Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A tizennégy karátos autó
[ Szkéné Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 23. hétfő    Mai névnap(ok): Tekla, Telma a - a - a
Színháznyitás hétfőtől hétfőig 2005. 12. 12.-19
Székesfehérvár, Vörösmarty Színház
Warvasovszky Tihamér polgármester Székesfehérvárt, a székesfővárosban népszerűsíti az utóbbi hetekben. Hol a sajtóházban, maga mellé ültetve a város – métán népszerű – sportolóit, élükön Vörös Zsuzsa olimpiai bajnokkal, akit több emeletnyi méretben az Andrássy út, Bajcsy-Zsilinszkyút sarkán a tatarozás alatt álló épületre is kifüggesztetett. Hol a Thália Színházban büszkélkedik: elkészült a Vörösmarty Színház, bővítéssel egybekötött felújítása.

 
A polgármester elmondta: ’’Egy 2003-as parlamenti döntésnek köszönhetően mintegy 3,3 milliárd központi támogatással és jelentős saját anyagi erő mozgósításával elkészült 4,5 milliárdból az új színházunk. Azért mondhatom azt, hogy új színház, hiszen nem csak felújították az épület, hanem, jelentősen bővítették is. A munkálatok 2004. április 5-én kezdődtek el és mostanra fejeződtek be. A nézőtér és a színház hátsó része, a kiszolgáló egységek jelentősen bővültek. Arra törekedtünk, hogy ha építünk egy színházat, akkor a legmodernebb technikát építsük be mind színpadtechnikában, hang- és fénytechnikában, ami szerintem természetes egy ekkora beruházásnál. Ezen kívül vigyáztunk arra is, hogy a környék is megszépüljön, igyekeztünk a környező utcákat, tereket is úgy átalakítani, hogy méltó legyen az új épülethez.

 
December 12-19-ig ünnepi hetet szervezünk, hogy miért döntöttünk úgy igazgató úrral közösen, hogy ne egy nap legyen az ünneplés – ennek több oka van. Az egyik az, hogy a színház bármilyen szép és bármilyen új, a befogadóképessége ugye kicsi, tehát nem fér be több ezer ember. Mi azt szeretnénk, hogy mindenki örülhessen az új színháznak és a több estén keresztül, minden érdeklődőnek, legyen lehetősége bejutni a színházba megcsodálni az új belsőt, megnézhessék a kulisszák mögött a technikát, és amire kíváncsiak. A művészek kísérik majd körbe a vendégeket.
A másik ok: nagyon sok olyan előadás van, amelyre büszke a Vörösmarty Színház társulata, amelyeket szeretnénk ezen a héten bemutatni. Végül: megkerestük azokat - különböző újságokban, médián keresztül felhívással -, akik 1962-ben valamilyen formában részt vettek a színház újjáépítésében. Valakik kétkezi munkájukkal, valakik téglajegy vásárlásával, szeretnénk, ha ők is bejutnának a színházba.
Engedjék meg, hogy még annyit elmondjak, mi ezt a színházat a városnak építettük, de biztos vagyok abban, hogy az egész közép-dunántúli kulturális régió központja lesz.

Ilyen volt (1962.)
 
Szurdi Miklós igazgató így kezdte: ’’másféléves korszakot zárunk most, a vándorlás korszakát és ilyenkor az ember számadást készít. Tudom, tudjuk mindannyian, hogy ezt a másfél évet nem tudtuk volna túlélni segítség nélkül. Hadd mondjak köszönetet azoknak akik segítettek a Vörösmarty Színháznak ebben a másféléves időszakban. Több olyan színház volt, amely otthont adott, és segített abban, hogy meg tudjuk mutatni magunkat ez alatt a másfél év alatt is. A Budapesti Nemzeti Színház, a Thália Színház, a Szolnoki Szigligeti Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a Dunaújvárosi Bartók Színház, a Tatabányai Jászai Mari Színház, a Siófoki Kulturális Centrum.

Ilyen lett (2005.)
 
