53. hét
Hétfő - dec. 27.
Esik az eső, mintha el sem akarna állni. Nyomaszt a szürkeség. Boltba kellene menni, de ebben a zuháréban nem akaródzik . Ki kell várni, majd ha csendesedik.10 óra körül eláll, sőt derengeni kezd a félhomály. Most kell menni, amíg rá nem kezd újra. A boltban meglepetés várt rám. Eta megajándékozott egy csodálatos csomaggal, celofánnal, masnival átkötve. Már tele van a könyvszekrényem párkánya. Ilyen még nem volt. Most van, örüljek neki. Más öröm is ért, ugyanis a kesztyű, amit múlt héten vettem a piacon, puha, kötött, kosarat markolni a legmegfelelőbb. Nohát az egyik fele eltűnt. Kerestem égre-földre, kosárban, táskában, zsebben, nem jött elő. Már le is mondtam róla. Biztosan elveszítettem az útban boltból jövet. De azért Etát is megkérdeztem, ő mindjárt ki is írta és rajzszöggel feltűzte, hátha valaki becsületes megtaláló visszajuttatja. Mit is csinálna egy fél kesztyűvel? Már éppen elszántam magam, hogy veszek másikat. Egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy a Kormi nagyokat szökken és igencsak hajigál fel-felé valamit. – Jesszus! Ez madarat fogott. Szaladtam utána, hogy talán sikerül kimentem a rigót – hát nem az én elveszett kesztyűmmel szórakozott ?
Csak tudnám, hogy hol tárolta eddig, mert, hogy csupa pókháló volt, mármint a kesztyű.
Kedd - dec. 28.
Csak most figyeltem fel a szörnyű hírre, földrengés, szökőár. Elhűlve nézem a képernyőt. Mit lehet ilyenkor egy kívülállónak mondani, akinek nem áll módjában, hogy bármiképpen, bármiben is segítsen. Istennek kellene lenni ahhoz, hogy meg nem történté tegye azt, ami megtörtént. Az utcán találkozom egy Jehovás asszonnyal, akart járni hozzám térítés céljából, de aztán látva, hogy megrögzötten haladok a kárhozat felé – elmaradt. Most titokzatos mosollyal kérdezte – Még most sem látja, hogy itt vannak az utolsó idők? Közeleg az ítélet napja, amikor a kecskék elválasztatnak a juhoktól. Megbánja még maga is, hogy ellenállt az Úrnak
- Nocsak, maga talán még örvendezik is ezen a tragédián – mert valamiféle bizonyságnak véli ?
-Az is, mondta ő magabiztosan, egyre-másra szaporodnak a jelek. Tele van velük az újság meg a TV- Nem akartam firtatni, hogy szerinte az ő Jehovájuk miért teremtette a kecskét, ha eleve örök tűzre szánta. Vagy netán a bamba juhokból fajzottak el ezek az állatkák? Nem álltam le vitatkozni vele, már régen rájöttem, hogy vannak akik bebetonozódnak egy elvbe, és azt fújják az ítéletnapig, mert egyedül és kizárólag és csakis nekik lehet igazuk és senki másnak. -Mit tehettem mást, szomorú szívvel mentem tovább. szerinte a megérdemelt kárhozat felé.
Szerda - dec. 29.
Úgy néz ki, hogy a macskalétszám növekszik. Ritkán megyek be a fáskamrába, miért is mennék, nincs benne fa, se szén. Hőtárolós kályháim vannak. Nyáron többször bemegyek kerti szerszámokért. Most valamiért benyitottam. Szembe találtam magam egy veres cicával, tüstént elbújt a legsötétebb sarokba. Amolyan süldő macska. Láttam én már hetek óta a kamra tetőn ólálkodni, egyszer-kétszer még a teraszra is bemerészkedett, de azt hittem csak látogatóba jött, mert állandóan nem tartózkodott a látókörömben. Most azt láttam, hogy elvackolta magát a kidobott, puha rongyok közt. Tehát ide jár aludni. De hol eszik ? Aha, éjjel bejár a teraszra, és megeszi a macskatálból a maradékot, azért van tisztára nyalva reggelre . Én meg azt hittem, hogy az enyémek olyan rendesek, és ezután már nem fognak válogatni. Most aztán jól nézek ki.
Nade majd kipaterolom, vannak itt elegen, keressen más balekot.
Csütörtök - dec. 30.
Csodálatos napsütéses a reggel. Lemegyek a kertbe, a fák és bokrok nedves, csupasz ágaiba törülközik a fény. Sár nincs, de nyirkos avarszaggal van tele a levegő, és ha most hegyoldalban járnánk egészen biztos, hogy a völgyből tömjénként szállna fel-felé a köd. Éppen úgy, mint amikor együtt róttuk a Hármas –Határhegy szerpentin útjait, az örökzöld fenyők között. Ilyenkor Rá gondolok, és arra a hiányérzetre, ami az ő elmentével a szívembe támadt, és elfojtva bár de mégis mint a búvó patak lépten-nyomon előbukkan.
De az emlékezésnek is meg van a maga ideje.
Miután betettem egy kis tányér macskakaját meg egy kis tejet a fáskamrába a veres színű macskának - leültem, hogy megnézem, hogy is állok a cukorral. Kilencet mutatott. Pedig nem is nassoltam. Valahogy még a diabetikus csoki se kellett. Délutánra befejezek egy adminisztratív munkát. Este megint pendlizek a csatornákon. Végül beteszek egy kazettát. Bűbájos történet – Apácák pácban –Remek színészi alakítások Főszereplő: Wooppy Goldberg, nekem ebben a szerepében tetszik a legjobban. És azok az énekszámok ?!
Amikor lefekszem – folytatom Dickens – Karácsonyi Ének-ét. Most jön a második Szellem.
Péntek dec. 31.
Szilveszter
Ma is csupa fény a világ. Gyorsan összekapkodom a kisméretű szőnyegeket, felfrissítem, hogy estére jobban érezzem magam a szobában, és elmegyek a boltba. Veszek két pár virslit, mustárom van, ebédet hoznak. Zöldborsó főzelék tükörtojással és valamilyen leves. Este megfőzöm majd a virsliket, van alma, narancs, kivi és rágcsának mindenféle magvak. Az Önkormányzattól kapott csemegekosárban van egy üveg Walton pezsgő is, de még az is meg van, amit 2003-ban kaptam valakitől. Meg mondom őszintén – félek kibontani azt a drót izét, ami a dugón van. Egyszer úgy csináltam, hogy egy kicsit meglazítottam azt a drótot és gyorsan betettem a fürdőszobába az üveget, hallgatóztam, hogy mikor durran. Addig nem mertem bemenni a fürdőszobába. Már úgy ittam volna, de csak nem akart kirepülni a dugó. Szomjasan feküdtem le éjfél után, hát nem akkor durrant amikor már elaludtam. – Jesszus! – mondtam behajítottak egy petárdát. Hálóingben lestem ki az ablakon – akkor jöttem rá, hogy a Törley..
Naná, hogy neki álltam nyakalni belőle. De, hogy ilyen cécó van vele, inkább hagyom a pezsgőket érlelődni. Már van 3 üveggel. Délután 5-kor bejött Margó. Hálaadáson volt a ref. templomban. Most elég soká időzött nálam, megmutattam neki a Teraszon lévő naplómat és együtt gyönyörködtünk a karácsony hetiben, mert az Ónagy olyan csodálatosan kidekorálta, hogy nem tudtunk betelni vele. Margó kért, hogy olvassam fel legalább a karácsony hetet. Nem tudom mivel ríkattam meg. Hogy ne ríjon, hamar töltöttem egy kis szívderítő konyakot mindkettőnknek abból amit ő hozott karácsonyra. Öreg este lett, amikor lekísértem az utcai kapuhoz. Közben hallottuk, hogy már itt is-ott is durrogtatják a petárdákat.- Nem félsz haza menni? – Nincs még olyan késő – mondta ő. Becsukódtam. Redőnyt lehúztam, külső ajtót bezártam. Mégis úgy hallatszott, mintha az udvarban hajigálták a petárdákat. Ilyenkor a kutyákat bezárják a gazdik, mert nem bírják a robbantásokat hallani – megvadulnak és kiszaladnak a világból. A németjuhászt is elzárták valahová. Végre leültem a TV elé és el kezdtem keresni valami jó műsort. Jó szokásom, hogy soha nem nézem meg a műsor füzetet, csak amikor már lejárt. Most már meg sem veszem, kár a pénzért. Megelégszem a Nők Lapjában közölt műsorral, bár azt sem szoktam átböngészni. Nahát csak nyomogattam a távirányítót, elidőztem egy kicsit hol itt- hol ott. Így jutottam el a TV 5-höz., a MAGIC műsorához. Ott azután leblokkoltam. Csodálatos produkciók voltak, lélek és szívmelegítők, meglett színigazgatók szemét láttam könnybe lábadni az esztétikai gyönyörűségtől, a tiszta művészet nyújtotta extázisban égve. Jaj – nem volt ott papírzörgés, tere-fere, röhincsélés , de volt áhítatos odafigyelés, volt taps, olykor fergeteges, és ha a helyzet úgy kívánta szívből jövő nevetés (nem röhögés) Amin csodálkoztam az az volt, hogy míg mi éjfélkor a Himnusz – játsszuk, ő náluk csak megjelent a „ BONNE ANNEE 2005” Persze a franciáknak indulójuk van. Azt mégsem játszhatják Újév köszöntésére.
