreg is, most aztán tessék sajnálni. Bezzeg Rubinstein nyolcvan éves kezekkel zongorázik, de ott vannak szellemi szárnyak, amelyek leütik helyette a billentyűt. Rubinsteint nem kell sajnálni, Rubinstein nem öreg, sőt, egyenesen példázza, hogy lehet szellemi végtagokat növeszteni. Ezzel szemben ez a Kicsoda úr folyton csupán a saját két lábára támaszkodott, persze hogy elfáradt. És pimaszkodik a szomorúságával! Egyenesen az ember szemébe vágja, hogy az élet rossz, csúnya és értelmetlen. Nem érdemes egyebet cselekedni, csak megfogni a mopszlit és beleönteni a bulldogba. Kár, hogy nem él a nagyanyja, az ráncba szedte volna. Megmagyarázta volna neki, kinek van joga a szomorússágra. Nézze meg ez a Kicsoda úr a vak koldusokat, meg azokat, akiknek fél lábuk van, esetleg a félbolond törpét, aki újságot árul, s nem tud nőt kapni magának, éjjelenként a temető körül ólálkodik, egyszer már bíróság elé is állították. Kicsoda úr sokra menne nagyanyó példáival. Hiszen mindenki csak saját szomorúságát ismeri. Kicsoda úr nem tudja elképzelni a vakok szomorúságát, vagy esetleg rosszul képzeli el, s azok helyett is szomorú. Még szerencse, hogy van pénze még egy bulldogra és még egy mopszlira. Ő is megpróbálhatná. Rendelhetne egy mopszlit és beleönthetné a maradék sörébe. Úgyse próbálta még. Brrr! Habár ez is szokás kérdése. Van, aki csigát eszik, és a kínaiak agyagba bugyolálják és lilára rohasztják a tojást. A szomorúságnak még sincs receptje. Kicsoda úr hülye. Szomorú, és rendel egy bulldogot meg egy mopszlit. Ehhez joga van. De azután is szomorú marad, és ez kész disznósság. Akkor minek issza? Inkább kitalálhatná a hajhullás elleni szert. De azt nem tudja kitalálni. Gondolkozik, és nem megy. Ha ki tudna találni valamit, nem lenne szomorú. Vagy ha lenne valakije. De senkije sincs. Talán egyszer már kitalált valamit, rájött valami rossz dologra, arra, hogy semmit sem érdemes kitalálni, az embernek sohase lehet senkije, végeredményben mindenki csak önmagához tartozik. És ez is ideig-óráig tart, az egész élet elmegy a francba. Csakhogy ilyesmikre más is rájött, ezért még nincs joga, hogy beleavatkozzék idegen emberek életébe, például az övébe, aki gyanútlanul betér egy kis sörre ebbe az ivóba, még át kell vennie az angol szavakat, fél óra múlva a menyasszonyával találkozik, seregnyi dolgot kell a fejében tartson, s egyszer csak elébe toppan ez a Kicsoda úr a maga általános szomorúságával, s arra kényszeríti, hogy az ő kicsodaságán gondolkozzék. Hát kicsoda ő? A fene egye meg, egy ember. Egy ember, aki fogja a mopszlit, és beleönti a bulldogba. Az ő baja, mi köze hozzá!

2002-11-19 11:55:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
G. Ferenczy Hanna: Versek, mesék gyerekeknek
Versek, mesék gyerekeknek - Hanna néhány írásával régi-régi tévéműsorokban, sőt egy meséjével - a Gombavár cíművel - filmben is találkozhattak, akik a múlt század hatvanas éveiben voltak gyerekek. Talán a maiak is örülnek nekik; s talán valakinek eszébe jutnak azok a gyerekek is, akik nem az internetről szeretnének meséket olvasni-hallani, hanem hagyományos, papírból készült könyvekből! [ tov?b ]
Tekintet
Kulturális szemle
Kiadja a TEKINTET ALAPÍTVÁNY

A kuratórium tiszteletbeli elnöke: Juhász Ferenc
A folyóiratot jegyzi: Ördögh Szilveszter

Indult: 1988-ban

[ tov?b ]
Lyukasóra
A Lyukasóra átlagosan a terjedelem egyharmadában verseket, kétharmadában prózai műveket közöl. Az utóbbiak között a novellákon, tárcákon, regényrészleteken kívül rendszeresen helyet kapnak útijegyzetek, esszék, tanulmányok, kritikák is, továbbá folyamatosan megjelennek interjúk az irodalmi, művészeti élet jeleseivel, s más kiemelkedő személyiségekkel. [ tov?b ]
PREMIER - művészeti magazin
Színház + az egész világ - havonta megjelenő művészeti magazin a Teraszon is! Papíron keresse a hírlapárudákban! [ tov?b ]
Könyvek - egyszer úgyis megjelennek
Többen, nagy tapasztalatú irodalmárok: "amit egyszer leírtak, az előbb-utóbb úgyis megjelenik". (Egyelőre) virtuális könyvek. [ tov?b ]
Onagy Zoltán internetes beszélgetése Norman Károllyal
Vasi Ferenc Zoltán
Szauer Ágoston
Tatár Sándor
Sz. Nagy Csaba
Somos Béla versei
Somos Béla
Tarnai László
Pallag Tibor
Pintér Lajos
Sándor András
Sárándi József versei
Nyírfalvi Károly
Norman Károly
Lászlóffy Csaba
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]