Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Nápolyi kisértetek
[ Radnóti Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 19. csütörtök    Mai névnap(ok): Vilhelmina a - a - a
Ferenczy Hanna: Netnapló (12., 13., 14., 15.)
Ferenczy Hanna: Önéletrajz
Ferenczy Hanna: Napló 47., 48. hét
Ferenczy Hanna: 8., 9., 10., 11. etap
Ferenczy Hanna: Napló, 49., 50., 51., 50. hét
Ferenczy Hanna: Napló, 49., 50., 51., 52., 53. hét


   15. hét
   
   hétfő - febr.21
   
   
   Szokásos hajnali merengésemben arra gondoltam, hogy - nahát ez a tél is lement. És, hogy mennyire őrült iramban vágtázik az idő, jön megint a rügyfakadás, orgonavirágzás, et cetera. Jön megint a gyönyörűséges május. Azám, egyik szemem nevet, de a másik meg majdnem sír. Merthogy egy évvel megest öregebb leszek. Persze csak naptár szerint, mivelhogy májusban születtem. Ahogy ezen búcsálódom, hirtelen bekattan, hogy nem is egy évvel leszek vénebb – hanem kettővel. Jesszus! Mert, hogy már két éve mondom ugyanazt a számot, és már magam is elhittem, hogy annyi vagyok Hát akkor most juj egy híján leszek na mennyi? Na ne, sose leszek annyi, még neked sem súgom meg kedves Naplóm, mert még világgá kürtölöd. Maradjak csak annyi. Erről tehát ennyi.
   Azért kicsit szomorkásan tápászkodom fel és még szomorúbban konstatálom,. Hogy esik, monoton kopogás a terasz üveg tetején, miközben csúfolódva locsog az eresz.
   Megyek a konyhába elkészíteni a rikorét, valami nem stimmel. A konyha kövére mintha ráspricceltek volna valamit. Görbe szemmel nézek a bentlévő Kormira és Mircire, de ők ilyesmit nem csinálnak. Mifene lehet ez, érzem, hogy a nyakamba csöpög valami. Felnézek a plafonra. Csúnya foltot látok és azon át komótosan, percenként lekoppan egy-egy csepp istenáldás. A folt már ősszel is meg volt, meg is nézettem a tetőt, talán elcsúszott egy cserép – az illető mester meg is igazította, ki is fizettem fél órai munkáért, na nem mondom mennyit. Nem is sajnálnám, ha rendesen megcsinálta volna, de úgy látszik ez is csak amolyan Mekkmester.
   Ja el is felejtettem - tegnap már mint vasárnap még éjfél körül még egyszer megnéztem az íméleket. A kanadai Kiadótól jött végre egy, hogy vírusos madárinfluenzában szenved családjával együtt, de a nehezén már túl vannak. Hála Istennek – mondom megkönnyebbülve. (Még jó, hogy ez a fajta vírus elektronikus úton nem terjeszthető..)
   
   
   Kedd - febr. 22.
   
   Még mindig esik, de úgy látszik most más irányból, mert nem csöpög be a konyhába. Momentán. Megyek a boltba, bár köves az út, illetve aszfaltos, de a sarkokon tocsog és kikerülhetetlen a sár. Nem tóm miféle munkát csináltak, két éve lett frissen betonozva és most siralmas az úttest, tele kátyúkkal, pocsétákkal mifenékkel. Ki felel az ilyen munkákért? Mert valaki műszaki szakinak át is kell venni, meg is kell nézni, be is kell járni mielőtt a keserves adópénzekből, támogatásokból kifizetik a munkabért. A műszaki szaki se értene hozzá? Nálam is volt kb. 10 éve építkezés. Jött a „vállalkozó” talpig kiglancolva és elegánsan, a hivatalból ajánlották, illetve küldték. Aláírtuk a szerződést. Aztán beállított egy olyan társaság, akikről rögtön lerítt, hogy a kricsmikből verbuválták össze őket. Az elegáns vállalkozót aztán alig láttam.
   Azt a munkát az Önkormányzatnak kellett finanszírozni, mivel kérésükre átengedtem egy olyan helyiséget, amit megvettem, ami a tulajdonlapomon szerepelt, és ahelyett adták ezt a másikat, ami valaha egy szurtos kovácsműhely volt. Na de erről egy sztorit lehetne írni, hogy milyen munkát produkáltak, és százezreket fizettek ki érte anélkül, hogy kijött volna bárki is megnézni, hogy milyen munkát végeztek. Utólag tudtam meg, hogy a kiglancolt ipse 15 százalékot adott a munkabérből az illető hivatalos közegnek a beajánlásért. Én a stressztől daganatos nyavalyát kaptam és mehettem a kés alá. Szóval csak akkor lehetne ebben az országban rendet csinálni, ha első lépésként az emberek minden területen és minden poszton felelősséggel látnák el a feladatukat. És megnéznék, hogy mire adják ki a közpénzeket, és 15 meg 20, százalék meg stb. jutalékokért nem néznék el, hogy a betonozott járdák és úttestek egy éven belül ebek harmincadjára kerülnek, az építmények beáznak, stb.
   
   
   Szerda- febr. 23
   
   Még mindig esik, de már nem annyira. Megyek a papírboltba és látom, hogy tele az árok pocsétás vízzel. Úgy látszik az átereszek sem működnek, mert mozdulatlanul áll a víz, van ahol kiöntenek a járdákra is. Pedig ezeket is mostanában hozták rendbe nagy svunggal és hírveréssel, hogy hát ezt is csináltuk meg azt is csináltuk. Ögye m.a f. az ilyen csinyálgatásokat. Szembe jön velem a szomszéd, kérdezem a rablás felől. Úgy néz ki igazat mond, azt mondja a rendőrségnek is jelentette, de sehol semmi eredmény. Közben megtudom, hogy egy fiatalasszonyt is letámadtak fényes nappal az utcán, éppen Pestről a munkából jött, a vállán volt a táska, benne a havi fizetése. Le akarták tépni a válláról, de mivel ellenállt. durván leszakították, őt belökték az árokba, eltört a karja.
   Egy harmadik esetről is hallottam. Mi ez itt, Csikágó? És egyre szaporodnak az ilyen utcai támadások és sehol senki nincs elkapva. Mostanság a bűnözésben új kategória lépett be. A neve: - szociális bűnözés – mert manapság mindenre találnak mentséget, szülő és testvérgyilkosságra, abortuszra, rablásra. Mert ugye ejnye-bejnye „apját leütötte a hajókötél, anyja meg mosónő volt” Ennyi?!
   
