Szerbhorváth György: Vajdasági lakoma

A vajdasági Kishegyesen élő író, szociológus terjedelmes munkájában az Újvidéken 1961–64 között az Ifjúság mellékleteként, majd 1965-től 1992-ig önálló folyóiratként megjelenő Új Symposion eszmetörténeti és kultúrszociológiai szempontú elemzésére törekedett, nem elhanyagolva a politikai kontextust. Sőt, kiemelt helyet kap az egykori Jugoszlávia, illetve Szerbia, azon belül is a Vajdaság, a vajdasági magyarok kulturális nyilvánosságának elemzése.    Az Új Symposionról számtalan mítosz alakult ki, ezek átértékelésére törekszik a szerző. Különösen fontosak a könyv azon részei, ahol az egykori szereplők visszaemlékezéseit szembesíti ugyanezen szerzők korabeli írásaival, interjúival, kimutatva az emlékezet vakfoltjait, illetve azt, hogy az egykori szereplők mára miképpen váltak – legalábbis saját emlékezetükben – kisebbségi jogvédő harcosokká.    Szerbhorváth György a jelentősebb irodalmi művek, illetve korpuszok konkrét elemzésével sem marad adós – sorra fölvonulnak a korszak legendássá vált alakjai: Tolnai Ottó, Domonkos István, Végel László, Gion Nándor, majd a további nemzedékek vezető egyéniségei: Danyi Magdolna, Sziveri János, Csorba Béla, Losoncz Alpár.    A Vajdasági lakoma egy egykor legendás és a magyar kultúra egésze szempontjából fontos, innovatív folyóirat történetét sokoldalúan és aprólékosan, monografikus igénnyel dolgozza fel, esszéisztikus írásmódjának köszönhetően azonban a szélesebb olvasóközönség számára is élvezetes olvasmány.        Pál Kata a következőket írja róla Litera-béli helyszíni tudósításában: „Tolnai Ottó, a kiadó büszkesége (Magyar Irodalmi Díj a Költő disznózsírból kötetért) a következő előadó. Nagyon hosszan beszél, senki nem szakítja félbe. Vallomásának apropója a bemutatandó Vajdasági lakoma Szerbhorváth György tollából. (Háttérnek megjegyzem, mert jó, ha tudjuk, hogy „Az Új Symposion irodalmi, művészeti és társadalmi folyóirat keletkezés- és alakulástörténetéről” van szó.)    Tolnai elmondja, hogy a folyóirat-olvasásnak nincs tudománya, hogy ő valamiképp azonos a Symposionnal mint volt főszerkesztő, hogy a könyv egy része éppen az ő házában készült, hogy amikor készen lett, egyhuzamban elolvasta és olyan érzése lett, mint amikor szökés közben elkapja az ember lábát a kutya. Olvasás közben megsemmisült és lenullázódott, de másnap boldogan ébredt, tisztán, mintha a könyv lemosta volna róla a koszt, bár Szerbhorváth írta, hogy még sok ki- és megbeszéletlenség van, és ő ezzel egyetért. „Fontos könyv. Szinte napról napra be van mutatva minden kis botlásunk a politikai kurzusok felé.” Tolnai azt hitte, megúszhatja a Symposion kultúrszociális vagy milyen dimenzióinak megismerését és elemzését, de nem. Szerbhorváth kíméletlenül átvilágította a folyóiratban megjelenő összes jelentős írót és publicistát, és fontos volt ezt végigcsinálni, most már ő (Tolnai) is tudja. Szerbhorváth madártávlatból szemlél, érdekes lenne megvizsgálni a szempontjait, de jó, hogy ítél, mert rájuk fér. „Miért hinnénk, hogy jól dolgoztunk és jól írtunk? Megmérettetünk és könnyűnek találtattunk.” A nagy megtisztulás után találomra elővett néhány régi számot és friss szemmel, az új tudás birtokában átnézve tök más értelmet kaptak a szövegek. Tolnai úgy véli, nem tud őszinte lenni, mert nemrég kapott díjat (lásd fönt), vele sok dicséretet, de a fenékberúgás jobb. A negatív kritika inspiratívabb. „Kiganéztatott, és ezért köszönet jár a szerzőnek, még akkor is, ha én is kiganéztattam.” –zárja őszinte és mélyen személyes beszédét.”            Szerbhorváth György 1972-ben született, a vajdasági Kishegyesen él. Az ELTE szociológia szakán végzett, az újvidéki Symposion felelős szerkesztője volt. Kritikus, újságíró, esszéista.    Kötetei:    Dombosi történetek (novellák, Aaron Blummal és Mirnics Gyulával közösen)    Symposion, Szabadka,1998.    Spájz (esszék) Symposion, Szabadka, 2000.    Vajdasági lakoma, Kalligram, 2005.        Kapcsolódó:    Szerbhorvát és az írócsináló Kepes András    Szerbhorváth Trinaplója