Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Idill
[ Sirály ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2017. szeptember 23. szombat    Mai névnap(ok): Tekla, Telma a - a - a
Bárdos Artúr 135
Bárdos Artúr (Budapest, 1882. 04. 2. – Buffalo, Egyesült Államok 1974. 08. 10.) színházi rendező, rádiós és filmrendező, esztéta, egyetemi magántanár, színházi író, költő, dramaturg, publicista. A Színjáték szakfolyóirat alapítószerkesztője, az 1932-1938 között működő Művész Színház és - 1917-től kisebb-nagyobb megszakításokkal, közel három évtizeden át - a Belvárosi Színház alapítóigazgatója.

Édesapja MÁV hivatalnok, de fiából ügyvédet akar faragni. Az atyai álmok beteljesítéseként, jogot tanul, amikor 1901-ben megjelennek első versei "Két ösvény" címmel. Hamarosan a Pesti Napló munkatársa lesz, s hétről-hétre jelennek meg újabb írásai. Egy nap Lándor Tivadar szerkesztő úr kezébe nyom egy koncertjegyet, hogy tüstént írjon színházi tudósítást Emil Sauer koncertjéről. Még az éjjel megírja azt, s olyan jól sikerül ez a tárca, hogy a másnapi számtól fogva, fél évig Ő a lap színházi tudósítója. Alig 26 éves, amikor felajánlják neki a Pesti Napló felelős szerkesztői állását. A felelősség terhe nyomasztja, a "puccs-szerű gyors karrier" miatt, s inkább elutazik külföldre, otthagyva az újságot.

 
Sokat tanul, autodidakta módon fejleszti magát, mindenféle színházelméleti, színháztörténeti kérdésekkel foglalkozik, már korábban is, mikor 1909-ben, az akkori színházi világ fővárosába, Berlinbe érkezik, hogy tovább képezze magát. Később Hamburgban, majd Lipcsében vállal állást. Kezdetben dramaturg, majd önállóan rendez. Londonba utazik, hogy tanulmányozza a kibontakozódó új kísérleteket, figyeli a színházak munkáját. 1910-ben rövid időre, szabadságra hazatér. Találkozik Osvát Ernővel, aki bevonja az induló "Magyar Géniusz" folyóirat szerkesztésébe, ráadásul a "Nyugat" is kinyitja kapuit számára. "Osvát papos, szigorú, de oly sodróan lelkesítő, alakja körül nyüzsgő, eleven, inspiráló kör alakul ki a kávéházban, a kávé is mérhetetlenül jobb ízű volt, mint Hamburgban. Izgalmas öröm volt a Nyugatban írni, amelyben egymás után bukkantak föl akkor a nagyok, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Babits Mihály..." - beszél róla visszaemlékezésként, a Tolnai Világlapjában, 1931-ben.

Hazatértekor ugyanakkor csalódottan veszi tudomásul, hogy tudására nem tartanak igényt a színházak. Így újságírással foglalkozik. Idővel az "Egyetértés", a Budapesti Hírlap, a Hét, a Nyugat, a Művészet hasábjain jelennek meg harcias, ám de találó kritikái, amikor 1910-ben megalapítja a "Színjáték" című magas szakmai nívót képviselő lapját. A lap tartalmában minden kortársánál jobb, de kereskedelmi szempontból veszteséges. Az akkor frissen megjelenő "Színházi Élet" végképp kétvállra fekteti. Ismét Berlinbe megy, megkeresi Max Reinhardtot a Deutsches Theaternél. Fizetés nélküli állást vállal nála, s idővel Max Reinhardt asszisztensévé válik. A tanulás kemény esztendői ezek, de a legjobb iskolába jár.

Berlinből hazatérve nem vár színházaktól ajánlatot, hanem maga kezd színházhelyiség kialakításába. Találkozik Révész Béla költővel, a Szociáldemokrata Párt kulturális irányítójával, s együtt fognak bele közös vállalkozásukba. A Dembinszky utca és a mai Dózsa György út sarkán, a Magyar Építő Munkások Országos Szövetségének székházának dísztermét átalakíttatják színházzá. Az érdeklődés azonban mérsékelt. Bárdos megbukott. "...sőt egy valóban forradalmi kis színházat is alapítottam, az Új Színpadot. Alig néhány hónap múlva kiderült, hogy Strindberg, Schnitzler és társaik nem jelentenek abszolút közszükségletet, a Dembinszky és a nagyjövőjű kis színház megbukott." - mondja a Blaha albumban, 1926-ban.

