Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Úrhatnám polgár
[ Vígszínház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 17. kedd    Mai névnap(ok): Zsófia, Ludmilla a - a - a
Lezárult egy korszak... – interjú Németh Zoltánnal
"Hogy vastag. Ez volt mindenkinél az első reakció. Volt, aki ironikusan megjegyezte, sokan fognak ennek a könyvnek örülni (merthogy 27 kritika van benne különböző szerzőkről és könyvekről, a 7 tanulmányban szereplő műveket, neveket ne is említsem). Másvalaki szerint senki sem fog írni róla, merthogy mindenki benne van (legalábbis a fiatalok közül), és azért elég ciki egy olyan könyvről írni, amelyben szerepelsz. A leghízelgőbb vélemény persze az volt, hogy minden egyetemen kötelező olvasmányként kellene tanítani."


   
   Lezárult egy korszak...
   
   (Beszélgetés Németh Zoltánnal)
   

    Németh Zoltán író, költő, irodalomtörténész 1970. június 26-án született Érsekújvárott, Szlovákiában. Párkány mellett, Kéménden nőtt fel, Zselízen érettségizett, Pozsonyban szerzett diplomát. Érdeklődési körét "a test és átépítései, a nemi szerepek és a hatalom kérdéskörének vizsgálata irodalmi művekben, az olvasás erotikája és perverziói, a közép-európai regény, a legújabb magyar irodalom, a referencialitás kérdésköre stb." jellemzi. Egy éve Besztercebányán, a Bél Mátyás Egyetem Hungarisztika Tanszékén tanít. Az Új Forrás című Komárom-Esztergom megyei irodalmi lap munkatársa.
   Díjak: Madách-díj (1999), Madách-nívódíj (2000, 2001), Bárka-díj (2000). Kötetek: A kapus öröme a tizenegyesnél (AB-ART, 1999, tanulmányok, kritikák); A szem folyékony teste (AB-ART, 2000, versek); Olvasáserotika (Kalligram, 2000, tanulmányok, kritikák); Talamon Alfonz (Kalligram, 2001, monográfia,); Németh Zoltán vírusszövegei, idiótameséi és egyéb mutáns történetei (AB-ART, 2002, elbeszélések) A perverzió méltósága (Kalligram, 2002, versek) A széttartás alakzatai (kritikák, tanulmányok, Kalligram 2004.)

   

   Az interjú témája szempontjából nem érdekes, mégis felteszem a következő kérdést. Szlovákiában nőttél fel és élsz, gyermekkoromban az ötvenes évek végén, hatvanasok elején a szlovák part maga volt a titok, a rejtelem. Az öregek hallgattak róla, arról is, mi van, miért beszélnek magyarul a túlparton, és miért van így. Igaz, az öregek egymással se beszéltek erről a fülünk hallatára. Számodra, számotokra mit jelentett a „túlpart”?
   

