Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Párizsi élet
[ Operettszínház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. június 26. szerda    Mai névnap(ok): János, Pál a - a - a
Kosztolányi József Attiláról
69 éve halt meg - 51 évesen - Kosztolányi Dezső. Az alábbi - József Attiláról szóló - írásával emlékezünk a zseniális íróra, költőre.


   Kosztolányi Dezső: Ezerkilencszázharminchárom
   
   
   Szememre vetik, - mondotta Esti Kornél - hogy történeteimet többnyire a fiatalságomból hozom, abból a korból, melyet ma már némi joggal „történelmi előidőknek” is lehet nevezni. Hát ez természetes. Ott keresek, ahol találok. Mindnyájan csak egy-két évtizedig élünk igazán, az életünk első évtizedeiben. Akkor rakódnak lelkünkbe a kincsek, mély rétegekben. Ezeket egy életen át se tudjuk kibányászni.
   Nekem az élet mindörökre a gyermekségem s a fiatalságom egy része, amikor vidéken tanultam s a csodálatos, tündöklő pesti körutakon csavarogtam, melyekre még a béke vetette viharos fényét. Bizonyos idő múltán fogékonyságunk, befogadóképességünk csökken. Akárki tapasztalhatta ezt, aki már elmúlt harminc éves. A tavasz, vagy a tél lassanként naptári adattá zsugorodik. Mindig kevesebbet veszünk észre belőlük. Képünk végérvényesen kialakult bennünk, s ehhez a következő évek alig tudnak valamit hozzáadni. Most már hiába látnám egy amerikai felhőkarcoló égését. Számomra a tűzvész annak az alföldi putrinak az égése, melyet mint gyermek figyeltem meg, öntudatlanul. Ha le kellene írnom az amerikai felhőkarcolónak az égését, bizonyára ebből a jelentéktelen élményemből lopkodnék szikrát és színt. Így vagyok az emberekkel is. Új ismerőseim talán tartalmasabbak, mint a régiek, de azért a régiek maradnak az igaziak. Ők jelképezik nekem az embert, amint a régi tárgyak jelképezik nekem a világot.
   Azt is mondják, hogy nem élek a jelenben, hogy elfordulok tőle. Ez szamárság. Én éppúgy a jelenben élek s a jelenben halok majd meg, mint mindenki. De mit tehetek a lélek örök törvénye ellen, hogy élményeink korszaka egy ponton lezárul? Nem én fordulok el a jelentől. A jelen fordul el tőlem. Meresztgethetem rá a szemem, nem látok benne semmit, csak tényeket és idegeneket. Az élményeket nem lehet hajszolni. A buzgalom semmit sem ér. A fény nem kívülről jön, hanem belülről.
   Azért nem állítom, hogy ezután már semmi meglepetés se vár rám. Néha még akad egy esemény, egy arc, mely sokáig foglalkoztat. Igaz ugyan, ha a végükre járnék, legtöbbször kideríthetném, hogy csak azért ragadtak meg annyira, mert véletlenül össze voltak hangolva egy emlékemmel s együtt zengtek vele. Ilyesmihez most már szerencse is kell.
   Képzeljétek, múltkor szerencsém volt. A Szíriusz-kávéházban olyasmit éltem át, amit érdemes elmondani. Szinte tegnap történt, most, a legjelenebb jelenben, fiatal barátommal Jancsi Jánossal.
   Tessék? Kifogásoljátok a nevét? Keresettnek találjátok? Sajnálom, de csakugyan így hívják. Az élet valószínűtlen. A nevei is azok. Figyelmeztetlek benneteket, akik regényeket és elbeszéléseket írtok, hogy sohase nevezzetek egy nyárspolgárt Kovács Jánosnak s egy világhírű gordonkaművészt Timoránszky Titusznak. Az olvasó ezt nem hiszi el nektek, mert a valószínűség valószínűtlenségét érzi benne. Megfordítva talán inkább elhiszi, mert abban a valószínűtlenség valószínűségét érzi. Jó lesz ezt el nem felejteni.