   
    Csütörtök - febr. 24
   
   Hajnalodik, bekapcsolom a kis rádiót. Pajzs Judit műsora. Még félig alszom, amikor felkapom a fejem egy bányász dalra. Markáns férfi hangok éneklik - „ Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete”
   Meghatódva hallgatom és látom régi magamat egy napfényes osztályteremben, iskolapadban ülve, a régi nebulók között, ahogy énekeljük ezt a dalt. Szinte hallom a régi gyerekhangokat, ( a Krenyóci Erzsi mindig félre vitte) A katedrán piros arcú, molett kis apáca áll, Bellarmina nővér. Kezével jelzi a taktust, és úgy látom, hogy a könnyeivel küszködik. Később tudtam meg, hogy valamelyik dunántúli bányásztelepről való. Bányász családból. Akkor is szívemig hatolt ez a dallam, ez a szöveg, és azóta is nagyon szeretem a bányászok életéről szóló könyveket:
   Cronintól az - Ezt látják a csillagok, és R. L-től a - Hová lettél drága völgyünk - többször újra olvasott kedvenc olvasmányaim.
   Délben megtudom, hogy emelik az ebéd árát – 390 Ft-ról 430 Ft-ra. Kezdek számolni, nem jönnék e ki jobban, ha főznék? De tudom, hogy abból nem lenne rendszeres ebéd, mert hun főznék, hun nem főznék, mert, hogy nincs türelmem ott álldogálni a fazék mellett és lesni, hogy forr e már, vagy nem forr? Átsült e már a hús, vagy még nem egészen? És szénné égetem a nyavalyás sütőkolbászt, mint a minap, pedig csak annyi időre hagytam magára, amíg leszaladtam a postaládához a Nők Lapjáért. Igaz, hogy éppen arra ment Kati a második szomszédból és eldicsekedett, hogy a Cuncimunci két napig otthon volt és mindent befalt és minden bútoron ott hagyta a névjegyét, nem győzték nedves szivaccsal törölgetni utána. Aztán a büdös dög mint aki jól végezte a dolgát - megint elhúzta a csíkot. - Most megint itt durmol a teraszomon - mondtam nevetve Katinak. Elég az hozzá, hogy mire felmentem - nem ismertem meg a kolbászt, olyan fekete lett. Még jó, hogy nincs férfi a háznál, adna az nekem No jobb ha nem főzőcskézek, mert a nyersanyag költsége csak-csak, hanem a villanyóra korongja forogna-pörögne ám cefetül.
   
   
    Péntek - febr. 25.
   
   Arra ébredek, hogy a szívemben dúdolgat a tegnapi bányászdal. -„Isten hozzád te szép világ. Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete”- Nem tudom normális dolog e az, hogy bennem mindig dallamok dudorásznak. Néha azon kapom magam, hogy hangtalanul fütyörészem, és néha meg már hessegetném magamtól, de újból és újból és napokig visszatér, amíg el nem foglalja helyét egy másik dalfoszlány. Gyerekkoromtól kísér ez a dúdolgatási kényszer. Emlékszem édesanyám is felfigyelt a fütyörészgetésemre és olyankor rám is szólt:
   - Micsoda dolog ez? a lányok nem szoktak fütyülni, ha fütyülsz akkor sír a Szűz Mária.- De nemcsak fütyörészni nem engedett, hanem énekelni sem. Olyankor azt mondta: - Hagyd abba, fáj a fejem - Egyszer Cegléden voltam vendégségben, réges-régen amikor még tele volt a város szovjet katonákkal. Akkor az volt a sláger, hogy - Szél viszi széjjel a fellegeket, felette lángol az ég. Nyújtsd felém édes a kis kezedet, ki tudja látlak e még…- Akkoriban és ott ezt füttyögtem. A vendéglátó Mancika egyszer csak felkapta a fejét és ujját feltartva riadtan mondta: - Psszt. - én is megriadtam és vele együtt hallgatództam.- Ez csak a Sátán lehet, hol itt, hol ott hallom, ahogy kísértetiesen csak úgy magában fütyörész, juj vajon mit jelent? - kérdezte Mancika. Persze mélyen hallgattam, és sietve hazautaztam.
   Hát most a bányász dal kísért. Vajon most milyen az élet a meddő hányók tövében. és a bányász dinasztiák hová-merre szóródtak szét?
   Nézem az íméleket, Barátnőm kér szegedről, hogy segítsek mert nem tudja megnyitni a Teraszt, szeretné olvasni a legújabb heteimet.
   
   
    Szombat - febr. 26
   
   Napsütéses, kellemes az idő. A sár lassan szikkad, a hó rongyokban hever, és kertemben a tuják alatt elő dugta még bimbóban levő fejecskéjét az első hóvirág. Békés, csendes nap ígérkezik. Marianna jön, volt kolléganőm, összedugjuk a fejünket egy kis szakmai konferenciára. Aztán ki ballagok a piacra. Ki másba botlanék ott mint a minden lében kanál Hogyishíjjáknéba. - Na hát ehhez aztán mit szól? - ront nekem, hogy majd fellök a kosarával.- Már meg mihez? - Hát ehhez a demokráláshoz, vagy mifenéhez? - Talán demonstrálást akar mondani? - az hát, de nem mindegy? - na és mit kellene szólnom hozzá? Szegény gazdák ott toporognak, dideregnek, elég baj az nekik. - Na ne mongya.- stájgerolja fel magát Hogyishijjákné. - Ezek mind tele vannak pénzzel, nézzen végig rajtuk, ezek mind vagyonos emberek, ezek nem kisgazdák, azok nem demokrálnak. - Nem hát, mert azok megkapták az intervenciót - mondom én. - Nézzen csak végig a falusi utcákon, földszintes házat alig lát, úgy megszedték magukat a téeszekben, még úszómedence is van az udvarukban, meg ilyen autó meg olyan traktor, milliókba kerülő esküvők meg búcsúk, azelőtt emlékszik tán, nádtetős viskókkal volt teli a falu, most meg micsodás építmények, Micsodás flancolások
   - Ne sajnálja tőlük, sokat dolgoznak ám - mondom én. - Mert mások nem güriznek egy életen át éhbérért? mégse jutnak egyről a kettőre, mit akarnak ezek mongya már meg nekem. Minek hagyták, hogy szétverje az a hájfejű Torgyán a jólmenő téeszeket? Hát akkor most mifenét akarnak?
   - Hát az intervenciót, amit megígértek nekik. - Én nem tudom mi a fene az az interfecnió, de ha megígérték, akkor oda köll adni, ne büdösítsék már a fene nagy traktorokkal az amúgy is büdös Pestet. Mért nem aggyák oda nekik? Maga se tudja?
   Már mért kellene tudnom? nem vagyok én politikus.
   