   Általában talán egy szörnyen nagy igazságtalanságot, hogy néhány kilométeren múlnak a dolgok, hogy kénytelen vagy egy idegen nyelvet tanulni, amelyet otthon, a környezetben senki sem használ, és amelyet sosem fogsz anyanyelvi szinten beszélni. Ráadásul sok magyarországi számára kezdetben csehek vagy cseszkók voltunk, újabban szlovákok; ők meg persze a „magyarok” az ittenieknek. A szlovákok egy része meg azt nem értette, miért beszélünk mi magyarul, honnét kerültünk ide, és miért nem Magyarországra járunk magyarul tanulni. Bizonyos mértékig persze ez zavaró, másrészt meg szórakoztató, hogy ironizálhatunk mindkét többségi nemzeten... Minden oldalról el lehet rontani a dolgokat, magyarországi magyar, szlovákiai magyar és szlovák oldalról is, és az egyetlen használható tapasztalat, hogy a viszonyok sokkal bonyolultabbak, hogysem meg lehetne oldani azokat. A természetes létet kell kissé feladni, és sokkal nagyobb teret engedni az önreflexiónak, ha idegen környezetbe kerülsz – de én ezt csak tizennyolc éves koromban tapasztaltam meg.
   Anyai ágon sok rokonom élt és él Magyarországon, nem volt ez akkora titok, inkább csak a határátlépés ceremóniái maradnak meg az emberben. Magyarország a tévé volt, mindenki a magyar tévét nézte, számomra meg még a könyvek. Persze ez sem igaz.
   De hát mindannyian tudtuk, miről van szó. Ha összegyűlt a család, mindent meg lehetett tudni a politikáról. Miért ütött meg a harmincas évek végén egy magyar katonát a seregben a nagyapám, mikor az lekommunistafelvidékizte, hogyan került kuláklistára és börtönbe, ahol három napig nem kapott enni, csak hogy adja be a földjeit. Hogyan telepítették ki anyám családját Magyarországra, ahonnét anyátlan-apátlan árvaként tért haza, és az első szlovák tollbamondásának szövegét a magyar ábécé betűivel tudta csak leírni. Nagybátyám a szudétanémet területeken volt katona a hatvanas évek elején, ő is elmesélte, hogyan lőgyakorlatoztak ott a kitelepített német falvak templomtornyaira. Azt is tudtam, hogy melyik kommunista helyi vezető hány elemit végzett, ötödikben bukott-e vagy hetedikben, mennyi cementet lopott ki a kultúrházból. Mint gyerek, úgy érzem, mindent tudtam, csak figyelni kellett a felnőttekre.
   
   Nógrádi eszmélésemnek köszönhetően Mikszáth, Madách szinte rokonnak számított. Mennyire határozta meg az érdeklődési kört az - kommunizmus ide, szocializmus oda -, ők mégiscsak érinthető, létező, élvezhető irodalom voltak szemben a zsírosan támogatott - ma éppen bezúzásra, selejtezésre ítélt - kortárs irodalommal (hogy nevet is említsek: Moldova, Berkesi, Szilvási). Hogyan jelentkezett ez a fura kettősség: az irodalmi hagyományok és az irodalom szeretete egy jogilag szlovák nyelvterületen ébredező irodalmár számára?
   

   Nagy szerencsém volt abban a tekintetben, hogy kivételesen boldog gyerekkorom volt, értelmiségi szülők, rengeteg korosztályombeli fiú, szolgálati lakásban éltünk az iskola mellett, az iskolapark által körülhatárolt ideális területen. És persze mellé egy egészen jó könyvtár, Móricz-összes, Verlaine, kortárs német líra, anyám irodalomszeretetének köszönhetően. Már egészen fiatalon könyvmoly (apám kifejezése) lehettem.
   Lehet, hogy csalódást fogok okozni azzal, amit most mondok, de a magyar irodalom nem nagyon érdekelt. 15-16 éves koromtól, amikor már tudatosan kezdtem olvasni, Camus, Joyce,
   Rimbaud, Lautréamont, de Sade, Heisenbüttel, illetve a kortárs irodalom, Nádas, Esterházy, Tandori, Garaczi izgattak. Madách és Mikszáth afféle kötelező iskolai penzum volt inkább.
   Olyan, hogy szlovák irodalom, meg sem érintett, és úgy tudom, ezzel nem vagyok egyedül, csak a szlovák szürrealisták (®áry, Stráľay, Rúfus), magyar fordításban. De fiatalkoromban az sem izgatott, hogy szlovákiai magyar irodalom. Először a Próbaút című antológia, valamint Cselényi László és Tőzsér Árpád versei által kerültem kapcsolatba ezzel a konstrukcióval, ebből a három irányból érkezett a szlovákiai magyar irodalmi hatás, de akkoriban nem a külső konstrukció érdekelt, hanem maga a szöveg, hogy mit lehet belőle hasznosítani. Végül is verseket írtam, tehát érthető is. Így aztán evidensebb volt Michaux, Hans Arp, Franz Mon és Tandori, mint azok a helyiek, akiket nem ismertem, nem olvastam.
   