   Tehát Jancsi, vagy János - amint parancsoljátok - huszonkilenc éves és költő. Rövid életének hosszú éveit azzal töltötte el, hogy várakozott. Várt arra, hogy a nap feljöjjön, aztán arra várt, hogy a nap lenyugodjék. De hogy miért várt arra, vagy erre, azt maga se tudta volna megmagyarázni. A várakozástól voltaképp semmit se várt. Olykor várt a villamosokra és a társaskocsikra is. Beült a megállóhelyek üvegkalitkájába. Nézte, hogy halad el az orra előtt tíz-tizenöt kocsi. Aztán, mint aki valamit elintézett, fölkelt és tovább ballagott egy céltalan cél felé. Végül rendszerint a Szíriusz zátonyán feneklett meg, ahol barátai tanyáztak, a háborúutáni nemzedék tagjai, akik feleslegessé vált életükkel fizetnek hadisarcot azért a véres dáridóért, melyet annakidején tudtuk és beleegyezésük nélkül rendezett egy másik korosztály. A számlát - végzetes tévedésből - nekik nyújtották át.
   Ezek a fiatalemberek nem csalódottak. Csalódni csak az tud, aki valaha hitt. Nekik erre nem engedtek időt. Első elemis korukban az utcasárban heverő újságokból betűzgették ki, hogy az emberek puskatussal verik egymást agyon s a betegekre rágyújtják a kórházat. Őnekik nem volt miből kiábrándulniuk. Sohasem érezték azt, amit mi, hogy a felnőttek okosabbak, vagy becsületesebbek. Ők a világtörténelmet s a belőle levonandó tanulságot a hírlapok vastag címbetűiből tanulták meg. Még pedig alaposan. Nem is felejtették el soha. Így, ha most összejönnek, csak üldögélnek. Nem panaszkodnak ezek, nem gúnyolódnak, nem lázonganak. Ehhez is elfogultság kell, hit és erő. Csak egymásra néznek, bólintanak egyet és már mindent tudnak.
   Sokáig magam sem értettem őket. Két nemzedék még nem különbözött annyira egymástól, mint a miénk, meg az övék. Nekünk az apánk húsz éves korunkban irónnal kezében kiszámította, hogy mennyit kereshetünk ezen, vagy azon a pályán, ha serényen dolgozunk, hogy milyen nyugdíjjal, korpótlékkal vonulhatunk majd vissza pihenni s e biztos tudatban könnyű volt elrugaszkodnunk a „rendes” élettől. Őnekik ez a rendes élet a kaland volt, mert körülöttük mindenki csak rendetlenkedett. Mi a korunk sivár eseménytelenségében felnagyítottuk a kis eseményeket, hogy meg ne semmisüljenek. Ők, szegények, a nagy eseményeket voltak kénytelenek lekicsinyíteni, ugyanebből a célból. Mi folyton cigarettáztunk, rontottuk magunkat, szép és rút szerelmek lázában éltünk. Ők nem dohányoznak, tornáznak, korán megnősülnek. Mi naponta ötször-hatszor meg akartunk halni. Ők inkább élni szeretnének, ha lehetne.
   E méltányosnak nevezhető vágyuk elé megannyi akadály tornyosul. Pedig megpróbáltak mindent, így is, úgy is, hetykén, dacosan, alázatosan. Nem lehet őket kishitűséggel, tunyasággal vádolni. Jancsi is megpróbált mindent a világon. Dolgozott, tanult is, de miután kéziratai éveken át nem találtak gazdát, megértette, hogy nincs rá szükség és félreállt. Most a Szíriusz kávéházba jár. Ebből áll társadalmi élete. Itt találkozik kitűnő kortársaival, Hernáddal, a nagytehetségű regényíróval, aki regényeit nem tudja kiadni. Ullmannal, a nagytehetségű könyvbírálóval, akinek egy könyve sem akadt, hogy megbírálhassa, Baltazárral, a nagytehetségű lapszerkesztővel, akinek nincs lapja, Bolváryval, Kerner Gézával meg a többiekkel.
   Mit csinálnak a munkanélküli írók? Hát azt, amit a többiek. A munkanélküli asztalosok kényszerű tétlenségük első korszakában bizonyára mindent összeenyveznek, megszegecselnek házuk táján, kijavítják a sánta asztalokat, a bicegő székeket, sőt talán bölcs előrelátásból kiszabják, elkészítik a maguk és családtagjaik koporsóját is. A munkanélküli bűvészek azon igyekeznek, hogy varázsvesszőjükkel eltüntessék sötét gondolataikat és pénzt teremtsenek elő a semmiből. A munkanélküli tanítók - legalább én úgy képzelem - tulajdon gyermekeiket szedik ráncba s kutyájukat fogják betűvetésre. Egy darabig még ki-ki a maga mesterségét folytatja. A munkanélküli írók is. Kitartóságuk folytán a régi végsebességgel haladnak. Mozognak bennük a szavak, melyek egyébként nagy alkotásokat szolgálhattak volna, túlburjánoznak az érzésen, a gondolaton s egy központi irányító és fékező erő híján kitörnek szokott pályájukból, föllázadnak, követelik a maguk jogát. Ezek a szavak önálló életet kezdenek élni, akár a sokáig hevertetett szerszámok, az unatkozó kalapácsok, melyek egyszerre csak kiugranak szerszámládájukból és összevissza kalapálnak mindent, vagy az érdemtelenül mellőzött gyaluk, melyek kétségbeesésükben a mester keze nélkül ide-oda futkosnak és siklanak s őrjöngve gyalulgatják a falat, a szőnyeget, a tükröt, amit érnek. Kísérteties ez, barátaim.
