Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Pentheszileia
[ Nemzeti Színház ]
fotó Peti Péter
 
Dátum: 2019. szeptember 22. vasárnap    Mai névnap(ok): Móric, Ottó a - a - a
Fiatal művészek Nagycenken
Idén a zenei programok mellett a képzőművészet is szerepet kap a VII. Nagycenki Művészeti Napok rendezvényein augusztus 5-től a Széchenyi István Emlékmúzeumban.

 

Bővül a látni- és hallani való kínálat. Új műfajok, és más országok művészei is szerephez jutnak idén a Nagycenki kastélyban. A rendezvény alcíme és egyben mottója – “Fiatal nemzedék a történelmi emlékhelyen”. A szervezők nem csak a két művészeti ág örök érvényű kapcsolatát, de az alkotók, a művészek egymáshoz való viszonyát is erősíteni kívánják. Érkeznek a magyarok mellett cseh, szlovák, szlovén, és osztrák vendégművészek. A zenészek délutánonként hangversenyekkel szórakoztatják a közönséget, akik eközben gyönyörködhetnek a kiállított képekben is.

Az ifjúsági alkotótábor résztvevői továbbképezhetik magukat a rajzolás, festés különböző területein. A vizualitás nyelvén fejezhetik ki a zenei érzelmeket, közelről tanulmányozhatják a hangszereket. Bekapcsolódhatnak kézműves foglalkozásokba, hangszerkészítésbe, és önismereti tanfolyamba is.

 

Nagycenk neve szorosan összeforrt a Széchenyi családdal. 1741-ben Széchenyi Antal generális ide helyezte birtokközpontjukat, majd rövidesen hozzákezdett a kastélyegyüttes és a park kiépítéséhez. Az emeletes majorház lépésről lépésre épült át előkelő úri lakká. A épületegyüttest gróf Széchenyi István bővítette újabb szárnyal. Az ódon falak közt ma Széchenyi István emlékmúzeum, előkelő szálloda, hangulatos kávéház, lovasiskola és méntelep található. A barokk franciakert körül terül el a ma már évszázados faóriásokká nőtt, egzotikus növényritkaságok alkotta angol park. A parkhoz kapcsolódó több mint 250 éves védett hársfasor kellemes felüdülést kínál a pihenni vágyóknak.

 

A zenei palettán szerepel többek közt az Akadémia Vonósnégyes és az Ewald Rézfúvós Kvintett koncertje.

Akadémia Vonósnégyes
 
Ewald Rézfúvós Kvintett
 
Programok:

Augusztus 5. (péntek)
17.00 A Nagycenki Művészeti Napokat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma EU Koordinációs főosztályának nevében Jékely Zsolt nyitja meg a Széchenyi István Emlékmúzeumban.
17.45: Dohnányi: Szextett
Tagjai: Jandó Jenő (zongora), Bodó Antónia (hegedű), Móré László (brácsa), Maróth Bálint (cselló), Vízkeleti Andrea (klarinét), Ember Dániel (kürt)
Helyszín: Széchenyi Múzeum (Kiscenki út 3.)

Augusztus 6. (szombat)
17.30: Nemzetközi néptáncműsor Közreműködnek: Czenki Hársfa Néptáncegyüttes, Dunaszerdahelyi Ágacska Néptánccsoport és a Fertőhomoki Kajkavc Horvát Kulturális Egyesület
Helyszín: Kastélyszálló (Kiscenki út 3.)

Augusztus 7. (vasárnap)
18.00: Kamarazene
Műsor:
- Dvorak: Szonatina
- Goldmark: Zongorás kvintett
Közreműködnek: Jandó Jenő (zongora), Környei Zsófia (hegedű), Akadémia vonósnégyes
Helyszín: Széchenyi Múzeum (Kiscenki út 3.)

Augusztus 8. (hétfő)
18.00: Borago Együttes
Helyszín: Classic Panzió (Soproni út 2.)

Augusztus 9. (kedd)
18.00: Kamarazene Műsor:
- Boccherini: Fuvolaötös
- Schubert: C-dúr kvintett
Közreműködnek: Jasna Nadles (fuvola), Milan Vrsajkov (gordonka - Szlovénia), Akadémia Vonósnégyes Helyszín: Széchenyi Múzeum (Kiscenki út 3.)

Augusztus 11. (csütörtök)
18.00: Kamarazene
Műsor:
- W. A. Mozart: B-dúr vonósnégyes
- Bohuslav Martinu: Vonósnégyes
- Josef Suk: B-dúr vonósnégyes
Közreműködik: Penguin Quartet (Prága)
Helyszín: Széchenyi Múzeum (Kiscenki út 3.)

Augusztus 12. (péntek)
18.00: Kamarazene
Műsor:
- W. A. Mozart: d-moll vonósnégyes
- Beethoven: C-dúr (Razumoszvkij) vonósnégyes
Közreműködik: Akadémia Vonósnégyes
Helyszín: Széchenyi Múzeum (Kiscenki út 3.)

Augusztus 13. (szombat)
18.00: Ewald Rézfúvósötös hangversenye
Műsor:
- M. Glinka: Ruszlán és Ludmilla - nyitány
- A. Holborne: Erzsébet korabeli táncok
- Tihanyi László: Jelenetek öt szereplőre
- G. Delerue: Templom, Ablakok
- P.I. Csajkovszkij: Szimfónia - Finálé
Helyszín: Classic Panzió (Soproni út 2.)

Augusztus 14. (vasárnap)
18.00: Záróhangverseny
Műsor: - Marcello: Szonáta
- Popper: D-dúr menüett
Közreműködik: Mészáros Brigitta (cselló)

- Schubert: A muzsikához
- Schumann: Ajánlás
- Grieg: Szeretlek
- Brahms: A csalogányhoz, Szívem vágya
- Debussy: A harangok
- R. Strauss: Ajánlás
Közreműködnek: Kárpáti Magdolna (szoprán), Petrován Mária (zongora)

- Weiner: Divertimento
Közreműködik: Akadémia Vonósnégyes
Helyszín: Széchenyi Múzeum (Kiscenki út 3.)

[ Szikszay Szilvia ] 2005-08-04 00:32:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]