Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Szabadság-hegy
[ József Attila Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 18. szerda    Mai névnap(ok): Diána, József a - a - a
Ferenczy Hanna: Netnapló - 31., 32., 33.
Ferenczy Hanna: Önéletrajz
Ferenczy Hanna: Napló 47., 48. hét
Ferenczy Hanna: 8., 9., 10., 11. etap
Ferenczy Hanna: Napló, 49., 50., 51., 50. hét
Ferenczy Hanna: Napló, 49., 50., 51., 52., 53. hét
Ferenczy Hanna: 12., 13., 14., 15. etap
Ferenczy Hanna (17-22 etap) 23-33.


   33
   
   
   Hétfő
   06. 27

   
   Megint kánikulát ígér a borzongató, de jólesően hűvös hajnal. Mélabúsan cepelgetem a vizes kannát és mérgelődni, volna kedvem ahányszor az elferdített kerti csapra, nézek. Úgy kell nekem. mindig bedőlök a jóhiszeműségemnek. Mire befejezem a locsolást, ellátom a madarakat és a négylábúakat, máris itt a reggel. Jó lesz Nusikának telefonálni, hogy készen van az adminisztráció, jöhet érte. Bár még csak 7 óra van igyekeznem, kell, hogy még otthon találjam, mert ilyenkor szokott útra kelni lévén Pesten az üzlete. A fia Péter veszi fel a kagylót. – Már elment az anyu, majd átadom az üzenetet – mondja.
   Hirtelen bekattan nekem, hogy Péter az anyuja szerint egy ezermester és pláne konyha-kertészettel foglalkozik, biztos ért a kerti csapokhoz. Mondom is neki mi a gond, nagyon készséges, és azt mondja – ha erre jár – bejön és megnézi. Örülök.
   Pár perc múlva csöngetnek. Péter. Pár perc – és csodák csodája –működik a slag. Hát ez nem igaz. Rám nevet és már megy is, a hatalmas kocsi, amivel jött akkora akár egy mentőautó. Csak bámulok utána. Aztán kézbeveszem a slagot és örömömben még a tuják égígérő csúcsát is lespriccelem. Aztán reggeli a frissen locsolt kertben. Utána testben, lélekben felüdülve nekiesek az elmaradt adminisztratív munkának. Kettő körül hagyom abba. Nincs ebéd. Most már nem állok neki főzőcskézni. Éhes vagyok. Nézem a fiókokat a konyhában. Találok leves kockát. Felteszem a forró vizet, beledobom a kockát. Egy tojásból apró galuskákat szaggatok belé. Kész az ebéd. Percek alatt. Na egyszer-kétszer elmegy ez is. Mondanom sem kell, hogy vacsorára olyan éhes lettem, hogy azt néztem mit ehetnék meg. Megittam egy bögre tejet vajas-lekváros kenyérrel.
   Ez a Bogi küldhetné már az ebédeket. Nem is tudom, mit vacakolnak annyit a konyha helyrehozatalával. Úgy hallom zárlatos volt valami és kiégett a főzőapparát. Este nézem (véletlenül) az eszement csókparádét, rekordot vagy mi a fityfenét és gyorsan elkotródom onnan, hogy ne is lássam.
   
   
   Kedd
   06. 28

   
   A hajnal dettó, mint tegnap Locsolás slaggal Reggeli a kertben. Fecskék, macskák szokásos stb. Egy óráig adminisztratív munka. Készület a pedikűrre. Lábáztatás. Félkettőkor jön Éva, és neki esik a körmeimnek, meg az egy szem tyúkszememnek a kisujjamon. Közben beszélünk erről – arról, főleg politikáról, áremelésekről. Minek megy föl, minek megy le az ára.
   - A cigi és az alkohol nem lesz olcsóbb – ki bánja? A nélkül meg lehet az ember. És a száz milkán felüli ingatlanok? Na már csak nem sajnáljuk szegényeket. Már réges régen kellett volna differenciálni. – Amikor te voltál az adónál – mondja Éva itt helyben lett kivetve az adó. Mia csudának kell az APEH, mennyi tenger pénzbe kerül azt fenntartani. Miért nem vetik ki az önkormányzatoknál az adókat úgy, mint akkoriban a tanácsoknál. És itt maradna a pénz, helyben, legalább is egy része
   -Vissza kellene térni a decentralizáláshoz. – hü, most belevágtál – szisszenek fel. –De kiderül, hogy csak kényeskedek. Éva lángossütő volt valaha, most pedikűrös és csak 38. 000 Ficcs a nyugdíja. Még jó, hogy a férjéé 80. 000, de annak a fele elmegy, mint Éva mondja – gyógyszerekre. Lekísérem Évát az utcai kapuig, ott áll a kis piros Ladája. Felballagok és megállapítom, hogy ebéd aztán nincs. Megint kockalevest főzök, csakúgy, mint tegnap. Estére megint éhes lettem. Kielégítettem magam két szelet vajas kenyérrel, mellé zöldpaprika, paradicsom. Egy pohár sör elkelt volna, de be értem kristályvízzel is. Csak ez a Bogi küldené már a kaját.
   
   
   Szerda
   06.29

   
   Ez megint kánikulás nap lesz. Ki kell használni a hűvös hajnalokat, kellemes reggeleket. Ilyenkor kell intézni a bevásárlásokat, mert napközben nem tanácsos a szabadban tartózkodni. Szomszédom, aki már 87 éves és csak úgy tud közlekedni, hogy tolja a kerékpárját, hatalmas somberót nyomott a fejébe. Én is fejbe csaptam magam egy óriási szalmakalappal, és ujjatlan, bokáig érő lenge ruhában igyekszem a boltba. Na jól nézünk ki, de hiába kánikulás időkben minden megengedett. Vannak férfiak, akik atlétában, rövid gatyában mutatkoznak, és nem szégyellik magukat.
   Hhné jön velem szemben és megfordul egy gatyás férfi után. – Látte ezt? – kérdezi vihogva. – Láttam hát, nincs abban semmi. –(mármint abban, hogy az illető sortban közlekedik az utcán) – de nem látta, ami kilóg neki?- új, hogy maga miket nem lát? Nem kell mindent észrevenni.
    Hhné csak nevet és aszongya - Mégishát mit gondol, mi lóg ki neki? – ej, hát az izéje. Na, elég disznó, mert akármilyen kánikula van azért ez mégiscsak túlzás.
   - Egy frászt, a kalapja alól kilóg a varkocsba kötött haja. Hogy néz már ki egy őszbecsavarodott férfi lófarokkal? – és csak neveti, most már nem csak a lófarkos embert, hanem engem is. Blamázs. Nahát csak ezzel a nővel ne kelljen összejönni.
   Délelőtt a kert félreeső sarkában összedobált limlomot, virágcserepet, megunt macskatányérokat, rozsdás kalitkát, kiszolgált macskapárnákat szedtem bele egy papírzsákba, majd belecsempészem a kukába, hadd vigyék el azt is.
   Ebéd: - Kenyér, szalonna, paprika, paradicsom. - Csak nem fogok ilyen kánikulában főzni? ÖMAF.
   
   
   Csütörtök
   06.30

   
   Borongós, fülledt a reggel. Nem kell locsolni, mert úgy néz ki – mindjárt szemerkél az eső. Kiballagok a piacra, azzal a céllal, hogy olyasmit veszek, amit még sohase vettem. A Nők Lapjában ugyanis néhány receptet láttam a cukkini nevű zöldségféléről.
   Az van leírva, hogy úgy kell készíteni, mint a burgonyatócsnit. Nem is tudtam, hogy a burgonyának tócsnija van. Tovább olvasva aztán rájöttem, hogy a burgonyatócsnit úgy készítik, hogy lereszelik a nyers burgonyát, tojással össze mancsolják, sózzák, borsozzák, és forró olajban kisütik. Azt is kikövetkeztettem, hogy a sztrapacska és a tócsni között az a különbség, hogy az előbbiben liszt is van, a tócsniban meg nincs. Nagyon rokonszenves volt ez a recept, mert úgy láttam percek alatt elkészíthető. Igaz, hogy a cukkiniből készült tócsni köretnek van ajánlva rostonsült fogas szelethez, vagy csirke, esetleg pulykamellhez. De hát gondolom jó az magában is. Vettem hát két darabot, és miután megmostam, azonmód héjastól lereszeltem. Mennyivel könnyebb a cukkinit reszelni, mint a káposztát, örvendeztem magamban, és milyen jól mutat a krémszínű anyagban a zöld reszelék. Sóztam, borsoztam, egy tojással összekutyultam és kisütöttem. Lett vagy 8-10 kis lepényke. Mivel más ebéd nem volt mindet bekebeleztem. Nagyon finom volt, csak éppen kis idő múlva máris éhes voltam. Hiába – csak kellett volna mellé szép pirosra sült csirke, vagy pulykamell. De nem volt. Délután jött Nusika, a Péter mamája az adminisztratív munkáért. Utána kimentem a konyhába és szégyenszemre nekiálltam paprikáskrumplit főzni. Dicséretemre legyen mondva – ezúttal maradt holnapra is egy tányérra való.
   
   
   Péntek
   07.01

   
   Naposnak indul, de csakhamar borúsra válik az idő, akár az én kedvem. Kimúlt az ötödik kiscica. Megint temethetek. A hat kicsi közül már csak Sütié lézeng még. Úgy látszik, elkapta a többiektől. Taknyos, és megy a hasa. Nem várom, meg míg kimúlik, és napokig szenved, holnap elviszem a Dokihoz – nézze, meg van e rajta segítség – ha nincs inkább, altassa el, mint kínlódjon, és nekem végig kelljen nézni tehetetlenül. Felhívom a portémegrendelőt, mi van az ígért fotóval? Azt mondja – elküldte nekem a neten. – Mondom valami gubanc, lehet – mert nem működik a szolgáltatás, nekem már kétszer küldték vissza a nekiküldött üzenetet. Azt mondja – utánanéz, és feltétlenül küldi a fotót és izgul, mert közeleg a feleségének a szülinapja és akkor lesz a nagy-nagy meglepetés, kép leleplezés stb. Mondom aztán velem is, közölje, hogy reagált a kedves párja.
   (Hátha majd aszongya – ki ez a nő? Talán a barátnéd? ) Már megint rémisztgetem magamat. Ez már tiszta paranoia.
   Felhozom a frigóból a tegnapról meghagyott krumplipaprikást és főzök karalábé levest. Mondanom sem kell, hogy csodajól sikerült. Holnapra is marad belőle. Majd lereszelem a még meglévő egy darab cukkinit és kész lesz az ebéd.
   Este le akarom vinni a levest a frigóba, nehogy megsavanyodjon a konyhában. Belenézek a kis leveses fazékba, és azon kapom magam, hogy azonmód hidegen kikanalazom belőle a levesem az utolsó cseppig.
   
   
    Szombat
   07.02.

   
   Kopog az eső és csörög a csatornából kiömlő víz. Nézelődöm kifelé a terasz üvegablakain át. Szomorú és csapzott a kert. Elintézem a benti dolgokat, és kínálgatom, a Süti cicóját. Nem kell neki semmi. Nincs mese, orvoshoz viszem akkor is, ha szakad az eső. Várok, amíg egy kicsit csillapodik – majd elsietek Etához, bevásárolok. A Doki csak később kezdi a rendelést. Amikor a boltból hazajövök az utcai kapunál ott áll egy fehér kocsi, és valaki integet és kimosolyog rám. Nem látok jól a kocsi belsejébe, de gondolom csak ismerős, lehet és visszamosolygok. Erre gyorsan kiszáll egy magas barna fiatalember és odajön a már becsukott kapuhoz és a rácson keresztül, mondja, hogy ő Ahmed, mondja, hogy milyen Ahmed – de hát ki tudja megjegyezni az arab neveket így kutyafuttában. Nagyon kedves, nagyon rokonszenves és intelligens ember benyomását kelti. Kedves, ahogy tegez és én is őt vissza-tegezem. Mondja, hogy szőnyeget árul és nagyon olcsó, szinte ajándék. Mondom nincs szükségem rá. - Istenre kér, vegyek, adok érte, amit adok – akár ajándékban is itt hagyja – és máris ugrik a csomagtartóhoz és szedi ki a szőnyegeket és leterít egyet a nedves fűre, hogy lássam milyen szép. – Mondom – majd eladja máshol. - Nem tudja – és nézi a karóráját, hogy neki menni kell, és a határon elveszik tőle a szőnyegeket, és már nem 60. 000-ret kér, már csak 50-et, már csak negyvenet, már csak húszat. Jesszus – hiszen amit ide behurcolt a kapumon belülre már vagy 10 darab különböző méretű szőnyeg. Kettő akkora, hogy a szobámat majd befedné, kettő hosszú futószőnyeg. És hat darab úgynevezett összekötő szőnyeg. A színük olyan, amiről néha álmodozni szoktam. Bézs alapon barna minták, barna szobabútoromhoz éppen menne. Nincs szívem elfogadni húszezerért, mondom is neki, tiszta ráfizetés a részéről. Vigye máshová. De nem. Végül nem tudok ellenállni, nem a szőnyegeknek, hanem a rimánkodásának. Felmegyek a lakásba és lehozok egy húszast. Elkapja a kezem és megcsókolja. Felajánlja, hogy behozza a nehéz szőnyegkupacot. Mondom csak dobja be és kinyitom a műteremajtót. Bedobja, és már megy is kifelé, én mondogatom, hogy rossz üzletet csinált, de nekem is hiányozni fog a húszas, és mit is csinálok ennyi szőnyeggel. Azt mondja – Majd odaadod te családnak, te unokának – A kocsiajtóból még visszaint, és máris eltűnik. Bemegyek a műterembe és bosszankodom a könnyelműségemen. Közben átjön Kati valamiért és mutatom a szőnyegeket. Csak áll és bámul. – De hisz ez tiszta gyapjú, - mondja. Ő pedig ért hozzá, mert járatos a textilszakmában. Nézi a visszáját is, és azt mondja - ezt a mázlit.- Némileg megnyugszom.
   Aztán viszem, a Süti kölykit a Dokihoz. Azt mondja – nem kell elaltatni rendbe, lehet hozni. Ad neki kétféle injekciót. 2000 ficcs. És vasárnap estig ne adjak neki enni, akkor is csak főtt krumplit. Mondom, hogy jártam a szőnyegekkel. Azt mondja, majd átjön, megnézi és vesz belőle, vagy ha sikerül elkapni a Felefülét – nem kell a műtétért fizetni.(12. 000 ficcs)
   Nahát. De ugyanakkor óvva int attól, hogy bárki idegent beengedjek az udvaromba. Ezek könnyen elvághatják az ember torkát Csak nm engedte be? – ( Csak a műterem ajtajáig ) Juj – most kezdek egy kicsit félni. Mert tényleg furcsa, hogy a szomszédoknál sehol nem kínálta a szőnyegeket csak pont az én kapum előtt parkolt le… mintha direkt engem várt volna.
   Na de megyek a konyhába. Már 2 óra van és ebéd sehol. Majd felbontok egy chilis babkonzervet, ráütök egy tojást. Kész. Holnap felhívom Bogit, hogy mikor lesz már üzemképes a konyhája.
   
   
   Vasárnap
   07.03.

   
   Süt a nap, de azért nemcsak hűvös, hanem kimondottan hideg a reggel. Nézem Opart-ot. Ő ugyanis a Süti kölyke és azért Opart, mert a pofácskájának a fele fehér, fele fekete, az orra is fekete. Egyszóval randa kis cicó. Úgy látom elevenebb és enne már valamit, de megkeményítem a szívem és betartom a Doki utasítását, hogy majd csak este adhatok neki, akkor is csak főtt krumplit. A délelőtt főzőcskével megy el. Lassan melegszik fel az idő. Délután írom a naplót, és közben megnézem nem jött e imél. Szegedről írt Mária és küldött egy aranyos székely viccet, amit ő is úgy kapott valahonnan.
   Le is írtam magamnak.
   
   Székely bácsika Pestre utazik rokoni látogatásra, és fiára bízza a gazdaságot arra az időre, amíg távol lesz. Ahogy visszatér, a fia már lovas kocsival, várja az állomáson. Elindulnak haza, és beszélgetni kezdenek. Azt mondja az öreg:
   - Minden rendben volt fiam?
   - Igen apám.
   - Semmi baj nem történt?
   - Semmi apám
   Az öreget nem hagyja nyugodni a dolog, és tovább faggatózik.
   - De tényleg semmi baj nem történt?
   - Hát… eltört a villa nyele.
   - Eltört a villa nyele? Hogyan tört el a villa nyele?
   - Hát, amikor vittem a kutyát elásni.
   - Miért, megdöglött a kutya?
   - Igen.
   - Hogy történt?
   - Letaposták a lovak és a tehenek
   - Letaposták? Hogy-hogy letaposták?
   - Megriadtak, amikor kigyulladt az istálló
   - Kigyulladt az istálló? Mitől gyulladt volna ki az istálló?
   - Hát apám – átfújta a szél a zsarátnokot a nagyházról-
   - Hát az is leégett?
   - Igen, de a macska a hibás.
   - Már hogy lenne a macska a hibás?
   - Felborította a gyertyákat, amikor ravataloztuk a nagymamát
   - Micsoda? Meghalt a nagymama? De hát…
   - Akkor ütötte meg a guta Isten, nyugosztalja, amikor édesanyám megszökött a postással.
   - Megszökött a postással?! Hát akkor minden rendben van, fiam.
   Hát mondtam én, hogy minden rendben van.
   
   Nahát ez a Mária – nem hiába volt a napokban a MTA –án - olyan jó kedve lett, hogy még nekem is küldött belőle. Ő pedig azért keveredett oda Szögedéből, mert mint már írtam kedves Naplóm –ő hivatásos tagja az UKONG-nak (Unokaöcsök kongresszusa) Namármost - a Magyar Örökségi Díj átadása alkalmából az egyik Ukong tag volt az Operaház laudátora, aki főszerkesztője a Hangszer és Zene folyóiratnak. Hát így ülhettek be Mária és nővére Szaniszla az MTA Dísztermébe. Ez úgy látszik jó hatással volt rá, azért nevettetett meg engem is a fenti párbeszéddel. Örülök, hogy ilyen ukongos barátnőm van.
   
   
   *****************
   
       
 

   32.
   
   hétfő
   06. 20

   
   Napos, nyári az idő. Most már nem panaszkodhatunk. Nehezen megy az adminisztrációs munka, csak tudnám, hogy miért. Csöngetnek. Jött az ebédhozó ember. – Juj, ilyen korán? Még nem raktam ki az edényt, máris hozom. –
   -Csak azért jöttem, hogy bejelentsem – ezen a héten nem tudunk főzni, mert tönkrement valami a konyhán. Ne, tessék haragudni, ahogy elhárul az akadály - jövök. - Hoppá, erre aztán nem számítottam. Ugye, hogy mindig beugorhat valami, amire nem számít az ember.
    De azért örülök, mert most aztán kilakom magam a saját főztömmel. Hát akkor a héten főzőcskézünk. Főztem is paprikás krumplit, uborkasalátával. maradt még egy adag, gondoltam meg van a holnapi ebéd is. De nem bírtam ellenállni - és megettem vacsorára. Még a lábast is kitöröltem. Régen ettem ilyen jót. Mert a Bogi ugyan jól főz, de ő hosszú lére ereszti a paprikás burgonyát, én meg borzasan szeretem és kicsit zsémbesen. Este jó lett volna locsolni a slaggal, de még mindig hiányzik a tömítés nevű firlefánc Este, nézem a tévét, hiányzik az izgő-mozgó roma család, a tündéri kis boszorkány Virág, meg a Buksi kutya. Ki hitte volna, hogy még hiányolni fogom őket. Egy darabig nézek valami eszement filmet, aztán lefekszem és könyvvel a kezemben, elalszom.
   