   Mielőtt átugranánk: a hetvenes évek felvidéki irodalmát, annak Magyarországról látható állapotát jelzi, hogy a halála után szerencsésen és véletlenül felfedezett stószi remete - Fábry Zoltán - az egyetlen magyar nyelvű, az irodalmi köztudatban jelen lévő alakja nyitja és zárja a sort. Ki tudnád egészíteni?
   

   Nos, én, mint gimnáziumi eminens, khm, egy versenyre készülve végigolvastam tizenhat éves korom táján Fábry majdnem minden művét, de ma valójában nem nagyon tudok mit kezdeni ezekkel a szövegekkel, akkor mondjuk meg lehetett nyerni velük egy versenyt. És úgy látom, az idősebb generáció kivételével mások sem tudnak vele mit kezdeni, nem tudjuk mire használni sem itt, sem Magyarországon.
   Hetvenes évek? Hát az azért evidens, hogy a magyar nyelvű írásbeliség teljesítményeit nem úgy kell osztályozni, hogy akkor mi született meg ebből Romániában, Szlovákiában, Jugoszláviában, Magyarországon vagy éppen a Dunántúlon. A hetvenes évek Tandori és Esterházy, nem?
   De ha mégis válaszolni akarnék, akkor azt mondanám, hogy Tóth László és Tőzsér Árpád, még akkor is, ha Tőzsér verseivel a nyolcvanas, Tóth Lászlóéval a kilencvenes években találtkoztam.
   
   A nyolcvanas évek politikai nyitottságának, vagy minek tudható be, hogy a hetvenes évek Fábry Zoltánja szerepét két író veszi át, előbb megérkezik Tőzsér Árpád, nem sokkal utána Grendel Lajos. De ezzel aztán vége. A felvidéki magyar nemzetiség számarányát tekintve rendben valónak látszik ennyi irodalmi jelenlét?
   

   Az athéniak is csak háromszázezren voltak a barbár világ millióival szemben, mégis csak görög írót és filozófust ismerünk a korból, szóval én nem hiszek a mennyiség átcsap a minőségbe elvében. Abba gondolj bele, hogy 1946 és 1948 között kitelepítették Magyarországra szinte az egész felvidéki értelmiséget. Akik itt maradtak, az főleg a falusi lakosság, és az új értelmiség kétéves gyorstalpalóban végezte az „egyetemet”, hogy legyen, aki tanítson. Nálunk nincsenek százezres nagyvárosok magyar polgári réteggel, mint Erdélyben, betelepülő falusiak vannak, akik vagy megmaradnak magyarnak, vagy egyetlen generáció alatt tökéletesen asszimilálódnak. Ennyit a szociológiai háttérről.
   A másik: a nyolcvanas években nálunk semmilyen nyitottság nem volt. Ez nem Magyarország, és látom, hogy a Te párhuzamod ebből indul ki. Nem, itt a legkeményebb, legbigottabb kommunista rendszer volt, Jakeą és Husák, egészen 1989 novemberéig. Ezért nem értjük mi még ma sem a magyarországi politikát, mert nekünk más kommunistáink voltak, nem volt ironikus összekacsintás és a többi.
   Hogy miért Tőzsér és Grendel? Mert folyamatosan publikáltak nívós műveket, és jelenlétük tartós volt, és az ma is. Nem haltak meg fiatalon, mint Talamon, nem hagyták abba az írást, mint Farnbauer, ráadásul állandóan figyeltek a magyarországi irodalmi történésekre, és így mindig tudták, hogy mi a legújabb téma (olvasd csak el Tőzsér Jalousionisták című versét). De ezt nem is lehet másként csinálni, ez a profizmus, nem lehet úgy csinálni, mint egyes fiatal vagy nem fiatal „szlovákiai magyar” szerzők, akiknek halvány fogalmuk sincs a magyarországi vagy esetleg még tágabb irodalmi folyamatokról, nevekről és szövegekről, hanem elolvasnak három-négy, gyakran a közepesnél is gyengébb szlovákiai magyar könyvet, kiadnak ők is vagy kettőt, és aztán azt hiszik, hogy írók. Ez így nem megy, ezt hívta nagyon találóan „csemadokos irodalom”-nak Hizsnyai Zoltán, és csak így jöhet létre az ún. kettős könyvelésnek (Csehy Zoli kifejezése) szinte már intézménye, hogy mindenki írónak számít, nálunk, Magyarországon meg a kutya sem ismeri. De azért rendesen bekerül minden lexikonba, antológiába, irodalomtörténetbe, mert hát megjelentek a könyvei (a kiadóknak is élni kell valamiből), hát akkor író.
   Másrészt meg az is tipikus magyarországi nézőpont, hogy csak Tőzsér meg Grendel, mert Ti ezt a kettőt fedeztétek fel magatoknak, az ő műveik fejtettek ki hatást. Belülről nézve a nyolcvanas évek persze ők is, de a vége felé már Farnbauer, Hizsnyai, Krausz Tivadar, Talamon is, a már említett Tóth László, a kritikus és elméletíró Zalabai Zsigmond, a kilencvenes meg aztán Tőzsér és Grendel mellett tényleg Talamon, Farnbauer, Hizsnyai és Csehy.
   
