 |
Dátum: 2021. január 20. szerda Mai névnap(ok): Fábián, Sebestyén |
a - a
- a |
|
|
Két cikk az ötven éve halott Thomas Mannról |
|
|
|
|
"Elsősorban az írói technika, az építmény érdekelt. A hanyatló polgárságot leszartam, mert közben nálunk vadul épült a szocializmus, hatoltunk a kommunizmus legmélyébe, mert a polgárság valamiféle métely és szitokszó a korban. „Polgárinak” lenni azt jelentette a kor és a hely ellensége vagy. Mindezek ellenére Thomas Mann mégis ász volt az oktatáspolitika kezében. (Ezt adja össze valaki.)" tovább
|
|
|
|
|
|
|
|
Rendhagyó Thomas Mann életrajz
|
Nietsche és Rilke után Rüdiger Görner professzor, a londoni egyetem Queen Mary College újkori német irodalom tanára a Thomas Mann műveiben fellelhető "halálvággyal, a társadalmi vagy családi felbomlás jelenségeivel és az alkonyati hangulatokkal" foglalkozik könyvében.
Thomas Mann halálának 50. évfordulóját (augusztus 12.) nemcsak a német szövetségi elnök részvételével megrendezésre kerülő ünnepi megemlékezés teheti emlékezetessé, hanem az Irodalmi Nobel-díjas író műveit minden lehetséges szemszögből bemutató, életrajzi adatokkal is kiegészítő újabb alkotás is, mint amilyen Rüdiger Görner "Der Zauber des Letzten" (A vég varázsa) című könyve.
Nietsche és Rilke után Rüdiger Görner professzor, a londoni egyetem Queen Mary College újkori német irodalom tanára a Thomas Mann műveiben fellelhető "halálvággyal, a társadalmi vagy családi felbomlás jelenségeivel és az alkonyati hangulatokkal" foglalkozik könyvében. A kiadó egészen újfajta interpretációra hívja fel a figyelmet.
A könyv változatos ismétlése a német nyelvű művészek közötti utolsó polgár regényei, elbeszélései és esszéi már ismert interpretációinak. Azé az "utolsó polgáré", aki "a sikertől elkényeztetett, de nagy mértékben neurotikus, erotomán, szenvedélyes, egészen az öngyilkossági hajlamig depressziós és a hírnévben elmagányosodott egyénekből álló családban élt”.
|
Tamás Gáspár Miklós: Az utolsó polgári író
Thomas Mann ma már elképzelhetetlen mértékben volt fontos nekünk. Közép-, Kelet-Közép- és Kelet-Európában ő testesített meg valamit, aminek az emléke is elenyészőben van. Nehéz ezt a valamit ma is érthetően megfogalmazni.
Talán így: Thomas Mann volt a biztosíték arra, hogy a modern szellemi múlt - Goethe, a romantika, Wagner, Nietzsche - tekintélye, bár tekintély, nem a represszió tekintélye. Sem a konzervatív államrendé, sem a repressziót eksztázissal vegyítő ellenforradalomé. Ő tetszett biztosítéknak rá, hogy a művészet önálló ellenhatalom - nem arra, hogy a művészet független a szokásos hatalmaktól: ez semmi. Nem: a művészet önálló hatalom. Orpheuszi, vadakat szelídítő hatalom.
Vagy így: Thomas Mann műve mintha kimondatlanul is azt ígérte volna, hogy az európai szellem akkori (huszadik század eleji) középpontja, Németország, szellemi marad, és német marad akkor is, ha a "külsődleges", a történeti-esetleges Németország belerohan a szakadékba, ami már létrejötte (1870) óta láthatóan fenyegette. De Marx és Hölderlin találkozása - ezt Thomas Mann sürgette a kilencszázharmincas évek elején - elmaradt, a régi Németország elpusztult, nem is támadt föl soha.
Esetleg így: mintha Thomas Manntól azt tanulhattuk volna meg, hogy ami a legarchaikusabban mély, s amit csak a mítoszban sejthetünk meg, nem az emancipáció és nem az emberi autonómia ellensége. Ha fölszabadulunk (s nem pusztán gazdaságilag és politikailag szabadulunk föl, hanem fölszabadulunk a represszió lidércnyomásai alól is), nem kell elfelednünk azt, ami szent, ami tiltott, ami rettenetes, ami borzongató, ami bevallhatatlan - s amit csak a tragikus művészet vall be szégyenünkre, örömünkre s dicsőségünkre. Mintha a huszadik század atletikus, sarkos-elvágólagos és délceg-snájdig politikai ábrándjaival szemben azt hallottuk volna tőle, hogy a betegség, a kétely, a láz, a beteljesíthetetlen honvágy nem a szabadság ellensége, és nem is gyógyít ki belőlük a szabadság, s nem is kell bennünket mindebből kigyógyítania.
Ha nem tévedek, azt is meghallhatta Thomas Manntól, aki akarta, hogy mitológia és pszichológia egy és ugyanaz: ebben mintha egyetértett volna nagy magyar barátjával, Kerényi Károllyal. Ma talán úgy mondanánk: a pszichológia elbeszélő természetű (narratív), nem elméleti jellegű. Thomas Mann értette meg először Freud művelődéstörténeti jelentőségét. Freudé és Thomas Manné a végső érettség: annak a belátása, hogy amit a "nappali", a polgári társadalom "irracionálisnak" vél, az a humanitásnak nem kiküszöbölhető és nem kiküszöbölendő része. Éppen abban, ami személyesnek látszik, bukkanhat föl a névtelen ősi - ezt érezzük démonikusnak.
Thomas Mannt olyan dilemmák nyugtalanították, amelyek - a történeti távolság miatt - ma már nyugton hagynak bennünket. Ilyen "a polgár" és "a művész" ellentéte. Miben áll ez a történeti távolság?
Kapitalizmus "van", de a polgárság megszűnt. Gazdasági, társadalmi, hatalmi értelemben "a burzsoázia" szerepét betöltik a mai üzletemberek, vállalkozók, menedzserek, ahogyan a kapitalizmus szatírjátékában az ipar, a szállítás, a kereskedelem, a szolgáltatások, a kommunikáció, az adatföldolgozás területén dolgozó bérmunkások is eljátsszák "a proletariátus" szerepét - ám kulturális (és politikai) tekintetben már nem. Az osztályharc mint kultúrák harca befejeződött, hiába áll fönn mint strukturális összefüggés.
A polgárság mind középkori-céhes, mind fölvilágosító-jakobinus mivoltában, e kettős humanizmus vonakodó örököseként elpusztult a huszadik század küzdelmeiben. A polgári bensőség - mint a modern (tőkés) individualizmus első kulturális formája - művelt, alakított, díszített. Nem véletlen, hogy a tizenkilencedik század nagy polgári regényeinek egyik fő témája a házasságtörés. A családi bensőség, az enteriőr sugallt-óhajtott biztonsága összeütközött alapítójának, az individualizmusnak a démoniságával. Thomas Mann hagyományos családapa volt és, mint tudjuk, homoszexuális. Konzervatív és antifasiszta.
Már nem érthetjük őt. Nélküle hallgatjuk azt a zenét, amelynek a legnagyobb értelmezője volt. Nekem még eszembe jut, ha Brahms kamarazenéjét hallom. Még egy darabig. Valameddig.
Kapcsolódó:
Hír 355. Panelproli a polgári íróról
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
Szakonyi Károlynak
|
|
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól) |
|
[ Archívum ]
|
|
|
|