   
   Kedd
   06. 21

   
   Az idő dettó, mint tegnap Kannából locsolom a kertet. A muskátlik gyönyörűek, mindegyik csupa bimbó. Eszembejut, hogy valami nemszeretem program vár ma megint rám. A Kormit kell vinnem este félhétre a Dokihoz, hogy ivartalanítsa, ne legyen több cica.
   Főzni is kell. Minek is voltam olyan falánk, hogy vacsorára megettem a paprikás krumplit? Most nem kellene főzni. Nade most van a zöldborsó szezonja, a Bogi ilyenkor is sárgaborsót tálal. Elmegyek a zöldséges boltba és veszek fél kiló zöldborsót. Egy csokor zöld petrezselymet. Főzök egy jó zöldborsó levest. Nade előbb ki kell fejteni a borsót. Mennyi idő elmegy vele, hát még mikor fő. Ott kell állni mellette, mert ha kifut – aztán lehet takarítani a tűzhelyet. Meg azért is ott kell strázsálni, hogy megfőtt e a borsó stb. Aztán egy tojásból, lisztből szép sárga kis galuskákat szaggattam bele, csuda guszta volt. Egy kicsit zsémbes lett, mert a volt háziasszonyom még évekkel ezelőtt hozott Kalocsáról őrleményt, és a lisztbe, amivel megszórtam a borsót mielőtt felengedtem vízzel egy kicsit kevertem belőle, hogy hadd legyen szép színe a levesnek. Pedig a z. Borsó levesbe egy kis cukor kell, nem pedig csípős paprika. Na cukrot is tettem bele. Mondanom sem kell, hogy megettem két tányérral. Más nem is volt. Maradt még egy jó tányérra való leves, gondoltam holnap csinálok hozzá egy pár palacsintát és meg van oldva az ebéd gond, még időm is marad másra. De este megintcsak nem tudtam ellenállni a levesemnek a kis sárga galuskákkal, és azt ettem vacsorára.
   Aztán eljött az idő és el kellett kapnom Kormit és beszuszakolni a rácsos, lezárható műanyaghurcolóba, aztán meg érte menni. A Doki azt mondja – már négy pici cica volt benne és letolt, hogy mért nem vittem előbb.
   Most bevittem a műterembe a még mindig altatásba merült Kormit és miután kinyitottam a hurcolót, hogy ha felébred – ki tudjon onnan kecmeregni, sorsára hagytam.
   Megint könyvvel a kezemben aludtam el.
   
   
   Szerda
   06. 22

   
   A reggel még hűvös, de ma is kánikula lesz. Megnézem Kormit, milyen állapotban találom szegénykét. Üres a hurcoló. Nézek körül, hát már ott ül az ajtóban és menne ki. Nem tudom vissza tartani, látom haragszik rám. Nem engedi megsimogatni magát.
   Telefonálok a pedikűrös Évának, hogy mikor tudna jönni, mert már nagyon sajog a kisujjamon lévő tyúkszem. Mond egy dátumot, feljegyzem a naptárba. Telefonálok a technikus Ferinek, hátha már megjött az üdülésből. Fel is veszi, és mondja, hogy akkor péntek délelőtt 10-re vár. De jó, végre megoldódik ez is, lehet bátran beszélni, nevetni, enni. Nézem a postaládát, ismét egy CD lemez, rajta egy novellámmal.
   Megint paprikás krumplit főzök, és uborkasalátát készítek hozzá, amibe nyers paradicsom cikkeket, fokhagymát is belepancsoltam, citromlével, kanderellel.(mert ha nem is mérem a cukrom, azért kicsit visszafogom magam) Megint olyan jól sikerült a főztöm, hogy a lábast is kitöröltem utánam. Az aranyos kis cicó, amelyik vasárnap a vállamra huppant és mindig körülöttem sündörgött – eltűnt. Körül néztem, nem ütötte-e el valami jármű, mert nagyon forgalmas ez az út. Hiába tiltakozik a lakosság – a hatalmas kamionok megállás nélkül robognak át Gyál felől a négyes útra Üllő és Pest felé. A kis cirmost már néhányszor behoztam az utcáról. Most nem látom sehol sem. Talán elvitte valaki. Bár csak jó helyre került volna.
   
   
   Csütörtök
   06. 23

   
   Szürkén virradt a reggel. Figyelem Kormit, mintha nem lenne jól. Megfogom a fülét, elég forró. Csak nem kap seblázat?
   Kimegyek a piacra, sikerül három krimire szert tennem a használt könyveket árusító hölgynél. Veszek egy fél kiló spenótot. Látom, hogy már le van szárazva, azzal legalább nem kell vesződnöm. Hazamegyek és elkészítem. Zsömlével, fokhagymával, borssal, ahogy a mamától láttam valaha. Mondanom sem kell, ebédre, vacsorára mindet megettem. Csak az után jutott eszembe, hogy egy tükörtojást elbírt volna a zöld kulimász. Na holnap megint főzhetek. Csak most veszem észre, hogy mennyi idő elmegy még az ilyen egytál étel elkészítésére is.
   Mióta főzőcskézek – nem jut idő az adminisztratív munkára. Mert délután már semmi hasznosat nem tudok produkálni. És ilyenkor kell elismernem, hogy hiába – elment az idő. Délután már fáradt vagyok, nem megy a munka. Különösen nem ilyenkor, amikor az árnyékban is a hőguta kerülgeti az embert.
   Szétnézek a spejzben, hogy találok e nyersanyagot a holnapi főzőcskéhez, Találtam is egy kis fej káposztát.
   Hát persze! - Káposztás cvekedli.- Ki ne maradjon már a heti menüből. Délután küldök egy e-mailt a portrémegrendelőnek, hogy mi van már az ígért digitális fotóval? A Postamester megint visszaküldi. Majd felhívom telefonon.
   
   
   Péntek
   06. 24.

   
   Már reggel kezdetét vette a hőség. Locsolok a kannával. Reggeli a fák alatt. Csak a kávét dobom be zsemle, kifli nélkül, mit vesződjem velük, most már csak kibírom, amíg rendbe lesznek a fogaim. Megreszelem a káposztát. Aztán irány a Feri. Fehér köpenyben fogad és mintát vesz a két foghíjról vagy miről és mondja, hogy délután 5-re kész, és ő majd elhozza. Ne császkáljak ebben a hőségben, és ott kell hagyni a protézist. Hát ez borzasztó. Most aztán tényleg nem tudok enni semmit. És éppen ma kellett nekem káposztás cvekedli. Hazaballagok óvatosan kerülve az ismerősöket, hogy nehogy már beszélni kelljen és meglássák, hogy nézek ki. Sikerül hazasomfordálnom. Lepirítom a már megreszelt káposztát. És kifőzöm a tésztát. Próbálom megkóstolni egy villával. Nem megy. Csak azt tudnám, hogy csinálják azok, akiknek se, lent se fönt egy szem fog nincs a szájukban, és mégis mindent meg tudnak enni? Na majd belakom én a cvekedlivel 5 óra után. Csak a Feri nehogy elfelejtsen jönni. De jött. És hiába unszoltam – nem fogadott el semmit a munkájáért. Hát ő egy ilyen Feri. De hamarosan csináltatok vele egy tartalék protézist, mert biztonságosabb érzés, ha van.
   Csak miután elment éreztem, hogy mennyire éhes vagyok, és örömmel láttam neki a k. cvekedlinek.
   
   
   Szombat
   06. 25

   
   Csodálatos nyári kora reggel. A macsekok még alszanak, de a Lóri és a Pintyőke már felelget a kerti madaraknak, a teraszon lógó kalitból. Gyorsan ellátom őket friss vízzel, úgy az ivó, mint a fürdő edényüket, az ételes tartályukat szotyival, kölessel, kiviszem őket a fa alá és a műterem falára, akasztom. Gyorsan keresek egy fél marék tyúkhúrt a bokrok alatt és beszórom a finom csemegét madaraimnak. Na most kezdődik ám a koncert. A szomszédban fészkelő fecskék a sürgönydróton ficserésznek, a rigó fütyül, Lóri visszafelel, bár ő nem azt mondja – huncut a bíró –hanem az ő mondókája az, hogy – hüjje, hüjje –a pintyőke már is fürdik és rázza a vizet tollazatából, közben a jó ég tudja, miről csacsog. Valahol kell, hogy legyen még egy madár, nem tudom miféle szerzet, de az úgy cifrázza a slágert, hogy nevetni kell rajta, még egy megasztár is megirigyelhetné.
    Locsolok, megint csak a kannából. Majd megüt a guta, hogy nem fecskendezhetek a slaggal. Látom a Rudi is már fent, van, és slaggal locsol. Megesz a sárga irigység. Vesztemre. Megint elfelejtem, hogy mekkora pancser és odaszólok neki, hogy nézze már, meg miért nem működik az a kis vacak, amit a csaphoz kell csatlakoztatni. – Hogyne, persze, jön is ám egy szerszámos ládikával. Kis idő múlva lemegyek megnézni, hogy boldogul , és azt látom, hogy egy marha nagy vas fogóval csavargatja a vízcsap kifolyóját, minek az lett az eredménye, hogy ha kinyitom a csapot, nem egyenesen folyik a víz mint eddig, hanem úgy áll a cső, mint a pisai ferde torony, és pont odalövell a víz, hogy utána éppen úgy nézek ki, mintha , na jobb ha nem mondom meg mit csináltam volna. Jesszus! – azonnal leállítom a további csavargatást, persze megsérteni nem szabad. Finoman leszerelem. Ez eltörte volna a vízcsapot, csak úgy, mint az aknában a vízvezetéket. Pedig az a gyanúm csak a tömítő hiányzik. Úgy kell nekem, tudhatnám, hogy nem ért ez semmihez De mikor annyira szeretnék már a slaggal locsolni. A Rudi aztán kicsit vonakodva ment ki a szerszámos ládikájával. Talán még fizetést is várt, amiért csáléra húzta a csapot.
   A nagy madárricsajra felébredtek a macskák is. Nyújtózkodtak, ásítoztak és letelepedtek a tálkáik mellé, várván a reggeli menázsit. Nézem Kormit, fogom a fülét – már nem olyan forró. Eszeget is. A hat kiscicóból már csak ketten vannak. Nem tudom odaadni őket senkinek, mert nyamvadtak, náthásak. Lehet, hogy el kell altattatni őket. Kimegyek a piacra és megveszem a vasárnapi főznivalót. Zöldborsó leves lesz és spenót tükörtojással. Nem tudok betelni ezekkel a tavaszi kajákkal. De azért nem bánnám, hogyha hétfőtől már Bogi küldené a kosztot. Egy jó zsémbes lecsóval még megörvendeztetem magam.
   Este nézem a Merlin c. filmet. Artúr Király udvarát nem így képzeltem el. Már gyerekkoromban, amikor olvastam lenyűgözött ez a monda-kör és a titokzatos Grál Kehely. Máig sem találták meg?
   
   
   Vasárnap
   06. 26

   
   Hajnalok hajnala. Ülök a kerti padon, még fent jár a halványuló hold. Eszembe jut a tegnap esti vendég. Hát igen, arra lettem figyelmes, hogy valami gurul –gurul a kerti ösvényen, egyenesen felém, illetve a tál felé, amiben a macskák ott hagyták a tejet. Nézem kimeredt szemmel, és lélegzetvisszafojtva.

   Görög a holdsütötte úton, körül szimatolja a lábam, majd a tejes tálat. Jesszus! – hát ez egy Süni. Na mire megy a tállal. Hát belement, bele a tejbe és akkora szürcsöléssel lefetyelt, hogy Frickó, a fehér macskám előkerült valahonnan és megállt a tál mellett és csak nézte, hogy a betolakodó ott áll az ő tányérjuk kellős közepén és jóízűen röffengetve szürcsöli a maradék tejet. – Hallod e te, - mondom magamban – nemhiába mondják, hogy disznó vagy, ki látott még ilyen zabálást. – Figyelem Frickót. Csak ül és nézi a szörcsögő, tüskés labdacsot. Világért sem zavarná meg a mohó kis dögöt, úgy látszik már tapasztalta, hogy ezzel nem jó kikezdeni. Miután elfogyott a tej a tálból, mint aki jól végezte dolgát elügetett arra amerről jött. Megfigyelhettem – elég hosszú lábai vannak, és irtó gyorsan tud közlekedni.
   Eztán többször meglesem, és meglepem egy-egy tányér tejjel. (nincs elég kosztos a háznál)
   Nézem a világosodó égboltot, a színesedő felhőket, a napkeltét. Egy ilyen kis kertből nézve is mennyire szép a világ. Aztán rendbe hozom a kis lugast, ahol mindig hűvös van, mert az akácfa lombja fentről sátorként borul a kerti kis tanyám fölé. Köröskörül meg orgonabokrok, és a bangdita bokrai rejtenek el az UV sugarak elől. Rendbe hozom a lakást és nekiesek borsót fejteni, spenót leveleket fürösztgetni. Elmegy a fél nap.
   Ez a borsó leves nem sikerült úgy, mint a múltkori. Amikor fejtettem, láttam, hogy már vénül a borsó, vagy tán ez is import?
   Elmosogatok, és keresgélek a meglevő novelláim között, hogy mit lehetne beküldeni a pályázatra, közben lelkiismeret furdalásom van, mert az adminisztratív munkákhoz hozzá sem nyúltam. És ennek oka a főzőcske. Na de holnap nem kell főznöm, mert maradt a levesből is meg a spenótból is - ha meg nem eszem vacsorára.
   
   *********************
   
   
   31
   
   
   Hétfő
   06. 13.

   Napos, meleg a reggel. Már két kis cicó sántít. Különös, hogy mindegyiknek a hátsó lába van eltörve. Mondanám, hogy a német juhász a vétkes, de a német juhász egész nap félméteres láncon van a Rudiék bekerített udvarán. Újabban kiengedik éjszakára, a szolgalmi útra és olyankor mindig kap tőlem valamit, úgy hogy első útja az én kapumhoz vezet. A kiscicók viszont éjszakára nincsenek kint. Mi történik velük? Az én kertemből még kint se voltak
   A portréhoz féltem hozzányúlni, de mégis itt-ott találtam rajta igazítanivalót. A hátteret is még egyszer átlazúroztam. Szerintem még jobb lett, mint volt. Már éppen indultam volna a fogászatra, amikor jött valaki, és elment az idő. Este Győziéket néztem Isztambulban. Hogy mit furikáztak ott össze-vissza. Mivel én is jártam abban a mesébe illő de koszos városban – egyes részlet ismerősnek tűnt számomra. Az Aja Sophiát és a Tot Kapit nem mutatták, csak a Nagy Bazárt. Ott lehet ám alkudni, úgy láttam Győzike ért hozzá, de nagyon. Én még akkor jártam ott, amikor ott jártam után néhány héttel a Taxim téren azok a rémségek történtek Akkor még a többség irhabundáért, arany ékszerekért utazott a Törökökhöz. Nekem egyikre sem volt valutám, de egy lemezt vettem, rajta a Müezzin imája, egy ezüst karkötőre is futotta, amit a kézi ötvösmunka szépségéért, a török motívumokért nem volt szívem ott hagyni. Szerettem egyedül kódorogni, olykor már hajnalok hajnalán lent jártam az utcákon, fényképezőgéppel a vállamon. Egy moszlimtemetőbe is betévedtem. A hajnali pirkadatban csak egy lefátyolozott nő állt egyik síremléknél. Ott minden sír felett turbán van kőből. A hölgy észrevette, hogy fotózni akarom és intett, hogy ne. Megértőn bólintottam és odébb álltam. A piacra is elvetődtem. Csodálatos tiszta volt minden árú. Néhány standot a sokféle déli gyümölccsel és árussal lekaptam. Erre többen is odaálltak és csoportképet csináltam a narancs, füge és banán halmok közt modellt álló férfiakról. Fizetségképpen egy zacskót teleraktak, fügével, naranccsal. Jó volt egymásra nevetni. Talán sehol sem szeretnek minket, magyarokat annyira, mint Isztambulban.
   
   
   Kedd
   0613.

   Napfényes, meleg idő ígérkezik mára is Az egyik törtlábú kis cicót reggel kinyúlva találtam. Eltemettem a tuja fák alatt. A Felefüle kölykeivel mindig probléma van. A másik sánta cicát még figyelem, hátha csak meghúzódott a lába, nem sietek elaltattatni. A Kormit viszont igyekeznem kell megoperáltatni, mert már nagyban kandúrozik, mit tegyen szegény feje, ha minden tiltakozása ellenére – elkapják. És nem és nem akarok több kölyköt. Elegem volt belőlük. Akkor már csak a Felefüle marad hátra. Azt pedig nehezen lehet megfogni. Megpróbálom majd könyökig érő kesztyűvel, de a dokinál majd összetör mindent. Ezt 3 éve dobták be kölyökkorában, most már odáig jutottunk, hogy hagyja magát megsimogatni, de ahogy fel akarom venni – már megugrik. Mi lesz, ha megint bedobnak egyet-kettőt? Margó azt mondja – fogj egy seprőt és zavard ki. Azt hiszem igaza, van. A portrén még mindig találtam javítanivalót. Úgy belemerültem, hogy elfeledtem a fogászatra menni. Este az egyik csatornán hegymászókat mutattak a Himaláján. Csodálatos és titokzatos világ lehet az ott. Az egyik útba eső étterem, vendégház homlokzatán megragadott egy szó: - SANGRILA – Arra gondoltam, hogy a tulajdonos vagy olvasta a Kék hold völgyét és megihlette Sangrila irreális hangulata, vagy van ott valahol egy ilyen nevű helyiség. Na persze ha van is – nem lehet azonos a regénybelivel. Bárcsak létezne az a völgy, és az a hely, ahol megállt az idő. Ahol, már évszázadok óta gyűjtik mindazt
   Ami a világon szépség, amik igazi értékei a kultúrának, ami mentes minden ordenáré durvaságtól, ami lírai és finom és jobbá teszi az emberséget. és szebbé az életet. Összegyűjtik és megőrzik azokra az időkre, amikor az ember megcsömörlik a vértől. Az erőszaktól, a fegyvergyártástól, csinnadrattás, talmi sikerektől és kétségbeesve keresi majd megint a szépséget, a jóságot, amit önmaga taposott bele a sárba. De hiába keresi, többé meg nem találja, És akkor kezdi keresni a Himalája csúcsai között Sangri-lát. Lám elég volt olvasni azt a nevet azon a Himalája oldalában görnyedő vendégház homlokzatán és már is elragadott a képzelet. Sangrila nincs. Vagy legalábbis a hozzávezető utat nem tudjuk megtalálni.- Vagy mégis?
   
   
   Szerda
   06. 15.

