Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Szibéria Trans
[ Örkény Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 18. szerda    Mai névnap(ok): Diána, József a - a - a
Grecsó Krisztián az EX Symposionban
Amikor a novellafüzér regény akar lenni...


   Grecsó Krisztián
   
   A spontán rátalálás tipikus esete
   
   
   Az írókra és alkotási módszereikre vonatokozó általánosításoknál gyalázatosabb ügymenetet csak egyet ismerek: az emberre, mint gondolkodó lényre általában tett generalizációt. Mivel ezt a súlyos vétséget nagyon nem szeretném elkövetni, jelen dispután, hol is vigyázó tekintetünket a novellaciklusokra vetjük, kénytelen vagyok saját tapasztalatimról, módszereimről beszélni – bármennyire érdektelen is e puritán nézőpont. És bár itt mindjárt alkalmi textusom orránál fogadkozom, miszerint – képességeim messzemenőkig kiaknázva – a szerénytelenséget, mint olyat, szeretném elkerülni, az értelmezés szabadsága okán biztosra nem mehetek. Mentségemre legyen mondva, hogy e fórum feje, vagy hogyis, inkább lelke, éppen erre kért: se Esti Kornél, se Szív Ernő, se Szindbád kalandozásait nem kell áttekintenem, merthogy nálam sokkal szakavatottabb értő olvasók ezt itten: előttem-utánam megteszik. Az én sánta, kancsal ebéd előtti csörtém tehát ezen könnyedséggel indul, azonnal levetette magáról a teória ázott jármát, és vállalja, hogy csak a saját köldökét nézi.
   
   Mostan, hogy cicerói retorikával körbeköpködtük birtokunk, némi tétovaság után akár kezdődhet is a hajsza. Nos.
   
   A Pletykaanyu című elbeszéléskötetemben négy novellaciklus található: első maga a címadó elbeszélés-sorozat (öt részből áll), majd azt követi az Én, Schriwanek András című novellaciklus (szintén öt darabos). Teljes más technikával dolgozik, és inkább, fogalmi, metaforizációs technikáját tekintve értelmezhető ciklusként (és nem pedig egy központi hős köré szerveződés okán), de véleményem szerint mégis az: A különbözés esetei (nyolc ciklus), és legvégül még egy klasszikusnak tekinthető novellaciklus: az Ahogy Csikivel mi ketten (hat részben). Figyelembe véve, hogy mindössze 12 elbeszélést tartalmaz a kötet, meglehetősen szembeötlő, hogy a kötet jelentős része (már csak a címek száma szerint is egyharmada, terjedelmét tekintve még valamivel több is) novellaciklusokat tartalmaz. Azóta, azon a címen, hogy regényt, illetve tárcát írok, közöltem még két további novellaciklust az Élet és Irodalom hasábjain: A Klein-naplót (ez hívtam regénynek) és a Kert Lajost (ezt a „tárcatár” rovatban közölték, de jómagam itt már nem is merészeltem letagadni a novellaciklus terminust). Nem kell tehát górcső alá venni szerény munkásságom annak érdekében, hogy kiderüljön, az engem bizony foglalkoztat, amivel most foglalkozom.
   
   Mondanom sem kell, hogy míg a fölkérés e disputára meg nem érkezett, és e fórum feje, vagy lelke, meg nem magyarázta, hogy e föltűnő folyamatok láttán, miért is szeretné, ha szólanék – én magam nem vettem észre ebből semmit.
   
   Csalja az alkotót a munkássága, mindenki tudja, csak ő nem…
   Mikor egy szövegvilág fő figurája homályosan alakulni kezd, generálódni kezdenek tulajdonságai, külleme (számomra ez a legkevésbé lényeges), szemléletmódja, múltja, örömei, vágyai, akkor ettől elválaszthatatlanul, mondhatni ezzel teljesen párhuzamosan, alakul az elbeszélés ideje; a terei, vagyis mindazok a helyszínek, ahol ez a figura mozogni tud, előfordulhat, létrejönnek azok az aktuális világok, amik saját törvényeik szerint nem vetik ki magukból, és persze formálódik a legfontosabb, az elbeszélő nyelve, ahogy önmagáról vagy a megrajzolt figuráról beszélni tud. Ha ez megvan, a munka dandárján túl vagyunk, igazából ölünkben van minden.
   
   Még nem írtam le egyetlen csonka sort sem Schriwanek bácsi kalandjaiból, de már a nehezén túl voltam. Birtokomban volt az a kacskaringós nyelv, ami őt leginkább jellemzi, a töredékes, folyton megszakadó, magyarázó szerkezet, az öreg gondolatritmusa: miszerint az események földolgozásának menetében a főhős egyetlen, ártalmatlannak tűnő falusi anekdotából létértelmezési-aktust generál, hogy a mikrovilág történései mindig kitágulnak és filozófiai síkra emelődnek. Mivel éppen a szereplőt leginkább leíró sajátos nyelv, és a szertefutó, de végül mindig csattanóra kiélezett (már amennyiben a gondolati sík váltás csattanónak nevezhető), a gondolatritmust imitáló szerkezet kötötte meg a kezem: formailag lehetetlen volt a tagolás elkerülése, a viszonylag szűkre szabott darabokat, a tuti gondolati „poén” miatt nem lehetett bizonyos határon túl tágítani, viszont a hős telis teli volt még szuflával – építette magát a nyelv.
   