   Az irodalmi bomba a rendszerváltás után robban. Összezár egyféle teoretikus irodalomtörténész csapat, és előbb a végvárak felől (Bárka, Új Forrás, Az IV, Palócföld), később totálisan lerohanja a magyar folyóiratirodalmat (Holmi, Jelenkor, Mozgó). Ebben - mondhatni - vezérszerepet vállalsz. Hogyan történt mindez? Tudatos, véletlenszerű, kívánatos - folyamat? Mi a helyes jelző?
   

   Igen, ez megint kívülről látszik így. Az én nézőpontomból ennek egészen más a narratívája. Nem zárt össze senki, én kétszáz kilométerre Pozsonytól nem is tudtam volna kivel. És a kilencvenes évek elején, közepén ebből még nem látszott semmi. Grendel akkor írta le, hogy a szlovákiai magyar irodalom leggyengébb láncszeme az irodalomkritika, és hogy nincs is remény arra, hogy ez megváltozzon. Nemrég H. Nagy Péter idézte ezt a részt a somorjai dispután, általános derültség közepette.
   Tehát inkább a kilencvenes évek végét kell említeni, és ráadásul ez nem egy felvidéki specialitás. Nézz végig a magyarországi egyetemeken, nézd végig a folyóiratok kritikarovatát! Fiatalok tucatjai indultak el az ún. elméleti robbanás időszakában, a szegedi, pécsi, pesti, debreceni egyetemek hallgatói, doktorandusai, és ennek a kirajzásnak a felvidékiek csak egy színfoltját képezik.
   Az „új szlovákiai magyar kritikusnemzedék”, „generáció” fogalmához meg csak annyit: valamikor 1999/2000 táján a Prae-ben olvastam egy elméleti erudícióval megírt kritikát Keserű Józseftől talán Márton László egyik regényéről. Felfigyeltem a névre, sosem hallottam, illetve magára a szövegre. Három hónappal később derült ki számomra, hogy szlovák állampolgár. Ennyit a generációról.
   Mert mi is a generáció? Valamilyen közös elméleti álláspont képviselete? No, akkor aztán tényleg semmi közös nincs bennünk. Kocur Lacit és talán Bárczi Zsófit érdekli az ún. szlovákiai magyar irodalom, írnak is róla, a többieket nem érdekli. Csehy Zolit elméleti írásaiban kimondottan foglalkoztatja a nemiség, szexualitás, obszcenitás, test és a szöveg viszonya, engem is, de a többieket egyáltalán nem. Benyovszky Krisztián a szláv strukturalizmus legjobb ismerője, a detektívregényekkel is foglalkozik, na de kit érdekel a felvidékiek közül ez a kettő? Nem akarom azt mondani, hogy senkit. Beke Zsolt a vizualitás és szöveg kapcsolatairól írt tanulmánykötetet, de ugyan ki foglalkozik ezzel itt még rajta kívül? (Talán csak a Magyarországról Szlovákiába költöző H. Nagy Péter.) Én többször nekirugaszkodtam a szlovákiai magyar irodalom definíciója témájának – senki sem reagált rá az ún. nemzedékemből (meg is értem, hogy nem érdekli őket), csak a hetvenesek, Fónod Zoltán és Cselényi László. Jó, létrejött a Sambucus Irodalomelméleti Társaság, tudtommal nem is nagyon működik – de annak én már nem vagyok tagja, illetve magyarországi tagjai is vannak, vagyis nem egy felvidéki generáció igényével alakult. Attól sem vagyunk felvidéki generáció, hogy évente egyszer találkozunk egy konferencián, mert Bedecs Laciról, Balázs Imre Józsefről, Lóránd Zsófiról ugyanez szintén elmondható lenne.
   Úgy gondolom, lezárult egy korszak, a területi (és ideológiai) szegregáció korszaka, és ezért váltak hirtelen semmivé a régi fogalmak Ma már nincs annak jelentősége, hogy szlovákiai magyar irodalom vagy sem, persze ebből még ma is meg lehet élni nálunk is, de egyetemi állások működtethetők Magyarországon is. Nem beszélve az intézményekről, kiadókról, szerzőkről, amelyek erre hivatkozva pályáznak. Amíg ebből haszon, pénz és hatalom nyerhető ki, addig lesz szlovákiai magyar irodalom is, és lesznek generációi is.
   