 
Nagy Endre ötéves periódusán túl volt már az Andrássy úti Modern Színpad, amikor egyik tagja, Medgyaszay Vilma, kivásárolja a színpad bérleti jogát. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy pénzügyileg összeomlik a színház. Ekkor, 1915-ben, átveszi tőle a bérleti jogot egy névtelenségét megőrző vállalkozó, aki Bárdos Artúrnak adja az igazgatói széket. Bárdos rövid egy esztendő alatt felfuttatja a színházat, és hamarosan igazi pénzügyi sikert mondhat magáénak, bár a társulat eleinte ellenérzéssel fogadja újításait. A siker honoráriumaként a befektető újabb színház megnyitásával akarja kiegészíteni a Modern Színpadot, Bárdos irányítása alá rendelve ez utóbbit is. A Petőfi Sándor u. 6. szám alatti helyiséget. 1916. november 19-én megkezdődhet az új színház működése. Herczeg Ferenc egyfelvonásos darabját adják elő, a Karolint, többek mellett Gellért Lajos, Bánóczi Dezső, s Bárdos felfedezettje, Uray Tivadar előadásában. A helyiség később Belvárosi Színház néven válik ismertté, ma Katona József Színház. Bárdos ezt a színházat is sikeresen vezeti, párhuzamosan a Modern Színpaddal.

A háború végeztével nehézségek mutatkoznak általánosságban a magyar színházi életben. Beöthy László, az UNIÓ Rt. vezérigazgatója, a konzorcium létezésében látja a kiutat minden színház számára, a kartellesedésben látva a jövőt.
Beöthy és Bárdos nem jönnek ki egymással, Színészeit ide-oda vezényli, költségeit behatárolja, darabállítási programjaiba is beleszól. Ellentétük csúcspontjaként, Beöthy sajtókapcsolatai révén Bárdost lejárató cikkek sorát jelenteti meg, amely Bárdos szakmai hitelét gyakorlatilag egy életre meghatározza. 1922. szeptember 22-én Bárdos szakít az UNIÓ Rt.-vel, és még azon a napon vonatra ül, és több hónapra Berlinbe utazik. Amikor hazatér, újabb meglepő ténnyel szolgál.

1922. december 11-én este Bárdos bejelenti, hogy a Renaissance Színház megnyílt a Nagymező utcában, a volt Radius mozi átalakítása nyomán.A Renaissance Színház rövid, néhány éves működése ellenére is, Bárdos színészfelfedező zsenije kapcsán, a magyar színháztörténet egyik jelentős helyszínévé válik. Tőkés Anna első színpadra lépésének örülhetett a közönség itt. Az aradi színésznő, Bárdi egyik fölfedezettje, csak úgy, mint Somogyi Erzsi, aki Móricz Búzakalászának női főszerepével válik országos elismeréssel bíró érett művésszé. A Csodaszarvas előadásában pedig Tőkés Anna kezdhette meg pályafutását, olyan társak mellett, mint Jávor Pál, Makláry Zoltán, Somló István. Bárdos érdeme, hogy olyan nagyszerű embereket tudott a színházához szerződtetni, mint Csortos Gyula, vagy Somlay Artúr. Bárdos a felfedező, a színészek nehéz súlycsoportjával is könnyedén megbírkozott. Annak ellenére, hogy maga a színház jól megy, mégis a reméltnél kevesebb tőkét eredményez a bécsi székhelyű, Sacha filmgyár számára. Az általa jelentős tőkebefektetéssel átalakított helyiséget visszaköveteli mozi céljaira, Bárdosnak és társulatának mennie kell. A napi egy előadás bevétele nem vetekedhet a napi három-négy teltházas mozivetítéssel. A pénz beszél...