   
    Vasárnap - febr. 27.
   
   Szürke a reggel, ma aligha lesz napsütés. Végig takarítom a lakást, persze csak ott ahol a papok táncolnak. Így is elmegy vele a délelőtt. Mindjárt 13 óra, lesegetek ki az ablakon, hozzák e már a kaját, mert igencsak megéheztem. Eseménytelennek ígérkezik a délután.
   Bekapcsolom a tévét, a Dunán éppen Dankó Pista nótáját húzzák és énekelik.- Hogy – Most van a nap lemenőbe – Édesanyám kedvenc nótája volt. Még akkor, amikor volt kedve énekelni.( itt az ebéd) Nézem és látom - nem éppen fogamra való. A „húsleves” minden vasárnap egyforma, abba mindig belenyomok egy kis Erős Pistát, hogy egy kicsit zsémbes legyen, mint a Szezám Street szörnyellájának Oszkárnak a kukában főzött levese. A második fogás tört burgonya, két db. gyermektenyérnyi papírvékony rántott szelettel. Vasárnap desszert is van. Kettő db. almás (kissé ízetlen) lepény. Ennyi pénzért mi mást lehet várni. Egyébként én meg vagyok vele elégedve
   Nohát itt a délután. Jól sejtettem reggel, hogy ma nem bújik elő a napocska, és eseménytelenül pereg le ez a vasárnap is az Idő rokkáján. Meg kéne festeni az Időt a rokkájával. Fel is hozok egy ősrégi vásznat és faszénrudacskával ráskiccelem a vázlatot.
   Ezzel is múlik az idő. Hű ha, naplót is kell írni. Aztán számba venni meglévő novelláimat, mert Ónagy volt olyan kedves és elküldte az Irodalmi Rádió újabb pályázati felhívását.
   Festeni most egy ideig úgysem fogok, mert szomorúan konstatáltam, hogy a műteremben lévő tubusokban megdermedtek az okkerek, siennák, cinóberek a krapplachok, a szép ultramarinok és párizsi kékek. Megfáztak a hideg helyiségben. Nézem a Költészet Kertjét és szinte hallani vélem, ahogy a kert mélyén tüsszögnek a mezítelen lánykák
   Szétnézek a csatornákon, van e valami jó műsor? Hoppá, most mondják a TV2-n, hogy előkerült az ügynöklista 219 névvel. No ezt megnézem az Interneten, ha közben le nem törlik.
   
   
       
   14. hét
   
    Hétfő - 02.14.
   

   Saras, pocsétás a reggel , unalmasan szürkének és eseménytelennek ígérkezik a nap. Na jó, mit lehessen ez ellene tenni. A terasz és az előszoba siralmasan néz ki, mert annyi intelligenciája azért mégsincs a négylábú bandának, hogy használná a lábtörlőt. Ögye mög a fene, nem fogom felmosni , akkor egész nap csak felmosogatnék utánuk, mert kimennek meg bejönnek, egyik ki, a másik be. Egy macskának négy praclija van, akkor lehet gondolni, hogy ötször négy pracli után mit kell ilyenkor takarítani. Na de a szobába egy se jöhet be. De nem ám.
   Lemegyek a műterembe és megnézem milyen állapotban vannak, hogy telelnek a muskátlik. Hát igen siralmas képet nyújtanak. Éppen, hogy csak vegetálnak. A nagy cserép karácsonyi kaktusz azonban úgy látszik jól érzi magát a szobámban. Egy magasan lévő polcon telelget vázák és nippek között. Nagyon vigyázok rá, mert ő ugyan nem karácsonykor nyílik, mint ahogy nevéhez is illene - hanem azért is nyáron. Száznál is több tűzpiros virággal parádézott napfényes teraszomon, csodájára jártak, le is fotózták. Pozsgás zöld cakkos levélkéi most zuhatagként lógnak le a polcról, pont az álló lámpa fölé, esténként, amikor világít a lámpa, talán azt hiszi, hogy valamiféle nap sugárzik enyhe meleget felé, és látom rajta, hogy örül. a fénynek is és a melegnek is. Remélem nyáron megint sok - sok tűzpiros virág fog pompázni zöld levélkéi között.- Ó csak a tavasz jönne már…
   
   
    Kedd - 02.15
   
   Sivár és szürke minden odakint. Aztán el kezd esni a hó. Eltűnik a latyak, megint fehér lesz a táj. Nahát igazán Télapó ne játsszon már velünk, hogy képzeli ezt? - azt a leborult szivarvégit magának! - Ez igazán nem tisztességes játék, egyik nap csorog az eresz, másik nap megest úgy csüngenek a jégcsapok, hogy csak úgy reccsennek, ahogy a partvisnyéllel nagy mérgesen lecsapkodom őket.
   Dolgozgatok megint a villany mellett. Különben nem történik semmi különös. Este megnézem Vágót, meg a Berényiéket, és azt az aranyszívű, de minden lébe kanál Magdinénit. Később kapcsolgatok jobbra-balra, na itt a Klaudia. Vajon miről megy ma a bájcsevely?
   Hűha, kényes téma. Az abortusz. Ugyan mire mennek? Meg kell, hogy mondjam, abortuszellenes vagyok. Igaz, hogy az apám nemzett és az anyám a világra hozott, de nem rajtuk múlt, hogy megszülettem, hanem egy orvoson. Moci bácsin, aki nem vállalta a beavatkozást.
   Nem is olyan régen tudtam meg annak az orvosnak az özvegyétől, - így mondta el - Tudod fiatalasszony voltam és arra lettem figyelmes, hogy a Moci rendelőjéből borzasztó, szívet tépő sírást hallok. Belestem a kulcslukon. Ott térdelt egy nő a Moci bácsi előtt, és könyörgött neki, hogy szakítsa meg a terhességet, mert belehal a szégyenbe és a férfi, akit mindenki ismert a községben és Mocinak is sakkpartnere volt, nem akar megesküdni vele és stb. Az a nő - aki ott zokogott térden állva a férjem előtt - a te anyád volt.-
   Elszorult szívvel hallgattam Ila nénit Tudtam, hogy oly korban születtem, amikor anyának lenni lányfejjel - kész istencsapás volt. - És? - A férjem nem vállalta, már késő is volt, de azt mondta anyádnak. – Nem tudhatja még, hogy nem ebben a gyerekben lesz e minden öröme és vigasza, hogy öreg napjaira nem ő lesz e a maga egyedüli támasza, eltartója. Később, amikor már kisiskolás voltál - örökbe akartunk fogadni, nekünk nem lett gyerekünk. És te már akkor versikéket írtál, nagyon komoly, szomorú kislányka voltál, de anyád nem adott.
   És valóban én lettem minden öröme, Attól a perctől, ahogy megszülettem - imádott. És valóban én álltam mellette, egyedüli támaszaként életének utolsó percéig.
   Klaudia műsorát hallgatva mindez eszembe jutott. És annak adtam igazat, aki gyilkost mondott mindazokra, akik elvétetik az életet, a lehetőséget egy embertől már embrió korában. Nincs mentség. Mindegy hány napos, hetes, vagy hónapos az a kis élőlény - az abortusz igenis - gyilkosság.
   
