A többség által befutónak tippelt An Officer and a Spy, Roman Polanski filmje a zsűri nagydíját kapta, az Arany Oroszlánt Todd Philips Joker-e vitte el. Már a kezdetekkor vita támadt a zsűriben is Polanskit illetően. Lucrecia Martel, a zsűri elnöke kijelentette: „Nem fogok felállni és tapsolni Polanskinak”. Alberto Barbera művészeti igazgató viszont így reagált: „Külön kell választani az embert és a rendezőt.” Arról nem támadt vita, vajon egy zsűrielnök tehet-e ilyen kijelentést egy versenyben lévő film rendezőjével szemben, aki az alkotása megmérettetését várja. A sajtó többségének véleménye szerint a Joker elsősorban a főszereplő Joaquin Phoenix elképesztően remek alakítása miatt inkább a Coppa Volpira lett volna érdemes. Az Ezüst Oroszlán, a zsűri nagydíja mintegy vigaszdíjként jutott tehát Polanskinak, aki személyesen nem jelenhetett meg a díjátadón, helyette felesége, Emmanuelle Seigner vette át a díjat, aki derűsen és lakonikusan reagált a férje körül kialakult vitára és inkább azt hangsúlyozta, Polanski mennyire örül az elismerésnek.

A legjobb rendező a svéd Roy Andersson lett A végtelenségről című alkotásával. Ugyanolyan nagyformátumú mű a mostani is, mint a 2014-es Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről, amely akkor Arany Oroszlánt ért. Eredetiségét, fekete humorát most is megőrizte, de mint a korábbi filmje esetében, most is rejtély, mi motiválta témaválasztását. Nem volt egyértelmű fogadtatása a legjobb férfialakításért kapott Coppa Volpi díjnak, amit Luca Marinellinek ítéltek a Martin Eden című filmben nyújtott alakításáért. A Jack London adaptáció rendezője Pietro Marcello. Noha Marinelli kiválóan oldotta meg feladatát, a Joker főszereplője verhetetlen. A közönség hasonlóképpen reagált a legjobb női főszereplőnek juttatott Coppa Volpi-ra is, amelyet az örmény származású francia színésznő, Ariane Ascaride kapott a Gloria Mundi-ért (rendezője a férje, Robert Guediguian), holott sokan úgy vélték, inkább Scarlett Johansson érdemelte volna ki a díjat a Marriage Storyért (rendező Noah Baumbach), ha már nem akarták az örök kiváló Meryl Streepet jutalmazni, aki ragyogó volt Steven Soderbergh Laundromat című filmjében.

Olasz film kapta az egyik legnagyobb tapsot a vetítések során: Franco Maresco (La mafia non é piú quella di una volta) A maffia már nem az, ami volt. A rendező – nem először a fesztiválok történetében – nem jelent meg a vetítésen, azzal mentette ki magát, hogy túl sok a munkája a készülő új filmjével kapcsolatban, de közeli munkatársai tudják, mennyire ódzkodik a fesztiválok csillogásától, a színpadra lépéstől. Mindenesetre filmje a jelenlegi politikai szereplőket is érinti, ami vitákat generált. Sergio Mattarella köztársasági elnök sem tűnik fel jó fényben bizonyos perekkel kapcsolatos némasága okán. Erre ez a magyarázat született: „Sergio Mattarella palermói és egy palermói, mint tudjuk, nem beszél”. A forgatókönyv és a rendezés mestermunka. Maresconak – az olasz drámákhoz hűen - sikerült könnyed elbeszélő stílusban tálalni egy nagyon is komoly témát, groteszk látásmódját tragikusan szürreális, már-már burleszkszerű elemek szövik át. Annak ellenére, hogy éles szatíra táplálja a nélkülözhetetlen komikumot, nem fárad ki és nem laposodik szkepticizmusba, hanem éppen arra világít rá, hogy visszafordítható, megállítható lehet a maffiát életben tartó folyamat, amely nem csak Szicília problémája, és egy radikális politikai és kulturális változás akár el is törölhetné, meg is szűntethetné a létezését. Nem véletlen, hogy legalább hat perces taps köszöntötte a filmet.

Roger Waters az Us+Them című filmjét e szavakkal bocsátotta a közönség elé: „Ez egy erősen politikus film” – majd nyomban aktuális politikai nyilatkozatba fogott Salvini, Bolsonaro, Trump és Boris Johnson ellen, akik szerinte tönkreteszik a világot. „Valamennyien Afrikából jövünk, a menekültek testvéreink, akik nem azért vágnak át a mediterrán térségen, hogy megegyék az önök pizzáját, hanem mert elkeseredettek, akiket meg kell menteni. Azok ellen kell fellázadni, akik tönkre akarják tenni ezt a gyönyörű bolygót, akik egész életünket ellenőrzésük alá akarják vonni. Abból kell kiindulni, amit a háború után, 1948-ban lefektettek az emberi nem tiszteletéről. Én ötven éven át minden dalomban erről írtam.”

Waters után két nappal másik nagyágyú lépett ugyanebbe a vetítőterembe: Mick Jagger, s mintha bomba robbant volna, akkora üvöltés, ováció fogadta, hirtelen minden újságíró csápoló rajongóvá vált. Miközben kint a lagúnán ötszáz különféle nemzetiségű fiatal tombolt hajókon, Jagger egy kérdésre ezt a választ adta: „Örülök, hogy ezt teszik, ők öröklik majd ezt a bolygót és most igen nehéz helyzetben vagyunk Amerikában, ahol a környezeti ellenőrzéseket eltörölték. A jelenlegi politikai élet civilizálatlan nagyon sok országban, beleértve az én hazámat is.” Jagger a Giuseppe Capotondi által rendezett The Burnt Orange Heresy bemutatójára, a fesztivál záróeseményére érkezett. Arra a kérdésre, hogy egy szerepben maszkot öltve is önmaga lehet-e a művész, Jagger így válaszolt: „Ha egy koncerten tévesztesz, nem tudsz ismételni, filmen minél kevesebb egy gesztus, annál jobb. Ami a maszkot illeti: az a művész feladata, hogy maszkot viseljen, amit sosem vesz le, épp azért kell viselnie, hogy elrejtse önmagát.”

Díjak: Arany Oroszlán – Joker (R. Todd Philips) Zsűri Nagydíja – An Officer and a Spy (R. Roman Polanski) Coppa Volpi a legjobb színésznőnek – Ariane Ascaride Coppa Volpi a legjobb színésznek – Luca Marinelli Zsűri különdíja – Franco Maresco Legjobb rendező – Roy Andersson Legjobb forgatókönyv – Yonfan (Kína) a Cherry Lane, 7-es szám c. filmért Legjobb fiatal színész - Toby Wallace Vincenzo Basile Polgár Fordította: Máté Judit