   Volt ebben szerepe társadalmi folyamatoknak, pl. hogy kiszorult a vadnacionalista Meciar-vonal?
   

   Abban, hogy a magyar nyelvű irodalomelmélet és -kritika megerősödött Szlovákiában, nem. Abban, hogy a határok szinte eltűnni látszanak, talán igen, bár a Mečiar-korszakban is akkor lépted át a határt, amikor akartad. Viszont megint csak hozzá kell tenni egy dolgot: ahhoz, hogy valaki megfelelő szinten tudja művelni az irodalomelméletet, irodalomtörténetet, kritikát, könyvtár szükséges. Olyan könyvtár, amely folyton újítható, amely lépést tart a legújabb trendekkel, amely feltölthető az érdeklődési területeknek megfelelően. Mivel a határon túl nincsenek megfelelő egyetemi könyvtárak, főleg a magyar irodalom viszonylatában, legalábbis a magyarországiakhoz mérhetőek, felértékelődik a pénz szerepe, hiszen mind az utazásnak, kutatómunkának, mind a könyvvásárlásnak anyagi feltétele van. Innét nézve előnyben vagyunk a többi határon túlival szemben abban a tekintetben, hogy Magyarország közel van, és hogy gazdaságilag jobban állunk.
   
   Világítsd meg, kérlek, az elmémet a Szőrös Kő folyóiratcím megtalálása körülményeiről. Nekem Az Irodalom Visszavág címet is erősen szoknom kellett, a Szőrös Követ még inkább. Mit jelent?
   

   Ezt Csehy Zoliék találták ki, én is támogattam, bár Polgár Anikónak volt egy alternatív javaslata, miszerint az új lap címe legyen Pozsonyi Páholy. A Szőrös Kő tudomásom szerint Bettes István egyik versében szerepel. A mai Szőrös Kő viszont már nem az a Szőrös Kő, mint volt, kicserélődtek a szerkesztők, elvesztette egyetemi lap jellegét, és inkább a pályakezdők lapja lett, minden tekintetben, hiszen nemrég majdnem egy teljes számot az erdélyi tizenévesek versei tettek ki.
   