   Az idő – dettó, mint tegnap. Még mindig rakok fel egy - két ecsetvonást a képre. Jesszus, ha még egy évig itt lenne a szobámban – mindennap találnék rajta valami tennivalót. Ideje, hogy elvigyék, mert félő, hogy már csak rontok rajta. Mert egyetlen ecsetvonással remekművé lehet tenni egy jó képet, de egyetlen ecsetvonással el lehet rontani mindent, amit az ember eddig létrehozott. Betelefonálok a fogászatra. Most már igazán túl kell esni rajta. Nézze meg az ember. Csak nem félek egy nyavalyás kis foghúzástól? Kérdezem, ki rendel a fogászaton. Mondja. Na éppen jó. Gyorsan átöltözöm Keresek egy borítékot, nem tom kell e most fizetni a foghúzásért, évek óta elkerülöm még a tájékát is az Egészségháznak. Mindenesetre, ha kell, ha nem kell – valamennyit csak illik adni. Már kint vagyok az utcán, és megcsap a hőség. A lakásomban egészen kellemes hűvös volt. Már kezemben a sorszám, irány az emelet. Érdekes mit vacilláltam össze-vissza már vagy két hete Most meg úgy megyek fel-felé a garádicson, mintha prémiumot osztanának ottan. Nincsenek is sokan, állapítom meg. Ha minden jól megy a Vágó műsorát már otthon, nézhetem. Kis idő múlva kijön az asszisztensnő, látja, hogy újonnan jöttem. Jól ismer.- Kire vár? Mondom. Milyen utca, hány szám? Mondom.
   -Az nem a doktornőhöz tartozik, tessék holnap délelőtt jönni a R. Doktor úrhoz. – Nézek rá, mint borjú a régi kapura. Hát, ez hogy lehet. A doktornő húzta ki szemműtét előtt a l0 fogamat. – Na igen mondja elég hányavetin, de az óta a T. útnak a fele R. Doktor úrhoz tartozik már – Mondom – Szóljon, be legyen szíves, mondja meg a nevem, ismer jól, hozzájártam mindig (a mamájának is én könyveltem évekig) Bemegy. Kijön, - sajnos csak akkor tudja fogadni, hogyha fáj Azt a leborult szivarvégit! Hiszen ő volt, aki kiölte az idegeket a két kihúzandó gyökérből, hát persze, hogy nem fáj. –tessék holnap R.doktor úrhoz jönni.- Gyön ám a majd mit mondtam kicsoda. – mondtam magamban, mert ha én most innen húzás nélkül kimegyek, biztos, hogy egyhamar nem jövök vissza. Ezért nagy rafináltan azt mondtam.- Nézze, most pillanatnyilag nem fáj, de ha megint belejön? Menjen be és mondja meg, hogy hun fáj, hun nem fáj. – Ezzel nagy grimaszokat csinálva bement. Vártam, hogy majd kiszól, hogy nahát akkor, tessék várni. De nem szólt az többé egy szót se hozzám, teljes bizonytalanságban hagyott. Gondoltam csak kivárom az utolsó beteget most már, hogy mi lesz?
   Na akkor beinvitált. Az volt az érzésem, noha egyáltalán nem vagyok paranoiás, hogy tulajdonképpen az a bajuk velem, hogy a foghúzások után nem itt csináltattam meg a protézist 90. 000 Ficcsért, hanem a technikus Ferivel, aki nekem haveri alapon megcsinálta 25.000 Ficcsért. Rájöttem, hogy jobb lett volna mással húzatni ki ezt a 2 nyavalyás gyökeret, de igazán nem gondoltam, hogy most aztán majd kitolnak velem. Mert eztán jött még a fekete leves. Meg kaptam az injekciót annak rendje és módja szerint, hogy üljek le odaki, 20 percig. Na ültem, üldögéltem, már 30 perc is eltelt. Jesszus, elmegy a hatása, és érezni fogom, amikor húzza. 40 perc. Már a mellettem ülők is háborogtak. Tapogatom az arcom. Érzem. Megy kifelé a zsibbasztó hatása. Nyílik az ajtó. Akarok bemenni, az adimisztrátornő aszondja – Pillanat – és betessékel egy férfit, aki akkor jött és szám nélkül volt. Persze, hogy ideges lettem (lehet, hogy privát beteg volt?). De mondom, kivárom, hogy mi lesz ennek a vége? Hát az lett, hogy még egyszer beinjekcióztak. Kezdtem rosszul érezni magam. Nem kaptam levegőt és a szívem olyan nehéz lett, mint kő. A húzás azonban szépen ment. A borítékot a Doktornő zsebébe csúsztattam (csak 2000 ficcs volt benne) és örökre búcsút vettem a fogászattól – nem lévén több kihúznivaló fogam. ÖMAF.
   
   
   Csütörtök
   06. 16

   Megint váltakozik az idő hol a nap, süt, hol meg hull a zápor. Jó földszagot szippantgatok, legszívesebben kiállnék, hogy mosson le rólam ez az égből hulló eső minden szomorkás hangulatot. De miért érzem ilyen búval béleltnek, elesettnek magam? Elvégre örülnöm kell, túl vagyok a nyavalyás foghúzáson. Egy hét múlva Feri rendbe hoz, és fogok tudni, megint beleharapni akármibe, és nem fog zavarni, hogy esztétikailag nem érzem jól magam a bőrömben. Mi a bajom hát?
   Hozzák a szúnyoghálót az ablakra, szakszerűen fel is szerelik. Most aztán egész nap nyitva lehet hagyni az ablakot, nem tudnak beugrálni a macskák, beröpködni a legyek, meg a szúnyogfélék. Ez is valami. Délután jön a Megrendelő férj a képért. Ahogy a képet meglátja, csak leszobroz, mert, hogy még jobb lett, mint volt. Erre nem számított. Innen egyenesen Pestre viszi, ahol mint mondja azonnal be is, rámázzák. És azt mondja: – Örülök – és azt mondja: - köszönöm –Leszámolja a vételárat és én is, örülök. Érdekes, hogy egész idő alatt, amíg a képet festettem nem a pénz motivált, hanem, hogy megfeleljek a bizalomnak, hogy örömöt szerezzek a férjnek, hogy ő is örömöt szerezhessen annak, akit szeret. De most természetesen örülök a pénznek is. Rendbe tudom hozatni a konyha felett a tetőt.
   
   
   Péntek
   06. 17.

   Nyárias meleg van. Harsogó zöld minden. A fák lombkoronái, a bokrok és tuják, a fű és a kerti vízcsapot körülölelő kúszó folyondár, ami úgy néz ki tervbe, vette, hogy elborít mindent, ami útjába akad. A csap alatt van egy tál, és abba mindig kerül friss víz. Valakinek a közelben méhese van. Előfordul, hogy vizet akarok engedni a kannába, vagy vödörbe de meg kell állnom és megvárni, amíg a kis mézcsinálók eloltják szomjukat a tálból, megpihennek a repkény levelén. Nem félek tőlük, ők is nyugodtan röpködnek körülöttem. A sánta lábú kis cicót alighanem mégis el kell altattatni. Külön kosárkát keresett magának, ahol nem zavarják és nem érnek hozzá fájós lábához. de ha éhes kijön és odabiceg a többiek közé enni, inni. Ő volt a legszebb. Ha sikerülne Felefülét is megműtetni, nem volna többé ilyen szívfájdalom, hogy végig kelljen nézni szegény kis állatok szenvedését. Ma voltam a gyógyszertárban is és vettem naphazolint, mert a sánta cicón kívül van még kettő Felefüle sarj és mindkettő náthás. Ebben el is pusztulhatnak a macskafélék. Most az orrukba csöpögtetek, és közben állandóan mosom a kezem, hogy én is el ne kapjam a takonykórt. Délután jött Margó és végre átadhattam néki a névnapjára szánt ajándékot. Nagyon rövid időre jött, mert holnap hajnalok hajnalán utazik Zalába, ahol régi ref. hittestvérei tartanak találkozót. Estére már haza kell, hogy jöjjön a beteg férje miatt. Ez a Margó egy irgalmas Szamaritánus. Ő azt mondja, felnéz rám az energiámért, és szellemi tevékenységemért, én meg őrá. nézek fel azért, ami bennem nincs. Őszintén szólva szégyellem is magam, de be kell vallanom – én bennem nincs semmiféle karitatív érzés. Elkísérem a sarokig, s ahogy jövök, visszafelé megáll egy járgány mellettem és kiszáll belőle egy szakállas férfi. Felesége bírónő, ő meg egy kilépett pap. Most jótékonykodnak, és börtönöket látogatnak. Beszélgetünk csak úgy kutyafuttában és rákérdezek egy közös ismerősünkre, aki egy jó családból való fiatalember és jelenleg rácsok mögött van. Kérdezem – miért zárták be? - Biztos azért, mert nem ette meg a mákos tésztát – mondja ő.
   Nahát!?
   
   Szombat
   06. 18

   Bágyadtan kél a nap. Hűvös a reggel és megint táncoltatja a szél kertem zöldellő kis ligetét. Lerázza az elnyílt rózsák piros és sárga szirmait, végig teríti a kerti betonösvényen a lábaim elé. Na jó, kedves tőle nem mondom, de látom rajta, hogy csak játszik velem, mert olykor felkap egy-egy marékkal és feldobja a magasba, két kis cicó örömére, mert kapkodhatnak és ugrálhatnak fel-felé. a szirmok után. Ki kellene menni a piacra, de inkább csak a boltba, meg a Csontiba szerzem be a vasárnapra való miegymást. A továbbiakban mosással, takarítással megy el a délelőtt. Este nem volt kedvem tévét nézni – elővettem a régen olvasott - Martine Provis: Kavicsleves c. könyvét. Hajnalra ki is olvastam. Most kivettem egy másik kötetet újraolvasásra. Ez Pearl S.Buck: - Az édes anyaföld – c. könyve. Szeretem a kínai, általában keleti témájú szépirodalmi de történelmi hátterű regényeket. Egy antikváriumban sikerült megszereznem évekkel ezelőtt Lin Yutang magyar nyelven megjelent könyveit. Révai kiadásban, Hertelendy István fordításával. A - Méz és bors – c.könyv első lapján kézzel írott sorok vannak, amit Valaki írt valaha Valakinek ajánlva 1943. Karácsonyán Lin Yutang idézettel, ami szerintem időálló, sőt örök érvényű-.”„Egyszerű gondolkozás, vidám filozófia és józanész teszik lehetővé az ésszerű kultúrát” Az aláírás csak annyi: - Kaláris –Így találkozik az ember ismeretlenül is azonos hullámhosszon lélegző embertársakkal, bekapcsolódva a Világirodalom csodálatos, áramkörébe. Kedvencem Yutang: - Egy múló pillanat c. Regénye is.
   Délután naplót írok, és szétnézek, mit küldhetnék be az Irodalmi Rádió újabban kiírt pályázatára. A téma kedvemre való mert kötetlen.
   
   Vasárnap
   06. 18.

   A nap csak nem lett jobban. Sápatag, valami bántja. A szél mérséklődött, de mégis hűvösen köszön rám a reggel Azért is, kiülök a kerti asztalkához, kiviszem a tálcát, rajta a bögre kávé, meg egy friss zsemle. Most, hogy a fogaim még nem nőttek ki, nehéz elbánni a zsemlével. Eltördelem falatkákra, de nem aprítom bele a kávéba. Hát csak nem fogok már tejbepapit enni. Nézze meg az ember. Már felhívtam párszor a technikus Ferit, de úgy látszik nem győzött kivárni, és elment üdülni valamerre a feleségével. Úgy kell nekem, mit vacilláltam annyit a foghúzással. Mindegy, egyelőre úgy is várni kell még néhány napot, amíg a seb begyógyul. Addigra csak hazajönnek Van egy csodálatos Blökije, vajon kire hagyja ilyenkor? A Ferit onnan ismerem, hogy egy utcában laktunk valamikor. Én már voltam vagy 30 éves, ő meg amolyan kiskamasz. Nahát ugye azért elment az idő felette is, felnőtt családja van és egy csodaszép villája, kertje, kocsija, blökije. A régi utcában lévő szülői házban már csak az özvegy édesanyja éldegél. Magukhoz vennék szívesen, de a mama nem adja fel a függetlenségét. Hiába, mi régiek már csak ilyenek vagyunk. De azt hiszem, akikből eztán lesznek „öregek” szintén olyanok lesznek, mint mi. Ma, amikor zsemléért mentem, megakadt a szemem a Blikk nevű újság címlapján. Annyira ledöbbentem, hogy rögtön megvettem, mert nem akartam hinni a szememnek. Ugyanis azt olvastam, hogy „Nem siratják az apácák a meggyilkolt aradi lányt” Eddig azt sem tudtam, hogy meggyilkoltak már megint valakit. Most az hökkentett meg, hogyhát miféle apácák azok, akik nem sajnálják a felebarátnőjüket, akit meggyilkoltak. Jesszus! Ott a lány arcképe és ökölnyi betűkkel: „Őt feszítették keresztre” Eh, ez csak egy bulvár lap. De miután elolvastam, azt mondtam – hogy történhet ez meg a 21. században? Sátáni megszállás? Agyrém, maszlag. Tömegcsalás, aminek mindig akadnak fanatizált hívei.
   Inkább betegség, aminek skizofrénia a neve és gyógyszerekkel, nem pedig hókuszpókuszokkal, testi és lelki tortúrákkal kell kiűzni nem a nem létező sátánt, hanem a betegséget. Az ilyen kínzások és tortúrák mögött nem áll más – mint a szadizmus, a perverzitás kiélése, ez motiválta a vagyonszerzés mellett a középkori rémtetteket is, amit a dohos kazamatákban, Krisztus nevében elkövettek. Hogy mit csinálnékaz ilyen és ezekhez hasonló pópákkal és „apácákkal”? Kiráznám őket a „megszentelt” hacukáikból és kikorbácsolnám a világból.
   A cikket olvasván – elment a kedvem mindentől, amikor valami ráhuppant a vállamra. Az egyik kis cicó volt. Ez mindig közelemben sündörög. Most látva, hogy elmélyedtem az újságban, úgy akarta magára vonni a figyelmem, hogy felmászott a fára és onnan – hoppá – a vállamra telepedett, s miután meghuzigáltam a fülét - dorombolva dörgölte hozzám pofácskáját, mintha csak megérezte volna, mennyire háborog a lelkem.
   
   ***************************
   
       

   30.
   
   Hétfő
   06. 06
   Süt a nap, mégis eléggé hűvös a reggel. Kardigánt kell felkapni a nyári ruhára. Lassan eszmélek, hogy valami kellemetlen dolog vár rám a mai nap folyamán. Foghúzás. Jesszus! De ki mondja meg nekem, hogy feltétlenül ma kell elmennem. Mert elmenni el kell, de holnap is megvár ez a kellemesnek nem mondható feladat. Nade ugye pocsék vagyok ám így foghíjasan, nem mintha a nélkül is nem lennék már az. Vagy mindig is az voltam? Ki tudja. Sose voltam megelégedve magammal. Az ilyesmin úgy segít az ember, hogy nem nézegeti magát a tükörben. De most, muszáj megnézegetni, hogy nagyon feltűnik e elől a hézag. A Jáksónak is olyasmi van a két első foga között és egészen jól áll neki. Na nézegetem a szájamat és megállapítom, hogy nem is olyan vészes. Ha csak kicsit nyitom ki a számat, nem is látszik a felső hiányossá vált fogsor, az alsó meg tökéletes, bár az se igen látszik. Persze nem hagyom így, majd holnap elintézem. Magam mentségére nekiülök egy kisebb adminisztratív munkának, közben becsönget a szomszédutcából az Asztalos. Kezében collstock, hogy jött megmérni az ablakot, mert a felesége mondta, hogy szúnyoghálót akarok. Örülök, hogy megoldódik a macskák meg a szúnyogok és egyéb röppentyűk kirekesztése, még jó, hogy itthon voltam. Méricskél, mondja - megveszi a hálót is, majd a végén elszámolunk. Lekísérem az utca kapuig és megnézem a postaládát.
   Az Irodalmi Rádiótól megjött a CD lemez, na ezt gyorsan meg kell hallgatni. Fölmegyek és berakom a lejátszóba. Örüljek, hogy már ilyenem is van, na persze nem önálló. Hallgatom a Rézgidát, amit én írtam. Hát azért ez is valami, hogy mindenfelé hallgathatják. Örülnék is, ha nem látnám, hogy az egyik kis cicót, pont a fehéret baleset érte. Az ebédhozó ember rányithatta a kaput, és a gyönge kis lába úgy néz ki, hogy eltört, sír és csak húzza maga után. Ez még szombaton történt, azt hittem talán csak helyre jön. Most aztán este vihetem a Dokihoz. Megnézi,- hát ez bizony eltört – mondja. Szívemhez szorítom a kis fehér cicót. Most kezdett élni, játszani a tesókáival, fára kapaszkodni, tejet lefetyelni.- Nem tud segíteni? – kérdem esengve. -Legfeljebb sánta lesz.-
   El kell altatni, csak szenved. – mondja és kiveszi a kezemből. - Jaj cicókám, - és nyelek egy nagyot, mert szégyellem az érzékenységemet. - Fizetni akarok, nem fogadja el. – Majd úgyis hozza a Kormit műtétre. - Hazajövök az üres kosárral. Lehet, hogy nem vagyok normális, de engem nagyon megviselnek az ilyen dolgok. És nem bánnám, ha már egy állatom se lenne, mert ilyenkor nagyon szenvedek.
   
   
   Kedd
   06. 07
   Megint süt a nap, de még hűvösebb van, mint tegnap. Felhozom a Nők Lapját. Megakad a szemem egy címen:
   Palacsinta. Hulej Emese írta. Kedvelem az írásait, mindjárt neki ülök. Majdnem elérzékenyedem. De aztán leintem magam, mert eszembe jut, hogy szépen, és szépeket írni, ez a munkájuk. Nem szabad bedőlni szíre szóra, palacsintákra, lelkizésre.
   Mert ha azt meg tudták tenni, hogy honorárium nélkül közölték a versemet, aki rá volnék szorulva még arra a néhány száz forintra is, aki magányos vagyok és nyugdíjas és az erkölcsi elismerés mellett jól esett, volna egy kis anyagi is – na szóval, ha ez eszembe jut – mindjárt lerázom magamról a meghatódás, és elérzékenyülés lelki harmatát. Azt hiszem ma már a Megfagyott gyermek – c. Film édes-bús meséje sem tudna meghatni. Nem is olvasom a többi cikket, miegymást, hiszen a fogászatra kell mennem. Na de még ezt a két keresztrejtvényt gyorsan megfejtem. Legalább ennyi hasznom legyen a lapból, amit már réges régen le kellett volna mondanom, s amit miután a rejtvényeket megfejtem – szinte olvasatlanul elajándékozok Miért nehéz lemondanom az előfizetést? Mert évtizedek óta nehéz anyagi körülmények között is járattam, mert ünnep volt számomra, ha közölték egy-egy versem, mesém, és mert jó visszaemlékezni arra, amikor jött a Postás a tiszteletdíjjal. Persze akkor más volt a Szerkesztői, és az Újságírói gárda. Bár nem beszéltek annyit az emberségről, szeretetről, egymásra figyelésről mint manapság. Na de semmit sem kell mellre szívni. Minden jó, úgy ahogy van, csak nekem ne dumáljanak a szeretetről, emberségről, se, az ilyen olyan lapokban se az ilyen-olyan szószékekről. Nézem az órát. Jesszus! Hát most már nem lehet a fogászatra menni. Majd megyek. Még a héten. Estére sütök egy pár palacsintát, jó ötletet adott az Emese.
   