   
    Szerda - 02.16.
   
   Hát ez nem igaz. Talpig fehérbe öltözött minden. Mesébe illő a kert és a kerítésen kívüli táj. Ritka az ilyen földönkívüli gyönyörűség. Mert a hó most nemcsak vízszintesen terül el a földön, hanem függőlegesen is mindent hó borít. Nem kemény és jegeces, hanem puhán vattaszerűen tapad az ágbogakra, kerítésekre, tetőtől talpig mindenre.
   Hajaj, csak majd aztán ha olvad, mi lesz a nagy gyönyörűségből, na de minek mindjárt a rosszra gondolni, örülni kell és gyönyörködni benne - addig is amíg lehet. Örökké semmi sem tart. Se a jó, se a rossz. Minden változik. Tudni kell változni magunknak is. Mert ha csak körülöttünk változik minden és mi csak állunk és kívülről nézzük, akkor csak azt vesszük észre, hogy - hoppá - eliramlott körülöttünk az élet, és mi csak nézői voltunk. Bánhatjuk, mert visszahozhatatlan minden pillanat .Na persze a pozitív változásokra gondolok.
   Megint elkalandozott az eszem, nézem inkább az íméleket. Majd kiesik a szemem, annyira nem akar hinni abban amit lát. - Megest nyertem, ugyancsak az Irodalmi Rádiónál a búbánatos novellával, amelynek az a címe - Telik a pohár.
   
   
    Csütörtök - 02.17
   
   Bizony oda lett a tegnapi gyönyörűség, már reggel olvadt, és délelőttre megest locspocs volt a járda. Mindegy, el kellett mennem a postára feladni a rezsit. Hogy jött ez most ki majd 35.000.-re? Biztos sokat tekeregtem az Interneten. Ö.m.a.fene.
   Dolgozgatok, majd délután megnézem az íméleket, sehun semmi. Na de mit is akarnék, nem lehet mindennap ímélt kapni. Ámbár - és hirtelen bekattan, hogy mit keresgélek mindennap, az én drága tengerentúli Kiadóm humoros, baráti leveleit lesem. Január 28-án írt utoljára. Egy hosszú rím nélküli strófát küldött, kicsit különös volt a tartalma. Valamilyen pánikról írt, ami elmúlt, arról, hogy körülötte most minden csendes, mindenki alszik, és hideg van cefetül. De a pánik elmúlt. - Nem értettem mi akar ez a monológ lenni - de azonnal ugyanolyan hosszú, strófával válaszoltam tréfásan és rímekben. Erre nem jött semmi válasz. Na persze, van őnéki dolga épp elég a lapkiadással, majd ír. De nem írt. Amikor az első pályázatot megnyertem örömmel közöltem vele. De még máig se írt, nem is gratulált. Nahát, majd fog. A folyóirat minden hónap 20-án jelenik meg, sok lehet vele a dolga. Holnap biztos ír. Volt úgy is, hogy még a megjelenés előtt ideszólt, hogy kukkants bele, még senkise látta. És a nyitóoldalon ott volt a versem.
   
   
    Péntek 02.18.
   
   Ma hallottam a boltban, hogy szegény szomszédommal mi történt. Fényes nappal kirabolták az utcán. Körül vette néhány Romániából gyütt zombi és kérdezték nem tudna e nekik munkát adni. Persze, hogy nem tudott, mondta is nekik. Erre lefogták, és a kabátzsebből kivették a pénztárcáját, amiben 6000 Ft. volt. Persze könnyű volt vele így elbánni, hiszen már alig totyog. De ami furcsa az az, hogy egy sarkon történt az egész, mindkét sarokház üzlet, nagy panoráma ablakokkal – hogy lehet az, hogy nincs tanúja a rablásnak?
   Már arra is gondoltam, talán csak elvesztette a pénztárcát és most ezt a mesét adja be a feleségének és az ismerősöknek. mert, különös, hogy senkise látta az esetet.
   Ámbár manapság minden megeshet.
   Megint nézem az íméleket. Sehol semmi. Nem tudok mit gondolni. De holnap biztos ír, legkésőbb vasárnap jön az értesítés, mint eddig mindig, hogy „ Megjelent a KALÁKA februári száma”
   
   
    Szombat - 02.19.
   
