Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

MU Terminál: Terminál B - Vera Ondrasíkova: Dead Water
[ MU Színház ]
fotó Peti Péter
 
Dátum: 2019. október 24. csütörtök    Mai névnap(ok): Salamon a - a - a
A bölcs Bolond Istók (Molnár Miklós)
Aki megnyitja fülét és szemét, kivált pedig a szívét Istók példázatai előtt, arra úgy hatnak, mint a kínai szelence: minden rekeszből újabb rekeszek nyílnak - egyre újabb gondolatlehetőségek, ráérzések és felismerések, a dolgok lényegének intuitív megragadása felé.

   
   
   A bölcs Bolond Istók
   
   

   Molnár Miklósról a következő gyorskép olvasható a kilencvenvalahányban osztott Soros-ösztöndíjak szerzői felsorolásában: „MM a modern magyar próza legerőteljesebb deviánsa, kitűnő nyelvjátékos. A 1985-ben megjelent Processzusok című szöveggyűjteménnyel egyszerre sikerült maga ellen hangolnia mind a politikai, mind az irodalmi közízlést. Vérbeli destruktőr, ugyanakkor bölcseletileg is, poétikailag is roppantul felkészült író. Ő magyarította Derrida Grammatológia című munkáját.” Már ennyi is elegendő volna, aki nem ismeri, felkapja a fejét, rámozduljon az első elérhető könyvére. (Személyes jótanács, ne a Processzusok legyen az ismerkedő MM-kötet.)
   
   Ami nem szerepel a pillanatképen: ’65-ben kétrendbeli államrend elleni izgatásért, majd tiltott 70-ben határátlépési kísérletér becsukja a Kádár-rendszer. Nyolcvanöttől beindul a szekér. Díjak, ösztöndíjak, meghívások, megbízások 2002-ig. 2001-ben belekeveredik a politikába, ami írónak soha nem tesz jót. Minthogy az író általában nem politikusi szerkezet, az írónak nincs vértje, fegyverzete a politikusi modorban bonyolódó helyi háborúkban, Molnár is vesztesként vonul le a mezőről. A vesztesnek sérül, a vesztesnek nehéz. Ebből az élethelyzetből - több kiadatlan dolgozata közül – érkezik 2005-ben a Bolond Istók bölcsessége című példázatgyűjteményét. Vélhetőleg a kötetben meg nem jelent, de folyóiratokban részleteiben olvasható Bolond Istók életiratai regény filozófiai eszenciájaként. tovább

2005-06-02 05:42:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]