Heltai Jenő: Régi nők

Tudod-e még a régi nőket?    Fáj még, hogy el nem érted őket?    Üres fejű kóc-lelkű bábuk,    Szájuk piros volt, szép a lábuk.    Jöttek, ragyogtak megigéztek,    Te meg dadogtál mint a részeg,    Azt hitted akkor túl nem éled,    Hogy mással hálnak nem tevéled,    Gőgös királynők, tiszta hattyúk...    Talán még sírtál is miattuk.        Hányszor motyogtad zagyva lázban:    „Nem jól csináltam, elhibáztam.    Tovább kellett vón könyörögni,    S jól járok én is mint a többi.    Megkóstolom jóízű húsát,    Nem ölne meg a szomorúság.”    És hajtogattad még sokáig:    „Egyik bolond volt, rongy a másik,    Álmatlan éjjelt, szép szerelmet    Sem ez, sem az nem érdemelt meg.”        Gőgös királynők, tiszta hattyúk?    Hamar leszállt az alkonyatjuk.    Egy év... vagy öt-hat... s fényevesztett    hazug bűbájuk kopni kezdett.    Jaj, hova lett a sok parázna,    Friss fiatal test vad varázsa?    Izzó nyarukra hűvös ősz ült,    Sok meghízott... egy meg is őszült,    Templomba jár ma, vén boszorkány...    Szívedben elcsitult az orkán.        Tudod-e még a régi nőket?    Szeretted és gyűlölted őket.    Aztán te is vénülni kezdtél,    Elszáll az élet, ugye testvér?    Nem vagy te már a régi éhes.    Hány éves is vagy? Hatvan éves?    Mire reád köszönt a hetven,    Csak temetőt látsz vén szívedben.    Itt nyugszik egy nő... ott megint egy...    Jó volt-e, rossz-e... végre mindegy!        Heltai Jenő 1871-1957