   Jancsin is ezt tapasztaltam. Egyre kevesebbet írt. Utóbb már csak a költeményeinek címét, vagy rímeit írta meg, mint a legszükségesebbet, megmentve belőlük a forma mozgatóerejét, a lényeget. A többit elvetélte. Így jött létre a földrengésről szóló, kifejező, de bőbeszédűnek éppen nem nevezhető verse, melyben a földet tartó titánról csak ezt a megállapítást teszi:
   Atlasz: Hanyatlasz.
   s így jött létre az ehhez hasonló Tout comprendre c’est tout pardonner című verse is, melyben egy bódítókkal élő szerencsétlen barátját igyekezett igazolni, vagy mentegetni a következőképpen:
   Ne ámulj e kokainistán, Gondolkozz az okain is tán - s megérted.
   Ezek az alkotások, melyektől én nem tudnám teljesen megtagadni az érdekesség varázsát, művészetének már ferdülését és csenevészesedését mutatják s azt bizonyítják, hova juthatnak a legnagyobb istenáldotta tehetségek, ha képességüknek nem adnak kellő teret.
   De ők valamennyien ilyenek voltak, parlagon hevertek, ugaroltak, a végtelenségig. Mit tehettek? Hát játszottak. Játszottak velük a szavak, ennélfogva ők maguk is játszottak. Vagy minthogy az író munkája a velejében játék, „dolgoztak”. Játszottak és dolgoztak, hiábavaló mesterségük hiábavaló eszközeivel. Játszottak a magánhangzókkal és a mássalhangzókkal, folyékonyan beszéltek csupán e-vel, amikor is a katonaság egyszerűen „fegyverekkel felszerelt emberek fegyelmezett serege” volt. Játszottak barkohbát, a tökély elképzelhetetlen fokára emelve ezt az elmemozdító tornát s a fogalmak körét szűkítve, a felelgető igen-jeiből és nem-jeiből a legrövidebb idő alatt kitaláltak minden lehető és lehetetlen dolgot, például Poincaré legelső öngyújtójának tűzkövét, vagy magának Oedipusnak jól megtermett, izmos Oedipus-komplexumát. Játszottak „keretes mondatokat”, a magyar szövegbe művészien beleszőve, beleötvözve, belemunkálva a legképtelenebb idegen neveket. Rabindranath Tagore, vagy gróf Oxenstierna Axel nevét. Játszottak a tulajdonnevek kezdőbetűivel is. Kapásból fújtak minden Ü-vel, vagy W-vel kezdődő költőt, tudóst, bölcselőt s legalább ilyenkor és ilyen módon láthatták hasznát széleskörű műveltségüknek, a facér írók világirodalmi tájékozottságuknak, a facér nyelvészek évekig tartó fáradságos búvárkodásuknak, a facér gépészmérnökök, a facér csecsemőorvosok természettudományos iskolázottságuknak és több egyetemüknek, mert miután vagy egy félóráig sorolgatták fel a különféle jeleseket s már mindenki elcsigázódott és kudarcot vallott, valaki az utolsó pillanatban homlokára ütött, kiejtette egy alig ismert lengyel biológus nevét, mely szintén Ü-vel, vagy W-vel kezdődik s ezzel megnyerte a játszmát, a díjat, mindnyájunk elismerését és bámulatát. Játszottak pedig főképp magukkal a szavakkal, a nyelv e rejtélyes parányaival, a nyelv e felbonthatatlannak vélt elemeivel, állandóan hevítették és fűtötték őket görebjeikben, mint a középkori aranycsinálók s munka közben diadalmasan fedezték fel, hogy a rőt rezeda visszafelé olvasva: a dezertőr, vagy az ingovány visszafelé olvasva: nyávogni, a kiválóbbak pedig közülük nemsokára hosszú verseket és elbeszéléseket tudtak írni, melyek elölről hátrafelé olvasva, majdnem olyan értelmesek, mint hátulról előre olvasva. Így kattogtak-zakatoltak szegények, anyag és tárgy nélkül, üresen, mint a malmok, melyek a levegőt, a semmit őrlik.