Az UNIÓ Rt. kapcsán kialakuló válsághelyzetben, a végső elosztásokat irányító pénzügyi csoport, a Belvárosi Színház művészeti vezetőjének, az akkor már az UNIÓ keretein kívül tevékenykedő Bárdos Artúrt nevezi ki, egykori színházához, és fél éven keresztül ismét két színházat vezet, Renaissance Színház végjátéka mellett az újat, a régi-új Belvárosi Színházat. Rövid ideig tölthette be szerepét, mert a befektetők nem találták sikeresnek működését, helyére a bukott UNIÓ Rt. trösztvezérét, Beöthy Lászlót hozzák be, akinek működése meg sem közelíti a Király Színház felvirágzását eredményező aktivitást, hamarosan őt is leváltják. Az a tény zavarja azonban a leginkább, hogy az azóta ellenséggé alakuló Beöthyvel kereszteződik pályája, folyvást.

A Belvárosi Színházból való távozását rosszul éli meg, elkeseredik, amely nála aktív színházi tevékenységgé változik. Berlinbe költözik, ahol rövidesen megnyitja a "Theater in Palmenhaus" nevű színházát, amely pénzügyi csőddel végződik hamarosan, kétségtelenül színvonalas produkciói ellenére. Hazatér, és Budapesten él megint. Bárdost egykori színházának igazgatói széke folyamatosan megkísérti, hisz 1932-ben ismét ott ül. Bécsi, berlini látogatásainak eredményeként, Bulla Elma, Max Reinhardt sztárszínészének hazai pályafutása kezdődhet el, vagy Mezei Mária, aki kabarékban kevéssé sikeres sanzonénekesnőként működik eladdig, vagy a szegedi színházból felhozott Páger Antal, mind-mind Bárdos felfedezetteként indulhatott nagyívű művészpályáján, de Turay Ida, Simon Zsuzsa, Muráti Lili éppúgy ide sorolható.

 
1936-ban a Szent Johanna Bulla Elmával kirobbanó anyagi, erkölcsi sikert hoz. Bárdos felbátorodva terjeszkedni szeretne, és megvásárolja az elárvult Fővárosi Operettszínházat, amely szeptemberben némi átalakítással, belső felújítással Művész Színház néven kezdi meg két szezonon keresztül tartó pályafutását, már ami Bárdos vezetését illeti. Művészi szempontból kitűnő produkciók sora következik. Gellért Lajossal Shakespeare A velencei kalmár, Shaw-tól Az ördög cimborája, Scribe: Egy pohár víz, majd Dajka Margittal és Páger Antallal Molnár Liliomja, mind sikert hozó, színvonalas előadások. A háború vet véget a sikersorozatnak. 1938-ban az újdonsült törvények, származás okán a színészek egy jelentős részét lezavarják a színpadokról, darabok tucatjait kell levenni a műsorról, megborul a szakma, a politika tiszavirágéletű jelszavai anyagi veszteségbe sodorják a magánszínházak javát. Hogy a pénzügyi veszteség abból keletkezik, hogy gyakorlatilag 1938 év végére legkésőbb neki, Bárdosnak is távoznia kell, és sehol sem maradhat igazgató, ezzel a befektetők nem igazán foglalkoznak.

Egy tény, hogy év végére a két színház az utolsó három hónap alatt közel 200 000 pengő veszteséget abszolvál. A bukást egyetlen pénzügyi vállakozó sem tudja kiheverni. A Belvárosi Színházat az állam veszi át, amely átalakítva, 1940. október elejére készül el, így létrejöhet Budapesten egy második híradómozi, az ún. Belvárosi Híradó Filmszínház, hogy a kor politikai propagandája minél több fórumot igénybe vehessen. Művész Színházból operettjátszó zenés színház lesz ismét, a Fővárosi Operettszínház, Budapest addigra már egyetlen zenés színháza. (A Király Színházat bezárják, majd lebontják.)