Ellenben a finisnél egyszerre csak hipp-hopp megjelent néhány csíkos trikós „matróz,” az egyikük kezében harmonika szólt és csodás hangulatban , harmonikaszó mellett a műsor szereplői, a színigazgatók, a közönség együtt énekelte a „ Rózen”-t Nem éreztem a magányt, az egyedüllétet, ott éreztem magam közöttük. Hajnali félkettőkor feküdtem le azzal, hogy talán életem legszebb szilvesztere volt amit láttam.
Szombat - 2005. janu. 1.
Újév
A reggel is olyan volt, mint a másnapos emberek. Fáradt, gyűrött, és unalmasan fakó. Bekapcsoltam a szobaablakba szerelt villogót, de mintha az is elfáradt volna. Amikor felkeltem 8 óra körül – megintcsak felszisszentem. Mert most meg a jobb lábam bokájába állt bele a görcs. Na jól kezdődik ez az év is. De azért lassan elmúlt. Nem úgy mint az előző. Benéztem a fáskamrába azzal a reménnyel, hogy a jövevény macsek odébb állt, a nagy petárdás zene-bonában de csak a sötét sarokba ugrott be előlem és onnan nézett rám szinte csalódottan, mert hogy nem látott semmi ennivalót a kezemben. Nem bírom elviselni az ilyen tekinteteket, azért térültem-fordultam és megint vittem neki tejet meg egy kis kaját. Na ez is itt marad a nyakamon. Majd mondja Margó a magáét ha észreveszi. Így is mindig letagadok egy- két cicót és ráfogom, hogy szomszédoké.
Csak te tudod kedves naplóm, hogy most is csak ötöt vallok be, holott heten vannak mint a gonoszok. De komolyabbra fordítva a szót – mondják, hogy sokan ilyenkor fogadásokat tesznek, hogy ezt meg azt másképp fogják csinálni, és ezt meg azt szeretnék elérni ebben az új esztendőben. Hát én nem fogadok, mert csak szégyenkeznék amiatt, hogy nem tartottam meg
egyetlenegy fogadást sem . Hogy elérni mit szeretnék? Jó lenne még néhány évig látni az ablakom alatt nyíló fehér orgonákat, gondját viselni a cicóknak és hát igen, jó lenne megélni a regényem második kötetének – a Holdudvar kiadását. És megélni azt, hogy annak a negyedik gyertyának a fénye beragyogja majd az egész világot, de legalább a mi országunkét, és akkor én is elmondhatom azt, amit Kossuth díjas színművészünk Bessenyei Ferenc mondott, hogy
„Jó volt élni”-
Vasárnap - janu. 2.
Hol borong, hol dereng a kinti világ. Hideg nincs. Néha jó lenne kimenni a házból és sétálni, de hol? Azelőtt különösen holdas estéken csak úgy céltalanul elsétáltam az egyik utcán, a másik utcán meg visszajöttem. De manapság nem tanácsos magányos nőnek este sétálgatni az utcán, mert volt néhány eset, amikor fejbe vágták és kirabolták a magányosan kószáló, vagy munkából hazatérő embereket. Nappal meg nem igen van időm sétálgatni, de kedvem sincs hozzá. Nincs itt egy park, egy sétány. Az állomásra vezető jegenyesort is lezárták, mert életveszélyessé vált. A fák gyökerei ugyanis itt-ott megemelték a kockaköveket. Nem beszélve arról, hogy a fák is megöregedtek, lezuhanó ágaktól is lehet tartani. Pedig ezek a jegenyék láttak engem iskolába jönni-menni, édesanyámat is ismerték. Már hiányzik belőlük néhány, de hiába próbálták fiatal csemetékkel pótolni a foghíjakat, a garázda zombik kitördelték őket, alig hogy megfogantak. Második szomszédom Vili, a WTV stúdióból becsöngetett, hogy Kati, a felesége küldött egy tányér kocsonyát, mivel tudja, hogy szeretem. Bizony, hogy szeretem. Rögtön levittem a frigóba. Erről eszembejutott, hogy amikor kislány voltam, édesanyám is vitt át egy tányér kocsonyát a szomszédba, ahol mint később kiderült – rátették a sparheltra melegedni, mert mint mondották – brr, nagyon hideg -. Na aztán beszélgettünk egy kicsit a tegnapi helyi TV műsorról, amelynek kameramanja Vili, a vágója meg Kati. Az én fotóimat is Kati csinálta. Mondtam is az imént Vilinek, csukja be a varrodát meg a boltot, és csak a stúdiójával foglalkozzon. Az egyéb vállalkozása ugyanis évről évre rosszabbul megy, félő, hogy becsődöl. Ő is megjárta még a Torgyán papa idejében, ő is felvett támogatást üzletbővítésre a Vidékfejlesztési Alapból, hogy az akkori kis fa pavilon helyett komoly üzlethelyiségeket, varrodát, műhelyt létesítsen. Igen ám de ennek fejében kötelezte magát, hogy 5 évig 8 alkalmazott részére biztosít munkahelyet. Hajaj – de azóta a TB és egyéb járulékok a csillagos égig nőttek. 8 alkalmazott után havonta kifizetni bizony nem könnyű. Lassan lejár az 5 év. Ha bezárja a kócerájt, 8 emberrel több lesz a munkanélküli. Na szóval vannak ilyen problémák, és mindenkinek meg van a magáé. Nézem az e-maileket, bár gondolom sehonnan semmi nem jöhet, már. De jött. Három . 1 vírusszűrő reklám, 1 üzleti ajánlat dollárokba mérve, és egy naggyon különös üzenet. Ilyen még nem volt. Arra a keresztnevemre van címezve, amit nem is használok, és nagyon kevesen ismerik. Üzenetként egyetlen szó: „incentives „ - se puszi, se pá se aláírás. Nézem a feladót – az is értelmetlen, legalább is számomra. Pedig a szótárt is átsilabizáltam. Az is fura, hogy Szilveszter éjszakáján adták fel pontosan éjfél előtt. Hú, lehet, hogy valakinek nem tetszik az irományom, mert mintha rosszallást olvasnék ki a feladónak feltüntetett névből - Valaki majd csak segít megoldani ezt a rejtélyt. Ez az év is jól kezdődik.
52. hét
Hétfő - dec. 20.
Megint szürke a reggel.
A postaládámban 3 képeslapot találtam. Köztük Mariannáét, aki szintén kolleganőm volt néhány évig, és mindig gyönyörű szép képeslapot küld. Elszégyelltem magam, mert az őneki címzett , és el nem küldött lap is a fiók mélyén lapult. Ő azért hűségesen küldi a legszebb karácsonyi képeslapokat. Így hát neki estem és lapokat írtam. Utána elsétáltam a postára, szomorúan konstatáltam, hogy csak sántikálva tudok menni. De azért javult valamit a fájás. Hazajövet megint takarítgattam, utána Etához mentem a boltba és egyúttal bepanaszoltam nála az átkozódó „ kuncsaftját”. Azt mondta Eta, hogy őt is mindig megátkozza, ha nem vesz tőle valamit. De ha valamit vesz tőle – azt akarná, hogy még vegyen valamit, ezt is azt is. Eta csak nevetett, - hadd átkozódjon, annál egészségesebbek leszünk – mondta – Egy frászt, - mondtam én, - azután kezdett el fájni a lábam, hogy a devlával veretett… Ha még jobban megfogan az átka, még a karácsonyba sem lesz semmi örömöm.
Kedd - dec. 21.