   
   Szerda
   06. 08
   Fény nélküli a kinti világ, csupa borongó mélabú. Az éjszaka annyira lehűlt a levegő, hogy elő kell ráncigálni újra a nacit meg a pulóvert. Jó lenne már túl lenni a foghúzáson, nem is tudtam, hogy ujabban ennyi gyávaság költözött a szívem csücskiben.
   Mert ha egy mandulaműtéttől is meg lehet manapság halni, akkor egy novokain injekciótól miért ne lehetne? Méghozzá az én koromban? Rémisztgetem magam. Nézem az órát, ráérek még menni, bőven van idő, hogy az elnyílt rózsákat levagdossam a metsző ollóval. Na aztán belemerülök a szirmok sepregetésében akácfáim alatt, kitaszigálom a kukát az árokszélre. Felmegyek a szobába, éppen csörög a fiókban menekített telefon. Az ételbáros Vilma mondja, hogy hozná az adminisztrációs munkát. Persze, hogy hozhatja. Nézem az órát. Most már megest nem mehetek fogorvoshoz.- Dejó- Holnap is van nap. Előveszem a portré rendelő Cukrász névjegyét és küldök néki imélt, hogy nézze már meg a képet, megfelel e így, ahogy van, vagy sem. Álmélkodva olvasom, hogy „a kiszolgáló visszautasítja a címet” hát ez meg miacsuda? Ha felhívom telefonon, és a Nej veszi fel, mit mondjak, miért keresem a férjét? Én nem tudom, hogy nekem miért bonyolódnak fúrton-fúrt a dolgaim. Vigasztalásként szétnézek a Kanadai Kaláka házatáján. A megújított honlapról Kiadóm néz rám szakasztott, úgy, mint egy vérbeli macho, méghozzá fekete szemüveggel. Meg is írtam néki, hogy- „huh, micsoda férfi lehettél!” - naná, hogy megsértődött, amiért múlt időben használtam. ezt a megállapítást. Estére megint működni kezd a szél. Hogy ez most bóra e vagy passzát, esetleg misztrál? Azt ugye nem tóm, akkor sem tudtam, amikor a gimiben dolgozatot kellett írni a különböző szelek működéséről, és fel kellett rajzolni, hogy melyik szél, hogyan fúj, milyen irányból és stb. Nohát az én rajzom feltűnést keltett, mert Udvarhelyi Guszti bácsi a földrajz tanárunk igencsak lengette kezében a dolgozatomat, és azt mondotta: nekem az egész osztály füle hallatára - Ferenczy, csak ezért a pikáns rajzért adtam magának kettest, - és rötyögött az egész osztály.
   
   
   Csütörtök
   06. 09
   Nézem a ritkásra engedett redőnyt, és feltűnik, hogy csak nem akar világosodni a kinti firmamentum.- Felkel és kitekint – jut eszembe a rég nem hallott -Pókainé c. megrázó erejű költemény. Felkelek és kitekintek, s nem akarok hinni a szememnek. Zuhog az eső. Ez nem hosszú forró, hanem hosszú esős nyár lesz. Bár nem is ma van, hanem tegnap volt Medárd. De hát mért lenne a Medárd pontos, amikor Pongrácék is csaltak Úgy, hogy nyugodtan számíthatunk arra, hogy 40 napig fog esni. Összeszedem magam, mert akárhogy esik is attól még a fogászatra el, lehet caplatni a csörgedező árkok mentén. Éppen azon filózok, hogy azért nem kéne éppen ebben a zuháréban fogászatra menni. Addig-addig vacillálok itt magamban, amíg csöngetnek a kapun.- hűha – Itt a Portrémegrendelő. Na most ugrik a majom a vízbe – ahogy mondani szokták. Nézi, csak nézi, felgyújtom a villanyt, úgy is nézi. Megszólalok: - Még pontosíthatok, néhány ecsetvonást még elbír. Ez Ő? – kérdezem. Ez Ő. – mondja, - csak a haja lehet egy kicsit hosszabb és dúsabb. A szája egy hajszálnyit kisebb, a szemöldöke vékonyabb. A válla keskenyebb, és nincs neki ekkora – és rámutat a mellbőségre. - de a szeméhez, a tekintetéhez ne, tessék nyúlni, és ha lehetne egy valamit a nyakába, talán egy aranyláncot. Nem mondom, hogy aranyláncot még sose festettem, hanem azt mondom, jöjjön el vasárnap, addigra pontosítom a dolgokat. Nem akarom elérakni a fotókat, amiken széles a hölgy válla és akkora didije van, mint egy tejcsarnok, de láttam is futólag a Nejt és inkább a férjnek, és a valóságnak hiszek, mint a fotóknak. Lehet, hogy a fotós nem jól állította be Velencében. Mondanom sem kell, hogy megint kaptam egy tálca cukrászsüteményt. Méghozzá olyan különleges sütikkel, hogy ilyeneket még nem is láttam. Bár az ebéd krumplistészta volt, de most uzsonnára már bekaptam két sütit. Na most kellene megmérni a cukromat. Igazis – a fogászatra megint nem jutottam el.
   Hát most én tehetek róla?
   
   
   Péntek
   06.10.
   Csendesen esik az eső. De azért esik, eseget. A 40-napból már kettő lement, még hátra van a 38. ÖMAF. Mit lehet ilyen időben csinálni? A szoba setét, festeni nem lehet. Ebben a rezignált időben, csak a fogászat jöhet számításba. Nade előbb telefonálok, és kérdezem, hogy van e fogászati rendelés, miért battyognék oda fölöslegesen. Mondják, hogy van, de csak délelőtt. Kérdezem: - ki rendel? Mond egy nevet. Én viszont máshoz tartozom. –És az mikor rendel? - kérdezem. Azt mondja – hétfőn kettőtöl. – Dejó – Az még odébb van. Az eső éppen nem esik, hamar elmegyek a boltba. Hát nem belebotlok Hogyishíjjáknéba. Úgy látszik neki is kapóra jött a csapadékmentes pauza.- Képzelje mit hallottam a rádióban.? – kezdi a szokásos informatikai puhatolózását. – Már meg mit? – Aszondta egy riporter, hogy – megkérdeztük az utca emberét-, Mondja már meg ki az utca embere, mert valahogy sérti a fülem ez a titulus. – Hát az utca embere az, aki az utcán járkál – mondom én. Gondolkodik. – És ha beül a kocsijába, vagy felszáll a villamosra? – Akkor is az utca embere. – Látom, kezdi magát felcukkolni - Akkor mondja meg nekem kik a polgárok? – hú, na kik is, az a bizonyos felső tízezer (bár ez a szám már régen meghatványozódott) Bezzeg, amikor a szavazataink kellettek, akkor – Tisztelt Honfitársaink – voltunk, - háborog Hhné.
   -Nahát maga szerint hogy fogalmazzon a szerencsétlen Riporter, talán mondja azt, hogy – Kedves Hallgatóink, megkérdeztük egy utcán lófráló Honfitársunktól, hogy mi a véleménye az elnökválasztás eredményéről? Na kedves Honfitársnő, ha magát kérdeznék, mit felelne? – Azt, hogy mi köze hozzá? – mondta mérgesen Hhné Itt megszakadt a dialógus, mert eleredt az eső és neki iramodtunk, mert egyikünknél sem volt paraplé.
   
   
   Szombat
   06. 11
   
   Megint csak hol kiderül, hol meg elsötétül a Zeni. Kihasználom a világosabb periódusokat és restaurálom művemet, a portrét, a férj inspirációja szerint. Meglepő lett az eredmény. A hasonlóság megdöbbentő. A színeket is megerősítettem. A képet orgonák keretezik, középen áll egy hölgy, a top felső nápolyi sárga, fehér paszpóllal. A karján egy sálat vagy micsodát tart, amit égetett siennából és cinóber pirosból kevertem ki, a szalmakalapja is ugyanilyen színű. A háttér eredetileg kékes –zöld volt, de hidegnek találtam az öltözék meleg színeihez. Ezért lazúroztam nápolyi sárgával. Érdekes tónust kaptam, melegebb lett a háttér is. Holnap jön a megrendelő férj. Ő lesz a bírálóbizottság. Ha nem felel meg a festmény, akkor kifizetem a vásznat és a festékeket, és még van ideje más meglepetést szerezni a kedves nejének. Később arra figyelek fel, hogy a legszebbik és legügyesebb kiscica ugyanúgy sántít, mint a kis fehér, amelyiket el kellett altatni Ahogy kézbe fogom – sír. Úgy látom neki is eltört a hátsó lába, éppen úgy, mint a kis fehérnek. Hát ez nem igaz. Ebben az esőben kint se volt a lakásból. Számba veszem, mi okozhatja a baleseteket. Most már csak az lehet, hogy felmásznak a konyhát az előszobától elválasztó nagykockájú horgolt függönyön, (hintázni szoktak rajta) beleakadnak, és addig evickélnek, amíg gyönge kis csontjuk eltörik. Már volt úgy, hogy én szedtem le egyiket-másikat a függönyről. De, hogy ekkora balesetet okozhat – eszembe sem jutott. Hétfőn este vihetem őt is a Dokihoz. Biztos rajta sem tud segíteni, csak altatással. Elmegy a kedvem mindentől. Este megnézem, illetve hallgatom az angol koncert filmet Santanával.
   
   
   Vasárnap
   06.12
   A meteorológia dettó, mint tegnap.(Medárd 4. nap, még van 36.) Azért hellyel-közzel világosabb a szoba. Még mindig látok a portrén igazgatni valót. Délig pacsmagolok. Végül kimosom az ecseteket és elrakom a tubusokat. Kész, Nem nyúlok hozzá többet. Vagy jónak találja a Megrendelő, vagy fizetek és elköszönünk egymástól. Nagyon szeretném, ha sikerült volna, mert szépnek szép de a hasonlóság a döntő portrék esetében. És nekem ez az első portré, amit megrendelésre csinálok, és nem is mertem vállalni, de annyira bízott bennem a Gábor nevű megrendelő, és annyira hitt az én tudásomban, hogy művészetet ne mondjak, mert úgy érzem az égígérő lajtorjának csak a legeslegalsó fokán, ücsörgök, és alázattal nézek fel a NAGYOKRA – Szóval a bizalom kötelez. Ahhoz képest, hogy a portré nem modell után készült, hanem különböző fotókról lett összehozva, úgy érzem, jó a kép, illetve felismerhető az, akit ábrázolnia kell. Persze a megrendelő férj illetékes ennek megállapítására. A tört lábú kiscicám szinte állandóan alszik, talán álmában nem érzi a fájdalmat. Meghatódva látom, hogy még fájós kis lábával is odasántikál a homokos dobozra, dolgát végezni. Holnap megint szomorú estém lesz miatta. Délután meg fogászat. Hát ez mindennek a teteje.
   Délután félhárom Jött a megrendelő. Megáll a szobaajtóban és nézi az állványon levő képet. És csak áll. Közel megy hozzá. Nézi jobbról, nézi balról. És úgy látom, majdnem könnyes a szeme és örül.- Ez Ő?- kérdezem. - 99 százalékban.- mondja.
   Mondom nincs szívem aláírni a szignót, sajnálok minden centi kis helyet rá. - Márpedig oda kell írni. Szerdán jövök érte és viszem berámáztatni. Mennyibe fog kerülni? – Mondok egy összeget, és ráadásul kérem a maradék festékeket, ecseteket. OKÉ Megegyeztünk. Megint jó lesz majd örülni, és elképzelni a Nej örömét meglepetését, amikor Gábor szüli napi ajándékul falra, akasztja a képet, amit szívem teljes beleadásával, önbizalmam hiányával küszködve, de a belém helyezett bizalomért bizonyítani akarva létrehoztam.
   
   *********************
   
       

    29
   
   Hétfő
   05. 30.
   

   Mondanom sem kell, hogy a GYURI nevű műszaki szaki nem jött, hiába vártam tegnap késő estig. Legalább ide csörgött volna, hogy nem tud jönni. Hát sajnos ez manapság már nem szokás. Ma délelőtt viszont elvitték a gépet, azzal, hogy estére visszahozzák. Szomorúan nézem a sötét monitort. Azon tűnődöm, hogy lehetséges az, hogy az imélek bejöhettek ki meg nem, mehettek. A Tetemrehívás c. költemény jut eszembe, amelyben az áll: - Állata őrzeni két alabárdost, lélek az ajtón se, be se ki – ezt most úgy mondanám: - imél az ajtón se, be se ki – Nade azért a POP3 beengedi, csak az a nyavalyás SMTP nevezetű állja el az útjukat, most majd a szakik tetemre hívják a vétkest. Ideges vagyok, hirtelen meglódulok, leugrok a műterembe, állványt föl a szobába, Kibontom a celofánból a vadonatúj vásznat, és faszén rudacskával felrakom a kontúrokat. Úgy nézem egyből eltaláltam a beállítást. Más, ha ideges – rágyújt egy cigire, vagy meghúzza a flaskát, én viszont rájöttem, hogyha tótágast állnak az idegeim, és vibrálnak a szürke agysejtjeim – olyankor lendületbe jövök és neki az írásnak, vagy festésnek, Na a beállítás sikerült.A vászon az állványon most már szobatársam marad, amíg el nem készül, éjjel nappal szem előtt kell, legyen., hogy nézegethessem Alig várom az estét, de se telefon se a kompi.. A szívem is olyan sötét és szomorú, akár a monitor.
   
   Kedd
   05. 31

   
   A tegnapi kánikula után, meglepetést okozott a hirtelen lehűlés. Ismét fúj a szél. úgy látszik még nem fújta ki magát. eléggé. Délelőtt felrakok néhány színt a vászonra, nem tetszik. Ez most nem megy. Ilyenkor abba kell hagyni. Dél körül csörög a telefon, este hozzák a masinát. Hozta is a Zsolt nevű műszaki fickó. Azt hittem, hogy csak bedugja a kábeleket, aztán kész.
   Hát én nem tóm mit csináltak vele két napig, mert itt ült neki csinálgatni. Majd kijelentette, hogy nincs kapcsolat. Meg ez sincs, meg az sincs, majd holnap megcsinálják. Készült, hogy akkor most ő elmén. Mondtam olyan nincs. - Addig maga innen el nem mén, amíg a kompi nem működik. Micsoda dolog ez?- Erre visszaült és a mobilján kérdezgette, hogy mit kell akkor meg ekkor csinálni.? Végül a Tamás nevű műszaki fickó megunta a mobilozást és ripsz-ropsz itt termett. Nekiült az istenverte ketyerének és addig dögönyözte, míg működni nem kezdett. A Tamást most láttam először, kedves rokonszenves fiú. Most már azt is tudom, hogy ez egy 3 személyes BT. És ott mindenki főnök, csak éppen nem tudja a jobb kéz, mit tesz, vagy mit nem tesz bal. El lehet danolni, hogy – megy a kompi vándorútra, egyik kézről a másikba, na mire elment a két műszaki Fickó, én alig álltam a lábamon. De még annyi lelkierőm volt, hogy postázzam a múlt heti naplót a Terasznak.
   
   
   SZERDA
   06. 01.

   
   Reggel az volt az első, hogy megnéztem a Teraszt, hogy rajta van e a múlt heti napló. Rajta hát. Nem tudom, hogy az Onagy hogyan csinálja, de azt már tapasztaltam, hogy még hajnalban is ügyködik. Túl tesz még az éccakai baglyon is. Örülök, hogy most már minden oké. Nekiesek a festésnek. Jobb lett, mint volt, de semmit se hasonlít. Hiába nézem a hozott fotókat, mindegyiken más a póz, a világítás, egyikről a mosolyt, másikról a tekintetet, harmadikról a karaktervonásokat, negyedikről a fejtartás, a nyak hosszát, a váll szélességét és et cetera kell összehozni. Juj, minek is vállaltam. Mondanom sem kell, hogy csupa kencefice vagyok, még a bugyimra is került egy kis ultramarin. Hogy a csudába? Na mindegy, mára elég volt, már a térdeim is remegnek. Délután jön egy e-mail Szegedről, Máriától, hogy ő nem és nem tudja megnyitni a Teraszt a tőlem kapott linkek alapján. Pedig nagyon kíváncsi lenne, hogy mit zagyváltam össze az UKONG-ról, akik az ő Unokatesói. Rögtön ráklikkelek a linkre, hogy miért nem nyílik meg neki, amikor nekem reggel is megnyílt. Hát lássak csudát, most már nekem sem nyílik meg. Csak egy üres lapot találtam a reggeli szépséges napló helyén. Hát ez most már kész kabaré!
   
   
   Csütörtök
   06.02

   
   Mondanom sem kell, szomorkás a reggel. Keresem a naplót. Volt, nincs. Elfújta a szél a szép kis képecskével együtt, imél Onagynak Először ő sem hiszi el, hogy baj van Imél ide imél oda, végül kiderül mi az ok. Segít is. Ehhez szét kell dobnia az anyagot, mert a modem, amit használok már nem tudja megnyitni. a terjedelmes naplót.(Most hát kiderült, hogy nemcsak éccaka dolgozik, hanem nappal is). Csak tudnám, mikor alszik? Szóval megint nézegetem a naplót és elküldöm a linket Szegedre, Máriának. Vesztemre. Merthogy őt csak az érdekelte, hogy én mit írtam az UKONG-ról, mármint az unokatesóiról.. Megállapította, hogy pontatlanul írtam egy és mást. Hogy nem is 13-an vannak testvérek csak 10-en és az apukája nem is sebész prof volt, hanem (mindjárt megnézem, hogy írja) gyógyszerész professzor, egyetemi tanár, . Azért megnyugtat, hogy nem számít ez a kis baki stb. Csupán pontosít, hogy tudjam a helyes adatokat. Hát azt hiszem az ismerősök figyelmét a jövőben nem, fogom felhívni a naplóra, mert abból még botrány lesz. (Ámbár nem riport, amit írok, csupán csak nettnapló)
   
   
   Péntek
   06.03

   
   Arra ébredek, hogy forró a fejem és ráz a hideg. Azért felkelek, beágyazok rendbe, hozom magam és ellátom a macskafarmot. Felhajtom a kávét, és óvatosan hozzáérek az egyik fogamhoz, mert este gyanúsan roppant valami a számban és nem mertem firtatni sem, hogy mi történt. Minek utána most kezemben maradt a kitört fog, még jobban vacogtam és nem mertem sokáig belenézni a tükörbe -. Borzalom, hogy nézel ki – mondtam a tükörképnek. Egyik saját fogam oldalt már néhány hónapja kitört, de az oldalt volt, és így ha vigyorogni kellett – mindig szembe álltam az akárkivel Ez most az utolsó saját fog és éppen elől támadt most egy hézag. Veszteségem annál tragikusabb, mivel erre a két fogra volt erősítve a felső protézis. Telefonálok a Technikusnak és mondom Ferinek, hogy mi történt. - Már éppen ideje volt, tudtam, hogy ez lesz a vége, de maga ragaszkodott ahhoz a két foghoz, most aztán mehet kihúzatni, ami még maradt belőlük. Meglátja jobb lesz, mint volt, és nem is kell új protézist csináltatni, majd pótoljuk azt a kettőt. Mielőbbi viszontlátásra. - Jaj nekem. Méghozzá minél előbb túlesni rajta, mert így aztán az utcára se mehetek ki. Hétfőn foghúzás. (két gyökér) Erre, még jobban ráz a hideg. Ledőlök a rekaméra és álomba, búsulom magam. Nem esik jól az ebéd, és most jövök rá, hogy enni sem tudok úgy, mint eddig. Délután is alszom. Estefelé megrázom magam, tusolok és ennék valamit. Nem megy. Tejeskávét iszom, beleaprított fél kiflivel. Kész letargia. Talán a Tévé felráz belőle. Bekapcsolom, a Dunán - Stendhal: Egy kolostor belső élete (vagy mi) nahát, kellett ez nekem. Annyira elundorodtam tőle, hogy végig sem tudtam nézni. De hát ez Stendhal.
   
   
   Szombat
   06. 04.

