Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

L1 Táncművek - Frans Poelstra: Zaubert
[ MU Színház ]
fotó Peti Péter
 
Dátum: 2019. július 19. péntek    Mai névnap(ok): Emília, Eperke a - a - a
Hazai Attila Irodalmi Díj 2017
Tóth Kinga kapja a 2017-es Hazai Attila Irodalmi Díjat, amellyel egymillió forint pénzjutalom is jár. A Hazai Attila Alapítvány a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentette be, hogy a szakmai zsűri döntése szerint ebben az évben Tóth Kinga veheti át a Díjat.

Az elismerést az alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy ezen a módon is ápolja a fiatalon elhunyt író emlékét, segítse a hozzá hasonlóan nyitott, újító szellemiségű szerzőket.

 
A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy – egy magát megnevezni nem kívánó támogató jóvoltából – évente 1 000 000 forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság.

Az alapítvány elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja az alapító Hazai Éva, továbbá Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd. A döntésben a kuratórium és az általuk felkért zsűri közreműködött, melynek tagjai: a 2016-ban díjazott Bartók Imre, valamint Berta Ádám, Nagy Gabriella, Parti Nagy Lajos, Szegő János és Szilasi László.

A díj átadására 2017. április 29-én, szombaton 1900 órától a Nyitott Műhelyben (Budapest, XII., Ráth György u. 4.) rendezett, ünnepléssel egybekötött irodalmi esten kerül sor.

 
Tóth Kinga (1983, Sárvár)

A Pannon Egyetemen német bölcsész, nyelv- és irodalomtanár, a Budapesti Kommunikációs Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán mesterdiplomát szerzett, a Kodolányi János Főiskolán újságíró-lapszerkesztő és német nyelvtanár alapképzést végzett. Kutatási területei: Agresszió Ödön von Horváth drámáiban, agresszió és nyelv, művészeti kommunikáció. Kommunikációs specialista (újságírás, online média, művészet és kommunikáció), a Palócföld és a Roham magazinok lektora, kulturális programszervező.

Hang- és vizuális költészettel, kísérleti zenével foglalkozik, a Tóth Kína Hegyfalu frontembere. Elnökségi tagja a József Attila Körnek, tagja a Szépírók Társaságának és a Fiatal Írók Szövetségének és számos más művészeti csoportnak. A könyvhétre várható a Magvető Kiadó gondozásában legújabb könyve, A Holdvilágképűek című grafikákkal és montázsokkal illusztrált kisprózakötet.

Megjelent könyvei:

ALLMASCHINE (versek) Solitude Akademie, Németország, 2014
ALL MACHINE (versek és grafikák), Magvető Kiadó, 2014

ZSÚR (versek és grafikák) 2013, Prae Kiadó

Díjak, ösztöndíjak:

Solitude Ösztöndíj (De) 2013,
Queer Kiadó novellapályázat, I. helyezés (A Holdvilágképűek) 2012
Móricz Zsigmond Ösztöndíj 2014,
AIR rezidenciaprogram (Afr) 2014 Havirov rezidenciaprogram (Cz)
Visegrad Project 2014, 2015 Horváth Péter ösztöndíj jelölés 2014

[ eszéki ] 2017-04-23 05:50:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Hírek Interjú
Háztáji Blogok
Helyszíni Pályázat
Szemle
Dobokay Máté: Geometria
Dobokay Máté pályakezdő irodalmár, fotós, a Pécsi Fiatal Írók Alkotó körének tagja, s ez az első publikációja. [ tovább ]
Kreatív Írás
Konferencia a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Piliscsaba, 2007. október 13.
Az előadássorozat középpontjában a mai magyar költészet, közelebbről a műhelytitkok, az ars poeticák álltak. A ki nem mondott cél: közelebb hozni a szöveget, közelebb hozni a költőt. – Deszakralizálni, tisztábban látni. Nagyjából ezek azok a hívószavak, amelyek mentén vázolhatók a Gottfried Benn mondatát középpontba állító Születik vagy csinálják? kérdéskörben megtartott előadások. [ tovább ]
Kelemeni esték
Írószerdák kéthetenként
Megújult egy klub-kiállítóterem, az A.P.A. (Ateliers Pro Arts). Nevében is játékosabb lett, hisz fölvette az Apacuka nevet, s erre a felfrissült, összművészeti, Horánszky utcai bázisra (van itt koncert, kiállítás, színjátszás, mi több, lemezlovasok akár!) rátalált a Kelemen kör. [ tovább ]
Payerimreség
Payer Imre a Ködlámpában, 2006. szeptember 25.
Payer Imre jött, látott és (meg)győzött. Vörös ingben, vörösinges fellépéssel. Karjaival széthajtotta az áporodott levegőt, jobban lásson minket, s mi közelebb kerüljünk hozzá. Szózatra nyitotta száját, és nem volt menekvés! Versben áztunk, verstengerben lubickoltunk, melyben fehér cápa úszott, maga Payer–ragadozó–Imre, aki elvette józan eszünket, öntudatába oldotta jámbor lényegünket jó egy órára. [ tovább ]
Cserna-Szabó Békéscsabán
   Olvasás után: szüret. Grecsó a gasztronómiára tereli a szót, Cserna pedig még magasabb fokozatba kapcsol, kedvesen dicsekszik a témában való jártasságával meg az otthoni szakkönyvtárával, hogy ő azért már tudja, hová kell nyúlni, ha épp nyúlni kell, nagyon meggyőző és nagyon lelkes. Az étkezés filozófiájáról beszél, arról, hogy nem a receptekbe tört előállítási utasítások a fontosak... [ tovább ]
Koldus operett se
Tamási Áron 120
Amikor olvasólámpák fénye világítja be a Földet
Benkő Géza - Az Öreg (6)
Benkő Géza - Az Öreg (5)
Benkő Géza - Az Öreg (4)
Benkő Géza - Az Öreg (3)
Benkő Géza - Az Öreg (2)
Benkő Géza - Az Öreg (1)
Hazai Attila Irodalmi Díj 2017
Parti Nagy Lajos - Az étkezés ártalmasságáról
Örkény István 105
Nádasdy Ádám az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa
Végel László-est
Janikovszky Éva könyvesbolt nyílik
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]