Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Andromaché - tanulmány
[ Nemzeti Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. június 27. csütörtök    Mai névnap(ok): László, Olga a - a - a
Szikora Tamás festőművész – Dobozok
Aulich Art (1054 Bp. Aulich u. 5.)
Szikora Tamás Dobozok című kiállítását Beke László művészettörténész nyitja meg, a Hamilton Tőzsdeügynökség aulájában, 2005. október 17-én 18 órakor. Közreműködik: Apáti Miklós József Attila-díjas költő.

A tárlat megtekinthető 2005. november 14-ig.

„A dobozokat nem mindig lehet kinyitni. Egyeseket igen, másokat nem, egyesek végig megtartják érinthetetlenségüket mások inkább felfedik titkukat, a bennük felhalmozott rendszert, míg megint mások csak fedelük zártságával kérkednek, és nem lehet hozzájuk közelebb férkőzni. Dobozok a térben, dobozok a síkban, illuzionisztikus valósághűséggel megjátszva a teret, a három dimenziót, csalódáskeltő hűséggel felvetítve a nemlétező árnyékot, hogy azután máskor az objekt élesen elváljon a faltól, keret nélkül, saját autonóm világának határait megteremtve.

Szikora Tamás 1943-ban született Nyíregyházán, s míg doboz-festményeivel berendezhette a párizsi Cité des Arts fehérre festett műtermének falait, hosszú utat kellett megtennie nemcsak időben de térben is. A művész hat évet töltött Leningrádban, ahonnan 1968-ban mérnökként jött haza. S életét másodszor kezdte el, ismét a nulláról indulva, mikor már nem egész fiatalon, 1970-ben beiratkozott a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, Budapesten. Hat évvel később, 1976-ban kapta meg a festő-szak diplomáját, s azóta alakítja, hallatlan következetességgel, célratöréssel a maga egyéni látásmódját, a maga által behatárolt univerzumot.
Ez az univerzum szándékosan redukálódik le néhány tárgyra (dobozra, kockára, fiókos szekrényre vagy kaptárra) s Szikora e tárgyakhoz a nyolcvanas években nagyon ragaszkodik, már nem úgy, mint tárgyakhoz, hanem mint hatalmas, két métert is meghaladó objektekhez. Néray Katalin szavait idézve, aki 1985-ben találkozik először, a művész műtermének padlásán (tekintettel arra, hogy a műteremlakásba már nem fért be) egy ilyen tárggyal:
„ A rosszul világított padláson megelevenedett a motívum, ez a kétméteres kartonpapír objekt olyan volt, mint egy sci-fi díszlet.” (…)

 
Szikora művészetének megvannak a maga hagyományai, gyökerei, forrásai, amelyeket ő maga is vállal és analógiái, amelyekről talán nem is tud. Művészete nem marad elszigetelt a nemzetközi áramlatok sodrásában, megvan a maga helye, funkciója, tradíciója és várható kiteljesedése.
Mint magyar festő, egyértelműen kapcsolódik a magyar avantgarde hagyományokhoz, amelyeknek első körvonalait Kassák Lajos, Bortnyik Sándor és a hozzájuk kapcsolódó kör vázolta fel, az 1920-as évek elején. Itt azonban inkább csak alapvető szemléletbeli közösségről, és nem annyira a stiláris rokonságról van szó. Sokkal inkább rokon Szikora a 20-as évek magyar avantgarde-jának egy másik, sokkal kevésbé ismert figurájával: Péri Lászlóval, aki sajátos szintézist teremt a szobrászi-festői és építészeti szemléletmód együtteséből. Péri László közvetlenül a falra akasztható szürke reliefjeit Szikora ugyanúgy nem ismerte, mint szabálytalan alakba kivágott, nagyméretű, geometrikus idomokból kialakított festményeit. Ennek ellenére, a kettőjük közti rokonság meglepő, és Szikorát az egyik legértékesebb, legeredetibb hagyomány részesévé és folytatójává teszi. Természetesen a négyzettől vagy téglalaptól függetlenedő, saját geometrikus törvényeiknek engedelmeskedő képkivágatok nemcsak Périvel hozzák Szikorát kapcsolatba, hanem a kortárs áramlatokhoz sokkal közelebb álló Elsworth Kelly-vel , vagy az ugyancsak nagyon ismert Frank Stellával is. Mindegyikükre egyaránt jellemző a nagyon kötött formákat felhasználó ökonómia, és a külső, kötött formákat megteremtő belső alkotói függetlenség, szabadság.

Mindamellett Szikora alapvetően, mégha talán öntudatlanul is, ahhoz ez elsődlegesen közép-európai irányzathoz tartozik, amelyet a magyar műkritikus, Hegyi Lóránd (jelenleg a bécsi XX. Századi Művészet Múzeumának igazgatója) az általa rendezett kiállítás alkalmából „reduktivizmus”-nak nevezett, Szikora Tamás számára ugyanúgy, mint kelet-közép-európai elődei és kollegái (Henryk Stazewski, Stanislaw Kolibal, Václav Bostík, Zbigniew Gostomski és mások) számára a konstruktivizmus ma is eleven hatóerő és egyfajta támaszpont: az esetlegessel, a múlékonnyal, a látványosan dekoratívval szemben, tartósabb, szilárdabb értékek létrehozatala érdekében.
Ehhez a szemlélethez hozzá tartozik a lényegre redukált formavilág, a minden tetszetőségtől mentes színvilág, és kis méretek esetében is érvényesülő monumentalitás, ami különösen a legutóbbi – a kiállításon szereplő – műveknél válik nyilvánvalóvá.