   A két legdinamikusabb magyarországi folyóirat - a Bárka és az Új Forrás - munkatársa, az ÚFO-nak szerkesztője vagy. Ez azt is jelentheti, minthogy jobb a rálátásod, a tehetséges kezdő felvidékiek könnyebben kapnak teret a magyarországi bemutatkozáshoz. Van ennek jelentősége?
   

   Gondolom az Új Forrás szerkesztői azért is kerestek meg, mert szerették volna a felvidéki irodalom ízeit bevinni a lapba. Az már más dolog, hogy amikor például elküldtem az ún. felvidéki szám anyagait, akkor olyan reakció jött, hogy igen, ez egy jó, izgalmas anyag, de ugyanez náluk is megtalálható. Ez a magyarországi vélemény is megerősített abban, hogy szövegszerűen kimutathatatlanok valamiféle felvidéki sajátosságok, tehát ilyen értelemben nincs egy elkülönülő szlovákiai magyar irodalom. A Bárkával pedig az a helyzet, hogy főszerkesztője, Elek Tibor egy időben a „szlovákiai magyar irodalom” vezető kritikusa volt, és jobban ismeri az itteni folyamatokat, mint sok helyi irodalmár.
   Nagyon örülök, hogy több felvidéki szerző először az Új Forrásban mutatkozhatott be Magyarországon, de ma már ez nem olyan úttörő munka, mint volt Tóth László idejében, aki ebben a tekintetben az elődöm volt. Ha tehetséges valaki, és úgymond név nélkül küldi el írásait az egyes irodalmi lapokba, előbb-utóbb megjelenik, függetlenül attól, hogy hol él. Ez a liberális demokrácia, ahol a teljesítmény számít, és nem a születési előjogok. És jó esetben ez működik az irodalmi életben is, az esztétikai-ideológia rokonságon belüli teljesítmény és érték elfoglalja a maga helyét.
   

   Van valami lényeges megkülönböztető - és megfogalmazható - különbség a kortárs felvidéki és az anyaországi magyar irodalom folyamatai között?
   