   Hogy úgy mondjam, a spontán rátalálásnak ez egy tipikus esete.
   Az élő, lélegző figura nagy kincs, ha szabad így fogalmazni, nehéz szülés, tehát ha nincs formai kényszer, mint mondjuk esetemben az Ahogy Csikivel mi ketten ciklusnál, vagy a Klein-naplónál, ahol csak az És-terjedelmi határai zsaluzták körbe az adott részt, sokszor ott sem lehetséges egyetlen nagyobb egység, mégpedig a leglényegibb differencia miatt. Mint az köztudomású, elsősorban az különbözteti meg a novellaciklust a regénytől, hogy a figurán kívül (a jellemkészletbe itt beleértem annak vendégoldalát is, mindazt, amit föntebb már leírtam: aktuális világ, terek, idők, satöbbi…) az egymást követő ciklusokban kevés a visszatérő cselekmény-elem, a szereplő, a darabok általában egy kortynyiak, egy nyeletre vannak hitelesítve, lezárt egészek, ritkán szövik át cselekményszálak, ennek köszönhetően a részek önmagukban is élvezetesek. Olvasói oldalról ez könnyeddé, habossá teszi a befogadást, írói oldalról pedig könnyeddé, habossá teszi az alkotást.
   
   Mindenki jó könnyed és habos.
   Egyszerű a képlet: adott egy hősünk, egy nyelvünk, egy szerkezetünk – mindebben sokkal több van egyetlen fuvarnál, viszont csak ő létezik: az ő érzékelése, világa, nyelve, érzései, és hála Istennek, nincs körülötte regénytér és idő, kötelékek. Figuránk így aztán könnyedén alteregóvá válhat (hiszen a folyamba silány életünk botladozásaiból bármikor bármi beépíthető: tyúkszem, házasság, egyéb megaláztatások), az olvasásban pedig – furamód – ugyanez lesz az élvezet, mármint hogy az alakmás kísértetiesen azonosítható a szerzőével (mondjuk Szív Ernő első két, kiváló kötetére gondolok, ami szinte pletykálkodás volt annak idején, mikor én Szögedébe szöminarizáltam, elolvasni – miközben a tanszéken, ugye, a referencialitás halotti torát ülte a magyar dekon lófarkas pápája...).
   
   Ha nem ez történik (és még mennyi minden történhet!), akkor meg a novellaciklus többek között úgy képes egy úgynevezett mágikus életút tükrözésére, hogy a folyton megújuló környezet (és bizonyos esetekben ego által), súlytalan marad a veszteség, sokkal befogadhatóbbak, átélhetőbbek, emészthetőbbek lesznek a legkülönfélébb „katarzisok”. A nézőpontok ütközése is kisebb: a kispolgári olvasóközönség elváráshorizontján például helyiértékkel bír a szindbádi-felelőtlenség, ami megérdemelten gazdag hatástörténetét, véleményem szerint, éppen a novellaciklus formai súlytalanságának köszönheti. (Szindbádon kívül másik példám legyen erre Szív Ernő kiváló harmadik kötete, az Összegyűjtött szerelmeim).
   
   Nem tudom, de talán éppen a bizonyos lenyelhető katarzisnak, és az állandó folytathatóság lehetőségének köszönhető, hogy a meg-megújuló környezet, át-átíródó aktuális világ ellenére a novellaciklusok (nc) sokszor életszagúbbak, mint a regények, az nc attribútumai sokkal inkább képesek a mögöttes tér tágasságának és múlt végtelenségének ábrázolására. Az emlékezés és a megélt, illetve átélt idő érzékelését briliánsan közvetíti a nc idő-tükre, de az elfolyó katarzisok, az újabb és újabb keretek (narratívák), kortyok, falatok: az élet-fragmentumok, no és a már említett végtelen folytathatóság érzete: mind, mind a novellaciklus javára dönti a mérleget.
   
   Talán ezért van az, hogy a novellaciklusokat az értő olvasók mostanában sokszor regényként olvassák.
   Lehetni lehet ezt, csak nem szabad.
   Egy kész novellaciklusból egyébként csak teljes fölhevítéssel és átkalapálással lehet regényt varázsolni – hiszen gyökeresen más alkotói technikát igényel. A tavaly havonta publikált Klein-naplón idővel észrevettem, hogy regény akar lenni.
   
   Tekeredik a kígyó.
   Hozzám nőttek szereplők, vissza-visszatértek cselekményszálak – és ez szétfeszítette a keretet. Akkor rövid tanakodás után azt mondtam, no jó, legyél regény, ha akarsz, de ugyanazzal a technikával írtam tovább.
   