De azért úgy látszik mégiscsak lesz. Bár nagyon hideg van, a nap hétágra süt. Már nem is sántikálok úgy mint tegnap. De, hogy tényleg javulok e, akkor dől el, ha ki megyek a házból hosszabb útra. Kora délelőtt csörög a telefon. Az Önkormányzattól hívnak. Itthon vagyok e, mert hozzák az ajándékot. Nohát mégis elhozzák. Hú, micsodás csemegekosarat hoztak, ilyen még nem volt. Kocsival jöttek. Kicsit elbeszélgettünk, aztán mentek tovább a kismamákhoz is vitték a csemegekosarakat. Hogy mi minden van benne ?–csak így kívülről nézegetem, mert fájna a szívem felbontani, olyan gyönyörűen van átlátszó celofánnal becsomagolva, arany masnival ellátva. Annyit már fel fedeztem, hogy van benne a két féle italtól, a mogyoróig, a kávétól a kakaóig és a nagy doboz bonbontól a teáig mindenféle finomság. Még jó, hogy erőt vettem durcás kedvemen és még tegnap feladtam a reprezentatív képeslapot a Polgármesteri Hivatalnak. A kosárkát a Könyvszekrény párkányára helyeztem, hadd lássa, aki bejön, hogy micsoda elegáns ajándékot kaptam. Aztán be akartam helyezni a tintapatront a nyomtatóba, azt hittem megüt a guta. Csak a fekete volt a dobozba, és ehhez a nyomtatóhoz meg kell venni a színeset is, mert különben nem működik a nyomtató. Azért csodálkoztam, hogy „csak” 880 Ft.
Elég régen cseréltem patront, de úgy emlékeztem, hogy többet fizettem érte. Még örültem is mint vak a garasnak, hogy jé – hát olcsóbb lett – ilyen csudát! Hát dehogy, most mehettem újból a messzi faluba, és még 1200 ficcs-t le kellett perkálni. Viszont meggyőződhettem róla, hogy megint könnyebb a járás. Este megnéztem az e-maileket. A TERASZ –tol, illetve Onagy Zolitól csodálatos karácsonyi üdvözlő lapot kaptam, egy karácsonyfa függelékkel, ami állandóan forog. Jó lenne, ha ki lehetne emelni és fellógatni a karácsonyfára…
Szerda - dec. 22.
Ma is napsütéses reggelre virradtunk.
Lementem a műterembe tejért, és persze kinéztem az utcáranéző ablakon .A helyiség hideg és rideg volt, majd karácsonyra befűtök, és talán az ünnepek alatt azzal múlatom az időt, hogy megvariálom a Költészet kertjét –Ahogy fogvacogva nézelődtem kifelé – látom ám, hogy egy nagy fehér gépkocsi áll a ház előtt. – Jesszus, ez egy mentőautó, rajta a máltai jel. Később láttam, hogy két mentős karonfogva kíséri be a kocsiba a szomszédomat, az emeletes házból. A szomszédom 85 éves, és nagyon roskatag állapotban volt már az utóbbi időben. Csak úgy tudott menni az utcán, hogy tolta a kerékpárját. A felesége 10 évvel fiatalabb, de két éve agyvérzése volt, a ház körül már el van, de még az utcára azóta sem tudott kimenni. Roskatag férje vásárolt be mindig. Lányuk és vejük dolgozik. Hát ott se lesz örömteli a karácsony. A szomorú eset megint elgondolkodtatott – ma neked, holnap nekem –
Addig kell örülnünk és ki használni napjaink szűkre szabott lehetőségeit, amíg módunkban áll, - meditáltam magamban. Különben nem egy szimpatikus ember a szomszéd. Nem bírom azt, ha valaki komoly dologból – morbid viccet csinál. Évekkel ezelőtt, amikor még jól bírta magát és kimentek a feleségével a temetőbe, azzal jött haza , hogy – Voltunk a Vidám Parkban. –Meg azt is mondogatta, hogy ha meghal hamvasszák el és a hamvait szórják szét a csirkeólba, legalább nem lesznek tetvesek a csirkék.
Csütörtök - dec. 23.
Voltam a piacon, Az ünnepekre 1 kiló mandarint vettem, fél kiló kivit és alaposan bespájzoltam macskakajából. Milyen jó, hogy apránként kitakarítgattam. De még mindig akad tennivaló.
Már csak egyet alszunk, és itt a karácsonyeste. Érdekes, hogy erre az estére mindenki felstájgerolja magát. Annak a szónak, hogy - K a r á c s o n y – hangulata van. Persze van akinek a számára többet jelent ennél. Nekem már régen nem jelent többet. Sajnos. Azért sajnos, mert valamikor nekem is többet jelentett.
Dél körül jött Demeter Zoli a nyomdaszagú 2005-ös Kalendáriumokkal. Kiadását ő bonyolítja, az anyagot is ő szedi össze. Már vagy 15 éve csinálja. Azelőtt nem végezte senki. Ő Erdélyből jött át, magyar, román irodalomszakos gimnáziumi tanár. Amikor jött – én már évek óta hallgattam, de ő meg tudta, hogy azelőtt évtizedeken át írtam – és megkeresett. Neki köszönhető, az is, hogy regényem első kötete, mely befejezetlenül hevert a fiókban, napvilágot látott. Ő ugyanis abban az időbe 1992-93-ban a Pesti Hírlap munkatársa volt, ahol a főszerkesztő akkor Bencsik András úr volt, bevitte hozzá a kéziratot, és utána gratulált, hogy a Főszerkesztő azt mondta „ Ez irodalom „ és le is közölt a kéziratból vagy 50 részletet, amiért 50.000 Ft. honoráriumot kaptam. A kéziratnak, illetve regénynek címet is kellett adnom és 3 címet adtam meg, kérdezve, hogy melyik lenne megfelelőbb – Mandragóra, Ellenszélben, vagy Ellenfényben. ? – Ő az utolsót húzta alá, mint mondta – a - Mandragóra – már létezik. Aztán az Újság megszűnt . Én személyesen nem ismertem Bencsik urat, csak mostanában a képernyőn látom és hallom. És sehogyse értem, hogy a regényem részleteit egyáltalán - közölte. Hiszen tartalma szerint könnyen egyházellenesnek lehetne beskatulyázni, holott mint egy művészettörténész is megállapította – egyáltalán nem az, hanem csupán tényfeltáró kor és társadalomrajz
Na szóval most a Kalendáriumban megjelent írásaimért kaptam volna 40 db. tiszteletpéldányt honoráriumként. Á/850.- Ficcs. Hol tudom én ezeket eladni? Eta biztos elad 10.-et. 10 –et elajándékozgatok. Mondtam D. Z.-nak, hogy nekem pénz kellene. Na 20-at kifizetett kp-ben.
Hát azért ez is öröm. Mindjárt fellapoztam a csinos külalakú könyvet, és átolvastam benne először is a saját írásaimat, az olvasók szemével. Sosem vagyok megelégedve az irományommal, csak úgy mint a Költészet kertjével, és több más képemmel.
Késő délután még eljött Margó, mert ünnepek alatt nem tud jönni. Hozott egy darab diós- mákos bejglit. Annyit, hogy mindegyikből kitelt 3-4 szelet. Minden évben hoz ilyen bejgli kóstolót karácsonykor. Nekik van diófájuk és nem sajnálja a kalácstól a diót. Kicseréltük az egymásnak szánt ajándékokat, és kellemes ünnepeket kívántunk egymásnak.
Este megint megnéztem az e-maileket és megint jött egy karácsonyi üdvözlet és BUÉK a Terasztól – ezúttal Normantól – és örömöm még nagyobb lett, mint volt.
Péntek - dec. 24.
karácsonyest
Eljött a nagy nap amelynek estjére és éjszakájára világszerte készülnek kicsinyek és nagyok .Ki így, ki úgy, ki amúgy. Ki ezért, ki azért. Ki a templomba készül, ki a diszkóba, ki valamilyen túrára, ki rokoni látogatásra, ki az utcáról valamiféle melegedőbe. Én sehovase készülök. Lakásomban kellemes a meleg, ünnepi a hangulat. Nem sütök, nem főzök, beérem a 390 Ft-os menükkel. Nem is kívánok mást. Ma már nem is megyek ki a házból. Megnyugodva konstatálom, hogy a nemszeretem Szomszéd megint itthon téblábol az udvarában. Hát csak tébláboljon még sokáig. Lemegyek a műterembe és szemrevételezem a Költők kertjét, legszívesebben lekenném az egészet, de szerencsére, vagy szerencsétlenségre – kifogytam a Titán fehérből, az ugyanis olyan festék, ami mindent lefed és ha megszárad, akkor lehet más témát festeni rá. Ezért aztán némelyik képem olyan nehéz, hogy épp elég felakasztani, jó ,hogy le nem szakad. Csak somolyogtam magamban, amikor egyik kiállításon rácsodálkoztak egy ilyen képre azzal a megjegyzéssel – ni, ennek milyen különös technikája van – Na de ki győzné a drága vásznakat eldobni, miután elpancseroltam. Ámbár a drága Szíj Béla művészettörténész, aki foglalkozott velem, majdhogynem szentségelt, amiért mint mondta a legjobb képeimet lemázoltam. Kár hogy ő is elment már. Azóta sem foglalkozik velem senki. Talán már nem is érdemes.