   Kisétálok a piacra, már rég nem voltam kint. Veszek macskakaját, aztán elmegyek Etához és veszek egyet-mást. Hazajövök és felmosom az előszobát, most már nincs akkora sár, nem marad pracli nyom. A veres macska hol megjön, hol elmegy. Nem ízlik neki az olcsóbb konzerv. Az enyémeknek se, belenyalakodnak, aztán ott hagyják, kiteszem a veresnek – inkább elhúzza a csíkot, de néki sem kell. Nahát, ezek már nagyon szemtelenek, ezeknek mindnek viszkázra fáj a foga. No csak fájjon, enyém is fáj ropogós sült kacsamellre, jól lepirított káposztás cvekedlivel. Lehet, hogy a holnapi, azaz vasárnapi menüt felvidítom egy lábas cvekedlivel. Van is itthon egy kis fej káposztám.
   Este valami rókavadászatra kattintok a tv-n, hogy ez lenne az utolsó. Mert, hogy be lett tiltva. Na végre. Nézem a sok vérszomjas vadászt, meg a még vérszomjasabb kopókat, és isten bizony örülnék, ha egy tájfun elröpítené őket valamilyen rémséges helyre, ahol elmenne a kedvük az ilyen barbárságtól.
   Erről a bikaviadalok jutnak eszembe, micsoda kegyetlen dolgok is azok. Egyszer Lorret de Mar-on töltöttem néhány napot turistaként, és asztaltársaim be akartak számolni az előző napi viadalról, amit Barcelonában a fakultatív kiránduláson néztek meg. Beléjük akasztottam a szót, hogy nem érdekel, és inkább felkelek az asztaltól, de nekem ne meséljék azt a szörnyűséget. Csak ebéd után a hallban, amikor felvettem a spanyol lapot, hogy nézegessem - láttam, hogy fekete keretben egy fiatal férfi fotója néz szembe velem
   Ezúttal a torreádor vesztett. Este ki tudja hányadszor megnéztem az íméleket. Semmi. Elfogott a nyugtalanság. Megnyitottam a folyóiratot. Semmi változás. Az utolsó dátum - január 20.
   Talán éjfélre lesz kész, hiszen holnap van huszadika. Éjfélig figyeltem a lapot. Mintha megállt volna az idő Kanadában. Nyugtalanul feküdtem le.
   
   
    Vasárnap 02. 20.
   
   Hajnalban beengedem Mircit a szobába. Meghúzza magát a paplanomon a lábam környékén. Tudja, hogy ilyenkor én még kicsit visszaalszom, és olyankor nem foglalkozom vele. De ahogy elkezdek mocorogni, nyújtózkodni, rögvest fellopakodik a vállamig és akkor muszáj őt szeretgetni. Ő is szeretget engem. Ha nem látnám, mit csinál, el sem hinném. Mindenáron meg akarja simogatni praclijával az arcomat. Ilyenkor gyöngéden lefogom a lábát, mert egy idő óta nem tudja behúzni a körmeit és a simogatásból lehet, hogy karmolás lenne. A hajamat is megsimogatja, elég óvatosan csinálja. Muszáj magamhoz szorítani, ilyenkor érzem kis szívének a dobogását, és mind a ketten örülünk.
   Látom a kinti szürkeséget, semmi kedvem elkezdeni a napot, de alig várom, hogy megnézzem az íméleket és a Kanadai lapot. Sehol semmi. A lap fejrovatán még mindig a januári dátum. A folyóirat nem jelent meg. Baj van, méghozzá nagy. Elkészítem a kávét és közben azon kapom magam, hogy sírok. Könnyeim belepotyognak a rikoréba.
   Hogy szerethettem meg ennyire a tengereken túli, ismeretlen kiadót, hogy tele lett a szívem aggodalommal miatta? MERT úgy szereti az állatokat, a természetet, mint én, mert minden pénzét a folyóirat fenntartására fordítja, mert helyt ad azoknak az írogató embereknek is, akik nem fémjelzettek, nem Nobel, de még csak nem is Kossuth, vagy József Attila díjasok, csak éppen nekik is vannak szép gondolataik, jó meglátásaik - s mert mindene az IRODALOM.
   Késő délután lett. Ímél még mindig nincs. De a Kaláka februári száma, ha késve is de délutánra megjelent. A szokásos értesítés nélkül. –Akkor talán még sincs akkora baj, ámbár a Galambdúc című melléklet is hiányzik, csak annyi megjegyzés van, hogy „frissítés alatt” Valami nem stimmel. Mégis baj van?
   
   ***************
   
       
   13. hét
   
    Hétfő - január 7.
   

   Gyönyörűséges, napfényes a reggel. Lábam alatt ropog a hó. Lemegyek a madáretetőhöz, a hóbundába öltözött tuják moccanatlanul állnak. Milyen kis csemeték voltak, amikor ültettem őket, most meg elnéznek a kerítés felett. Ellátom az etetőt és látom, hogy egy kis cinke már lesben ül az orgona egyik csupasz ágán. Ő aztán viszi a hírt a többinek, hogy jöhetnek. A környezet biztonságos, a macskák éjszakai portyázásuk után bent durmolnak az előszobai kályha körül. A puha, fehér csendben csengők csilingelését hallom. No ez meg miacsuda? Újabban már hallucinálok is ?( a fránya komputer, aláhúzza a miacsuda szót) miazmiaz már megint? Aszondja, hogy nem miacsuda, hanem imacsuda. Mert ugyebár ez jobban tud mindent. Na szóval egyre erősebben hallatszik a csengettyű hangja és elsuhan az úttesten egy szántalpas kocsi két viháncoló pejkóval. A bakon plédbe csavarva, pirosra csípett pofikával ül egy kis srác, a nagypapájával. Ismerem őket. Kinyitom az utcai kaput és utánuk nézek .A csengőt már nem hallom, csak a lovak patáinak csattogását a keményre fagyott havas betonon.
   De a fülemnek így is szép muzsika.
   
   
    Kedd - január 8.
   
   A szemem ugyanazt látja amit tegnap. Napsütéses, havas és hideg a reggel. Lemegyek a postaládához a Nők Lapjáért. Már éppen mennék befelé. Amikor megint hallom a pejkók nyakán csilingelő giling-galangokat. Menten visszafordulok, hogy gyönyörködjem a ma már nem mindennapi látványosságban. Ezúttal teli a szekérderék, illetve szán gyerekekkel. Biztosan a kissrác haverkái. Hidegtől pirosra csókolt pofikák, csillogó szemek, hűha és hóha és öröm és nevetés, és megint elsuhannak, mint egy álomkép.
   Eszembe jut egy réges-régi téli nap, amikor húztam a szánkót üresen, mert nem volt aki engem húzzon. A szánkót kölcsön kaptam délelőttre azzal, hogy délután vissza kell adnom. Borzasztóan örültem a szánkónak, csak amikor már kezemben volt a kötél akkor jöttem rá, hogy mit is kezdek vele, ha nem ülhetek rá, mert nincs aki húzzon. Ahogy nagy búsan húztam az üres szánkót, egy jólöltözött magas férfi jött velem szembe. Úgy rémlett, hogy azt mondták egyszer, hogy ez az én papám. Egymásra meredtünk. - Ülj fel, majd húzlak.- Hogy én, akit húzott, mit gondoltam a szánkón és ő mit gondolt, amíg húzott - ki tudja már. De hogyha szánkót látok, azóta is megmelegszik a szívem, hogy egyszer engem is húzott valaki.
   