Köszönetet szeretnék mondani a város önkormányzatának, hogy mellénk állt a bemutató hét ötletben, hogy megvalósulhasson, mind anyagilag, mind egyébként. Szeretnénk köszönetet mondani ugyanakkor az Artériának, ez a Színházbarátok Egyesületének a rövidített és most már lassan közismertté váló neve. Nagyon fontos dolog történt. Mikor elhatároztuk ezt a bemutató hetet, akkor néhány prominens polgára Fehérvárnak összeállt, megalapították ezt a civil szerveződést, elsősorban azért, hogy mind kapcsolataik révén anyagilag, szervezőkézségükkel segítsék ennek a bemutató hétnek a létrejövetelét. Hosszabb távon pedig, a mellé szeretnének állni, amit Polgármester Úr is mondott, hogy ez tényleg a régió kulturális központjává válhassék. Nekünk mindenképpen ez a szándékunk.
És nem utolsó sorban nagyon nagy köszönetet fogok majd mondani a Vörösmarty Színház társulatának, amely ez alatt a másfél év alatt és nagyon-nagyon sok ezer kilométer utazás alatt nem szétesett, hanem csapattá kovácsolódott.

A régi erkély
 
Az első két nap programja:

December 12-én és 13-án délután kettőtől hatig a közönség a színház művészeinek kalauzolásával ismerkedhet meg az új színházépülettel, a színész-kávézóval és a színháztörténeti kiállítással, amely a Vörösmarty Színház történetét és a rekonstrukciót mutatja be. 12-én este hattól a „Színházbarátok Bora” megválasztására várja a közönséget az ARTéria Vörösmarty Színházbarátok Közhasznú Egyesülete a színház elé és mellé, ahol az érdeklődők egy háromórás program keretében ugyanazokat a borokat kóstolhatják meg, amelyeket a színház épületében a zsűri véleményez. A szakemberek 9 fehér és 9 vörösbort kóstolnak végig, ezek közül választják ki azt az egyet, amely egy éven át a színház kávéházában a „Színházbarátok Bora” megtisztelő címet viselheti.

December 12-én és 13-án este nyolctól a színház kávéházában a teátrum művészei játsszák a pincérek szerepét, ők szolgálnak fel.

Az új erkély
 
December 14-én este hétkor aztán felgördül a függöny: Mascagni Parasztbecsület c ímű művét Réczei Tamás rendező állítja színpadra Szolnoki Fatime és Wendler Attila főszereplésével, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és fehérvári kórusok közreműködésével, Drahos Béla vezényletével. A nyári Musica Regia fesztiválon nagy sikerrel bemutatott egyfelvonásos operát most színházi körülményekre, az új színpadtechnikára átdolgozva láthatja a közönség, az est második felében pedig Miklósa Erika és Bogáti István tenor ad koncertet.

 
December 15-én, Leonard Bernstein A csodák városa című musicale látható: a zenés játékot európai ősbemutatóként ugyancsak a Musica Regia keretében vitte színre a Vörösmarty Színház. A darabot Szurdi Miklós rendezte, a főbb szerepekben Csizmadia Ildikó, Xantus Barbara, Szomor György, Závodszky Noémi és Gerner Csaba látható.

Az új nézőtér
 
December 16-án az ősbemutatók sorát folytatva April de Angelis Garrick, a színész - avagy ízlés dolga című színházi komédiáját ugyancsak Szurdi Miklós állítja színpadra Hirtling István, Szabó Győző, Zakariás Éva és Matus György főszereplésével. A premierre a darab szerzőjét, April de Angelist angol írónőt és Jason Watkins színművészt, Garrick londoni megformálóját is meghívta a teátrum.

Az új színpad
 
December 17-én és 18-án egy klasszikus magyar dráma, Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című színjátéka zárja a bemutatók sorát. Vladiszlav Troitskiy ukrán rendező megközelítésében minden bizonnyal újszerű produkció születik színházunk névadójának legismertebb színművéből, amelynek főszerepeiben Száraz Dénes, Szűcs Kata, Juhász Illés és Závodszky Noémi látható, az Éj szerepére pedig Drahota Andreát sikerült megnyerni.

Az új zsinórpadlás
 
December 19-én, hétfőn este nagyszabású gálaműsor keretében, a színház repertoárjából válogatott pár perces részleteken át mutatja be a teátrum, hogy mindenre képes: a díszlet és a jelmez varázslatos gyorsasággal változik a színpadon, eddig sohasem végrehajtható kulisszák előtti és mögötti érdekességeket megmutatva.

Fotó: Gulyás Buda, Jónás Attila, Kadelka László

Kapcsolódó linkek:
   Székesfehérvár színházi múltja

[ Kadelka László ] 2005-12-12 00:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]