   Művekről vagy folyamatokról beszéljek? Megpróbálok mindkettőről.
   Ha most eléd tennék tíz verset a kortárs irodalomból, hogy állapítsd meg, melyik tartozna az ún. szlovákiai magyar irodalomba, melyik a szerbiaiba, melyik a romániaiba és melyik a jelző nélküli magyar irodalomba, akkor valószínűleg nem lennél telitalálatos, főleg a fiatal korosztály esetében. Ez a legfőbb gondom ezzel az egész fogalommal. Hizsnyai Zoltán, Farnbauer Gábor, Talamon Alfonz, Mizser Attila, Csehy Zoltán, Gazdag József és a többiek szövegeinek legfőbb tétje nem az, hogy valamiféle szlovákiai magyar problematikát kreáljanak, a kortárs irodalom inkáb kivonul a politika területéről. Nem azt mondom, hogy ez jó, hanem azt, hogy jelenleg ez a helyzet. Persze van ellenpélda is, mint mondjuk Hajtman Béla regényei vagy Csepécz Szilvia legutóbbi regénye, és Vida Gergely verseit, valamint Norbert György Klára című regényét is ide szokás sorolni. Ez utóbbi két példát én azért nem sorolnám ide – mert az, hogy Vida csallóközi nyelvjárási szavakat is használ, csak általános nyelvrombolási/nyelvkonstruálási szándékának egyik részterülete (és akkor a pesti szlenget használó Mizser pesti költő lenne), másrészt Norbert György pozsonyi regényében a szlovák városrészek, villamosmegállók szlovák alakban való szerepeltetése egy várostérkép segítségével ment végbe, mint azt a szerző elmondta. Lehet, legközelebb vásárol egy londoni bedekkert, angol formában tünteti fel a városrészek neveit, ötletnek jó is lehet – de ettől még nem lesz angol író.
   A változás annyiban áll, hogy már legalább a nyolcvanas évektől a szlovákiai magyarnak nevezett irodalom egyre jobban akar hasonlítani a magyar és a világirodalomra. Az Iródia nemzedék tagjai tagadták leginkább a szlovákiai magyar irodalom létét, elsősorban azért, mert számukra ez a kifejezés egyenesen árasztotta magából a vidékiességet, provincializmust, kicsinyességet, kisszerűséget, dilettantizmust. Ez éppen ellentétes folyamat azzal, mint ami lezajlott a francia irodalomban, ahol egy erős centrum ellenében nyilvánította ki például a kanadai fancia irodalom az önállóságát. Írók és költők akarnak lenni, mindenféle jelző nélkül, pontosabban jó írók és kész. A jelzőkkel bíbelődjenek a kritikusok, irodalomtörténészek. Na de azokat sem fogja érdekelni már egy zárt terület képe, ha Foucault-t, Derridát, Jausst stb. olvasnak. Pedig meg lehetne fogni ideológiai-elméleti oldalról konzekvensen is ezt az egészet, főként a posztkolonializmus, kulturális antropológia vagy akár a feminizmus elméleti belátásainak hasznosítására gondolok. Meg lehetne csinálni ebből egy posztmodern szlovákiai magyar irodalomtörténetet, amely védhető lenne (nem úgy, mint az idősebb irodalomtörténészi nemzedék pozitivista, értékeket egybemosó, nemzedékesdit játszó művei) – de minek, ha nincs rá igény sem az írók, költők, sem a teoretikusok részéről. A folyamatok tehát hasonlóak a magyarországihoz, mondhatni megegyeznek azzal: erős irodalomelméleti nemzedék jelentkezése, posztmodern költészeti és irodalmi folyamatok, ennek továbbírásaként és némileg ellenében a történetszerűség újrahasznosítása, irodalmi lapok, jól körülhatárolható irodalmi értékpreferenciák és kánonok stb.
   
   A felvidéki irodalomban a magyarországihoz hasonlóan elválik a úgynevezett „népi” és „urbánus” vonal?
   

   Mit lehet erre mondani? Van ez még Magyarországon? Úgy értem, mint írásprobléma, nem mint pozícióharc. Dobos Lászlót, Duba Gyulát eredendően ilyen népi ihletésű, ideológiai alapállású írónak gondolom, tehát van ilyen is. Leginkább az Irodalmi Szemle ad teret az ilyen szövegeknek, ami nem azt jelenti, hogy ne publikálna ott bárki.
   Viszont így kimondva, hogy urbánus, nem is tudom. Grendelre talán szokás mondani, magyarországiak részéről, de nálunk ez nem használatos jelző. És én magyarországi fiatal irodalmárok kritikáiban sem nagyon láttam ezt így leírva. Úgy gondolom, ebből a szempontból is elmúlt egy korszak, és másfajta erőterek mentén rendeződnek a konfliktusok. Nálunk például folyóiratok és kiadók pozícióharca figyelhető meg, ha erre lennél kíváncsi. Van, ugye, a Kalligram, amelyet mindenki ismer, óriási és minőségi könyvterméssel, ma már a legjobb magyarországi szerzők műveinek is kiadója, ráadásul a szlovák kiadók között is meghatározó szellemi műhely, és még ehhez társul a Kalligram folyóirat, amely most is, így vizuálisan megújulva szerintem az egyik legizgalmasabb magyar irodalmi lap. A már említett Irodalmi Szemle a Madách-Posonium Kiadó lapja, főként az idősebb generáció alakítja, ami persze, ismétlem, nem azt jelenti, hogy ne jelenhetne meg ott bárki. Viszont meglepő, hogy a népies-realista Duba, az avantgarde Cselényi László vagy legújabban a posztmodern Tőzsér ugyananak a szellemi műhelynek a tagjai, munkatársai. Harmadszorra pedig az általad is említett Szőrös Kő említhető, az AB-ART Kiadó orgánumaként jelenik meg, és főként pályakezdőket közölnek. Ezeket a hatalmi centrumokat további kiadók színesítik (Nap Kiadó, Lilium Aurum, Plectrum stb.), és gondolhatod, hogy a pályázati pénzek elosztásakor milyen ellentétekre kerül sor. Nem biztos, hogy az érték szempontja kerül az előtérbe akkor, amikor egy kiadónak a megélhetéséről, a létéről van szó. Vagyis erővonalak húzódnak ugyan, de nem a kérdésedben feltett határok mentén.
   