   Hiába, az a jó az írásban, hogy mindenki a saját kárán tanul. Mikor tíz oldalakat dobok ki, mindig más írókra gondolok, hogy sokszor ezt teszik ők is – és ez egy kicsit megnyugtat.
   
   Hogy fölvillanthassak valamit abból, alkotói szempontból, szerintem, mi a különbség a regény és a novellaciklus között: ismét kedves vesszőparipámhoz Eliade-hoz fordulok (mint tettem ezt – megegyező logikai megközelítéssel – éppen az Ex hasábjain nemrég, lásd: Falu/fólia-szám), akinek első ránézésre ugyan semmi köze e témához, mégis úgy van valahogy, hogy az ő tér- és időszemlélete segíti itt is a megértést.
   
   Eliade két fontos kategóriát különböztet meg: a szent és a profán idő, illetve tér fogalmát. Ugyanarról az időről és térről van szó mindkét esetben, mindössze a befogadásban van eltérés, a vallásos ember számára vannak a térnek kiemelt, a többitől elütő pontjai, mint ahogy központja, centruma is, legtöbbször az a hely, ugye, ahol él. Ráadásul a szent térhez valamilyen hierophánia kapcsolódik, ott tör át a szentség, amely ha nem is föltétlenül mutatkozik meg a vallásos ember számára, ő maga mégis átéli azt. Az idő esetében ez azt jelenti, hogy a vallásos ember számára az idő, lényegénél fogva, visszafordítható, voltaképpen mitikus ősidő, amelyet az ünnepek, az emlékezés, az ima újra jelenvalóvá tesznek. A pontosabb kategória híján most vallásosnak nevezett világszemlélet lényegében tehát az eredeti időre való emlékezés és a centrum birtoklásának képességét jelenti, éppen azokat a képességeket, amikkel a regény bír.
   
   A novellaciklus híján van ezeknek a képességeknek, onnan mindez hiányzik, nem tud ezekről a princípiumokról, de mindezt azzal a felelőtlenséggel teszi, úgy meri vállalni a kockázatot, hogy ezt tünteti föl legfőbb erényeként. S ezáltal, hogy mindezt ilyen radikális elrettenthetetlenséggel teszi, kikerülhetetlenül eredetivé válik. A szent idő biblikus történései maradnak ilyen önmagukra reflektálatlanok, mint ahogy ez az egészében mégiscsak koherens aktuális világ képes nem tudni magáról, és nem törődni saját magát.
   
   Egy (ön)rejtéllyel zárok, magamnak szegezek egy kérdést, hátha ettől kitalálok valamit.
   A novellaciklusaimban többé-kevésbé alteregóként föltűnő hősök (Az Én, Schriwanek Andrásnak már a címe is árulkodó), szóval Schriwanek bácsi, Csiki, Kert Lajos miért nem elbeszélők? Mi szükségem van egy legtöbbször végletekig súlytalanított elbeszélőre, egyszer affélére, amivel Móricz dolgozik a Sáraranyban, az Árvácskában és még ezer helyen, vagyis hogy az elbeszélő által közöltekről sok esetben nem eldönthető, hogy kinek a gondolatsorát is idézi fel, ráadásul hol és mikor szakad meg egy újabb beszélő szólama által, amely megszakítás ráadásul teljes mértékben felfüggeszti a hagyományos beszéltetési fikciót… Másszor meg afféle narrációra, amit a dél-amerikai szerzők alkalmaznak legszívesebben, amikor is a többes szám első személyű narrátor jelzésértékű identifikációs gesztusai szerint részese az általa elbeszélt világnak, ezáltal tehát korlátozott tudású, de igazából egy E/3-as, mindent tudó elbeszélővel van dolgunk, aki magáról nem közöl információkat, és teljesen elsúlytalanítja jelenlétét.
   
   Én bizony nem tudom a választ. És már nincs egy mentőövem se. Ha mégis jól tippelnék, és eljutok a garantált nyereményig, majd hátradőlök – és hogy izgalmasabb legyen, ahogy Vágó Pistáék szokták, lekapcsolom a lámpát.
   
   FORRÁS: EX SYMPOSION 46-47. szám
   
   ******
   
   Kapcsolódó terasz.hu Grecsó Krisztiánok
   „Ragaszkodom és szabadulni szeretnék...”
   Grecsó Krisztián: Ezerarcú ménsó (EBK a Trafóban)
   GRECSÓ KRISZTIÁN: EGY UTAZÁS ALAKJAI
   Ludwig + Karafiáth + irodalom (és minden)
   Karafiáth Orsolya: Grecsó Krisztián a pénzről, a JAK-ról, a jövőről
   Éljen soká Grecsó Krisztián!!! [Pál Kata]
   Szécsi Noémi: A földi (Grecsó Krisztián) díjátadásáról
   Gács Anna Grecsó Pletykaanyujáról
   Elek Tibor Grecsó Pletykaanyujáról
   
   
Grecsó Krisztián
 

2004-12-04 08:22:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]