Milyen hamar elment az idő, már délután van. A második szomszéd csönget a kapun. A második szomszédnak stúdiója van. Emblémája WTV, Stúdió. – Divatboltja is van, és varrodája. Én segítek nekik az adminisztrációban. Most hozott egy kis ajándékot és egy befőttes üvegben halászlét. ( Juj nem szeretem) 2 pár harisnyanadrágot. Nem szeretem a h. nadrágot, nem is hordok olyant. Meg egy doboz zsebkendőt. Nem szoktam dáthás lenni. Inkább hozott volna rúzst, meg kölnit. Nade azért kedves volt és meg is puszilt.
Ünnepi pillanatnak tartogatom az emilek megnyitását. Merthogy már kezdek neheztelni a kanadai Szerkesztőmre – miazmiaz, hogyhogy nem kíván nekem szép ünnepeket? Hát itt van négy üzenet. Kettő megint vírusszűrő reklám. Hogy ezek nem nyughatnak még ilyenkor se, szégyelljék magukat ! Rögvest ki is dobom őket. Nézzük, hogy kíván nekem szép ünnepet drága szerkesztőm Steve. Minden szöveg nélkül egy óriási lap bukkan elő – Merry Christmas – magyarul is dettó. Aztán előbukkan a kép. Juj ne, - Irak, katona lövésrekész ágyúval vagy mivel, és a katona háta mögött karácsonyfa, csillaggal a tetején, és az aláírás: „Béke, szeretet?”
Ó jaj. Micsoda disszonancia. Tudom mit akar mondani vele a drága, elkeseredett, kiábrándult ember. Szomorú lettem miatta is a szétlőtt Ezeregyéjszaka mesés városai miatt is, a földönfutóvá tett lakosság miatt az alamizsnát kéregető gyermekek miatt a katonák miatt is, a saját kiábrándultságom miatt is. De karácsonyeste van, erőt veszek magamon és a könnyeimen és kinyitom a másik e-mailt. Szegedről küldte a barátnőm, akivel 20 év után most egyszerre majdhogy nem a szakítás szélén állunk. Melléklet: Négy gyertya. Megnyitom. A monitor feketére válik és megjelenik rajta négy égő gyertya. Nézem őket, szép, de nem mond semmit. Mi akar ez lenni? De hiszen ezek az adventi gyertyák. Igen, ez jellemző Máriára és Lurkóra a nővérére. Aztán egy hajszálvékony szürke nyilacskát veszek észre a kép alján, a fekete mezőben. Rákattintok és íme ott a szöveg. A mondanivaló röviden: A 3 gyertya a hit, remény, szeretet, sorba kialszik egyenként mert nem kellenek az embereknek. Már csak a negyedik ég magányosan. És akkor jön egy Gyermek, aki sírva fakad látva a 3 gyertya füstölgő kanócát, és megszólal a negyedik gyertya „ Az én lángommal még meggyújthatod őket, mert én vagyok a REMÉNY” Megint csak sírni kell. De hiszen már Vörösmarty is megmondta, hogy „ nincsen remény” - Tényleg nincsen ?
Szombat - dec. 25.
Karácsony első nap
Felhúzom a redőnyt, még csak félhat van. résnyire kinyitom az előszobaajtót, hogy azok a cicók akik bent éjszakáztak, ki mehessenek dolgukat végezni, akik meg kint voltak bejöhessenek melegedni.
Mircit beengedem a szobába, hogy rátelepedhessen a paplanomra, neki ez a mennyország. Békén hagy tovább szenderegni, miután elvackolódott a hasam táján Megint elalszom. Nyolc óra, mikor feltápászkodom. Fekete nadrághoz, frissen mosott norvégmintás pulcsit veszek fel. Nahát akkor ünnepeljünk Ellátom a madáretetőt, a német juhász kap egy jókora füstölt csontot, a cicók a karácsonyi viszkázt. Na most már leülhetek én is reggelizni. Pirítok két szelet kenyeret, megkenem vajjal, és jöhet a bögre rikoré. Kell ennél jobb, kell ennél több.? Nekem már nem. A német juhász gazdája közmunkán tengődik, de szenvedélyes piás, a felesége évekkel ezelőtt kiugrott a vonatból, a feje sérült meg. Csekély járadékot kap. Szenvedélyes dohányos. A férj elissza az asszony járadékát, de neki csak egy-egy szál cigire ad pénzt, ha az ott kunyerál tőle a kocsma ajtóban. Még jól le is gorombítja. Én nem vagyok dohányos, de szoktam venni egy-egy doboz cigarettát és két- három szálanként olykor megkínálom, amikor a férje nem látja. Most egy kis csomagot is készítettem, néhány pulóvert, almát, narancsot, ropit és odaadtam az asszonynak. Szegény olyan mint egy kis szürke egér. Csendes, megfélemlített.
3 szál cigit is a kezébe nyomtam. Erre – kellemes ünnepeket kívánt.
Na aztán pendliztem a csatornákon, de semmi érdekeset nem találtam. Végül, Norvégiában kötöttem ki. Bűbájos rendezésben, aranyos kislányok vonultak végig párosával , hosszú, hófehér ruhában a városház erkélyén és énekelték a Szanta Lúciát.
Vasárnap
Karácsonymásnap
|
A reggel dettó, mint tegnap .Keresek valami kedves, szívmelegítő sztorit, vagy adást- nem találok. Eszembe jut, hogy már régen nem szúrtam meg az ujjam. Ugyanis, amikor lement 3.7-re, két nap múlva leellenőriztem és akkor meg már csak 1.7 lett. Erre azt mondta az ételbáros Vilma férje, hogy gyorsan egyek meg három evőkanál cukrot, mert ha még lejjebb megy – bekómálok. De hát nem tettem semmi ilyesmit, mert hát mit tudom én jól mér e a ketyere? Ugyanis még egymás után ötször megszúrtam az ujjam és mindig annyi jött ki. Mármint, hogy 1.7. Úgy megmérgesedtem, hogy azóta se vettem kézbe a ketyerét, viszont nem is kívánom az édességet. Hallottak már ilyent? Gondoltam, videózok, elkezdtem keresgélni a kazetták között.
Hát azért a Jerry Springert, még sem illik nézegetni karácsony szent napján, mégha már második nap is. – Van aki forrón szereti – hát na ne, ez se aktuális. Zefirelli. Názáreti Jézus –át? Sírni kell rajta, különben sem most aktuális.- Hoppá! Mért kell nekem kazetta? Előveszem Dickens: Karácsonyi Ének-ét. Benedek Marcell fordításában. Már nagyon régen olvastam
Remélem, hogy időközben nem váltam olyanná mint az a Mister Scrooge, aki akkori nagy megbotránkozásomra azt mondta: - minden hülyét, aki az ajkán „víg karácsony”-nyal járkál tulajdon pudingjával együtt főzetnék meg és krisztustövissel átszúrt szívvel temettetnék el, Úgy biz’ én !
Na ezt most már azért jobb lesz abbahagyni, úgy látszik megártott nekem az a slukk, amit az ünnep örömére egy szuszra felhajtottam.