   
   A rosszullét elmúlt, elég fitten ébredtem, míg eszembe nem jutott a foghúzatás. Hogyha hétfőn rá tudom szánni magam, a hét végére rendbe lesz a fogsor. Addig meg nem árt egy kis koplalás, úgyis túlsúlyos vagyok. ÖMAF. Elmentem a boltba, meg a Csontiba, hazamenve bekanalaztam egy nagy pohár epres joghurtot és nekiestem a portrénak. Délután 3-ig meg sem álltam, illetve állni álltam, mert ülve nem lehet festeni. Kiraktam a fotókat, mint a kártyát és hol az egyikből, hol a másikból bűvöltem. rá valamit a vászonra. Legelőbb a bőr színét változtattam át rózsaszínről szolárium-barnára, küszködtem a szájzugokban megbújó félmosolyért, az orr formájáért, a kissé kacér tekintetért. Az alak most kiugrott a képből. Egyszerre eljutottam ahhoz a nem mindennapi csodás érzéshez – hogy az arc él. Hogy ezt a csodát én hívtam életre, minden a helyére került és talán a sokféle beállításból, fotóból sikerült létrehozni egy olyan valakit, akit csak a férj ismerhet fel és el, hogy – ez Ő. Felraktam az orgonákat, mert a férj azt mondta, szeretné orgonák közt látni, mert az a felesége kedvenc virága, fehéret, lilát vegyesen. Felraktam. Szépek lettek. Talán lesz még némi kívánnivaló az arcon – sok nem lehet. A férj majd megmondja. Izgalmas várakozással nézek elébe Megint lehűlt a levegő. Este viharos szél támadt.
   
   
   Vasárnap
   06. 05.

   
   Lassan derül fel a szürke égbolt, de mégis felsüt a nap. Írom a naplót és a kompi megint, ijesztget. – Hogy ő most leáll, és hogy az eddig írt napló zárolva lett, s amit eztán írok csak olvasatra, lehet használni. Nem tudom, hogy ezt most, hogy kell érteni. Akkor talán küldeni sem lehet? Most izgulhatok a küldésig, akkor látom meg, hogy mifene ez már megint. Ezek a Műszakiak szúrtak el valamit? Vagy a nyavalyás Komputer direkt szórakozik velem? Olyasmit is mond, hogy a Microsoft nincs telepítve. Na majd meglátjuk Földhöz vágni ráérek még azután is.
   
   *********************
   

   28
   
   Hétfő
   05. 23.

   
   Aranyos, napfényes a reggel. Szemrevételezem a rózsabokrokat, még zártak a bimbók, de van, amelyik már feslik. A lila virágú magnólia, ami valamiért késlekedett az ébredéssel – nem hozott virágot, egyet sem. A levelei szép fényes zöldek, így is dísze a kis kertnek, de mért nem hozott virágot? Ő tudja. Csörög a telefon. A portrérendelő férj mondja, hogy két képem nagyon lenyűgözte őt, az orgonás és a napraforgós. Szándékában áll valamelyiket megvenni, ez jó ürügy, hogy a Nejt is magával hozza, és akkor szemrevételezhetem nem csak fotón, hanem valóságban is, csak el ne szóljam magam, hogyhát mire is készülünk. Ripsz-ropsz, már itt is voltak. Sajnos a megfigyelésből semmi sem lett, mert az asszonyka karján egy kis fiúcska is volt és azzal ugye nem maradhatott percig sem nyugton. A bőre színe kissé kreolos, szolárium, vagy természetes? A mosolya monalizás. Ezt már a fotón is megláttam. Ő sem tudott választani az orgonás és a napraforgós kép között. Meglepett viszont azzal, hogy véleménye a többi képről is hozzáértésről, kifinomult ízlésről tanúskodott. Különösen a szobában, egy sötét sarokba akasztott kép vonta magára a figyelmét, amit néha úgy éreztem, lekenek Titán-fehérrel, és mást festek rá, mégis valami visszatartott. A kép 3-4 színből variált tónusa, az enteriőr, az ablakon túli táj , a csokor rózsa annyi lírai finomságot fejez ki, hogy képtelen voltam megsemmisíteni. Nahát a kis hölgy a képet annyira megkívánta, hogy meg is akarja venni. Ha meg kapom a napraforgóért azt a pénzt, amire számítok – ajándékba fogom odaadni ezt az általa annyira megkívánt képet Mert pénznél is többet, kapok ilyenkor, amikor azt látom, hogy értékelik a munkámat. Csak sikerüljön a portré. Most már igazán hozzá kell fognom, mert megy az idő. Dél körül Nusika jött az adminisztratív munkáért, és örömmel újságolta, hogy sikerült alkalmazottat találni a lángossütő boltjába is Pesten. Hozott is mindjárt két db. Meleg lángost. Hát ez, hogy fog menni a krémesre, amit az elébb kaptam? Délután nézem az íméleket. Jött is egy Kanadából. Örüljek, mert fogok kapni postán egy könyvet, amelyikben színes fotók vannak Kanadáról, csak még várni kell rá – mert jelenleg kifogyott a könyvesboltokból.
   Este megint Győzike.- Azt a teremburáját! Hát nem azon kapom magam, hogy állandó nézője lettem ennek a kissé hebrencs Famíliának. Kezdenek egyre rokonszenvesebbé, szeretetreméltóbbá válni. Ma igazán jókat nevettem a Buksi kutya, ahogy beszorult a pólóba és futkosott, akár az én Kormi macskám, az meg egy füles nájlonzacskóba dugta a fejét, és a nyaka a zacskó fülébe került. A többiek riadtan nézték, hogy mi lelte a Kormit, micsoda firlefáncot hurcol maga után. Én is majd frászt kaptam, amikor benyargalt a szobába és először csak egy futkosó nájlonzacskót láttam magam körül. De amin legjobban mulattam, az az volt, amikor ott ültek Győziék a csodálatos Bárban és nézték a vetkőző nőciket és a Beácska riadtan, kérdezgette: -nézd e , ez már mindent levetett, csak nem veti le a bugyiját is?- Komolyan mondom - édes pofa volt.
   
   
   Kedd
   05. 24.

   
   Napfényes, de megint csak szeles az idő. A kerti ösvény, fehérlik..
   Bosszúsan nézegetem a szirmok havát, de azért örülni kell, mert lehet dúdolni, hogy - Tavaszi felhők az égen, vagy ez már a nyár? Akác bátyóim ilyenkor szemetelnek, ha szemétnek mondanám az elhervadt virágszirmokat, szinte sajnálom seperni őket. Pár napja még illatoztak, méhecskék gyűjtögették belőlük a finom akácmézet. Na de ez a természet rendje. ÖMAF. az ilyen rendet. Miért nem lehet örök a virágzás, és örök az élet? (meg az ifjúság, meg a szerelem, et cetera) Délelőtt rámolok, rendezgetem a fürdőszobát, elvégzek némi adminisztratív munkát, elmegyek a postára és feladom a Reader’s Digest könyvért a csekket, és már is dél, van. Délután lemegyek a műterembe, és néhány ecsetvonással próbálom felrakni a karaktervonásokat az arcképre.(még mindig csak a régi vászonnal dolgozom.) Nehéz. A Legyen ön is milliomosban egy hölgy nyögdicsél és gőgicsél és azt sem tudja kinek tulajdonítható a Hegyi Beszéd. Találgat és kérdezi – talán Buddha? És ott van előtte a négy lehetséges név között - Jézus. - Különben esemény nélkül táncol el a nap.
   
   
   Szerda
   05. 25

   
   A nap dettó úgy kezdődik, mint a tegnapi. Bejelenti, hogy amiért annyit simpfeltük, hát majd most meg mutatja, hogy mit tud. Most aztán mit lehessen mondani. Mert ha ájuldozunk a ménkű nagy hőségtől, és ezt szóvá is tesszük, akkor meg kapjuk, hogy aszondja – mármint az égi marsall – (hijnye, aszondja a Kompi, - nem marsall, hanem tábornagy) felőlem akár a Pancsen Láma is lehet, akkor is azt fogja mondani, hogy - nohát ezeknek ott lent semmise jó, ha kikapcsolom a termosztátot az a baj, ha bekapcsolom úgy se jó. Micsoda népség, na megálljatok, befűtök én nektek még jobban is –Ezek után mit lehessen tenni annak, aki nem tud gyorsan-gyorsan beugrani valamilyen akármilyen bányatóba, vagy megmártózni a Balcsiba, csak azt tudja csinálni, amit én. Az íróasztal alatt egy lavór víz, és amíg a klaviatúrán zongorázom, lábammal bokáig pancsolgatok abban az elemben, amit víznek mondanak. Na de ezt aktív dolgozó, teszem azt egy közhivatalban nem teheti meg. Nem csoda, ha ilyenkor idegesebbek a hivatalnokok, mint máskor. Ez is az Égi Marsall rovására írandó.
   
   
   Csütörtök
   05. 26
   

   Hú, rettenetes dolog történt. Szégyellem leírni is. Mert amíg lent bolyongtam a kertben és gyönyörködtem a rózsáimban, a csodálatos sárgákban, és a rózsakapura felfutó pirosakban szörnyű dolog történt a szobámban. Arra mentem be, hogy a Katiék Cuncimuncija a telefonomról ugrott le. Rákiáltottam, persze megugrott. Öreg cicám Cirmi segített kizavarni. Hiába nem lehet ilyen időben csukva tartani ajtót, ablakot. Csak akkor vettem észre, hogy a randa dög megjelölte a falat és a telefonkészülékre is jutott belőle. Nézem a telefont, próbálom, nem működik Beázott. -Jesszus, hát most aztán mi lesz? Rettentő hangzavar pattogott és kattogott a készülékben. Próbáltam a hajszárítóval belefújni, de nem tetszett neki. Átszólok Vilinek (ő a ronda macsek gazdája, de inkább a Kati) Átjön belehallgat a készülékbe, és mikor mondom, hogy mit művelt a drágalátos macskájuk – jót nevet rajta. Bekapcsolom a számítógépet, valami ott sem stimmel. Vili azt mondja – telefonál a számítógépes haverjának, de ne mondjam meg az igazat, inkább mondjam azt, hogy a virágváza feldőlt és belelöttyent a víz a telefonba.(persze nincs is semmiféle váza a szobában.) Vili aztán haza megy és üzen, hogy a műszaki Szaki este jön.
   
   
   Péntek
   05. 26

   
   Leverten ébredek, mondanom sem kell, hogy nem jött a műszaki ember.- Közben próbálgatom a telefont. Hát ez nem igaz. A telefon működik. Úgy látszik megszáradt a beázás. Az igen, de a számítógép kaput. Átszólok Vilihez, hogy hát mért nem jött a haverja? – Ma este biztos, hogy jön. Rengeteg a dolga - meg ez meg az. Mondanom sem kell, hogy egész estig a számítógépet maceráltam. Állandóan a modemet kereste rajtam a fránya masina. Megint a régi szöveg, - nincs telepítve modem, vagy nem a telefonvonalhoz van konfigurálva, ellenőrizzem.- A modem a Lucent Win meg volt.(mondom, meg volt akkor még) tehát a telefonvonallal lehet baj. Annyira ideges lettem, hogy valamit mellé klikkeltem és huss – elment a modem is (visszavonhatatlanul) Első lépés vissza szerezni a modemet. Egyszer már sikerült, biztos sikerülni fog most is. Megkerestem a Varázsoló bácsit és megindítottam a telepítést. Mentem szépen lépésről lépésre. Egyszer csak azt kezdte mondogatni, hogy akkor most dugjam be neki a telepítő lemezt. ÖMAF. Hát olyan nincs nekem. Nem is volt. Akkor mért nem kért ilyen lemezt? Akkor mégis sikerült a telepítés. Jajistenem, se modem se vonal. Egyszer csak nem akarok hinni a szememnek, jön egy tábla – Ön a Lucent Win-t használja. Hát akkor csak is a telefonvonalban lesz a hiba. Megint ide-oda klikkelek, nincs kapcsolat az Internettel. Este hétkor átszólok Vilinek, - megint nem jött a Szaki.- Holnap délután 5-re várjam.
   
   
   Szombat
   05. 28.

   
   Lassan múlnak az órák. Nehéz kivárni a d u. 5 órát. Talán hiába is várom. Mindegy a boltba el kell menni. Az Égi Marsall, akarom mondani Tábornagy, rakja a mennyei kohót. A kis cicók a bokrok alatt ájuldoznak Megint a számítógépet, vallatom, hogy hát mégis mi a baja, mégis mi bántja:
   Fél hat körül jön a Szaki. Munkából jött, át van izzadva. Otthon sem volt még, egyenesen ide jött.
   Szorongva állok mellette, figyelem a monitort és örülök, amikor meglátom a kettős kis ikont a képernyő alján. Van kapcsolat. Hát akkor nézzük meg az Outlookot, mert olyasmit is mond a Kompi, hogy azt is újból kell telepíteni. – Dehogyis kell – mondja ő, és máris bejön az összegyűlt 3 imél. Örvendezek és kérdem, mit fizetek? Aszondja - semmit. Kezemben a kis doboz az elegáns golyóstollal, amibe rádió van beépítve .Kérdem – elfogadná e? Látom, hogy megörül, azt mondja hallott már róla, de még ilyen nincs neki. Na csakhogy túl vagyok már ezen is. ÖMAF. a Kati macskáját. Nade mi lesz, ha megint ezt csinálja? Kitalálom, hogy a telefont az egyik fiókban fogom tárolni, az ablakra meg úgyis kell egy szúnyogháló. Gyorsan nézem a leveleket. Egy Szegedről. Erre Mária várja a választ, hogy miért nem tudja ő megnyitni a teraszt, üstöllést írjak már valami Szezámnyitó linket. Kanadában is választ várnak és az Irodalmi Rádiónál is. Gyorsan meg akarom írni a válaszokat, és majd hanyatt vágom magam. A kimenő levelezés nem működik. Bejönni bejöhet az imél, kimenni nem mehet az imél. Gyorsan felhívom a Szakit, talán éppen a kádból ugrott ki, mert nagyon vizes volt a hangja. Mondom, hogy mi van. Azt mondja holnap, mármint vasárnap 5 körül jön.
   
   
   Vasárnap
   05, 29.

   
   Már félhatkor kint vagyok a kertben. Még kellemes hűvös a reggel. Veszem a kannát és locsolgatok, Slag is van, de valamilyen alkatrészt kell pótolni. Nagyon szeretek slaggal locsolni. Még a járdát is végig spriccelem. A madaraimat ellátom és kiakasztom a kalitkát a kertben lévő műterem eresze alá. A Lóri örömében el kezd kiabálni. Ellátom a cicókat is. A kicsik hancúroznak a száraz és illatos akácszirmokban. Kiviszem tálcán a reggelit, és a virágaim között, az akácfák árnyékában, na meg a Coca-Colás ernyő alatt élvezem az életet. Csak a Műszaki Szaki jönne, mert különben nem tudom beküldeni a Terasznak az e heti naplót, és az imélküldők sem tudják miaf. van velem, hogy nem válaszolok.( Délután 18 óra, 27 perc, és a Szaki sehol)
   
   
   **********************
   

   27.
   
   Hétfő
   05. 16

   
   Ünnepnap ide- vagy oda, hol dereng, hol borong. Akár az én kedélyállapotom. Nade miután megnéztem a Naplót mindjárt jobb kedvem lett, mert, hogy a péntek 13 –nál találtam egy gyertyácskákkal megtűzdelt szülinapi tortát, meg egy ugráló lánykát, aki mindig azt mondogatja, hogy – Happy birthday –Én nem tóm micsoda manók működnek ebben a Kompiban? És, hogy ez az okos Kompi hunnan a csudábul tuggya, hogy nekem mikor van a szülinapom? De tudja. Másképpen, hogy is kerültek volna oda a sokgyertyás torta, meg az ugri-bugri kislány? Miután kiörvendeztem magam, mindjárt éreztem magamban annyi energiát, hogy lemenjek a műterembe és hozzálássak a festéshez. No csak kerülgettem, mint macska a fortyogó kását, de a szép új vászonhoz nem mertem hozzányúlni, ellenben tanulmányként egy régi és szerintem elfuserált alkotásomra megpróbáltam felrakni a kompozíciót, és vázlatszerűen a hölgyeményt kalaposan, ahogy a férj óhajtja, és a fotó ábrázolja. Mondanom sem kell, hogy nem tudtam abbahagyni. Azt viszont mondhatom, hogy du. kettőre, egy szépre és majdnem jóra sikerült portrait hagytam a műteremben - Jesszus! Mi lesz akkor, ha erre a használt vászonra sikerül a kép és az új vásznon meg nem fogom tudni, létrehozni. Mondanom sem kell, hogy óránként benyitottam a műterembe és mustrálgattam eme alkotásomat. S minél többször mustrálgattam, egyre inkább megláttam a legfőbb hibát rajta. És pedig azt, hogy jó is, szép is, csak ez még mindig nem az a nőci, aki a fotón van. Este Győzi, de meg mondom őszintén – nem győztem kivárni, hogy énekeljen. Korábban lefeküdtem, és el kezdtem olvasni - Anna Seghers: A hetedik kereszt c. könyvét. Már nagyon régen olvastam.
   
   
   Kedd
   05. 17

   
   Az idő dettó, mint tegnap. Ilyen szürkeségben festeni sem lehet, mert a műtermem olyan műterem, amelyiken nincs tetőablak, sem ilyen olyan világítás. Örüljek neki, hogy egyáltalán van egy kis helyiség, amit nagy fennhéjázva műteremnek nevezhetek, na szóval villanyt gyújtok és befejezem az adminisztratív munkát, amivel a festési roham miatt restanciában vagyok. Ebéd után megyek a Csontiba. Nagy meglepetésemre éppen ott dumál Hogyishijjákné. Csodálkozom, hogy mit keres ott, tudtommal csak egy kecskéje van, az meg csak nem eszik macska tápot. Látom rajta, hogy igencsak zabos, és perlekedik az eladónővel- Mert ki látott ilyen kutyaboltot, ahol nem lehet zabot kapni? – kérdezgeti Hogyishijjákné – Talán azért, mert a kutyák nem eszik a zabot, nem gondolja?
   Így az eladónő.- De hiszen árulnak maguk mindenféle állatnak, hörcsögnek, pocoknak, madárnak, mért ne árulhatnának kecskének is valami fogára valót? – Már minthogy zabot? Tessék a takarmányboltba menni, ott kell, hogy legyen. – Azért jöttem be ide, mert, hogy az becsukott.
   - Na hát ehhez mit szól? – mondja nekem az utcán. – Már takarmány se köll az embereknek, sorra becsuknak a boltok. – Nem szép tőlük. De Kukutyinban biztos, hogy még lehet zabot kapni.
   Hát az meg hol van? – kérdi csodálkozva. Majd elnevettem magam. Mert, amikor egészen kislány voltam és édesanyámmal kézen fogva mentünk valahová, mindig megkérdeztem, - most hová megyünk? - Ő pedig legtöbbször azt mondta: - Kukutyinba zabot hegyezni.
   
   
   SZERDA
   05. 18.

