Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Pestiesti
[ Trafó ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. december 14. szombat    Mai névnap(ok): Szilárda a - a - a
BKF-es hallgató nyerte a Zsidó Filmfesztivál kisfilmes díját
A Zsidó Filmfesztivál kisfilmes pályázatán Konkol Máté, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) Mozgóképkultúra és médiaismeret szakos hallgatója „Sárga csillagos kocsmák” című filmjével elnyerte a Cirkofilm díját.

 
Máté így beszél alkotásáról:

„A „Sárga csillagos kocsmák” ötlete 2014 áprilisában született, amikor az egyik félév végi feladatként a Nagykörút Blaha Lujza és Jászai Mari tér közötti részét kellett feldolgoznunk, három perces filmet kellett készítenünk bármilyen műfajban erről a szakaszról. A film alapötlete az volt, hogy a gettó mai közönségéről szeretnék filmet forgatni, elkezdtem térképeket nézegetni, hogy behatároljam azt a területet, ahol az egykori csillagos házak és a mai szórakozóhelyek fedik egymást. Tanáraim, Molnár György és Rozgonyi Ádám biztattak, hogy lépjek túl ezzel a témával a megszabott időkereten. Csoporttársam, Sipos Bence volt az operatőröm, az ő segítségével valósulhatott meg, hogy egy péntek és egy szombat éjjelt pesti kocsmatúrával töltöttünk, riportokat készítve gimnazistáktól ötvenesekig."

 
"Az ötletet persze szervezés követte, hiszen forgatási engedélyt kellett kérnünk az adott szórakozóhelyektől. Szerencsére egy hely kivételével mindenhol örömmel támogatták a munkánkat, így nagyon sok riport készülhetett az egykori sárga csillagos házak helyén működő kocsmákban. Kellemes meglepetés volt a helyek nyitottsága, a tájékozatlanság viszont váratlanul nagy volt. Úgy gondolom, fontos lenne ezeknek a helyeknek a múltjával és jelenével foglalkozni, hogy az ott lakók, vagy az ott szórakozók tudjanak arról, mikor mi történt ezekben a házakban a történelem folyamán. Októberben többek tanácsára feszesebbre vágtam a filmet, és a szintén BKF-es Makláry Máté barátom írt hozzá zenét, ezzel a verzióval pályáztam a Zsidó Filmfesztiválra.”

2014-11-26 16:58:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
A 37. Torinoi Filmfesztivál
a horrorfilmek hódítottak
Ebben az évben egyetlen szekcióban sem jelentkezett filmmel Magyarország, a nyertes alkotások zöme is Európán túli országokat, kultúrákat képviselt. [ tov?b ]
Sci-Fi filmfesztivál Triesztben
Leleplezett titkok 40 év után
Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg Triesztben a tudományos-fantasztikus filmek seregszemléjét. A műfaj immár negyvenéves klasszikusa az Alien. Innen származik az idézet: “Mi vagyunk az új szörnyetegek, emberi lények, zombik, akik leromboljuk a környezetünket, amelyben élünk.” [ tov?b ]
Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence
Sztárok és szuper (rock)sztárok, tiltakozás, viták, politika, gazdaság, emigráció, jogok és civilek harca – ezek voltak a fő jellemzői a 76. Velencei Filmfesztiválnak. [ tov?b ]
Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon
Két nagy név, két jelentős személyiség megidézése az idei szemlén, amely Magyarországra irányítja a figyelmet: Giorgio Pressburger és Gaál István. [ tov?b ]
A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film
A tavalyi Aranypálmás Koreeda Hirokazu filmjével nyit a Cannes utáni második legrangosabb európai filmfesztivál. Az egykori magyar újhullám jelképévé vált Sodrásban, Gaál István alkotása felújított változatát is levetítik. Vincenzo Basile Polgár tudósítása. [ tov?b ]
Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben
Mexikói filmé az Arany Oroszlán
Velence a magyar sikerek városa
A Napszállta is ott lesz Velencében
Újabb magyar filmes-siker
Pozsgai Zsolt Megszállottak-ja fődíjas a Monacói Nemzetközi Filmfesztiválon.
Az Egy nap sikere a Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon
Elvis Presley „’68 Comeback Special” televíziós showja
Új magyar thriller forog Erdélyben
Óriáskeréken a megállíthatatlan Woody Allen
Stratton
Madarász Isti filmje a versenyporgram elején Triesztben
Az élet ára - a Weiss Manfréd-család története 93'
Leonardo Da Vinci: A lángelme Milánóban
Évszakok
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]