51. hét
Hétfő
Palaszürke az égbolt, úgy néz ki ilyen is marad most már egész nap. A Heinéről szóló könyvet, amit Werner Steinberg írt – kiolvastam, a nagy költő élete sem volt fenékig tejfel. Nem mondom azt, hogy a nagy költők mind mostoha sorsra vannak predesztinálva, mert ugye ugyanakkor ott volt Goethe, aki igazán nem panaszkodhatott a sorsára, hacsak nem ő élte át Werther szívszakasztó kínjait. Érdekes, hogy Immermann alakja egészen másképp élt az emlékeztemben. Szinte főalakként gondoltam vissza rá, és most újraolvasva látom, hogy alig esik róla szó. De mindegy, ő akkor is Immermann volt, emberséges, igaz barát. Panaszkodunk egyre-másra, hogy milyen világot élünk manapság, holott akkor is ilyen volt a világ. Akkor is több volt a Nimmermann, mint az Immermann. Sajnos. Mielőtt régi olvasmányt vennék ki a könyvszekrényből, újraolvasásra - előbb átlapozom Heine verseskötetét. Hogyha a költő nevét hallom mindjárt a „ Du bist wie eine Blume „ muzsikál a szívemben, vajon kihez írta? Van e ma olyan lány, aki ilyen versre ihletne egy költőt, és egyáltalán igényelne e, értékelne e egy ilyen költeményt korunk Évája? Na de ebből elég, nézzük, miből élünk? Rendet kell rakni a fiókokban- Jesszus! Akármelyiket húzom ki mindegyikben nagy a tohubavobu. Levelek jönnek elő, megírt, de el nem küldött karácsonyi képeslapok, na most majd elküldöm. Csak a 2002- t kell kijavítani 2004- re. Ez még csak menne, hanem mindegyik végire oda van biggyesztve, mint utóirat, hogy „ Örülj velem, a regényem második kötete hamarost megjelenik” De hát ugye nem jelent meg még máig se, Na mindegy ezeket a lapokat már nem lehet elküldeni. Pedig olyan szépek. Elégetni sajnálnám, maradnak a fiókban. Ha élek még jövő karácsonykor, majd újra megnézegetem őket, hátha addigra a könyvem is megjelenik, és akkor csak az évszámot kell kijavítani. Megírom a fiókmélyén talált üres lapokat Mindenesetre utóirat nélkül , és holnap feltétlenül feladom. ( Ha el nem felejtem ?!)
Kedd
A külvilág dettó, mint tegnap. Kielégítem a négylábú bandát, én is megiszom a rikorét, aztán összenézem a három befizetnivaló csekket. - Atyaég! 39.000 fics. Persze, mert a rezsin kívül a jövő évi szaklapra is elő kell fizetni, erre viszont szükségem van a nyugdíj melletti munkámhoz. Próbálok alkudozni magammal. Mi lenne, ha csak kettőt fizetnék be. A villanyszámla csak 28.-án esedékes. Az maga 19.000 Ft. Addig még talán hoz valamit valamiféle Télapó. Nade ilyesmi csak a mesékben van. Jobb túlesni az efféle kötelezettségeken, mert akkor hosszú egy hónapig le van a gond. A postaládában fehérlik valami. Meghívó az Önkormányzattól, hogy aszondja – csütörtökön 1 órára szeretettel meghívnak a díszterembe Karácsonyi Ünnepségre.
Felhívom Margót. – Te is kaptál ? - Ő is kapott. - Na mégiscsak szép, hogy eszükbe jutottunk, Csak azt nem értem, miért firtatták a napokban telefonon a születési adataimat. – Talán azér, hogy meg tudjuk e még rágni a virslit, amékkel megkínálnak, Mondja Margó. - Te mész? - Ha már ilyen szeretettel hívnak- Az hát, megint a „szeretet”, pedig csak arról van szó, hogy kipipálják, hogy na ez is meg volt. – Nem gondolod, hogy azért túlságosan rosszhiszemű vagy és pesszimista ? – így Margó. – Jó, hogy azt nem mondod, hogy paranojás ? Na összevihogunk a telefonba, és abba maradunk, hogy elmegyünk. Ballagok a postára, fájó szívvel feladom a feladnivalókat és egyúttal teszek egy körutat az önkormányzat épülete felé, amely épületben majd a fél életemet güriztem át éhbérért, és ezért a nyögdíjért, amit minden hónapban ilyen olyan címen be kell, hogy fizessek. Hoppá, a Díszterembe nem illő ilyen elhanyagolt hajzattal beállítani. Mert még az új, fiatal apparátus azt gondolja, hogy mi amolyan zombifélék voltunk
Benézek a fodrászhoz. Vannak néhányan. Nem szeretek várakozni, sajnálom az időt. Ballagok hazafelé. Megmarad a fodrászolás költsége. Majd fejbecsapom magam a barna bársony kalapommal, amelyiket a Kínai boltban vettem tavaly, és azt majd nem veszem le. Kalapban fogom enni a virslit.( már, hogyha megkínálnak vele)
Szerda
Idő – dettó szürke. Kihúzom a kukát az árok szélre. Pont arra jön egy füstös képű asszonyság. degeszre tömött tatyóval. Valamiféle fekete zoknikat kínálgat nekem. Hiába mondom, hogy nem kérem, pláne amint odasandítok, látom, hogy férfinak való, és fekete is. Juj, nem szeretem a fekete zoknikat. Akkor is vegyem meg, mert neki kell a pénz, Mondom – nekem is. Megyek befelé, hát nem utánam kiabál. Úgy megátkozott, hogy nem maradt rajtam a keresztvízből egy csepp sem. De még azt is hozzátette, a karácsonyban se legyen semmi örömöm. Köllött nekem épp akkor vinni ki a kukát amikor ez pont a kapum elé ért. Különben látásból ismerem, ott szokta inni a féldeciket az Etus boltja előtt.
Már majd egy éve, hogy a fürdőszobában a lefolyó tönkrement. Mindig megbicsaklottam a likban. Be kellene menni a faluba, ahol a fürdőszoba kellékeket árusítják Jó messzire esik innen, át kell menni az életveszélyesen forgalmas 4.-es számú országúton, és közben tintapatront is kell venni, mert nem tudok nyomtatni. Jókora séta lesz. De erre szükségem is van, mert már régen túlsúlyos vagyok. Sikerül mindent megvenni, utam a piactéren át vezetett visszafelé. Csak úgy kíváncsiságból bekukucskáltam a fodrászat ablakán. Láttam, hogy éppen üres , csak egy fej volt a Zsuzsa keze alatt. Nahát ezt most ki kell használni. Beültem, most szép lett a frizurám, már hogyha ezt frizurának lehet mondani. Fél fülig szoktam körbevágatni, és simán hordom., a homlokomba belóg egy természetes hullám, és kész. Ja persze , nem hagyom, hogy leőszüljön.
Világos mahagónira színeztetem. Sajnos én nem vagyok olyan ügyes mint a Mónika, hogy házilag mernék pepecselni vele. Nagy meglepetésemre, a postaládában a reklámok között egy karácsonyi képeslapot találtam, ami Ceglédről jött régi lányismerősömtől, akinek már évekkel ezelőtt halálhírét költötték, ő sem adott hírt magáról éveken át. Hinni se akartam a szememnek. Annyira örültem hogy még életben van. Holnap elküldöm neki a verseskötetemet, ő mindig szerette a verseimet, egyúttal megkérem írjon bővebben magáról, hogy telnek napjai a szép nagy sarokházban, magányos e, vagy van mellette valaki? A kertben nagy ribillió fogadott. A Mirci fogott egy egeret, de mivel öregsége miatt foghíjas – az egér mindig kiugrott a szájából, újból elkapta, újból kiugrott. Frickó meg csak várt, végül elkapta szegény kis egeret és elszaladt vele.
Csütörtök
A reggel a szürkénél is szürkébb, és csípős a hideg. Margó telefonál, nem tud jönni a díszterembe, mert a beteg férje mellé most még rábízzák a kis unokát, aki szintén megbetegedett.
