Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Szabadság-hegy
[ József Attila Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. június 27. csütörtök    Mai névnap(ok): László, Olga a - a - a
5. Mozinet Filmnapok
Vendégek az 5. Mozinet Filmnapokon (2015. október 8-11.) az egyes filmjeinek vetítését az alkotók is megtisztelik jelenlétükkel. A Cannes-ból érkező Cowboyok rendezője,a Kosok rendező-forgatókönyvírója, illetve a Berlinale-n futott Fúsi főszereplője is részt vesznek a filmjeik vetítésein.

 
Az egyszerre fanyar humorú és drámai, gyönyörű tájakra kalauzoló Kosok a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon az Un Certain Regard szekció fődíját nyerte - azt a díjat, melyet egy évvel korábban a Fehér Isten vitt haza -, néhány hónappal később pedig Kolozsváron a Zsűri Különdíját és a Közönségdíjat kaparintotta meg, így rendkívül megtisztelő, hogy Grímur Hákonarson író-rendező elfogadta a meghívásunkat. A film Gummiról és Kiddiről, a festői szépségű izlandi völgyben élő birkatenyésztő testvérpárról szól. Azonos életmódot élnek, azonos területen az ország legjobb vérvonalú, díjnyertes juhait tenyésztve, de ezek ellenére négy évtizede nem álltak szóba egymással. Amikor Kiddi birkáit végzetes betegség támadja meg, az egész völgy állattartása veszélybe kerül. Hogy a járványt megfékezzék, a hatóságok le akarják mészárolni az állatokat, ezzel pedig nemcsak a fő bevételi forrásuktól esnek el a férfiak, de az évszázadok alatt nemesített fajta is kihal. A két testvér felismeri, hogy csak úgy menthetik meg a jószágokat, ha ennyi évnyi haragtartás után újra összefognak.

 
Vetítés és közönségtalálkozó a rendezővel: 2015. október 9., péntek, 19.00, Művész.
Vetítés és közönségtalálkozó a rendezővel: 2015. október 10., szombat, 18.00, Uránia Nemzeti Filmszínház.

Thomas Bidegain rendezőként ugyan elsőfilmesnek számít a Cowboyokkal, azonban a filmvilágban korántsem ismeretlen alkotó: forgatókönyvíróként állandó alkotótársa Jacqes Aduiardnak, így az idei Cannes-i Arany Pálma nyertes film forgatókönyvét is ő jegyzi. Eddig két írásáért kapta meg a francia Oscarnak számító César-díjat, a Rozsda és csontért, illetve A prófétáért. A Cowboyokcselekménye egy Kelet-Franciaországi, óriási prérin fekvő falvacskából indul. Alain (Francois Damiens) e kisközösség meghatározó szereplője, aki az egyik este tizenhat éves lányával táncol önfeledten, miközben felesége és fia figyelik őket. Ez az utolsó alkalom, hogy együtt van a család: a lány nem sokkal később eltűnik, és Alain mindent feladva a keresésére indul. A férfi messzi helyekre jut el, kizárólag arra támaszkodva, hogy a lány egy muszlim fiúval kezdett találkozgatni az eltűnése előtt. Alain kontinenseken átívelő útján az egyetlen társa a fia lesz, aki feláldozza gyerekkorát, hogy elkísérje őt e látszólag végtelen és egyre kilátástalanabb küldetésen, Lyontól egészen Pakisztánig. Muszlim fundamentalista vezetőkkel, amerikai fejvadásszal (az Oscar-jelölt John C. Reilly), terroristákkal és a távoli kultúrák hétköznapi emberével egyaránt találkoznak, hogy az eltűnt lány nyomára akadjanak.