 
A reduktivizmus egyszerre érvényesül a lehatárolt formavilágban és a sajátos színharmóniában. A formákat illetően: a korábbi művekhez képest a mostaniak még letisztultabbaknak, egyszerűbbeknek tűnnek. A táblakép hagyományostól eltérő ( többnyire szabálytalan trapéz) formája eleve behatárolja a kompozíciót: ebben a keretben csak igen kevés, és annál inkább hangsúlyozott motívum (geometriai idom) kaphat csak helyet. A háttér vagy egészen sötét, vagy a fa eredeti színét idézi: szürkés, kopott-kék, fáradt-okker vagy esetleg tört-fehér tónusok csak az alapot nyújtják ahhoz, hogy a rajtuk elhelyezett, - belőlük kiugró – nagyméretű formák minél erőteljesebbé, lendületesebbé váljanak. A motívumok racionális elrendezése, szerkezeti tisztaságra, nemcsak festői, hanem túl azon építészeti szemléletről is tanúskodik: a merészen előreugró, teret formáló, szinte megtévesztően plasztikus hatású elemek a húszas évekbeli orosz művészet egyik legfontosabb alakjának, El Lissitzky-nek monumentális – utópisztikus „proun” látomását idézik. Különös módon Szikora, minden reduktivizmusával együtt, bravúrosan tud az illuzionizmussal játszani: szinte megtévesztően kelti fel a festett felületekkel a térbe helyezett dobozok háromdimenziós létének térhatását. Első pillantásra, vagy fotó alapján néha alig lehet eldönteni. Valójában festett síkról vagy valódi térbeli formákról van-e szó? Ez a különös kettősség (amely egyébként annakidején El Lissitzky „proun”-jait is jellemezte) feltehetően a mérnök-művész szemlélet egyéni szintéziséből fakad. Szikora nemcsak festőként alkot, hanem tervezőként is, s noha nem építész, szigorúan architekturális szellemben születnek művei. (…)

 
Ha tipológiát akarnánk felállítani Szikora Tamás alkotásainak sorában, ez a több, apróbb-nagyobb doboz (ház)-elemből felépített kompozíció lenne az egyik típus még ma is. A nagyon finom tónusokban tartott, egymástól alig különböző tört okker-sárgás, halvány-piros színek a sorokba rendeződő, változó nagyságú, változó formájú dobozházak térbeliségét hangsúlyozzák. Az elemek egy képen belül sorozatot alkotnak – sok kicsi részből alakul ki az egység, akárcsak a görögkeleti ikonosztázoknál. Másrészről viszont a több, nagyobb elemből összeillesztett fatáblák vagy olajképek szükségképpen megidézik a trecento oltárképek triptichonjainak, poliptichonjainak szerkezeti sajátságait.
A sorozatból álló együttes akkor is megszületik, ha a sorozat egyes darabjai nincsenek összekapcsolva, hanem egymástól kis távolságban felakasztva, s egy nagyobb, lazább egységet alkotva a falon függnek. Ebben az esetben nemcsak a művek külső, szabálytalan formája, hanem a képeken ábrázolt geometrikus formák is ismétlődnek s az ismétlés felerősíti, hangsúlyozza a mondanivalót: egyszerre a képtéren kívül és belül. Egy ilyen, kilenc táblából álló kompozíció ugyanúgy kapcsolódik az ikonosztázhoz, mint a kortárs művészetek legaktuálisabb problematikájához.

Bizonyos leegyszerűsítéssel azt lehet mondani, hogy a második típusba olyan művek tartoznak, ahol csak kevés, egy vagy két, de annál hangsúlyozottabb motívum szerepel, s a rész-egész; egy-sok problematika háttérbe szorul. Ezek azok a művek, amelyek legközelebb állnak El Lissitzky, Péri László és a 20-as évek avantgarde szemléletéhez, és talán ezeket lehet a legerőteljesebbeknek, és legeredetiebbeknek tekinteni a mai, kortárs művészet viszonylatában. Kockák – dobozok – házak – emlékművek – épületek: a számos asszociáció nem nyújt mást, mint bizonyos fogódzót Szikora Tamás művészetéhez, amelynek talán éppen az a legfőbb ereje, hogy nem keres fogódzókat, művi összefüggéseket, nemlétező szimbolikus tartalmakat.
Éppen ellenkezőleg: makacs következetességgel, minden mellébeszélés nélkül csak egyvalamire koncentrál: a síkból kiemelkedő monumentális térbeli formák festői eszközökkel való megteremtésére. Ez a dialógus – a sík és a tér között – már a nyolcvanas években maradandó formát öltött, hogy a kilencvenes években kiteljesedjék, egyértelműbbé, határozottabbá váljék.
A továbbiakban várjuk a folytatást.”

[ Kadelka László ] 2005-10-14 00:03:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]