- De te feltétlenül menjél el, mert ha sehol sem mutatod magad, a végén lenulláznak. – Hiszen már most is nullának néznek – gondoltam. Nem is olyan rossz dolog nullának lenni. Kiballagtam a piacra, hogy vegyek egy kis fácskát. Még eddig minden évben állítottam. A teraszon ( nem is tudom miért hívom terasznak, inkább üvegezett veranda) tehát ott szoktam felállítani egy magas virágállvány egyik tartójába, szorosan be tudom helyezni. Nem dől el, és a macskák se tudják lecibálni az ezt-azt. A veranda nincs fűtve, így aztán húsvétig se hullik a tűlevél. Szobaablakom rányílik a verandára és az ablakon át sokáig gyönyörködhetem a kis karácsonyfában. Máskor már hetekkel karácsony előtt árulták a fákat, most sehol egy szál se volt. Ma sem. Egy ház udvarában fedeztem fel végre egy lerakatot. Magas, jó arcú ember segített kiválasztani egy aranyos, formás fácskát. Kérdeztem, vajon mi az oka a fenyő hiánynak.- Nagyon sok volt a lopás, szinte kiirtották az ültetvényeket. Teljesen fölöslegesen, lelkiismeretlen pocsékolás volt. A legtöbbet szemétre dobták, ledarálták az élő fákat. Ezzel kapcsolatban aztán szóba került a Kárpátok fenyveseinek letarolása, és annak ökológiai következményei, a Tátrai természeti katasztrófa stb. Nagyon jól megértettük egymást. – Legyen öröme a fácskában –mondta, amikor elváltunk . Na talán ezzel levette rólam a cigányasszony átkát. A fácskával a hónom alatt haza ballagtam. és mindjárt elhelyeztem a virágtartóban. Vizes ronggyal körültekertem a szárát, hogy tovább éljen. Majd karácsony este ráaggatom a tavalyi díszeket. Aztán lerogytam a székre és elkezdtem bámulni a falióra mutatóját. – Menjek vagy ne menjek? Azért mégis jó lesz viszontlátni a régi munkatársakat, elbeszélgetni egy csésze tea, vagy kávé mellett… biztatgattam magamat.
Kabátot, kalapot,. kesztyűt, sálat vettem és elindultam. Őszintén szólva nekem mindig nehezemre esik oda visszamenni, ahonnan eljöttem. Ez az épület sokáig, része volt az életemnek otthon voltam benne, és most rossz érzés ugyanott vendégnek lenni. De hát ez van, és minden jelenleg aktív dolgozóra ez vár. Kicsit elkéstem, és ez jó ürügy lett volna számomra, hogy szépen odébb álljak, álldogáltam a Díszterem ajtaja előtt. De a portán ismernek és készségesen kitárták előttem az ajtó. - Jesszus! Tömve volt a terem, alig lehetett beférni. A Polgármester úr és a Jegyzőnő csinos csomagocskákat osztogatott. Néztem, hogy ugyan hol vannak a nyugdíjasok, de körülöttem csak az aktív, számomra ismeretlen ügyintézőket láttam. férfiakat, nőket vegyesen, összezsúfolva. Majd végre felfedeztem a terem túlsó falánál 4-5 széket, de, hogy kik ültek rajta azt nem tudtam kivenni, gondolom a nyugdíjasok. A karácsonyfa nagyon szép volt. Azt meg kell hagyni.
Kis ideig álldogáltam ott a számomra ismeretlen apparátus közé ékelve Aztán nem tudom mi ütött belém, mivel közel álltam az ajtóhoz - angolosan távoztam. Az úton ballagdálva azon tűnődtem, mi az ami nem tetszett ezen a rendezvényen. Hiszen mégiscsak szép gesztus volt az ajándékosztás a kivilágított fenyőfa alatt. Hát akkor mi a baj ? Talán az is, hogy a rendszerváltás óta ez az első karácsony, hogy rólunk régi közalkalmazottakról is méltóztattak megemlékezni. Azt hittem hosszú asztalok lesznek és egymás mellett ül a régi gárda és a fiatalabb korosztály kedveskedve kitölti a teát, kínálja a kávét, vagy uram bocsá – a virslit. Mellénk ülnek és elcseverészünk kicsit egymással, mert amikor mi voltunk aktívak – még ez volt a módi. Biztos végül a pár nyugdíjas is meg kapta a maga csomagját, és ballaghatott haza, ki-ki milyen hangulatban.
Aztán eszembe jutott, hogy a boltos Etának ma van a névnapja. Ha már így kiöltöztem – elsétálok hozzá és felköszöntöm. Gyorsan kirángattam a sublód fiókból egy aranyos kézimunkát, amit réges-rég horgoltam, csak éppen nem használtam soha, Gyorsan selyempapírba csavartam és beállítottam a boltba. Megvártam, amíg a vevő kimegy és felköszöntöttem Etát, átnyújtva néki a kis csomagocskát. Elérzékenyedését látva, minden bosszúságom elfújta a szél. Alig, hogy hazaértem csörgött a telefon. Az Önkormányzattól hívott az egyik régtől ismert csoportvezetőnő, - Nem vártad meg a csomagot. Holnap elküldöm a lakásodra, és nagyon kellemes ünnepeket kívánok. - Én is neked.
Péntek
Nekem már reggel gyanús volt az égbolt és a lappangó ködben volt valami alattomos készülődés. Lementem a műterembe tejért, és akkor vettem észre, hogy valami szitál - juj, csak nem lesz ebből ónos eső? - Mert attól aztán nagyon félek. Kéz, láb, combnyaktörés. Itt kínlódhatnék egymagamban. Jó lesz még időben elpucolni a boltba és bevásárolni. A kenyértartóban már egy szelet száraz kenyeret sem találtam. Macskakaja csak épp annyi, amit ezek reggelire befalnak. De aztán eszembe jutott, hogy küldik a csomagot Ha nem találnak itthon, még azt hiszik direkt nem nyitom ki a kaput. Gondoltam ma 1-ig van munkaidő, addig csak elhozzák, Utána jöhet a bolt, addig csak nem fagy föl a járda kopogósra. De bizony fölfagyott. No a csomagot nem hozták. 2 óra körül felhúztam a recés talpú sportcipőt, le császkáltam a nagy kapuig, ami 30 méterre van a lakástól, onnan aztán riadtan visszacsámpáztam. Most mi lesz: ? Mit adok a cicóknak? Három óra felé csöngettek a kiskapun. Ez biztos a csomag.( őszintén szólva – szeretek csomagot kapni ) Majd küldök egy reprezentatív karácsonyi képeslapot, és megköszönöm. De nem a beígért csomagot hozták. Kedves, régi ismerős volt, beengedtem. . – A feleségem küldött egy kis kóstolót, hurkát, kolbászt és kellemes ünnepeket kívánunk. - Nahát, hogy ebben a csúszós időben ? – Kocsival jöttem de azzal is bajos. Ne is tessék kimozdulni. – mondja óvva-intve. Elmegy. Igen ám de mikor nincs itthon ez se az se. Lesütöm a disznótorost egy tepsibe, Tele lesz fűszeres illattal a lakás. Amikor kihűl – feldarabolom és lecsúszkálok vele a frigóhoz, de egy-két darabkát fent hagyok vacsorára, mert eléggé éhes lettem. Ma csak a levest ettem meg, mert sárgaborsó főzelék volt, azt is megettem volna, de úgy nyakonöntötték szafttal, hogy csak úgy tocsogott benne a borsó.
Emiatt a macskáknak se kellett. Ki jár jól vele? A szegény német juhász. Hű de fog neki ízleni.
Hoppá! Hogy akarok én hurkát, kolbászt falatozni, mikor nincs kenyér, és ezekből sem adhatok a ronda dögöknek mert a fűszereset se komálják. Na de mire való a krumpli, akarom mondani burgonya? Szerencsére van itthon egy pár szem. Gyorsan meghámozom, és már is felteszem főni. Összevillázom egy kis vajjal, fenséges. Nem is akaródzik elrontani a fűszeres miegymással. Szinte sajnálom a finom körítményt megosztani a bandával, még azt is meg tudnám enni. De hát nekik is kell vacsora. Hanem azt hiszem megüt a guta – csak a praclijukat rázogatják és nem kell nekik a krumpli se.- Na , hát akkor jóccakát! Ha éhesek vagytok majd megeszitek, - mondom mérgesen, és kicsukom őket az előszobába. Nézem a Tévét épp most mondják mennyi baleset történt ma a síkos utakon. Jaj most azoknak akiknek menni muszáj a munkahelyre, vagy egyéb okok miatt. Eszembe jut, amikor műtét után egy hónapig minden nap be kellett utaznom az Uzsokiba sugárkezelésre. Voltak napok, amikor ilyen jégpálya volt minden, és azt mondtam - feladom. Képtelenség bemenni. –Az életedért mész – mondta Margó. - Vegyél zoknit a cipődre, ha négykézláb mész is menned kell. Azám, ha holnap is csúszik, keresek két lyukas zoknit, amikért nem kár és ráhúzom a bakancsra. De a boltba el kell, hogy menjek.