   
   Megint esik az eső. Monoton kopogása az üvegtetőn már lassan megszokottá válik. Jövök-megyek, és jól esik kimenni a teraszra és felnézni a szép drótüveg tetőre, amit alaposan lemos a kopogós istenáldás. Jól esik végig nézni a gesztenyebarna pévécén, amivel a terasz köve burkolva van és öröm az, hogy minden száraz. Mert évekig beázott, és mindig tócsákban állt a víz a teraszon, illetve csukott verandámon esőzések idején. Az üvegtetőt ugyanis vagy 20 éve csináltattam, és már tele volt repedésekkel, amik, ki tudja, hogyan keletkeztek.(ámbár sejtem) na szóval tavaly nyáron kicseréltettem a tetőt potom 70. 000 Ft-ért. Nehezen jött össze ennyi pénz, évekig spórolgattam rá. Most azt remélem, hogy ez az új tető, most már halálomig kitart, nem lesz rá több gondom. Ahogy így meditálok magamban fel-felé nézegetve, azt látom, hogy egy helyen valami nem stimmel. Az üvegtető szélén egy lyuk van, mintha golyóütött lyuk lenne, körbevéve szerteágazó csillogó repedésekkel. Majdnem sírva fakadok, Tudom, hogy a hátsó szomszédban most jött ki a sittről egy zombi alak, randalírozó, betörésért többszörösen büntetett egyén, aki a napokban egy Napóleon konyakos palackot hajított át a háztetőmön, (na persze üresen) ami pont ott fröccsent szét a betonon, ahol üldögélni szoktam. Amikor szűnik az eső, kimegyek és körülnézek. Meg is találok egy fél téglát. Rudi azt mondja, hozzájuk is átesett egy ilyen és majdnem eltalálta a kis Vicust. Mit lehet csinálni? Panaszt tenni de hol és kinél? Legfeljebb azt mondják –kuss! - Csak tűrj és hallgass, mert könnyen megkapod, hogy rasszista vagy. Csak abban lehet reménykedni, hogy hamarosan bekerül megint a sittre.
   
   
   Csütörtök
   05. 19

   
   Már reggel felhőszakadásra ébredek. Nem is esik, zuhog. Az árvízkárosultaknál már kezdett szikkadni a latyakos iszap, és most megint itt a ráadás. Rá gondolni is elszomorító, hogy mit érezhetnek az ottaniak. Nézem a konyha plafonját, nem ázik e be ott, ahol a fürge kis emberke megreparálta a tetőt? Ott nem. De most meg amott, ahol eddig csak halvány folt volt, cseperészik a nyakamba. Nyugi, nyugi – mondom nekem, és ismét behozom a kihajított vájdlingot, mert tényleg erősen cseperkél. Elkeserednék az üvegtető és a konyhatető miatt, de megint csak arra gondolok – ez még is tűrhetőbb, mint elveszíteni a fedelet, a fejünk felett, az otthont, egy élet munkájának eredményét, kedves bútorainkat, féltve őrzött emlékeinket, hűséges állatainkat. A lyukat az üvegen majd betapassza Vili, ha megkérem, a tetőt talán sikerül rendbe hozatni tél beállta előtt. A kertben megpróbálok olyan helyre telepedni, ahol nem ér el se, üveg se tégla, se kő. Este mutatják a tévében a vihar, okozta károkat, újabb embereket, akik egyik óráról a másikra kizökkentek eddigi, életvitelükből, kultúrált biztonságosnak hitt holnapjaikból. A Budapest csatornán találok szép, komoly zenei estet Hatására a bennem eluralkodó idegfeszültség lassan oldódik.
   
   
   Péntek
   05. 20.

   
   A viharnak, ami annyi kárt és bánatot okozott se, híre se hamva. A tűző napsütésben a párálló föld szinte üvegházi hatást hoz létre. Lemegyek a kertbe, nézem a duzzadó rózsabimbókat, és úgy látom imitt-amott a friss hajtásokat, ellepi a levéltetű. Nem szeretem a DDT-t használni, jobban örülnék néhány katicabogárnak. De őket is kiirtották az ilyen-olyan vegyszerekkel. Még a verebek is megfogyatkoztak. Az emeletes házbeli szomszédéknál fecskefészek van. 35 éve lakom itt, és minden évben örömmel figyelem érkezésüket. Ősszel, amikor elmennek, sóhajtva nézek utánuk, vissza tudnak e még jönni az itt hagyott fészekre? Gondolatban próbálom követni útjukat, és csak csodálni tudom azt az ösztönt, ami tengereken át visszairányítja őket ahhoz az eresz aljhoz, ahol fiókáikat kiköltik. Ha a reggeli kávémat a kertben iszom, hallgatom a sürgönydróton ülő fecskepár csivitelését és elgyönyörködöm karcsú, elegáns kis alakjukon. Bár csak módomban állna vigyázni rájuk hosszú útjaikon.
   
   
   Szombat
   05. 21

   
   Még melegebb van, mint tegnap. Alaposan kitakarítom a szobát. Veszem a kosarat és irány a Csonti, utána az Eta. Ezzel el is megy a délelőtt. Délután megnézem a Kanadai lapot. Két versem van közölve és a regényrészletem 18. fejezete. Menesztek egy imélt a Kiadónak, hogy már azt hittem haragszik rám – mert, hogy régen nem írt. Mindjárt jött is válasz, hogy sok volt a dolga nem csak a lapkiadással, hanem a kertjével is. Küldött is egy fotót a csodálatosan szép, gondozott virágairól. A vörösbegyeknek is eszkábált háromemeletes madáretetőt, fészkelő odúkat. Azt írja – tele van madárricsajjal a kertje. Jó ilyesmiről hallani, illetve olvasni. És pár percnyire tőle ott sistereg a Niagara vízesés. Öröm lehet ilyen környezetben élni, de mégis- mégis honvágya van. Őszintén szólva én nem tudom, éreznék e honvágyat? A szülőföldhöz igen, de ami rajta keresztül-kasul végbe megy – ahhoz nem óhajtanék visszatérni. A politikai huza-vonához, a közbiztonság hiányához, a mindenféle csalásokhoz, agyafúrt miskulanciákhoz, létbizonytalansághoz, ha a szívem szakadna is a Duna-Tisza tájért, akkor se jönnék vissza. De hát mit lehessen mondani a világban szerteszét szóródott hazánkfiainak? Tompa Mihály egyik költeményének utolsó sorai intenek hallgatásra:
    -De mégis erről ne szóljon ajakad,
    Nehogy ki távol sír e nemzeten
    Megutálni is kénytelen legyen
   
   
    Vasárnap
   05. 22

   
   Szép, napsütéses a reggel. Miután Mirci nevű kedvenc, öreg cicámmal megszeretgettük egymást – feltápászkodom, rendbe hozom magam és környezetem. Lehajtom a forró rikorét, s irány a kert.
   Az akácfák roskadoznak virágterheiktől és tele minden részegítő édes illattal. Május van.
   Leülök a számítógéphez, és bár nem várok most sehonnansem imélt, azért megnézem.
   Nem akarok hinni a szememnek Erre már egyáltalán nem számítottam. Vagy két hónappal ezelőtt
   olvastam az apróhirdetések között, hogy valaki Torontóban házasság céljából várja magyar hölgyek levelét, imél címe ez és ez. Noha eszem ágában sincs ilyesmire adni a fejem, a hirdetőnek talán a dédije is lehetnék – de el szoktam olvasni mindent, ami bötű. Az illetőnek a neve ragadta meg a figyelmem, ami azonos volt az én családi nevemmel. Nosza, írtam néhány sort, azzal, hogy koromnál fogva nem párkapcsolatot keresek, inkább rokonit, barátit. Mert úgy gondoltam jó lenne többször kapni imélt,- még annyit megjegyeztem, hogy Erdélyből eredeznek a gyökereink.
   Nohát várhattam a választ. Gondoltam – hát ez a férfi csak a párkapcsolatokra vadászik. Már éppen le akartam törölni az imél címét, és íme ma bejött a válasz. Méghozzá, egy olyan táblácska követte, hogy a feladó ragaszkodik a visszaigazoláshoz. Néztem mit ír az Illető. Röviden írt, hogy elfoglalt is volt (gondolom megválaszolni ugyebár a hirdetésre jelentkező nőciket) meg aztán beteg is volt. Továbbá, hogy ők is Erdélyből származnak. Nem lehetetlenség, hogy rokoni kapcsolatban állnánk tudtunk nélkül is. Közölt két azonos nevet egy Évát meg egy Annát, akik itt élnek, írta is, hogy hol, és, hogy Kolozsvárott is van rokonság. Kolozsvárról többször is hallottam édesanyámtól. Mert Ferenczy Nagyapámék vagy heten voltak fiútestvérek. Volt közöttük író, állomásfőnök ref. lelkész, meg mit tom még mi, akik, aztán családokat alapítva szanaszét szóródtak Köszönte, hogy írtam és, hogy írjak neki még. Leveléből úgy látom régebben, van odakint, mert eléggé töri a magyar nyelvet. Persze már meg is válaszoltam és többet is írtam, a családról hogy hátha kiderül valamiféle rokonság. Hogy ez nekem miért jó? Mert egyedül vagyok és szeretek imélt kapni. Naés?
   
   *********************
   
   
       
   26
   
   Hétfő
   05. 09

   
   Csak tudná az ember, hogy honnan fúj a szél. Hol keletkezik, mitől van ekkora kitartása, hogy mért nem hagyja abba már. Még mindig nem lehet pólóra vetkőzni. Igaz, hogy volt idő, amikor a veres hajú nőcitől az ilyen-olyan pulcsikból úgy bespájzoltam, hogy mindennap másikat vehetnék fel, de mégis unom már a pulcsikat. Itt a Június. és vele együtt a fél év már el is megy. Boltba menet nézem az árokpartra ültetett meggyfákat, és nem akarok hinni a szememnek. Nemrégen még virágban álltak és most a virágok helyén rozsdaszínű, száraz morzsalék van. Öt meggyfa sorjázik egymás mellett, mindegyik egyformán szomorú, lehangoló látványt nyújt. Hát még a barackosok hogy nézhetnek ki? A fűtést október óta nem lehet kikapcsolni, különben jön a hapcizás. Hát kérdezem én miféle évszakok ezek. Se nem tél, se nem tavasz. Amolyan hermafrodita izé.
   Igyekszem elterelni a gondolataimat, erre nagyon jól jön a meló. Délben hozzák a menüt. Valamilyen leves és krumplis tészta. Ettől kicsit megvidámodok, mert szeretem a grenadérmarsot, magyarán mondva a krumplis tésztát. Már gondoltam rá, hogy beteszek a lábasba egy cédulát a Bogyinak, hogyha krumplis tészta, vagy káposztás cvekedli van -küldjön belőle dupla adagot. Este megint Győziék Velük együtt nézegetem a cuccokat, amiket hazacepeltek Amerikából. Jó nézni, hogy tele vannak életörömmel, meg lóvéval. Aztán jön a – „Rettegés foka –na mondom, ezt se nézem meg, mert ahol a Lilu nevű nőci kavar, (meg a Stohl) ott csak borzadályos dolgok jöhetnek. Jöttek is. Néztem, nézegettem, míg csak el nem nyomott a szendergés ültő helyemben, pont akkor, amikor Stohl a kígyókkal küszködött az akváriumban. Legalább jól megszorongatták volna, Meg ágyaztam magamnak, hogy inkább fekve alszom, mint ülve. De mielőtt elzárom a tévét, mindig végig pendlizek a csatornákon. Ha érdekeset találok – megint csak leülök és olyankor hajnali félkettő is, van, amikor végre lefekszem.
   Találtam is a Dunán aranyos és tanulságos összeállítást rövidke kis filmekből, bemutatva az EU országait, állat és növényvilágát, népei folklórját, a különböző országok egymással barátkozó gyermekeit. Jó érzéssel hajtottam álomra a fejem.
   
   
   Kedd
   05. 10

   
   Végre elunta a szél. Süt a nap, javul az idő. A rózsaszínű százszorszép kezd magához térni. Jól kitoltam a randa macsekkal.

Kinyitom a postaládát, potyognak ki a reklámok a Nők Lapjából. Most egy Niveás tasak van beragasztva a lapok közé. De külön is van egy sárga papírfecni. Lepilinkél az útra. Nem hagyhatom ott, nem illik szemetelni, pláne a szolgalmi úton. Ha én nem veszem fel, a Rudiék szemét ugyan nem bántja a szemét. Majd felfelé menet bedobom a kukába. Azért elolvasom. Hajaj, teljesen megfeledkeztem, hogy a Reader’s Digestnél megrendeltem egy könyvet abban a reményben, hogy majd részt veszek a nyereménysorsoláson, mert csuda dolgokat lehetne nyerni, ha nyernék,- beérném az ötmilkával is. (de még az eggyel is) Hagytam magam elcsábítani az elegáns névre szóló borítékoktól, reklámtól. Most meg csak egy ilyen semmi cetlit küldtek, igaz a nevem is rajta van. Értesítés arról, hogy megjött a könyv. ÖMAF. Most aztán fizethetek Kénytelen, vagyok besétálni érte a Postára. Nézegeti az ügyintéző nőci a cédulkát és aszondja, hogy - nem tudom odaadni, mert kivitte a postakocsi. - Azt sem tudtam, hogy amióta város lett ez a porfészek, postakocsija is van… nahát. Mik vannak? Hát még, hogy mik nincsenek? Elég az hozzá, hogy aszondja a nőci: - tessék bejönni érte délután - De nem strapáltam magam. Mert igaz ugyan, hogy a könyv témája izgalmas, arról szól, hogy mit együnk, mit ne együnk, stb. De most már sajnálom a pénzt rá. Komolyan úgy megszédítettek a nyerési lehetőséggel, hogy arra gondoltam – azért kellene valamennyi tőkét bedobni, mert aki nem kockáztat, az nem is nyer. Még valami ajándékot is ígértek a könyv mellé. Mindegy, akkor se cammogok be érte még egyszer. Majd holnap.
   
   
   Szerda
   05. 11.
   

   Az idő jónak mondható Az orgonák még tartják magukat, a lilák kissé megfakultak, a fehérek imitt-amott rozsdásak lettek, de még mindig illatoznak. Ülök a kerti asztalka mellett és felnézek a hatalmas akácok lombkoronájára. Csak most veszem észre, hogy nemsokára nyílnak az akácfavirágok is. A futórózsa tele van bimbóval és az egyik pünkösdirózsa bokron nyolc szál feslő virágot, számolok. Holnap kimegyek a piacra, ha semmi másért – veszek néhány tő szalviát.
   Be kéne menni a Postára a könyvért, majd holnap, ha megyek a piacra útba, ejtem. Veszem a kosarat és elballagok Etához a boltba. A jegenyesor, amelyik a vasút állomáshoz visz, betontömbbel van elzárva – azzal a felirattal, hogy „balesetveszélyes” Az ember kénytelen az úttesten közlekedni a jövő-menő kocsik, járgányok között, mert ugyebár az nem veszélyes.
   A hatalmas és „védett” jegenyék ugyanis itt-ott megemelték a kockaköveket. Újból le kellene betonozni, és nem volna semmi vész. De még így is biztonságosabb lenne a jegenyesoron közlekedni, mint a szentségelő pilóták, vezette járgányok sűrűjében. Ha meg jobb felé tér ki az ember - esős időkben caplathat a sárban, nyáron a porban. Node ez is egy megoldás - mert olcsóbb elrekeszteni az utat, mint néhány köbméter bitumennel széppé és járhatóvá tenni azt, ami természeti kincse, ennek a magát büszkén városnak valló „Mucsának”
   Este bekapcsolom a tévét, és tátva marad a szám, amikor mutogatják a „terrorbabákat” Hogy is lehet ilyesmit gyerekek kezébe adni.
   
   
   Csütörtök
   05. 12.

   
   Úgy látszik – állandósul a jó idő. Már éppen ideje. A piacon megveszem a szalviákat és a postáról, elhozom a csomagot. Fizetni nem kell, a számla a csomagban van. Naná, hogy az az első, hogy nekiülök átlapozni az új szerzeményt. Szó, ami szó. Nagyon szép kivitelű, tele színes fotókkal és valóban hasznos tanácsokkal. Mondom magamnak – ne bánjuk meg, hogy hagytuk magunkat elcsábítani. Egy kis doboz is kezembe kerül. Az ajándék. Elegáns fémburkolatú golyóstoll, beépített rádióval. Nahát, hogy mik vannak? És még előttem a lehetőség, hogy hátha nyerek is valamit. Elültetem a virágokat, nagyon jól mutatnak. Gyorsan telik az idő. Lassan hozzá kell fognom a portréfestéshez. Előveszem a kis hölgy fotóját. Nézegetem így is úgy is. Veszem a faszén rudacskát (Micsoda? Megint jelez a masina, aszondja „ilyen szót nem illik papírra, képernyőre vetni) Nézem, hogy miazmiaz? De nem találok semmi kifogásolnivalót. Aha – micsoda piszkos fantáziája van ennek a Kompinak, ez nem tudja, hogy mi az a faszén. ÖMAF. Hát hogy írjam másképp? Szóval veszem a fsz. rudacskát és a vázlatfüzetet, próbálgatom, nem megy, nem hasonlít. A kompozíció lassan összeáll, már látom a színeket is, a hölgy is kifejező arc, csak éppen nem hasonlít a fotóra. Azt hiszem még jó néhány skiccet fel, kell raknom a fsz. rudacskával.
   Este nézem, a Legyen ön is milliomos-t és egy idegesítő férfi, majdhogynem kiborít. Csak ült a székben és nyögdécselt és olyanokat mondott, hogy neki kell a pénz lakás felújításra, és azt sem tudta, hogy 1933-ban milyen épületet gyújtottak fel Németo-ban. A nézők mind egy szálig tudták, mindenki jó gombot nyomott meg. És amikor előjött egy – egy kérdés - Hű ha, húúú, hogya. azta mondogatta, sóhajtozta egyre és grimaszolt és bűvölte szegény Kvízmestert és ez egy tanító bácsi volt.
   Hátha ezt a nebulók végignézték? Esetleg egy tanfelügyelő bácsi?
   
   
   Péntek
   05. 13.

   

   Felvirradt a nemmondommeg hányadik szüli nap. Csuda vigye, nem tudok örülni neki. Elterveztem, hogy ma heverészni fogok és kényeztetni magam, ha már más nincs, aki kényeztessen. Tehát, heverés kedvemre, kár, hogy, nincs aki, elkészítse a reggeli kávét, és így majd magamnak kell elkészíteni és odaszervírozni nekem az ágyba. Utána valami jó kis krimibe beletemetkezni, - de hát ugye – ember tervez. Merthogy már félhatkor felkeltem, de, hogy miért? Magam sem tudom. A kávét a kertben ittam meg az illatos fürtjeiket bontogató Akác bátyók alatt. Takarítgattam, jöttem-mentem, közben lesegettem, hátha jön imél valakitől. Örömmel fedeztem fel, hogy jött is Szegedről, Máriától. Nagyon szép, tartalmas levél volt, csupa olyan jókívánsággal, amikről érződik, hogy szívből jövők, nem a szokványos, sablonos udvariaskodások. Azután csörgött a telefon.

Margó kívánt minden jót és, hogy egy órácskára beugrik hozzám. Hát ők voltak a szülinapi örömeim. Viszont az ebéd, amit hoztak, nem volt ünnepi menü. Valamilyen leves volt és sárgaborsó főzelék, nyakonöntve pörkölttel meg a szaftjával. Juj de nem szeretem. Még jó, hogy hoztam a cukrászdából néhány darab krémest, mert azt a Margó nagyon szereti (meg én is) Eltelt ez a nap is és örüljek, hogy annak dacára, hogy péntek 13 van, nem esett a fejemre se, cserép se tégla. Halleluja!
   