   Elég az hozzá, múltkor estefelé, hét órakor én is közöttük üldögélek a Szíriusz hosszú márvány asztalánál s pocsolok ebben a lanyha semmiben. Bejön Jancsi. Köszönés nélkül letelepszik az asztalhoz, felkönyököl. Egy szót se szól, hallgat.
   Kissé sápadtnak látszik. De az ő arcszíne, tudjátok, mindig fakó, mint a deszka, a sok régibb és újabb koplalása miatt. Mintha izgatott volna egy kicsit. Ezt észreveszik a többiek is. Valami rendkívüli történt vele. Ennek valami baja van. Kérdezgetik, hogy mi a baja?
   Ő csak vonogatja a vállát.
   Ugyan mi baja lehet? Baj az, hogy a világra születtünk és élünk. Baj az is, hogy elmegyünk innen és meghalunk. Baj, hogy egészségesek vagyunk, ennélfogva ennünk kell. Baj az, hogy betegek vagyunk, ennélfogva nem tudunk enni. Így is, úgy is sok baj van a földön. Na, annyi baj legyen.
   - Mégis, mi bajod? Na, mondd már. Mi lelt téged?
   - Jancsi tapsikálja fölfelé fésült, göndör haját. Pödöríti kis bajuszkáját. Hetyke fickó ez, karakán legény. Vékonydongájú, de roppant férfias. Nem hasonlít a költőkhöz. Ez is arra vall, hogy igazi költő.
   - Talán elvesztetted az állásod? Fizetésképtelen lettél? Teljesen tönkrementél?
   Az efféle gúnyorkák és humorkák már régóta nem hatnak itten. Se a tréfacsinálók nem mulatnak rajta, se a megtréfáltak.
   Odasiet hozzája Lalojka, a pincér. Udvariasan, bizalmasan hozzáhajol:
   - A szokott nagyobbarányú cehhelés következik?
   Jancsi bólint.
   Lalojka két pohár vízzel tér vissza s eléje teszi egy tálcán. Jancsi egymásután kiissza mind a kettőt. Ni, milyen szomjas.
   Baltazár, Ullmann, Kellner tovább vallatja:
   - Miért nem beszélsz, te majom?
   Azért nem beszél, mert nem tartja érdemesnek. Úgyis hiába. Odaveti:
   - Találjátok ki.
   - Ez a dolog ma történt?
   - Igen.
   - Ma délelőtt?
   - Nem.
   - Ma délután?
   - Igen.
   - Tegnap még nem is sejtetted?
   - Nem.
   Így félvállról felelget. Kisebb gondja is nagyobb, mint hogy kitalálják.
   Az asztal végén egy elhízott, fekete fiatalember mind a két tenyerével betapasztja fülét, s a Daily Mail keresztrejtvényére mered. Minden áldott nap megfejti az összes hazai és külföldi keresztrejtvényeket. Már nyolc éve a görög és a latin nyelv okleveles tanára s nyolc éve nincs állása. Unalmában megtanult arabul, perzsául és törökül is. Dr. Scholznak hívják. Barátai az éles esze és pompás vitatkozóképessége miatt eleinte Szokratesznek is hívták. Később, amikor a lóversenyeken hajszolta a szerencsét s minden lóra feltett egy-egy pengőt, a szép görög nevét „Sokratesz”-re változtatták. Legutóbb pedig, mióta ruházatát feltűnően elhanyagolja s inget csak legritkább alkalmakkor vált, sem az egyik, sem a másik nevét nem használják, hanem „Piszokratesz”-nek nevezik, a háta mögött és szemben, az írók éppúgy, mint Lalojka s a többi pincér, amit ő egy bölcshöz illő megértéssel vesz tudomásul.
   A keresztrejtvény kockáiba villámgyorsan beírja az odavaló angol szavakat, - egy ausztráliai folyót, egy indián vadállatot, vagy egy amerikai államférfit - aztán, mint aki teljesítette napi kötelességét, elégedetten felsóhajt. Ásít egyet. Leveszi piszkos szemüvegét, törölgeti a piszkos zsebkendőjével, amitől a szemüveg még piszkosabb lesz, de a zsebkendő nem lesz tisztább. Hallgatja, hogy ostromolják Jancsit. Fáradt tekintetét ráemeli.
