Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Úrhatnám polgár
[ Vígszínház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. október 18. péntek    Mai névnap(ok): Lukács a - a - a
Szürkés-fekete ország és az avas hírek
Fekete ország, Krétakör Színház
Bizonytalanság vett erőt rajtam, mármint a Fekete ország láttán. Egyrészt adott egy csapat, egy kitűnően dolgozó színházi társulat (színház nélkül, de hatalmas önbizalommal megáldott vezetőséggel), valódi élmény a játékuk, akrobatamutatványtól a rap-ig terjedő arzenált bevetve sikeresek, érvényesek. Mi kell még?

 
A Fekete ország nevetésre ingerlő látlelet a korról, amelyben élek, és amely olyan szomorú, hogy jobb röhögni rajta, de éppúgy sírhatnék is.
Az előadás többszörös provokáció, mert felkavarhat valakit a káromkodás, a meztelenség, az erőszak ábrázolása, a katolikus pedofil-botrány ábrázolása…, de ezeken felháborodni, csak félreértés lenne, ahogy kritikát írni is félreértés, merthogy az előadás záróaktusaként szép németséggel megkapjuk a darab önreflektáló olvasatát. Majdhogynem támadhatatlanul egyensúlyoz a társulat azon a vékony vonalon, amelyet határnak szokás nevezni. Sőt, néhol szándékosan, s indokoltan át is lépi.

 
Ez a dezilluzináló jelenetsor a közelmúltról szól, mégis kissé poros. Bármi furcsa, de ez a kőszínházi előadás mivoltából következik. A bemutatása óta eltelt év sokat szürkített rajta. Mert több jelenetté formált hír számomra már csak nem is rémlett, hogy mi is történt? Belepte a többi hír. Annyi hír van ma, hogy nem is lehet tudni, mi az valójában. Nem ez a leglényegesebb eleme az előadásnak, mégis elillan a frissessége tőle, ha álhírként is felfogható több eleme, merthogy nem az.
Mi az oka ennek? Csak a hírdömping.
Internetes portálokon percenként frissülnek a hírek. Oké, persze, kaptunk az előadás kivetítőjén tegnapi hírt is (az új országos hidegrekordról), ideális alapanyagot szolgáltatnak a bulvárpolitikusok és a hírgyárak tőmondatos fogalmazásmódjukkal, de a mit tudom én már honnan való polgármesterre ügye a legkirívóbb, azóta kismillió másik hír volt.

 
 
Vagy másképp szerencsétlen az a „gyönyörű” csulázós rész, mármint az ürügy, hogy az EU-kampányban egymást gyalázó politikusok nyálukkal illették kölcsönösen orcájukat, hát nem aktuálisabb ma a Sólyom-Szili és a vakondok című minapi politikai szappanopera, mint az EU-kampány? De. De mivel ez egy feszes, fegyelmezett előadás, amelynek néhány elemétől ugyan nem idegen az improvizáció, mégis csak apró, sms-nyi felirataiban képes együttváltozni a korral.
A másik bizonytalansági tényezője az előadásnak az, hogy miért kamaraszínházi közegben, kvázi 100 ember előtt játszanak. Miért? Miért nem mondjuk a Moszkva téren, vagy valami hasonló helyszínen.

 
Mert egy ilyesmi előadás komoly kihívás elé állítja a Krétakör társulatának nézőközönségét? Nem, a Fekete országot nem csak a rendszeresen színházba járó, kvázi-értelmiségi, értő közeg előtt kellene játszani, az, hogy el-elröhögünk azon, hogy milyen borzalmasak vagyunk, az nagyszerű dolog, de mi lehet több ennél? Az, ha egy impulzív, nem színházbajáró közeg előtt játszanának. De nem szabad elfeledkeznem arról, hogy ez is csak egy színház. Ez a társulat is bármikor felbomolhat, ezt is csak emberek csinálják. S bármennyire jól, bérmennyire profik, nekik is megvannak határaik.
Mindezzel együtt, nemlétező kalapom is megemelem előttük.

Fotó: Peti Péter


További képek a képgalériában

[ Balogh Robert ] 2005-06-11 08:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]