Szombat
Reggel, ahogy kinéztem az ablakon – megint csak azt láttam, amit már napok óta – szomorú szürkeséget. De azt is láttam, hogy csöpög az eresz. Nem nagyon, de ennek az a jele, hogy olvad. Kimentem és szemrevételeztem a betonjárdát, ami levezet az utcai kapuhoz. Úgy láttam, mégsem kell zoknit húzni a cipőre. Kész öröm volt félelem nélkül caplatni a lassan latyakossá váló járdán. A piacon gyorsan megvettem a macskakaját és siettem haza ellátni az éhes cicókat. Utána elmentem az Eta boltjába, ami éppen ellentétes irányban van. Biztos ami biztos, bespájzoltam tejből, kenyérből. Hazafelé jövet – 11 óra után volt már – azt vettem észre, hogy a szürke égbolton halvány fény dereng, majd egyre erősödik és előbújt a nap egészen szokatlan kinézetben. Olyan volt mint szürke abroszon egy ezüst tányér. Felbámultam rá, és akkor meg kellett állnom és majd elakadt a lélegzetem a gyönyörűségtől. Az ezüst nap átragyogott a fák égbenyúló, jégborított ágain, finomrajzú gallyain és csillogott-villogott minden ágacska, még a pocsolyákba is mintha gyöngyöket szórtak volna. Hirtelenül egy mese - országba tévedtem . Ezt kéne megfesteni –sóhajtottam, és egyre csak fel-felé nézve bandukoltam tovább. De hirtelen megtorpantam. A jobb lábam vádlijába akkora fájdalom nyilallt, hogy percekig nem tudtam tovább menni. Aztán hazasántikáltam. Hát ez meg mi? Ilyen még nem volt. Szégyelltem, hogy a járókelők látják, hogy alig vonszolom magam. Abban reménykedtem, hogy ha ledőlök egy kicsit – elmúlik. El is múlt, ameddig feküdtem, de ahogy lábra állok csak fáj. De talán majd éjszaka kiheverem. Csak most jut eszembe, nem hozták a csomagot. Lehet, hogy a Vezetőség leállította – mondván, hogy ott voltam, mért nem vártam meg, míg odaadják. Igazuk volna ?
Vasárnap
Végre süt a nap, és nem is akárhogy. Félve próbálgattam a lábra állást, sikerült, de azért érzem, hogy valami nincs rendben. Fő, hogy sántikálás nélkül tudok menni, remélem akkor is, ha hosszabb útra megyek. Talán csak felfáztam, mert dacára annak, hogy december van, még mindig papucsba mászkálok a ház körül. Margó felhívott, megint nem tud jönni, még ott a kis unoka, a lánya és a veje valahol hegyet másznak. Rá kérdeztem – meg kapta e a csomagot? - igen kihozták – mondta,- még tegnapelőtt. - Nekem még máig se hozták. – Hát az meg hogy lehet? – csodálkozott Margó. Én viszont már semmin sem csodálkozom. Azért a karácsonyi lapot elküldöm. „Kicsit szomorkás a hangulatom máma.”
50. hét
Hétfő
Amikor felébredtem, szokás szerint be akartam kapcsolni hűséges hálótársamat a kis zsebrádiót. De még időben meggondoltam magam. Nem akartam elrontani a napomat a monológokkal és dialógusokkal amiket ilyenkor krampányolások és szavazások után sugároz az ország összes ketyeréje. Így aztán nyugodt optimizmussal kezdtem a napot s egyúttal a hetet.
Nyugalmam csak addig tartott, amíg ki nem mentem az utcára és ott bele nem botlottam a mindenlébe kanál Hogyishíjjáknébe. – Na mit szól hozzája? – kérdezte ő mérgesen. Már, hogy mihez:? –kérdeztem én. – Hát, hogy kotorászunk. – Ez is meghibbant. Mondtam magamban, de azért nyájasan firtattam. – Mármint hogy kik kotorásznak, és miben ? Na gonduttam – ez most kimongya, azt a szót, amivel be lehet helyettesíteni a pöcegödröt. De nem azt mondta. Hanem azt, hogy - Kotorászunk a Zsebünkbe! - Erről rögtön a rátóti legények jutottak eszembe, mert ugye aszondja, hogy aszondja: -„ Pénzér nyúl a zsebébe, zsebébe, hej a zsebébe, oszt tökmag akad a kezébe..” Észre se vettem, hogy a fogam közt mondom a szöveget. - Az hát, mer mibűl adjunk, ha üres a zsebünk? - Kapott a szón Hogyishijják néni.-mer van úgy, hogy még tökmag sincs benne de ő aszonta hogy teli a zsebünk, de üres a szívünk Mármint azoknak, akik nemmel szavaztak.- Hoppá, mondom magamban. Helyben vagyunk.- Pedig ippen fordítva van. - Mondja magáét a nőnemű Tiborc - De miből is lenne valami is a zsebünkbe, a minimálbérből, a fene nagy nyugdíjból amikből még a rezsire se futja.? Hogy az ember attól retteg, mikor válik hajléktalanná ? Szeretnék én az ő zsebibe kotorászni. Egész napom el van rontva, hogy a fene essen bele már ebbe az eszement világba. – De hát a jóisten áldja meg magát, mirűl beszél ? Kérdezem értetlenül. – Hát maga nem hallgat rádiót? – Kérdezte ő.
Kedd
Ha kedd, akkor le kell menni a postaládához, és kivenni a Nők Lapját. Ilyenkor többször is le kell hajolgatni, mert hun ez, hun az potyog ki belűle.Vichy, meg Vanish és miegymás. De az még csak haggyán, hogy kipotyog, de amit beragasztgatnak, azt úgy köll kiráncigálni, olyankor veleszakad a lap is. Na ezt se lehet mán tovább adni. De ami engem legjobban bosszant, az a
„ Hűségakció előfizetőinknek” de van tovább is: „ Minden hónapban kisorsolunk egy olvasót azon előfizetőink közül, akik legalább három éve járatják a Nők Lapját – a nyeremény 100 000 Ft” Nem vagyok irigy kutya, de a guta menten megütne, ha megtudnám, hogy olyanok nyernek akik csak 3 éve fizetnek elő, tehát lehet az 3 és fél év, vagy akárcsak 3 év és egy nap, megnyerheti a 100 000 Ft-ot. Aki meg fél évszázada hűségesen előfizeti az meg csak pukkadhat, hogyhát miezmiez? Én amióta tart a játék – másfél éve – még egy nyavalyás előfizetést sem nyertem vissza. Meg mondom őszintén – tudom, hogy nem is fogok. Iszen olyan szegények, hogy még egy honoráriummal is tartoznak nekem. Egyébként életemben egyetlenegyszer sem nyertem, sem pénzt sem egyebet, szomorú tapasztalatokat annál többször. Ezek között van az is, hogy nem szabad bedőlni a szép szavaknak – olyasminek, hogy szeretet, együttérzés, segítőkészség és empátia – mert ezek különösen manapság olyan orcátlanul agyoncsépelt szavak, amiket a papír elbír, és a hiszékeny ember elolvad tőle – csakhogy nem szabad ezeknek bedőlni, mert ezeket nem szabad komolyan venni, ezek mögött a szavak mögött nincs meg az aranyfedezet. Üzlet van. Az igen. Különösen az ilyen-olyan akciókban. Nade most ki kell néznem a teraszra, mert nagy macskaramazúri, visítozás van.
Frickó pofozza Marcit, az védekezne, de a nagy fehér kandúr az erősebb. Ráordítok, nem hagyja abba. Kapom a söprűt és a cirok végivel el kezdem csapkodni. Erre abba hagyja és berohan a szobába. Utána megyek nagy sietve, hogy még elkapom a grabancát, mert nem tűrhetem, hogy mindig azt a szerencsétlen Marcit gyapálja de az ajtóban megállok és elnevetem magam. Mirci az, én kedvenc öreg cicám pofozza Frickót, aki lesunyt fejjel tűri. Mirci már többször besegített nekem.a rendcsinálásba.
Szerda
Nincs mese, jön az ünnep. Muszáj a függönyöket kimosni, ablakokat megmosni.
Ahhoz, hogy a karnist elérjem, fel kell menni a szobalétra legfelső garádicsára.
Amikor a legfelsőre felállok, nézem, hogy azér jó lenne belekapaszkodni valamibe. De hát mindkét kezemre szükség van ahhoz, hogy a csipeszekről leszedjem a függönyt. Jujj, nagyon nem lenne jó innen leszédülni. Hála az égnek sikerül balesetmentesen a manőver. Persze még majd vissza is kell csinálni. Margó aszonta – haggyad a csudába, nehogy leessél- de bár nem vagyok, sohase voltam egy precíz házitündér, azér néha rámjön a rendcsinálás csak úgy a magam örömére, macskák bosszantására. Azért majdnem leestem, mert a Kormi belecsimpaszkodott a függönybe, aminek a felső része a kezemben volt az alja meg lent - és elkezdett hintázni rajta. Gyorsan elkaptam a legfelső ablakkilincset, hogy megkapaszkodjak benne, az meg nagy megrökönyödésemre a kezembe maradt. Na most már az ablakot sem tudom rendesen becsukni.