   Azt hiszi, hogy ezek most barkohbáznak. De téved. Még nem barkohbáznak, legalább is ők még nem tudják. Az ösztönösen kíváncsi kérdések és az ösztönösen kurta feleletek lassan, észrevétlenül billennek át a valóságból a játékba, mint amikor a repülőgép felemelkedik a földről és felette lebeg, de egyelőre csak pár arasszal.
   Scholz mosolyog a műkedvelő, kontár játékon. Ő ebben igazán mester. Már tudja is, mi a feladat, kipuhatolni, mi történt Jancsival és mi az oka szomorúságának. Csupa szánalomból átveszi a játszmát. Kérdéseit tudományos módszerrel szegzi Jancsi mellének, aki közönyösen válaszolgat.
   - Tárgy?
   - Igen.
   - Csak?
   - Nem.
   - Fogalom is?
   - Nem.
   Scholz elbiggyeszti száját, mert a feladatot, „elvont fogalom” nélkül magához méltatlannak tartja.
   - Tárgy és személy együtt?
   - Igen.
   - Képzelt személy?
   - Nem.
   - Élő?
   - Erre nem felelhetek.
   - Nem él? Meghalt?
   - Erre sem felelhetek.
   - Hogyhogy? Se él, se hal? Talán élőhalott?
   - Nem.
   - Ahá, már értem - mondja Scholz. - Te ebben a pillanatban nem tudod, hogy él-e az illető - teszi hozzá, de érzi, hogy valami nincs egészen rendben.
   Életének nehéz és szép játszmáira gondol. Arra gondol, hogy tavaly farsangkor megfejtette a színvakságot és azt a lyukat is, melyet egy szög üt a falba s arra gondol, hogy nemrég kitalálta Kund Abigél anyai öreganyját, szóval egy költött és nemlétező személy költött és nemlétező hozzátartozóját, akit a költő se tartott érdemesnek megálmodni s éppígy kitalálta azt a pusztán feltételezett elmeorvost, aki esetleg megállapította, vagy megállapíthatta volna ugyancsak Kund Abigél őrültségét.
   Zsebéből előkotorássza egyetlen értéktárgyát, egy lapos ezüstszelencét, melyben zöld gumicukrok vannak. Szokása szerint körülkínálja, de a társaság szokása szerint visszautasítja, mint mindent, amihez hozzáér. Csak ő vesz belőle egyet. Rágcsálja a zöld gumicukrot, fekete fogaival.
   - Gyerünk - biztatja magát. - Tehát ez a személy olyan ember, mint én vagy te? Férfi? Nő? Húsz és harminc közt? A feleséged?
   - Igen.
   - Marika - szól maga elé Scholz eltűnődve, orra nyergén megigazítja a szemüvegét és Jancsira mered.
   A többiek is rámerednek.
   - Ez a tárgy - folytatja Scholz -, amelyikről itt szó van, a fejedhez repült? Összevesztetek?
   - Nem - válaszol Jancsi keményen s ezzel a nemmel egyszerre eltiporja a nevetést, mely már sisteregni kezd körötte.
   - Nem? - kérdezi Scholz és úgy érzi, hogy elveszti a fonalat. - Na jó. De ez a tárgy ugyebár mégis összefüggésben van a te mostani lelkiállapotoddal?
   - Igen.
   - Ez a tárgy nagy? Ez a tárgy akkora, mint a fejem? Ez a tárgy akkora, mint az öklöm? - és mutatja szennyes öklét. - Ez a tárgy nálad van most? Ez a tárgy a feleségednél van most? Talán rajta van? A fején van? A fülén van? A kezén van? Mellette van a földön?
   - Nem, nem, nem, nem, nem, nem.
   Néhány perc múlva, amikor a játék már előre halad, Scholz felkiált:
   - Tehát ez a tárgy a feleséged gyomrában van, vagy volt. Mindegy. Élelmiszer? Nem az? - mondja és leengedi felvont szemöldökeit. - Szerves, szervetlen? Szervetlen ipari cikk, gyógyszer, de sem én, sem te nem vettük még be? Méreg? - kérdezi gyorsan.
   - Igen - feleli Jancsi.
   A társaság előrehajolva figyel, de minden nagyobb izgalom nélkül, mert az izgalom testvériesen megoszlik Jancsi között, aki úgy látszik, egy házassági tragédia hőse és Scholz között, aki ezt kitalálja.
   - Méreg - ismétli Scholz - helyes, méreg.