   
    Szerda - február 9.
   
   - Hó van nagy ! - kiáltotta át a rozoga szomszéd, amint sepergette ajtajuk előtt a havat. Nem azt mondta, hogy - nagy hó van - hanem , hogy - hó van nagy. És erről megint egy régi emlék bukkant elő. 13-14 éves lehettem, rettenetes kemény tél volt. Halottak napján már bokáig érő hóban mentünk ki a nagymama sírjához és a hó csak esett és esett és május volt mire lezuhant a háztetőkről. Farkasordító, csikorgó fagyok voltak. Egyik nap a hidegtől didergő, pirosra mart lábú galamb ült konyhaablakunk párkányán. Amikor észrevettük, anyámmal együtt sajnálkoztunk rajta. Mi lenne, ha kinyitnánk a konyhaajtót, hátha bejönne melegedni. Ki is nyitottuk és mi meg bementünk a szobába, hogy ne féljen, merjen berepülni. Kis idő múlva kimentünk a konyhába. Volt egy óriási utazóláda, azon ült a galamb. Minket meglátva sem mozdult. Becsuktuk az ajtót. A galamb nálunk telelt ki. A kredenc tetejére feltettünk egy jókora papundekli dobozt, kibéleltük szalmával és ő elfoglalta, mintha mindig is ott fészkelt volna. Szaladgáltam ennivalót szerezni neki, sikerült is búzát kapnom. A galamb gyűrűzött volt, és mint hozzáértők mondták - postagalamb. Nohát ez a galamb szokta azt mondogatni, hogy - hó van nagy - Persze más galamb azt mondja brukkurú, de ő ezt mondogatta, amikor rájött, olyankor aztán abba se tudta hagyni, volt amikor forgott maga körül és úgy mondogatta, hogy - hó van nagy. Annyira megszelídült, hogy játszott velünk. Amikor édesanyám írt, mert sokat írogatott abban az időben - leröppent és végigsétált az irományon, anyám kezében ilyenkor megállt a toll. A galamb felröppent a helyére. Anyám folytatta az írást, megint leröppent és végig szaladt a papíron. Mintha incselkedett volna anyámmal. Ha felnyúltam a fészkébe, jól megverte a kezem a szárnyaival és közben szinte nevetett rám a szeme. Emlékszem éppen Szilveszter volt, amikor nagyon nyugtalan lett. Elkezdett röpdösni, de annyira, hogy neki-neki vágódott az ablaknak. Őt is féltettem, az ablakot is - anyám éppen délutáni álmát aludta, kinyitottam az ablakot. Elszállt. Na kaptam is szidást anyámtól, hogy most meg fog fagyni a szerencsétlen kis állat, minek engedtem ki.
   Három nap múlva visszajött, elfoglalta a helyét mintha mi sem történt volna. A tél folyamán még kétszer ment el. Ahogy tavaszodott.- elment harmadszor is és többé nem jött vissza.
   De ha valaki azt mondja - hó van nagy - ő jut eszembe.
   
   
    Csütörtök - február 10.
   
   Az idő még mindig változatlan. Megyek a Keravill boltba, hogy meg vegyem a kis zsebrádiót. Még mindig nincs Philips, csak az olcsóbb, aminek a hangja és a szerkezete sem olyan. amilyennek lenni kéne. Igaz olcsóbb, de nem mindig az a jó ami kevesebbe kerül. De már unom kivárni a másikat és meg veszem azt ami jelenleg kapható. Átballagok a piacon, de nem veszek semmit. Ahogy ballagdálok jobbra-balra nézegetve, valaki megveregeti hátulról a vállam. Na még ez hiányzott, mármint a Hogyishijjákné.
   - Képzelje el mi történt. A Saca megbetegedett.- mondta szomorúan.- És én vagyok az oka.
   - Mi történt? - kérdezem részvéttel.
   Hát megette a plakátokat, és ugye ezekre nem csiriz van kenve, hanem valamiféle nyavalyás műanyagragasztó. Értetlenül nézek rá. – csak nem hozta ki szegény kecskét ebbe a fagyba, hiszen legelnivalót se talál csak az oszlopokra ragasztott plakátokat tépdesheti.– Dehogy hoztam ki, dehogy hoztam. Én tépdestem le a plakátokat, nagyon jól lehet begyújtáshoz használni, sokan nem is tudják, hogy a műanyagragasztó mennyire gyúlékony.- Juj, és szegény Saca megette. Kíváncsiságom ismét feltámadt. - És mondja csak, kiket ábrázoltak azok a plakátok?
   -Nohát tudja – és körülnéz mielőtt a fülemhez hajol - én azt hiszem nem is a ragasztó feküdte meg a gyomrát szegénykémnek hanem azok akiket a plakátok ábrázoltak.
   - Hű ha, hát kiket ábrázoltak ?
   - Na ne tegye már megint magát, mintha nem tudná, hogy kiket, hát a politikusokat. –Jesszus! – Node adok néki hánytatót, aztán majd csak jobban lesz.
   Szegény kecske, szegény politikusok – sóhajtok továbbmenve.
   
   
    Péntek február 11.
   
   Vége a napfényes téli reggeleknek. Szibériában sem lehet komorabb és szürkébb a tajgák fölé boruló mennybolt. Időközönként havas eső pilinkél, és közben megroggyan a hó keménysége, és a sózott utakon feltűnik a latyakos sár. Ha ez éccaka fölfagy - lesz itt korcsolyapálya.
   A vörös macska megint itt ül a teraszon és lesi az ajtót, mikor nyílik, hátha kiteszek neki valamit. De van egy másik jövevény is. Egy nagyfejű, jól karban tartott kis tigris. Ez a Viliék macskája, a Kati Vili felesége már többször átjött érte és hívogatja, hogy- cicicicc, cicukám gyere ide cunci munci, majd miután látja, hogy a cuncimunci elhátrál tőle és fúj rá. Nagy mérgesen azt mondja: - Dögölj meg! - A cuncimunci aztán itt marad és elfoglalja a legjobb helyet a teraszon és elzabálja az enyémek elől a kaját. Úgy, hogy most már nem a teraszon, hanem az előszobába tálalok az enyimeknek.De vajon mi késztette ekkora hűtlenségre, hiszen Kati is nagy állatbarát, és a cuncimuncin kívül van egy perzsamacskája és két macskabarát németjuhásza is.
   Ki lát bele az állatok lelkivilágába? Miért vagyok jó neki én, aki mindig szidom és zavarom, és miért nem jó neki a Kati, aki kiskorától nevelte, etette, szeretgette? Rejtély, mint annyi más ami körülvesz minket.
   