Az ég hol borongott, hol meg derengett, azért a függönyök megszáradtak szépen. Amíg száradtak – a háromszárnyas szoba ablakot is megmostam. Azután pihenésképpen elővettem a ketyerét, leültem, hogy megnézzem mennyi is a cukrom. 10,2 jött ki. De nem akarom elhinni. Majd holnap ellenőrzöm. Mondogatom magamban, nincs nekem semmi bajom, de azért nem merek a csokira rá se nézni. Szomorú egy karácsony lesz ez – sóhajtozom ha a megtartóztatásra gondolok. A mai öröm csupán az volt, hogy jött egy e-mail a Terasztól. Méghozzá N…-tól.
Csütörtök.
Kimentem a piacra. Hogy ott micsoda ünnep előtti nyüzsgés volt. Gyüttek, mentek ki magányosan, ki a párjával. Alkudoztak, válogattak, cipekedtek. A virágárusoknál kelendőek voltak a nagylevelű, piros mikulásvirágok, ciklámenek, adventi koszorúk. Elgyönyörködtem bennük, csak úgy mint a rengeteg színes gyertyában, a gyümölcsök garmadájában, csillogó kristálykészletekben. szép fedelű könyvekben. Szerettem volna meglepni magam Máraival.
Kemény 5000 Ft. lett volna. De biztos meg van a könyvtárban is, nekem már nem érdemes gyarapítani új könyvekkel a meglévő készletet. De azér fáj a szívem érte.A vereshajú nő ma nem árult. Jobb is..Ellenben megint összefutottam a Hogyishijjáknéval. Hogy ennek mindenütt ott köll bóklászni. Éppen a zsebbe kotorászásrúl zagyvált két szatyros hölgynek. Az egyik egyetértőn bólogatott, de a másik nagyon felstájgerolta magát és azt mondta – Szégyellje magát, maga biztos nemmel szavazott. - És ott is hagyta faképnél emezt a kettőt. Nekem sikerült közben elhúzni a csíkot. A szokásos macskakaján kívül – vettem 3 db. piros gyertyát 70 Ft.-ér darabját és vettem két aranyfüsttel bevontat is. Egyet Édesanyám sírján, a másikat természetes Apám sírján gyújtom majd meg karácsonykor egy kis zöld fenyőgallyal körítve.
Péntek
Randa, ködös reggelre virradtunk. Lementem a műterembe, mert a frigó is ott van, hogy hozok fel egy zacskó tejet, és langyosítok belőle négylábú társaimnak A Költészet kertje is ott didergett az állványon meztelen lánykáival, A helyiség mára olyan hideg lett, hogy ha most festhetnék jönne rám, biztos megfagyna az ecset a kezemben. Siettem onnan kifele, és közben szemrevételeztem az időközben megint csak fene tuggya honnan képződött dértől csillogó avart. Megint seprőt ragadtam és bekotortam a kukába. Aztán, hogy megreggeliztem, mostanában beérem egy bögre rikoré kávéval, neki ültem a könyvelésnek. És ezt csináltam látástól vakulásig. Közben persze megebédeltem. 390 Ft a menü, házhoz szállítva. Hát ott volt egy kis bosszúság, merthogy az étlapon amit mindig előző héten küldenek az volt írva, hogy ma paprikás krumpli lesz kolbásszal. Már reggel megcsináltam az uborkasalátát – mert a paprikás krumpli úgy fáin.
Hát nem mákos tésztát hoztak ?
Szombat
Ma egy kicsit későn keltem fel, úgy negyednyolc tájban, de már fél hatkor elkezdtem olvasni a Fény szerelmese c. könyvet, Heine életéről. Nagyon régen olvastam, talán 30 éves koromban és egy név maradt meg az eszemben – Immermann – a nagy költő önzetlen, igaz barátjának a neve. Emlékszem, akkoriban többször felsóhajtottam – de jól jönne nekem is egy Immermann. Pedig akkor már ott volt, csak nem Immermannak hítták.Most alig várom, hogy odaérjek ahhoz a részhez, amikor belép Heine életébe. Na szóval félre tettem a könyvet, majd éjjel folytatom. Eloltottam az állólámpát, aminek szintén meg van a maga sztorija, akár a többi körülöttem lévő tárgynak, és felhúztam a redőnyt. Naná, hogy szürke volt minden odaki. Kiszolgáltam a bandát, és megittam a bögre kávét, megint csak úgy zsömle nélkül, de újabban nem is kívánok egyebet, jól el vagyok vele délig. Aztán azon meditáltam, kimenjek e a piacra vagy inkább csak a boltba menjek Az utóbbit választottam. Nem kívántam viszontlátni a sok bóvlit, talmi csillogást. Amikor a boltból hazajöttem, bedobáltam az automatába a macskák pokróckáit, hadd legyen nekik is tiszta, amin hevergetnek. Utána elővettem a cukormérő ketyerét és nagyon összeszedetten és figyelmesen hajszálra betartva az utasításokat – mértem. És most figyelj kedves Naplóm: 3,7 lett az eredmény. Az adminisztratív munkát, amit az Ételbárnak csináltam át vittem, és eldicsekedtem az eredménnyel, ugyanis az ételbár tulajnak a férje szintén cukros. No az aztán lelombozta a kedvem azzal, hogy az a legrosszabb, amikor változó a cukorszint. Holnap megint ellenőrizhetem. Pedig már azt hittem egy-két szem csokit bekaphatok.
Vasárnap
Advent, 3. vasárnap. Vigasztalanul szürke minden.
A szobám olyan sötét, hogy nappal is villanyt kell gyújtanom. Tegnap idejött valaki, azzal, hogy rágyütt, hogy duplán fizette be az adóját, vagy 3 évvel ezelőtt. - Na már most akkor aggyák vissza a többletet, - mondta az illető és most ezt én intézzem el neki. Méghozzá az egész 20.000 Froncsit az adópótlék számlára füzette be és nem is az adóra. Ajjaj, nem szeretem az ilyen gubancos ügyeket, gondoltam majd hétfőn nekifogok. Csakhát én olyan vagyok, hogy az ilyesmi nem hagy nyugton, amíg le nem tudom. Hát most délelőtt is azzal veszkődtem. Délre sikerült is kibogoznom mindent és akkor most nullával kezdem a hétfőt.
Margó nem jött, mondta is, hogy csak a következő vasárnap tud jönni. Na tegnap este lezajlott az ország tesztje. Egy darabig csak néztem, de mindig felmérgesített a zsűri egyes tagjainak röhincsélése. A Szellő az nagyon kultúráltan viselte magát (de csinos az az ember!) meg az a szép kis színésznő, akit az a kurva Zsolt olyan csúnyán átver a Barátok közt-ben. Mikor jön már rá, hogy az elül-hátul becsapja? Na szóval átkapcsoltam a Dunára, ahol éppen a Poaró foglalkoztatta szürke agysejtjeit. Megmondom őszintén, nekem hiányzik az a késő éjszakai, de inkább hajnali show műsor, amit Csikágóból közvetítettek élőben és Yerri Springer vezette. Ha a Mónika, és a Balázs csuklóig nyúlkál a kloákában – hát ez a Yerri könyökig benne volt. Nem tudtam eldönteni, hogy ez az ember egy perverz szadista disznó aki direkt összeugrassza a bagázst és élvezi az egymáshoz való székdobálást és hajcibálást és stb., vagy egy lélekbúvár, aki felszínre hozza a gennyes dolgokat, hogy azután a záróbeszédben felülmúlja bármelyik papot. Képes voltam kivárni a hajnali félkettőt, többnyire akkor csinálták a nagy handabandát. Érdekeltek az emberi sorsok, s, hogy a nők mire képesek egy olyan nyikhaj féfiér, aki a sarokra állítja ki őket. Nohát ilyen kificamodott ízlésem van. Már délután lett és odakint sűrűsödik a köd. Ablakomra felszereltem a villogó füzért, mindját bekapcsolom, hadd legyen egy kis hangulat Macskáim ma nagyon csöndesek voltak, most kint durmolnak az előszobában a kályha körül.. Bízva a tegnapi mérésben, fenem a fogam a sütire , amit a vasárnapi ebédhez hoztak.
|