   
   Szombat
   05. 14

   
   Napos, meleg az idő. Kiballagok a piacra, ahova azért is jó kiballagni, mert összeakadhat az ember néhány régi ismerőssel, kolleginával és lehet erről-arról csetelni. Érdekes, hogy az öreg arcokban a ráncok és egyebek mögött én mindig a régi üde, sima arcokat, fénylő szemeket a régi energikus mozdulatokat látom. Marcsó is micsoda bájos kis nőci volt. Most özvegy és több unokája is van. Most azt panaszolja, hogy az egyik unokája érettségizik, és mennyire megviseli ez a tohubavobu, ami a nettre felrakott tételek miatt jött létre. Szegény kislány sírógörcsöt kapott, mondja Marcsó. Annyira készült, és most meg kell, hogy ismételje a matekot. Mindig történik valami, ami felborzolja a kedélyeket és az idegeket. Én el tudom képzelni mit jelent, megismételni új példákkal a matek írásbelit, elég azt egyszer is átizgulni, megoldani. Délután jön Marianna, hozza a kinyomtatott nyenyit. Ülünk a kerti padon. Ő jóval fiatalabb nálam. Amikor az osztályunkra került, vastag copfban lógott a szép fekete haja. Most négy kisgyerek nagyija. Alig isszuk meg a kávét, ciripel a mobilja. A lánya kérdezi kihozhatja e a gyerekeket az ünnepekre, mert elmennének a férjével valamerre. Hát persze, hogy kihozhatja. – na látod? Pedig annyi dolgom van, ünnepek után kedden jönnek kicserélni az ablakokat, gondolhatod mi munka, előzi meg. Úgy, hogy te csak ne panaszkodj.- Néha úgy érzem – tiétek a teljes élet, az enyém nem ér semmit. Átölel. – Jaj, ne mondj ilyeneket. A tiéd másképpen teljes. Elkísérem a sarokig. A szívességért nem fogadott el semmit. Majd meglepem a rádiós golyóstollal, és előre örülök, hogy mit szól majd hozzá.
   
   
   Vasárnap
   05. 15
   

   Nahát ez meg hogy lehet? Úgy néz ki egész éjjel esett az eső. Még most is esik, talán egész nap ilyen kámpicsori idő lesz. Pünkösd napján nem illik az ilyesmi. Ez ünneprontás. A kerti padon kint hagytam a csergét, hát az most megázott. Ki gondolta volna, hogy a szép napsütéses szombatra
   Ilyen szürke vasárnap jön. Ámde dél körül mégiscsak felsüt a nap.
   Lehet kirándulni. Szárazra törlöm a kerti bútorokat, kiterítem a csergét, összeszedem a szanaszét mászó csigákat és kilakoltatom őket az árokba. Csinálok néhány vázlatot a képhez.
   Délután krimit olvasok. Az ünnep első napja eseménytelenül telik Nézem a Bánk Bánt.
   
   ****************
   
   
   25
   
   Hétfő
   Május02

   Egész nap idegesít a félbe maradt munka. A nyomtató működik, de ezzel a programmal sehogyan sem akar szót érteni. Estig várom a Műszaki Szakit. Nem jön. Majd holnap. Állok a határidős melóval, mint csacsi a Csákvári kápolna melletti erdőben és szidom a Canon-t, mert az Epsonnal nem voltak ilyen problémák. Este megint jön Győzike. Elpendlizek onnan és sikerül egy csodálatos koncertre betévedni. Azért mégsem múlt el eseménytelenül a nap, a mélek között találok egyet,
   Amiből megtudom, hogy már meséim is olvashatók a Teraszon.
   
   
   Kedd
   05 03

   Süt a nap, nyári meleg van. Kora reggel jó hallani, hogy a rádióban a régi slágert énekelik. –„Reszket a hold a tó vizén” – Eszembe jut a többi, - Úgy koppan az eső -, a Gézengúz, a Két kicsi kecske, A vén budai hársak – ezekben volt líra, mondanivaló, szívmelegítő érzelem. A mostaniakban nem érzek semmit, a közbeszúrt szöveghelyettesítő, elnyújtott nyögések és mekegések nem pótolnak semmit (legfeljebb a dalszöveget pótolják ki) Nekem legalábbis idegeimre másznak.
   A Portré megrendelő meghozza a festékeket. Három db különböző méretű hollandecsetet, a festőszert, az ultramarint, az égetett siennát, az umbrát, a nápolyi sárgát és a többi tubusba zárt gyönyörűséget. Meghozta a vakrámára feszített vásznat is. Jujuj, mi lesz, ha nem sikerül a kép? De ő kategorikusan kijelenti, hogy – sikerülni fog. Számomra ez újabb kihívás. Vasárnapra meghívott a cukrászdába fagylaltozni és, mint mondja – akkor életben is szemügyre vehetem a Nejt, csak óvatosan, mert a festmény – meglepetés lesz. Megható, hogy azért ilyen szép érzések is vannak ebben az érzéketlenné vált világban. Este jön a műszaki szaki – kétórányi kattintgatás után szedi a cókmókját azzal, hogy nem tudja beállítani a nyomtatót.- Halleluja!
   
   
   Szerda
   05. 04.

   Megint hidegre fordult az idő. Csak azt nem értem, hogy még nincs is itt a három fagyosszent ideje, akkor ez valamiféle előzetes bemelegítés? Azért a nap szemtelenül trónol az égen. Könnyű neki onnan fentről packázni a halandó, földi népséggel. Mit lehet tenni? Ez van. Fogvacogva megyek a boltba, merthogy a pulcsira nem vettem kardigánt, mert azért mégsem akartam elhinni, hogy ekkora a hőingadozás. Nyugdíjas Tanárnő ismerősömmel találkoztam, aki először is megszidott, amiért ilyen könnyen öltöztem, aztán beszélgettünk erről-arról, többek közt a mai magyar irodalomról is. Ő csak ért hozzá, magyar-irodalomszakos volt.
   - Ez itt manapság nem irodalom,- mondja ellenkezést nem tűrő hangon.
   - Hát mirodalom? –de tudom előre a választ,
   - Ez fiam szarodalom – mondja tömören. - Minden tele van szarodalommal. A versek, a novellák, az ódák, az eposzok, a regények. A köznyelv és a szalonnyelv, hogy a Médiáról ne is beszéljek. Minden bűzlik a szarodalomtól. Nehogy te is kövesd ezt a stílust, mert seggberúglak.
   - Azzal el. Nocsak, nocsak. Megszeppenve néztem utána.
   
   
   Csütörtök
   05. 05.

   Ma nem csak hideg van, de még a szél is erősen fújdogál. Azért a nap állhatatosan mutogatja magát az égbolt peremén. Majd lebucskázik onnan nevettében, annyira élvezi a lenti ökölrázást. Ebben a szélben nincs kedvem piacra menni, pedig még akarnék venni néhány tő százszorszépet, mert a három tő, amit már elültettem nagyon, jól mutat az ágyas szélin. Csak a rózsaszínnel nem tudtam, mi van, mert, minden reggel le van hengerelve. A legszebbik, nagyfejű virága letörve. Mifene lehet ez?
   Ma reggel aztán rájöttem. A Kati idepártolt Cuncimuncija, nagy élvezettel éppen rajta hempergett a rózsaszínű százszorszépen, és utána még le is vizelte. Na kurjantottam is egy nagyot. A macsek elinalt. Törtem a fejem, hogy is menthetném meg tőle az aranyos kis virágot. Végül tüskés botocskákkal körbevettem. Érdekes, hogy sem a fehér, sem a bordó nem izgatta, csak a rózsaszín. No csak gyere, majd megszúrod a szemtelen pofádat. Van a kertemben néhány bokor vérehulló fecskefű.
   Ez bevált és reklámozott gyógynövény, de ijesztően szapora. A csigák kedvenc tartózkodási helye az ilyen bokortő. Onnan másznak aztán szanaszét. Most már olyan sokan vannak, hogy össze kell őket szedni és valahol egy távolabbi árokban, elengedni, mert a krizantémokat már tövig lerágták. Egyébként a kert tele van az orgonák illatával. Különösen a fehérek tesznek ki magukért. Hoznék a szobába egy csokorra valót, de nem érdemes, mert a vázában egy nap alatt tönkre mennek, akkor is, ha éjjelre kiteszem őket.
   Arról ismernek, hogy virágot senkinek sem adok, magamnak sem, vágok le egyetlen szálat sem.
   A virágok haldoklása akkor kezdődik, amikor vázába rakják őket. Hadd éljék csak le az ő amúgy is rövid kis életüket. a szabad ég alatt. Mindig elszomorít, ha virágboltban vett, dróttal összeszurkált gerberákat, vagy egyéb hervadásra ítélt kis virágot látok.
   
   
   Péntek
   05. 06

   Az időjárás dettó, mint tegnap. Hideg, napos az idő. A virágokkal teli orgonabokrokat vadul össze-vissza cincálja a szél. Ki látott még ilyen májust. Nézem a naptárt, még csak jövő héten jönnek a Pongrácék. Húha, most látom csak, hogy a harmadik fagyálló, a Szervác épp akkor tartja neve napját, amikor nekem szüli napom lesz. Micsoda? Meredek rá a rubrikára, miszerint az a nap éppen PÉNTEK 13. – Azt a leborult szivarvégit! Jó lesz akkor vigyázni. Legjobb, ha aznap szent heverd-el napot tartok, Beszerzek valami jó krimit, amilyent még nem olvastam.(akad még egyáltalán olyan?) Majd a csütörtöki bolhapiacon szétnézek. Aztán ágyban iszogatom meg a kávét Közben, jól kialszom magamat. Én igazán nem vagyok babonás, de azért jobb félni, mint megijedni. Mert ha az ember ilyen napokon otthon marad, biztos, hogy nem esik a fejére se, cserép se tégla. Hát ez el van boronálva. Az előbb kézbevettem az eheti lapot, amit az okos Nőcik írnak Éppen ott nyitottam ki, ahol egy férfi néz vissza rám. Már többször is találkoztam vele a lapban, de őszinténszólva a vigasztalásaiba, csak úgy kutyafuttában szoktam belelesni. Mert engem ne vigasztaljon senki. Ne is okítson senki. Ne is törődjön velem senki. Most mégis elolvastam eleitől végéig Kornis Mihály eszmefuttatását. És el kellett ismernem, hogy igaz dolgokat ír. Különösen megkapott néhány mondat a sok között.
   –„Ha elvekhez tartod magad, a helyett, hogy ahhoz igazítanád döntéseidet, mi az, illetve ki az, akit a szíved és az eszed egyaránt helyesel, vagy lealjasulsz, vagy tüneteid támadnak” –E sorokat olvasva szinte fellélegeztem. Megkönnyebbültem.
    Eddig mindig olyanokat hallottam, hogy az elvtelen ember semmi ember, niemand.
   Ezért sokszor éreztem magamat is niemandnak, s ez nemegyszer depresszióba kergetett.
   Íme egy versem, amiben talán jobban ki tudom fejezni magam.
   
   EGO:
   Nincsenek elveim,
   De megalkudni sem tudok
   Gyalogosan járom utam
   Kocsik után nem futok
   
   Nincsenek terveim
   Hogy megváltsam a világot
    Mert nem lehet, s így nem tudok
   Kergetni délibábot.
   
   Nincsenek céljaim
   Nem mar feltűnési kobra
   Nem perzsel semmiféle tűz
   Lángoló csipkebokra
   
   Csak néha kérdezem
   Amikor magamba nézek
   Ily meddő szívvel, céltalan
   - Ugyan miért is élek?
   
   Írtam, valamikor 20 éves koromban.
   
   
   Szombat
   05. 07

   Már negyedik napja szinte egyfolytában fúj a szél. A teraszom üvegtetejére rádönti az orgonalombokat, illatos fehér fürtöket. Mivel süt a nap, árnyékot vetnek szobám falára is a mozgó árnyak és a valószerűtlenség atmoszférája, vesz körül. Szeretek az ilyen hangulatokban lubickolni.
   Takarítgatok, boltba megyek, melózok Hűvös a szoba, már napok óta kikapcsoltam a fűtést. Még majd ismét be kell fűteni. Marianna elvitte a nyenyit, megpróbálja valahol kinyomatni. Különben eseménytelenül múlik a nap.
   
   
   Vasárnap
   05. 08

   Úgy látszik most már örökétig fújni fog a szél. – Ö.m.a.f. Jó lenne már kint reggelizni a kerti asztalkánál. Nade lesz még olyan kánikula, hogy a frigóba is bebújnánk az UV-é sugarak elől ijedtünkben. Ellátom a macsekokat, megnézem a kiscicókat. Van egy benyíló, lomtárszerű helyiség, a cicók ott tanyáznak. Örömteli meglepetés, hogy nincsenek láb alatt, beérik a kis benyílóval. Már lassan enni is tudnak és lehet gazdi után, nézni. Ha nagyon ráérek, behozok kettőt a szobába és szoktatgatom őket emberközelre, simogatásra. Mert különben elvadulnak. Ilyenkor jókat nevetek a bohó kis dögök játszadozásán. Bárcsak ekkorkák maradnának oda se adnám őket. A Felefüle is betelepedett a kamrából a benyílóba és Kormival felváltva mosdatják, szoptatják a kicsiket. Kész családi idill. Csak Süti, van egyedül a kosarában egy aranyos kis cicóval. Nézem a méleket, kaptam egyet Szegedről Máriától. Ők egy nagyon nagycsalád. A papája sebész prof volt és Máriáék 13-an voltak testvérek. Öcsöknek, hugiknak se szeri se száma. Most olyasmit ír, hogy összejött az UKONG. Kérdezem – az meg miazmiaz? Hát az egész rokonság, Unokatesók Kongresszusa.
   Csodálatos programjuk van. Sátortáboroznak, főznek, ping-pongoznak, tábortűzzel zárnak Jó volt elolvasni és tudni arról, hogy azért ilyen szívmelegítő dolgok is vannak, hogy a család az igenis összetartó kohézió, ha jól működik, és én azt hiszem, hogy minden a szülőkön, a nevelésen múlik.
   
 

   24
   
   Hétfő
   04.25

   Esik eső csendesen, még az ereszen is lepereg, mert, hogy már igen régen nem esett. Hát csak essen, ha jól esik neki, délre úgyis elunja. Akár csak én a határidős melót. Mert a melót még csak csak de a határidőket nem nem – azokat nem szeretem. (Na éppen most kellett nekem a tévére pillantani) Éppen elvágták egy szép kakasnak a nyakát és eresztették ki a vérit, hogy csak úgy csurgott. Van, amikor elmegy a kedvem a tévétől. Mert van úgy, hogy éppen falatozgat, vagy kávézik az ember és egyszer, csak azt látja, hogy a WC csészék alját mutogatják, vagy a pelenkázó papákat, vagy egy férfi dülöng a patika felé, és közben teletüsszögi a járókelőket meg a képernyőt. Egész álló napon nem csinálok mást, csak melózok. Estefelé abbahagyom. Jöhet a szórakozás.
   Jön is a Győzike. És megint csak nem énekel. Van egy olyan gyanúm, hogy talán-tán nem is tud
   
   
   KEDD
   04.25

   Már nem is tekintgetek fel-felé, inkább Földanyánk kibomló szépségeit figyelem. Micsoda zöldek, mennyiféle árnyalatban, úgy látszik a napot is, érdekli az árokpartok sárga pitypanggal pöttyözött zöldje és a kerti bokrok változatos színkavalkádja – mert nagyhírtelen lemosolyog az előbb még pityerkélő esőfelhőből. És abban a pillanatban megváltozik minden szín, mintha a virágok is visszamosolyognának rá. Felhozom a Nők Lapját, gyorsan megfejtem a két keresztrejtvényt, és ismét nekiülök a NYENYI importálásának. Ezt azért nem szeretem, mert hiába vannak meg a számszaki adatok, ha hiányzik valami a személyi adatokból. Lehet az csupán egy házszám, meg ez, meg az – nem lehet tovább lépni. Nem engedi a program. Ilyenkor aztán telefon ide meg oda, otthon vannak e vagy se, - állok, mint szamár a domboldalon. Különben szép munka, szeretek foglalkozni vele. Éppen a gyöngyvirágokat nézegettem, hogy ezek csak leveledznek, zöldellgetnek, de virág meg sehun sincs. - Hé! Nem féltek, hogy kikapállak benneteket? Á, nem félnek. Tudják, csak a szám jár. Beköszön a kerítésen D. Tanár úr. – Hello, Mi szépet föstött mostanában, ha behívna, megnézném – Behívom. Nézeget, hümmöget, majd leül egy pasztell virágcsendélet előtt.
   Csak ül, lovaglóülésben és csak nézi. – Hogy az embert a guta kerülgeti. Én öt évig tanultam a képzőművészetet, és nem tudok egy csokor virágot elrendezni a vázában, maga meg csak úgy rittyem-fittyem beleszórja. És amit a lila színnel művel? Hogy csinálja? – Keverem-kavarom, aztán ilyen-olyan lilák lesznek -Ne hagyja abba. – mondja és megy. Nagyon szigorú kritikus. Ilyenkor egy kis ideig megint feldobott hangulatban ringatom magam.(amíg le nem ejtenek)
   
   
   Szerda
   04.27.

   Végre nap is van, és melegszik a külvilág. A kiscicók még elhevernek a kosaraikban. De ma-holnap mi lesz, ha mind itt fognak futkosni körülöttem. A Kormi maga alá gyűjti a kamrabeli macskamama cicóit. Mindig kilop alóla egyet – egyet, és mint egy ridikült cipeli a nyakánál fogva az ő saját kosarába. Nem elég neki a saját egy darab kölyke. De hiába hat meg, hamarosan elviszem, hogy őt is műtsék meg. Akkor már csak a kamrabeli Felefült kellene rendbehozatni, hogy ne fialjon többet. De Felefülét úgy dobták be 2-3 éve, és még ma sem engedi, hogy elkapjam. Azért hívom úgy, mert az egyik fülinek a fele hiányzik, valamelyik disznó kandúr leharaphatta neki csupa szerelemből egy holdfényes éccakán valamelyik sufnitetőn.
   
   
   Csütörtök
   04.28

   Nincs sejtelmesebb dolog annál, mint amikor süt a nap, és közben szél rázza a fákat. Hogyha holdfényben hajlongnak ide-oda a bokrok és a gallyak, az meg még sejtelmesebb. Olyankor verset kell írni. Úgy látszik én egy romantikus hajlam, vagyok. Manapság nevetséges, és szinte sértő, ha valakire azt mondják – romantikus. A romantikus költemények ideje is lejárt. Ámbár mintha kezdenék rebesgetni már, rájönnek, hogy valami hiányzik szürke és egyre szürkébbre váló mindennapjainkból. Persze sokan úgy vélik, hogyha teszem azt a vacsora asztalon, meggyújtanak néhány szál színes és illatozó gyertyát, és vacsorázás közben nézik a piff-puff , üsd-vágd nem apád nem anyád filmeket, az akkor már romantika. Egy frászt. Az RTL - en megint ment a – Benne leszek a tévében.
   Nem tudom, nem veszik észre azok, akik fellépnek, hogy bolondot csinálnak belőlük?- Vagy minden mindegy, csak néhány percre bent lehessenek a tévében? Miféle önkritikájuk van ezeknek a szereplőknek és mekkora feltűnési viszketegség készteti fellépésre őket. És akkor még ott van a csúfolódó, röhincsélő Zsűri, vagy az is csak egy jelenet a többi között? De az biztos, hogy ők gázsit kapnak érte.
   
   
   Péntek
   04. 29.