   Ebből következik, hogy miképpen reagált Felvidék irodalma az írószövetségi cirkuszra, az „aki kilép, nem magyar, eddig is tudtuk” címűre?
   

   Véleményem az, hogy nincs olyan, hogy a Felvidék irodalma, hanem csak személyek vannak, akik szlovák állampolgársággal rendelkeznek, és esetleg tagjai vagy tagjai voltak a Magyar Írószövetségnek. Én nem voltam a tagja, és nincs áttekintésem arról, ki hogyan reagált. Az itteni íróknak van egy szervezetük, a Szlovákiai Magyar Írók Társasága. Nos, tudtommal a SZMÍT egyetlen választmányi ülésén vagy konferenciáján sem vetődött fel, hogy valamiféleképpen reagálni kellene a magyarországi folyamatokra.
   
   Tavaly a Kalligramnál megjelent válogatott kritikáid, tanulmányaid gyűjteménye, A széttartás alakzatai. Milyen fogadtatásra talált?
   

   Hogy vastag. Ez volt mindenkinél az első reakció. Volt, aki ironikusan megjegyezte, sokan fognak ennek a könyvnek örülni (merthogy 27 kritika van benne különböző szerzőkről és könyvekről, a 7 tanulmányban szereplő műveket, neveket ne is említsem). Másvalaki szerint senki sem fog írni róla, merthogy mindenki benne van (legalábbis a fiatalok közül), és azért elég ciki egy olyan könyvről írni, amelyben szerepelsz. A leghízelgőbb vélemény persze az volt, hogy minden egyetemen kötelező olvasmányként kellene tanítani. Félretéve mindezt, eddig Rácz I. Péter dolgozott meg komolyabban a könyvvel, a pesti Kalligram-bemutatón mutatta be a kötetet.
   Tulajdonképpen meg akartam írni azt a művet az én nemzedékem számára (miközben, persze, nincs ilyen nemzedék), amit a Csipesszel a lángot jelentett a tőlünk idősebbek számára. Volt erre egy elvárás, nem abban a tekintetben, hogy én írjam meg, hanem hogy szülessen egy ilyen mű, antológia, és ezzel a kötettel mintegy elébe mentem az elvárásoknak. Hogy van létjogosultsága egy ilyen munkának, abban – már a kötet anyagának leadása után – Margócsy István is megerősített, aki a tavalyi szigligeti JAK-táborban tartott előadásában arról beszélt, hogy a magyar irodalomnak azon ritka korszakát éljük, amikor rengeteg remek könyv jelenik meg, rengeteg a fiatal, tehetséges alkotó, és hogy utoljára ilyen talán a Nyugat idejében volt. Ha ebből a szellemi pezsgésből, a magyar irodalmi élet gazdagságából valamit sikerült megmutatni, ha ez átment a kötetbe, már megérte. Meg aztán ezzel a könyvvel letudtam a fiatalságom, véget ért egy korszak. Amúgy meg jó szórakozás volt, két-három éves élvezet.
   
   A Népszava 2005. április 2-án megjelent interjú szerkesztetlen változata
   
   Kapcsolódó Németh Zoltán
   Fekete J. József Németh Zoltánról
   A széttartás alakzatai
   A perverzió méltósága
   
       

2005-04-02 10:21:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]