   
    Szombat - február 12.
   
   A latyakra ráfagyott a már olvadozni kezdő réteg és „sehol semmi fény”. Takarítgatok, és dél felé elmegyek Etához a boltba, utána meg át a sorompón macskakajáért, a zöldségesnél veszek egy fél kiló vérbélűnarancsot, meg egy csomag retket. Délután megint adminisztratív munkát csinálok. Most már nem a határidőset. Estefelé nézem az Emileket – sehol semmi. A guta majd megüt – mikor aszondja „ nincs új üzenet” Már napok óta nincs. Nem szép hogy mindig ezt mondja már vagy három napja. Keresek valami jó műsort a tévén. Kikötök a megasztároknál. Nézem, de nem tóm miért, mikor azt se tudom mi az a mega?
   Elunom, tovább megyek. Na ez meg itt a hét Lacibetyár. Nagyban lacafacáskodnak, Osszák az áldást jobbra, balra, a Gálvölgyi grimaszolásán – muszáj nevetni. Elnézem a Jáksót és nem tom, hogy a Cindy mit lát benne macsónak, Én inkább olyan kisfiúsnak nézem a mosolyát. Nohát mondogatják az oda meg a visszát, a színét meg a fonákját, bár inkább ez utóbbit. Egyszer csak megüti ám a fülem valami. A Farkasházy köpte be, hogy valamelyik politikus, meg mondta a nevit is, én nem mondom - érthető objektív okok miatt - szóval, hogy az illető aszonta - Budapest a prolik városa.
    Nocsak nocsak… Ejnye bejnye…
   
   
    Vasárnap - február 13.
   
   Amilyen szürkén, semmitseigérőn indul a nap, olyan meglepetésszerűen ér a délben előbukkanó, minden zegzugot bearanyozó napfény, és közben csorog az eresz. Olvad. Jön a MÁRCIUS. Kifelé lábalunk ebből a rendhagyó télből, és akkor megúsztuk néhány hét hideggel és hóval. Óriási dolog ez, mert mit szólnánk ahhoz, ha már november óta sanyargatna minket és szegény hajlék nélküli embertársainkat a zimankó. Hol vannak azok a dermesztő téli hajnalok, amikor bokáig érő hóban caplattunk anyámmal a rorátékra, a hold sápadt fénye mellett. És hol vannak azok a gyermekkori remények és álmok, amikből semmi sem vált valóra.
   Na de nézzük Incze Zsuzsa műsorát, a Csellengők-et. Hová tűnnek el a kislányok, kisfiúk, a felnőtt férfiak és nők Látni gyerekeket, akikről nehéz elhinni, hogy ott hagynak csapot-papot, szülőket, iskolát, otthont csak úgy maguktól. Miért nem merjük felvetni a gyanúnkat is.
    Hol vannak, hová lettek? Mi lett belőlük? A kislányokból talán pornóbabát csináltak, és jó pénzen piacra dobták, illetve dobják őket. A kisfiúkkal is történhet ilyesmi. Thai földön is ez megy. Aztán donorra is szükség van. Gátlástalan, emberségükből kivetkőzött hiénák járnak közöttünk, akik pénzért mindenre kaphatók a bérgyilkosságoktól, a gyermek és emberrablásig mindenre képesek. Mert az biztos, hogy az eltűntekért nem az UFÓK a felelősek.
   Nézem a síró édesanyákat és nagyon szomorú leszek.
   A délutáni nap beragyogja a teraszt és a vörös macsek az ablakom párkányán mosakszik Adok neki egy kis lefetyelnivalót.
   Aztán eszembe jut, hogy 8 óra körül megy a – Reszkessetek betörők – egyszer már láttam, de nagyon szeretem a karácsonyi hangulatot árasztó dekorációkat, na meg a kissrác ügyeskedései és a betörők kudarcai is mulatságosak. Ha nem leszek nagyon álmos talán megnézem az X aktákat is a hármason. Nem is a kitalált borzalmak érdekelnek, inkább a színész párt szeretem nézni.
   
   ****************
   

   
           
    12. hét
   

    Hétfő – január 31.
   
   Hanyatt homlok nekiestem a munkának, mert a pályázattal kapcsolatos szöszmötölés, meg a tv-vel való ketyerézés miatt egy kissé elmaradtam. Késő délutánig güriztem, ebédeltem, boltba mentem majd bekapcsoltam a tv-t. Hát az RTL megest nem volt meg. Na mondom – mindjárt jön a Vágó műsora, aztán meg a Magdi néniék, gyorsan vissza kell hozni azt a nyavalyás RTL-t.
   Megint nekiestem a programozásnak, próbálgattam sorra venni a csatornákat, szerettem volna az MTV-is behozni, mertsport program három is van, holott nem is érdekel, csupán a síelés a szép havas lejtőkön, amiben gyönyörködni tudok. Mtv meg egy sincs.
   Na szóval kapcsolok jobbra, balra, már a hatvanadik csatornánál tartok, széles sávok redőznek néha kivillan valamiféle felirat, Filmmúzeum, hú az is jó lenne, Paprika tv, hát ez meg mifene? Hallottam róla, talán főzőcskéznek, ezt is jó lenne befogni, de annyira redőzik, csak néha-néha tisztul ki. Tovább megyek, széles színes sávok kergetik egymást, vérfagyasztó hangok, nyögések, sikolyok, morgások, mintha vadállatok lihegnének Ez valami borzasztó krimi lehet, ezt ki kell várni amíg kitisztul, hogy lássam mifene műsor lehet ez. Na most.- Jesszus!
   
   
    Kedd - február 1.
   