 
Vetítés és közönségtalálkozó a rendezővel: 2015. október 9., péntek, 18.00, Uránia Nemzeti Filmszínház

Dagur Kári finom humorral átszőtt, érzelemgazdag filmjét, a Fúsit a Berlinalén mutatták be először, majd a Tribecán a legjobb film, a legjobb színész és a legjobb forgatókönyv díját nyerte A film főhőse 43 éves Fúsi (vendégünk a címszereplő, Gunnar Jónsson) még mindig az anyjával él. A túlsúlyos, magányos férfit nap mint nap piszkálják emiatt munkahelyén, a helyi repülőtéren, ahol csomagkezelőként dolgozik. Esténként a fő szórakozása az, hogy heavy metal számokat kér a helyi rádió kívánságműsorában, vagy második világháborús csatákat játszik el miniatűr figurákkal. Barátja alig van, életét a napi rutinok teszik ki. Fúsi élete azonban megváltozik, amikor anyja udvarlója beíratja őt szülinapi ajándékként táncórákra. Itt ismerkedik meg a különc Sjöfnnel (Ilmur Kristjánsdóttir), aki szép lassan kicsalogatja a magányos férfit a csigaházából, Fúsinak pedig nem kell sok, hogy teljesen belehabarodjon a nőbe. Ám hamarosan kiderül, hogy Sjöfn a virgonc felszín alatt legalább annyira sebzett, mint Fúsi. A Tribecán a színészi díjjal elismert címszerepet alakító Gunnar Jónsson hazájában igazi sztárnak számít, akinek Izlandon saját showműsora is van.

 
Vetítés és közönségtalálkozó a főszereplővel: 2015. október 10., szombat, 19.00, Művész.

2015-09-27 08:28:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Pozsgai Zsolt Megszállottak-ja fődíjas a Monacói Nemzetközi Filmfesztiválon.
Kálvin János reformátor és Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának találkozásáról szóló 75 perces történelmi dráma 15 másik alkotással, rövidfilmekkel, játékfilmekkel és dokumentumfilmekkel közösen versenyzett a fesztivál fődíjáért. [ tov?b ]
Az Egy nap sikere a Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon
Szamosi Zsófia az Egy nap c. filmben nyújtott alakításáért megkapta a legjobb színésznőnek járó díjat az idei 40. Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon. [ tov?b ]
Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben
Véget ért a 18. tudományos fantasztikus filmfesztivál a Politeama Rossetti színpadán átadott díjakkal. . Egy hét alatt 20 000 látogatója volt a különféle rendezvényeknek. Magyarország ezúttal sem távozott üres kézzel: Lengyel Balázs Lajkó – cigány az űrben című filmje a közönség díját kapta. [ tov?b ]
Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető
Minden, ami európai sci-fi, a 18. trieszti fesztiválon szívesen látott vendég. Két magyar bemutatónak is drukkolhatunk. Pálfi György Az úr hangja és a hazai mozikban már hónapok óta látható Lajkó-cigány az űrben, Lengyel Balázs munkája képviseli Magyarországot. Vincenzo Basile Polgár tudósítása. [ tov?b ]
Mexikói filmé az Arany Oroszlán
A szeptember 8-án végetért 75. Velencei Filmfesztiválon a legnagyobb vitát és a legnagyobb elismerést kiváltó filmek egyike Nemes Jeles László műve, a Napszállta. Értetlenek egyfelől, lelkesek a másik oldalon. A nemzetközi kritikusokból álló Fipresci egyértelműen őt díjazta. Az Arany Oroszlánt ezúttal mexikói alkotó, Alfonso Cuarón kapta. [ tov?b ]
A Napszállta is ott lesz Velencében
Elvis Presley „’68 Comeback Special” televíziós showja
Új magyar thriller forog Erdélyben
Óriáskeréken a megállíthatatlan Woody Allen
Stratton
Újabb magyar filmes-siker
Madarász Isti filmje a versenyporgram elején Triesztben
Az élet ára - a Weiss Manfréd-család története 93'
Leonardo Da Vinci: A lángelme Milánóban
Évszakok
Kern, a könnyes-nevetős filmcsináló
5. Mozinet Filmnapok
BKF-es hallgató nyerte a Zsidó Filmfesztivál kisfilmes díját
Pedálozz!
Hibakeringő
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]