   Ha osztályozni lehetne – ma egyest adnék az időjárásnak. Napsütéses, kellemes a reggel. Befejezem a kerti sétát és leülök a számítógép mellé. Megkönnyebbülve fejezem be a nyenyi importálását, és örülök, amikor kijön a lista azzal a szöveggel –„ hiba nincs” Nade most jön az exportálás. Ehhez már szükség van a nyomtatóra is. Az exportálás is sikerült, de amikor a nyomtatónak működni kellet, volna – nem működött. Hiába nézem körbe-körbe, nyomogatom, biztatgatom. Lehet, hogy ehhez a programhoz nem megy a nyomtatóm? Kilépek a programból, bekapcsolom az eredetit – továbbra is süketel a Canon. A munka nem lett kész határidőre. Hiába dolgoztam megállás nélkül, Mit lehet tenni? Holnap megint hívhatom a műszaki szakit. Ö.M.A.F.
   (nem a Szakit, hanem ezt a nyavalyás nyenyis kitalációt)
   
   
   Szombat
   04. 30

   Az idő dettó mint tegnap. A műszaki Szaki nem tud jönni, majd csak hétfőn. Veszem a kosarat és ballagok a piacra. Ha volna piac. De kiderült, hogy valamiféle rendezvényt telepítettek a térre, és ezért ma nincs adás-vevés, nézelődés, cepelgetés. Van azonban zene-bona, trombitálás, sok ilyen-olyan dumálás, nahát akkor hazamegyek, takarítok, sepergetek. Csöngetnek a kapumon. Egy jól öltözött magas ismeretlen férfiú mosolyog rám, mondja, hogy ő annak a vállalkozónak a fia, aki két éve megvette a négy képemet a feleségének, mármint az ő anyukájának karácsonyi ajándékul. Most ő azt szeretné, hogyha én festenék egy portrét fénykép után a feleségéről, mert, hogy júliusban lesz a névnapja. Kicsit megijedtem és próbáltam lebeszélni, menne talán valaki profihoz. De ő azt szeretné, hogyha én festeném meg, mert az én képeimen olyasmi van, ami mássá teszi a másokénál.
   Erre a mondatra megdobbant a szívem. Eszembe jutott Szíj Béla művészettörténész kritikája, amit egy kiállításomon mondott – Igaz, hogy nem profi, de ami ezeken a képeken van az líra, az költészet, ezeknek a képeknek atmoszférájuk van – És úgy látszik, ezt mások is észreveszik. És ez nagyon jó érzés, mert akkor talán mégis csak igaz. Még megpróbálkoztam azzal, hogy nincs vásznam, hogy kifogytam a festékekből, ami igaz is. De rögtön azt mondta – írjam össze, ami kell és mindent megvesz a Nagymező utcában. Szeretném, ha az én pénzemen venné meg, mert hátha nem sikerül a kép, de hát éppen most nincs ilyesmire pénzem. Így hát nagyon kell igyekeznem, hogy sikerüljön a portré. Eddig még megrendelésre nem festettem semmit. De hát a pénz is nagyon jól jönne. A megrendelőnek gyönyörű cukrászdája van.
   
   
   Vasárnap
   0501.

   Igazi májusi délelőtt. Leviszem a reggeli kávét a kerti asztalkához, ülök a padkán, és mélyeket lélegzem Az orgonák mégiscsak kinyíltak, illatoznak a fejem felett. Két bokor lila, egy meg fehér, ez tripla szirmú fürtökkel van tele. Nem tudok sokáig egyhelyben ülni, felmegyek a lakásba és nem hagy nyugton a félbe maradt munka. Babrálom a nyomtatót, a csatlakozókat, hiába. Meg kell várni a Műszaki Szakit. Este majd nézem a GYŰRŰK URA folytatást. A könyvben olvasott elképzelt alakokkal nem egyezőek a filmbéli alakok, de azért nem kiábrándítóak. Frodó a könyvben már 40 éves, amikor útra kel, a film Frodója még egészen fiatal. Kíváncsi vagyok, hogyan személyesítik meg Szilszakállt, Gollamot, és a Banyapókot. A 3 kötetes könyv olvasását az is élvezetessé teszi, hogy Réz Ádám és Göncz Árpád fordították.
   
   
   *******************
   
       
   23
   
   HÉTFŐ
   ÁPR18.

   Naná, hogy esik, ilyen időben arra sincs kedve az embernek, hogy felakassza magát. Unalmasnak ígérkezik a nap. Mégsem válik azzá. Dél felé ugyanis mintha csak elvágták volna, megszűnik hullani a csapadék, és mosolyogni kezd teli képpel a Nap. Nahát felszólok néki, hogy „eső után köpönyeg?, mert, hogy csupa lucsok minden az aranyeső, meg a tulipánfa virágai csapzottan konyulnak lefelé. Csöngetnek a kapun. A vízdíjbeszedő nőci, ezúttal nem vízdíjért jött, csak leolvasni a vízórát, amely lent az utcai kapun belül van, és fel jött megmondani, hogy baj van ám. Mert, hogy az aknában bokáig ér a víz. El van törve a cső, telefonáljak rögvest a Vízügyhöz, azonnal jöjjenek ki. – Jesszus!, - még megnyugtat, nem méri az óra a kiömlő vizet, órán kívül esik a csőtörés. Elmondom a Rudit magamban mindennek. És még dülleszti a mellit, hogy amit ő megcsinál az meg van csinálva. Hát meg. Mindig megfogadom, hogy nem bízok rá semmit, de ha nincs a közelben más. Telefon a vizeseknek. Hamarosan jönnek hárman. Mélyen hallgatok a Rudi ügyködéséről, mert még velem fizettetik meg a helyrehozatalt. Alig fejezték be a munkát, az eső megest eleredt. Az izgalmas délelőttöt – gondoltam majd feloldja a Mónika show. Leülök a tévé elé, hát nem a Győzikét kárpálják nagyban. Különösen egy férfi gyalázta, akinek a szemiből csak úgy sütött a rosszindulat és az irigység, és még egyéb ijesztő dolog – a rasszizmus. Nem lenne jó Győzikének ezzel a zombival sötétben találkozni. Hogy jó e a műsor vagy nem?, akit nem érdekel – ne nézze. Nem ő a hibás, ő csak élt e lehetőséggel. Mindenkinek jól jön a pénz. A zombinak az fáj, hogy nem az ő házát kamerázták be, hanem a Győziét, akinek még az is a rovásán van, hogy roma.
   Nahát ez az egész nap idegesítő. Talántán a holnap jobb lesz.
   
   
   Kedd
   04.19.

   Az időjárás abban különbözik a tegnapitól, hogy hun kiderül hun, beborul, és ez váltakozik óránként. A konyhában most már nem csöpög a víz a plafonról, hanem végig csörgedezik a falon, és már félig van a vájdling, amit azért raktam le, hogy mégis hát ne kelljen feltörölgetni állandóan a követ. Nem jó fel nézni a beázás helyére, mert a folt már nemcsak barna, hanem még zöld is. Ezen kívül még két másik foltot is felfedezek, de azok még nem áztak át, és nem csöpögnek. Kétségbeejtő a helyzet. Mi lesz, ha beszakad a plafon és lyukas lesz a konyha, és kilátni majd az égre. Ahogy ott búcsálódom. Csöngetnek a kapun. Ott áll egy cingár, idős emberke, és mondja, hogy jött megnézni, hogy hol esik be, mivel a napokban találkoztunk az utcán és említettem neki a problémát.
   Megnézi és kérdezi, van e tartalék cserepem, mert ha nincs ő hoz. Nincs sok bizalmam hozzá, de megint csak úgy vagyok ezzel is mint a vízaknával és Rudival, hirtelenjében nincs más. Mondom is neki, hogy legjobb lenne szakemberrel csináltatni, mire majdnem sértődötten, mondja, hogy az ő szakmája ács és bádogos. - Holnap jövök és kicserélem a törött cserepeket, ha nem esik éppen az eső. – mondja. Azzal el. Megint kell valami idegnyugtatás. Kinyitom a tévét, éppen közlik; – Meg van az új Pápa. Megint Róma, Szent Péter-tér, megint tömeg, de most ujjongó, tapsoló, örvendező… néhány napja még zokogtak. – „Pánem et Cirkenses” – Mindenki örül, mindenki nevet, őszentsége XVI. Benedek is. Ezért nem érdemes túlságosan mellre szívni és komolyan venni a tömegek és turisták emócióit.
   
   
   Szerda
   04.20.

   Most felváltva hol esik, hol zuhog. Akkor ma nem lesz tetőfedés. Be fog szakadni a plafon. Szobámban nappali sötétség, a szívemben is. Bekapcsolom a tévét. Mátrakeresztes. Tombol a Zagyva. Egyik napról a másikra hajléktalanná vált emberek Akkor mit sopánkodom én a beázás miatt? S. O.S az árvízkárosultaknak. Amit a cunamira, adtak az talán elég is, lenne a mátraiaknak. Csak az nem jut senkinek az eszébe, hogy azoktól is kérjen kártérítést, akik felelőtlenül letarolták az erdőket. Kellett is visszaadni hozzá nem értő, harácsoló embereknek, mert ezek az emberek, akiknek visszaadták – már nem azok, akiktől elvették. Mert azok vigyáztak a fákra. Ezek most több kárt okoztak, mint a háborúkban erdőkre lepottyant bombák, mert akkor az erdők azért megmaradtak a Mátrában is és a Kárpátokban is. Nusika jön a könyvelésért, mutatom a beázást, és megállapítjuk, hogy a legjobb lenne az egész konyha tetőt lecserélni. A konyha ugyanis csak egy toldalék Új lécek kellenének és cserép. Cserépre ne legyen gond, mondja Nusika, most bontottak le egy melléképületet, a cserepek jók, csak kicserélték hódfarkúra és rengeteg a leszedett cserép, csak a helyet foglalja az udvarukban. - Erre csak nyáron kerülhet sor - mondom, addig megteszi a javítgatás. Hát ez az ígéret is valami. Csak pénzt kell addig csinálni a munkadíjra, meg a lécekre. Ö. M. A. F. Már nem is merek csúnyát mondani, mert rögtön rendreutasít a masina. Olyanokat közöl velem, hogy „ezt a szót nem illik használni” Mérgemben azér is leírtam egy pár olyan ocsmány szót, amit életemben nem használtam. Nohát mondta ám a magáét. Persze azzal a szándékkal irkáltam be a szavakat, hogy úgyis letörlöm, csak előbb lássam, hogy mérgelődik a masina. Azt hiszem meg volt a véleménye rólam. Nem akartam tovább mérgesíteni, mondom még tán szemen, köp. De örülök, hogy ilyen rendes Kompim van. Igaza van.
   Este megint bekapcsolom a tévét, azzal, hogy majd kikapcsolódom. Éppen a mandulaműtétes kisfiút mondják, aki belehalt a műtétben orvosi műhiba miatt. Rengeteg a panasz az Egészségügyre.
   Nagyon rossz érzés nehezedhet, a lelkiismeretes orvosokra – és azért talán ők vannak többségben.
   Persze nem vigasz ez azoknak, akik szeretteiket veszítik el a műhibák miatt.
   Engem a Rókusban műtöttek ezelőtt 6 évvel, mindkét szememen szürke hályog volt. Vörösmarty Dániel professzor urat ajánlotta olyan valaki, akit szintén a Prof. műtött, sikeresen és potom pénzért.
   Már annyira voltam, hogy az égbolton ezerágú torzonborz csillagokat láttam és két holdat, a földön meg nem tudtam megkülönböztetni a zebrát a sínektől. Minden bátorságom összeszedve mentem be a Rókusba. Rengetegen várakoztak a vizsgálatra. Reggel 9-re mentem és délután 4-kor estem be a vizsgálóba. Volt időm kérdezgetni a betegeket, hogy mennyit kell adni a borítékba. Volt, aki azt mondta, ő semmit sem tud adni. Volt, aki azt mondta, ő 5000-t ad, volt, aki l0.000-t mondott.
   Csak azért mertem bemenni a Profhoz, mert aki hozzá küldött azt mondta – Nagyon szégyelltem magam, amikor odaadtam a borítékot, mert ahhoz képest, hogy visszakaptam a szemem világát, nagyon kevésnek tartottam magam is azt, amit bele tettem és ezt szégyenkezve meg is mondtam néki. Képzeld, visszaadta a borítékot. Senkitől sem kért pénzt, aki tudott borítékot adni – elfogadta, de meg sem nézte mennyi van benne. Úgy hallottam azt is szétosztja, amit kap az adminisztrátorok között. Mások meg 100 000-t is elkérnek egy műtétért. Ezért merészkedtem be hozzá. Nekem is visszaadta a két szemem világát, saját kezűleg műtött meg.
   Az osztályán az orvosok, orvosnők, ápolónők a leggondosabban, ügyeltek mindenkire. Van egy régi, de bevált magyar közmondás: „Fejtől büdösödik a hal” Ahol jó a vezető, és odafigyel a dolgokra, ott jó az apparátus is, és kizárt a műhiba.
   
   
   Csütörtök
   04. 21.

   Szakad az eső, teli a vájdling. Ma sem lesz tetőfedés. Megyek a postára és befizetem a rezsit. Ez csak azért volt jó, hogy kinyithattam a paraplét, és láthatták a járókelők, hogy milyen szép. Déltájban kiderül, felsüt a nap. Négy óra körül beállít a tetőfedő emberke egy irgalmatlan hosszú lajtorját cepelve. (közel lakik). Hipp-hopp máris fent van a tetőn.- Juj, nem szédül odafönt? – szólok fel hozzá. Csak nevet a riadalmamon és úgy jön, megy a tetőn, mint egy balett táncos. Pedig van már jó 60-as. Még be is jár a nyugdíja mellett Pestre minden nap melózni, hogy mit, nem tóm, talán éjjeli őr. Majd megkérdem, ha lejön. Kicserélte a cserepeket és mondta, el vannak már hajolva a lécek, korhadtak is vannak köztük. Mondom neki, nyáron lecseréljük az egész konyhatetőt, nem kínlódom vele évről évre. Előre örül a munkának, mert a mellékes jól jön ám mindenkinek, nem csak énnekem. - Egyelőre nem fog beázni – mondja. Kérdezem, mit fizetek. Kevesellem, amit mond, és még adok rá 500-at. Köszöni, el. Megkönnyebbülök. Kiöntöm a vájdlingot.- Pá-pá.- mondom és behajítom a sufniba.
   
   
   Péntek
   04. 22.

   Hát ez nem igaz. Már a ritkásra húzott redőnyön át látom, hogy odakint végre süt a nap, gyorsan felhúzom a redőnyt és most már az is, kiderül, hogy fúj a szél. Amikor felöltözve kimegyek, csalódottan konstatálom, hogy ilyen hideg még februárban sem volt. A februárról mindig egy aranyos vicc jut eszembe, édesanyámtól hallottam. – Felnőttek beszélgetnek arról, hogy kinek mikor van a szülinapja, ki milyen hónapban született. A kisfiú csak hallgatja egy ideig, majd megkérdezi anyukáját – és én, milyenbe születtem? - Az anyuka azt mondja – februárban.- A kisfiú eltűnődik, majd megkérdezi:- és ebben a ruhában? - Na szóval hideg van. Így megy ez most már évek óta. Általában május elsejére ki szoktak nyílni az orgonák. Most nem úgy néznek ki, pedig már közel a legszebb hónap. Megyek a boltba. Már épp az jutott eszembe, hogy rég nem láttam Hogyishijjáknét. No csak rá kellett gondolni és máris jött velem szembe.- Jó hogy találkoztunk, éppen magára gondoltam, mondja ő - most meg mit szól a legújabb miskulanciához? – Nevezze nevén – mondom én. - Mit nevezzek a nevén? – kérdi ő. – Hát a miskulanciát, mert annyi van már, hogy nem tudhatom melyikre, gondol? –
   Ej hát a Mónikára – Ja, arra, aki a show műsort vezeti? – Egyfenét, ez egy másik Mónika, nem jut eszembe a vezeték neve, mert a nevekkel kapcsolatban sajnos rossz a memóriám. De valami nagy fejes. Gyakran látni a tévében is, helyes kis nő, ej biztos tudja kire, gondolok.- Csak nem a Belügyminiszterre?– Az, az, éppen, hogy az. – Nohát mi van vele?
   Hát előkotorták, hogy a férje valamikor jóba volt valami link emberrel. – Na már az is bűn? és kiacsuda kotorászik, megint a majd mit mondtam mibe? - Hát lássa e, ezt már megint nem tudom, pedig nyelvemen van, a neve. Valamilyen zöldségféle. - Talán Paszternák? – Nem, nem – mondja elkeseredve. – Hogy a macska rúgja azt a meszes agyamat, pedig úgy meg jegyeztem, de maga biztos tudja, miről van szó csak mindig, megjátssza magát. Csak az érdekelne, hogy mit szól hozzá? – Mit szólok, mit szólok? Én már semmit se szólok. Inkább behívom egy pohár Tokajira, még karácsonykor kaptam.
   
   
   Szombat
   04.23.

   Napfényes a reggel, még sincs kedvem kimenni a piacra. Megnézem az esővert kertet. Tartós napsütésben helyre jöhet. Az elültetett nefelejcsek és százszorszépek üdén köszöntik a fényt. Ibolyákat is látok, és ámulva nézem, hogy a pünkösdi rózsa mekkorát nőtt, és a futórózsán imitt-amott apró bimbócskák bújnak meg a levelek között. Takarítok, boltba megyek. Mosogatok. Nem nézek a plafonra, látni sem akarom a kidekorált mennyezetet.. Jesszus! Jut eszembe, - ha a tetőfedés meg lesz – utána meg festeni kell, hogy eltűnjenek a foltok. Gondok ezek bizony. Nade rá érek majd nyáron búcsálódni ezeken a folyóügyeken. Mindent csak szépen, sorjában.
   Jelenleg az a tennivaló, hogy mit kezdek azzal a négy gyönyörű kiscicával, amit a hozzám tavaly bedobott macskamama fialt el a padláson és most darabonként lehozta és becepelte őket a kamrába. A szemük már nyitva és így, nincs szívem elaltattatni őket. Van köztük egy tiszta fehér is. Megpróbálok gazdát keresni nekik. Mert nincs is egyéb dolgom, hogy a…
   
   
   Vasárnap
   04.24.

   Derült, napos a reggel. Ímmel-ámmal teszek-veszek, persze hajnali kettőkor feküdtem le, mert egy kalóz filmet néztem. Általában éjfél előtt nem szoktam lefeküdni. A macskák már az agyamra mennek. Telik, múlik a délelőtt. Hiányzik Margó, már hetek óta nem tud jönni, ő is kidőlő-félben van. Nagyon hiányzik. Messze laknak és a lábam miatt nem tudok sokat gyalogolni. különben megnézném, mi van vele. A temető is messze van. Anyám sírjánál is már régen voltam. Orvoshoz kellene menni a lábam miatt. Alighanem ödéma. De mindig csak odázom, a cukromat sem mértem már hónapok óta. A hozott csokikat azért lassanként elnassoltam. Hát ilyen vagyok én. Anyám sem szedett semmiféle gyógyszert, mégis megélt 84 évet. Este talán megnézem a Gyűrűk Ura c. Filmet.
   Ezeknél a megfilmesített könyveknél az van, hogy a könyv alapján az ember egészen másnak képzeli a regénybeli alakokat, mint ahogyan filmen megjelenítik őket. Azok közé a ritka olvasmányaim, közé tartozik, amiket időről- időre újra kézbe veszek. Már akkor megvettem, amikor újdonságnak számított, és még a Kudlik Juli ajánlotta. A Völgyzugoly egyik ábrázolását tapétaként is fel szoktam tenni a számítógépre és elábrándozok, és odamenekülök az égig érő hegyek, zöldellő völgyek közé, ahol a világosság győz a sötétségen, jóság a gonoszságon. Ahol Gandalf jár gondterhelten, és varázserővel bírnak az erdei fák is.
   
   *****************
   
       
Ferenczy Hanna: Önéletrajz
Ferenczy Hanna: Napló 47., 48. hét
Ferenczy Hanna: 8., 9., 10., 11. etap
Ferenczy Hanna: Napló, 49., 50., 51., 50. hét
Ferenczy Hanna: Napló, 49., 50., 51., 52., 53. hét
Ferenczy Hanna: 12., 13., 14., 15. hét
(17-22 etap)

2005-07-05 05:00:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]