   Olyan vagyok mint a, vájdlingban felejtett másnapos mosogatórongy. Oda aVágó műsor, meg a Magdi néniék, egész éjszaka a priváte GOLD műsorát néztem. Csalódtam magamban is kedves naplóm, szégyellem is, de ha őszinte akarok lenni hozzád - hát néztem. Koromnál fogvást már nem tud felstájgerolni az ilyesmi, de ha 20 éves lennék se tudna.- mert ez ami itt ment, és megy az már nem erotika. Az a szépnői test meggyalázása, lealjasítása, bemocskolása. Megállapítottam, hogy a műsor kis epizódokból áll, és mindig ugyan az kisebb-variációkkal. A változat mindig abból áll, hogy két férfi foglalkozik egy nővel és egyidejűleg egyik elölről a másik hátulról hatol belé, innen a nagy sikoltozás és nyögdécselés, csoda hogy szét nem tépik, de a vége minden epizódnak az, hogy a nő tátott szájába csorgatják az izét, és a nő még a száját is nyalogatja utána. Ez az izé csöpög a nők hajából is, csorog végig az arcukon. Utána lezuhanyozhatnak, de van amit nem lehet vízzel lemosni. Én nem hiszem hogy ez volna az erotika. Ez ízléstelen, gusztustalan, fajtalankodás. Az állatok különbek nálunk.
   Sajnos sexmániában őrjöngés tobzódik az egész világ, és a régi értékek átértékelődtek, s aki a régi szabályok szerint akarna élni –az válik nevetséges különccé.
   
   
    Szerda – február 2.
   
   Még mindig havas a táj. A macskák oda se neki a hidegnek, ilyenkor tüzelnek. Egész nap nem is látom őket, enni se jönnek haza. Csak az öreg Mirci van itthon, meg Kormi. A kesztyű újra megvan. Kisült, hogy rajta ültem már hetek óta. A szék párnát akartam fel frissíteni, hát nem alatta volt? Olyan lapos lett mint a kettőbe hajtott palacsinta. De, hogy került a kesztyű a kispárna alá? Merthogy nem én tettem oda az biztos. Délutánig dolgoztam majd megnéztem az emileket. Nahát –nahát – Az Irodalmi Rádió értesített, hogy nyertem és ezzel bekerültem a műsorukba. CD-t is fogok kapni.
   
   
    Csütörtök – február 3.
   
   Éjszakai hálótársam a kis zsebrádió bemondta az unalmast. Elmentem a KERAVILL-ba, hogy vegyek egy másikat. Jelenleg nem volt megfelelő, jövő héten lesz. Visszafelé szétnéztem a piacon. A veres hajú nő kint állt a placcon, de messzire elkerültem. A piaci hentestől vettem 15 deka paprikás szalonnát, meg egy kis méretű sütnivaló kolbászt. Gondoltam vasárnapra megsütöm. Múlt héten megfőztem a rég áhított káposztás cvekedlit, nekem nem szabadna cvekedlit főzni, mert addig nem hagy békén, amíg ki nem kaparom a lábast.
   Úgy, hogy vacsorára már nincs benne egyetlen cvekedli se.
   Aztán megint dolgoztam, este pedig megint sikerült az RTL-t befogni.
   
   
    Péntek – február 4.
   
   Jól esik kinézni a napsütötte havas kertre és a felhő nélkül kéklő égboltra. Elmegyek a papír boltba különböző nyomtatványokért, kellemes séta. Visszafelé útba esik a pékbolt a zöldséges, a kutyabolt, tele lesz a fehérre festett kis kosaram. Aztán megint nekiülök a munkának, lassan végire járok. Hiába, nagyon kell a pénz, nekem nincsenek menőmanó rokonaim, a szüleimtől a puszta életen kívül semmit se kaptam, szinte gyerekkoromtól magam gondoskodtam magamról, sőt beteg édesanyámról is, gondjaimat, problémáimat magamnak kellett megoldani. Nem félek a munkától ma sem, holott benne vagyok a korban. Szerencse, hogy szeretek számokkal foglalkozni. Délután 6 körül erre mentében – bejött hozzám Margó, és egy kicsit elbeszélgettünk. Elég teher van rajta is, már évek óta ápolja, gondozza a fekvőbeteg férjét, özvegyen kötötte hozzá az életét és nincs egy szabad napja. Fogadott egy bejáró ápolónőt napi 2 órára, de nem volt megbízható. Én nekem is elkelne legalább havonta egyszeri bejárásra valaki, de tényleg, manapság már senkiben sem lehet megbízni.
   Sajnos ez van. Ilyen az élet.
   
   
    Szombat – február 5.
   
   Egész délelőtt mászkáltam. Kicsit takarítottam, majd néhány órát dolgoztam. Holnap be is fejezem. Csak most jutottam hozzá, hogy belelapozzak a Nők Lapjába. Micsoda guszta krumplispogácsa van terítéken. Ezt jó lenne megcsinálni. Igen ám de aszongya, hogy csak frissen jó. Ha én aki ugyebár egyedül vagyok és megsütök egy tepsivel nem tudom mind befalni azonmód frissen, melegen – megszikkad és akkor már nem az igazi. Hiába, aki szingli, méghozzá ilyen magamfajta öreg szingli – annak nem érdemes krumplis pogácsát se sütni.
   Nagyon tetszik Hulej Emese rövidke merengése a jogról 100%-ban egyetértek.
   Ott, ahol el lehet adni a tetőt emberek feje felett, ahol milliókat és milliárdokat lehet felelősségre vonás nélkül síbolni – ott a Justicia szemén már hályog van, méghozzá nem is szürke, hiányzik a jó magyar hályogkovács aki megszabadítaná tőle.
   
   
    Vasárnap – február 6.
   
   Egész délelőtt dolgoztam, de végre befejeztem a határidős munkát. Határidő előtt. Ma rendes időben ebédeltem, elmosogattam, felmostam a konyha kövét és az előszoba pvc burkolatát.
   A többi helyiség még szalad. Na mindegy, majd utolérem. Nagyon sok házimunka összejött. Délután bekapcsolom a tv-t, meg van-e az RTL? Hihetetlen de meg van. Sőt az MTV is.
   Hát nem vagyok én egy ketyeréző sexkorszaki szaki? Most jut eszembe – elfeledtem megsütni a kolbászt, a frigóban remélem, holnapig eláll, de akkor ma mit vacsorázom?
   
   
   
       

2005-02-28 06:09:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]