   Valaki dúdolni kezd:
   - „A csizmámon nincsen kéreg” ...
   - Csendet kérek! - kiabál Scholz. - Ne zavarjatok. Tekintettel, hogy szervetlen, talán szublimát?
   - Igen.
   - Hydragilium bichloratum corrosivum - szól egy hang. - HgCl 2 .
   - Nem ide tartozik - inti le Scholz a hangot s most egyenesen rohan a cél felé.
   Nem folytatom, barátaim. Csak annyit, hogy én már sok mindent mellre szívtam, de ilyent még soha. Scholz pár percnyi szócsata és közelharc után kivette belőle, hogy Marika, a felesége, a kedves és jó Marika, alig egy órával ezelőtt ismeretlen okból, de öngyilkossági szándékból szublimátkockát nyelt, a mentők a kórházba szállították és most ott van.
   Isten úgyse, a hideg verejték gyöngyözött homlokomon. Ti természetesen arra gondoltatok volna, hogy az egész csak ugratás, éretlen tréfa, maszlag. Én azonban nem erre gondoltam. Ismerem azokat a fiúkat, akik 1933-ban élnek. Ezek nem színészkednek, mint mi, nem hazudnak soha, se maguknak, se másoknak. Mi regényesek voltunk. Ők tárgyilagosak. Jancsi a barkohba legszigorúbb szabályai szerint tárgyilagosan közölte a tényállást, ők pedig ezt éppily tárgyilagosan fogadták. Egyikőjüknek se jutott eszébe, hogy egy pillanatig is kétkedjék benne. Nem is nagyon csodálkoztak rajta. Ezek semmin sem tudnak nagyon csodálkozni.
   Hogy miért ment bele Jancsi ebbe a kétes ízlésű játékba, tudja Isten. Talán fáradtságból, talán idegességből. Ártani senkinek se ártott vele. Marikát ezalatt a kórházban szakszerűen kezelték, kimosták a gyomrát, hánytatták, tejet itattak vele és sok-sok liter vizet csorgattak át rajta. Jancsit elküldték onnan, hogy ne lábatlankodjék, csak egy óra múlva mehetett vissza. Ő tehát ebben a percben nem segíthetett rajta. Legalább magán akart segíteni. Valahogy agyon kellett ütnie az időt, amíg ismét nem láthatja.
   Én nem ítélem el őt. Szerette ezt az asszonyt és most is szereti. Emlékszem, házassága első idejében állandóan zsebében tartott [egy] nagy darab pogácsát és boldogan mutogatta mindenkinek, hogy azt a felesége sütötte. Mit bizonyít ez? Nem azt, amint állítjátok, hogy a pogácsák ehetetlenek voltak, mert különben kidobta volna a zsebéből, nem tartotta volna magánál hónapokig, mint ereklyét. Szóval szereti a feleségét.
   A barkohba után fölhajtott még két pohár vizet, aztán átrohant a kórházba. Csak órák múlva tért vissza, késő éjjel. Újságolta, hogy Marika túl van az életveszélyen, megmentették, jól érzi magát, az orvosok bizakodnak abban, hogy semmi utóbaja se lesz.
   A Szíriuszban recsegni kezdtek az orosz zenészek, tudjátok, azok, akik még hadifogságukból rekedtek itthon. Egy darabig nemzeti viseletben játszottak orosz dalokat, aztán hogy elrongyolódott a rubacskájuk, az orosz dalokat elfelejtették és most úgyszólván kizárólag magyar nótákat muzsikálnak, szláv véralkatuknak megfelelőleg, álmosan, vontatottan s többnyire hamisan is. Hát menekültünk.
   Jancsit hazakísértem a Hungária-körútra. Ott lakik egy hónapos szobában. Leült a szűk dívánra, ahol máskor együtt szoktak aludni. Megállapította, hogy ma egyedül fog aludni. Fájdalma tárgyilagos volt. Fölkelt, a dívánra dobott egy tarka vánkost meg egy vékony paplant. Aztán hátratett kezekkel le-föl sétált, anélkül, hogy egy szót szólt volna. Meg-megállt az ablak előtt. Kitekintett a körútra. Úgy tetszett, hogy valamit vár. Említettem nektek, hogy ez a fiú mindig várt valamit. Most éjszaka volt, felleges, sötét nyári éjszaka. Nyilván arra várt, hogy megvirradjon.
   
Pesti Hírlap Vasárnapja, 1933. szept. 10.

   
       

2005-11-03 06:40:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]