Bárdos a színpadi hallgatás évei alatt elméleti jellegű színházi munkákkal foglalkozik, megírja két ezzel kapcsolatos könyvét, a "Játék a függöny mögött"-et (1942), és "A színház műhelytitkai" -t (1943). 1945 után, a politikai kényszerűség okán híradómozivá lett Belvárosi Színház színpadáról lekerül a vetítővászon, és az újjáalakuló színház élén ismét Bárdos Artúrt látjuk, az örök újrakezdőt. Számos, Belvárosi Színházbeli sikere közepette, a legkiemelkedőbb Gáspár Margit Új Isten Thébában című darabja, s legutolsó nagy fölfedezettje Kállai Ferenc. A háború és a kényszerhallgatás évei kifinomították politikai tapasztalását, rosszat sejtve, váratlanul eladja színházát 1948-nyarán, összecsomagol és az USA-ban élő fiához költözik, New Yorkba.

Előadásokat rendez az emigráns magyar kolóniáknak, elméleti előadásaival nagy sikert arat. Irodalmi munkásságához kanyarodik vissza élete alkonyán, mintegy keretbefoglalva életművét. Buffaloban, akkori lakóhelyén kiadja "Alkonyat" című verseskötetét, 1967-ben. Visszavonultan él családja és szerettei, barátai körében. Az örök újrakezdő az újvilágban is újrakezdte hát életét. 92 évesen hunyt el Buffaloban, 1974. augusztus 10-én. Végakaratának megfelelően Budapesten, a Farkas-réten temették el 1975-ben.

Forrás:szinészkonyvtár

[ Kadelka László ] 2017-04-02 00:26:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Szláv kaleidoszkóp
Szeptember 29-i koncertjével nyitja meg a Pannon Filharmonikusok a 2017/2018-as évadot 19.30, órakor a Müpában [ tov?b ]
35 színház - Rekordszámú látogató
Véget ért a hatodik Színházak Éjszakája
A szervezők kiadtak egy záróközleményt a Színházak Éjszakája kapcsán, amelyben - egyebek mellett - felsorolják az idei évben részt vevő színházakat. Ebből sajnálatos módon kimaradt a Békéscsabai Jókai Színház, pedig a Macskajáték előadása - a terasz.hu - tudósítója szerint fergeteges sikert aratott a József Attila Színházban. [ tov?b ]
Marton Mária - Vendetta
Marton Mária a többkötetes író az utóbbi időben a színpadi művek írásába fejti ki gondolatait a világról. Az RS9 Színház bemutatja Vendetta című művét. Berg Glória díszletében, Kovács Éva Rebecca és Kakassy Dóra szereplésével, Dávid Zsuzsa rendezésében, bemutató 2017. 10. 07. 19:30. [ tov?b ]
Fergeteges siker a békéscsabai Macskajáték
Immár második alkalommal – ezúttal a Színházak Éjszakáján – vendégszerepelt a Jókai Színház Macskajáték előadása Felkai Eszter főszereplésével a fővárosban. Egy hete a Vidéki Színházak Találkozóján a Thália Színházban a TV kamerák előtt aratott megérdemelt sikert. [ tov?b ]
Öt éves Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Eric-Emmanuel Schmitt Az ismeretlen Magyarországi bemutató a Rózsavölgyi Szalonban. Fodor Tamás alakítja Freudot, partnerei Sütő András, Sztarenki Dóra és Varga Ádám. Csányi Ádám bár filmrendezőként ismerjük, remekül rendezte az előadást. [ tov?b ]
Öregkori lángolás
A Külhoni Magyar Nemzeti Színház évadnyitója
Újra Színházak Éjszakája
Naptárlányok a Magyar Színházban
Új játszóhelyet nyit a Budapest Bábszínház
„Valamiért jó érzés az, hogy reverendában lehetek”
Elkezdődött az évad a Pesti Magyarban
Ascher Oszkár 120
Szabó Máté – „A tagadás önmagunkra is vonatkozik”
,,Nincsenek fiktív gondolatok, semmi nincs kiszínezve”
Ruszt József 80 éve született
Színháztechnikai siker - Technical Invention Prize magyar színháztechnikai fejlesztésnek
Anna Netrebko és Dmitri Hvorostovsky két operanagyság DVD-n
A vágy villamosa – balett-ősbemutató az Erkelben
Bartus Gyuláé a Gálfy Gyűrű
[ A rovat ?szes cikke ]
ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
OSA Archívum állásajánlat
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]