Forrás 2004. szeptember        - folyóiratszemle 6 pontban -        A Forrást, a Holmit, a Kortársat soha nem kapom meg Esztergomban akkor, amikor a havi folyóiratokat megveszem, később aztán nem kerülnek sorra. De most át Pesten le egy aluljáróba, látom, vannak. (Fájó szívvel pénzt adok a Zetelakán felejtett, már vagy egy hónapja piacra került Bárka negyedik számáért is, mert persze ez sincs Esztergomban, a szerk. küldte, és ugyan megolvastam azonnal a hosszú Corona-úton, mégse merem látatlanban szemlézni.)    A Forrással nyit most a szeptember. A Forrás folytatja a hagyományt, vajdasági, erdei szerzők.        1. Az író ír, mit tehetne mást    Két regényrészlet. Az egyik Csiki Lászlóé, aki se nem vajdasági, se nem erdei, hanem a nyolcvanas években Kolozsvárról áttelepült író, emlékezetes dolgozatokkal, varázslatos munkákkal az elnyomatás tárgyköréből. Most is visszatér Ceausescuhoz. Illetve el se hagyta Ceausescu Romániáját. Eleve nincs energia most hozzá, a Haza Bércéhez sincs, Elenához sincs. A pillanatban aligha helyezhető a múlt olyan csámpás kontextusba a nyolcvanas évek Erdélyébe kanyarodó regénnyel, amely miatt az Új Könyvpiac kiadói híreit lesem, le ne csússzak az első százas olvasói listáról. Csiki bonyolítja, cifrázza, fáraszt, elunom. Figurái beszélnek testetlenül, nem látom, honnan jönnek, merre tartanak. A feléig jutok. Eddig: „Csócsálta a makaróniját.” Tovább nem. Bizonyos szavak, kifejezések, fölös határozott névelők lefordítanak a prózáról. A kezdeti „Rém büszke rám”-járól erős akarattal meg továbbjutok, aztán a néhány bekezdéssel későbbi „rém kényes” megbillent, de csak a „puhány irodakukac” (13. o.) jelzi, a regényrészlet nem az én regényrészletem. Mindazonáltal eljutok - természetem szerint nem dőlve be az első reakciónak - a makaróniig. Onnan aztán már el, tovább, Faludyra. Egy fáradt, tulajdonképpen érdektelen szövegről, amely szöveg se stílusával, se alakjaival, a történet mögül itt-ott kiintő titkaival se kényszerít, olvassam tovább. A morális alapról fogalmazódó irodalmi szövegek hiába töltetnek fel argóval, „baszással”, terheltetnek meg nőkkel (a nők beszivárgása esetén lehet moralizálni pompásan, gond nélkül), végeredményben szétziláljak a művet. Amikor az általános emberi erkölcs, vagy az erkölcsösök közül is kiemelkedő politikai erkölcs átalveszi a hatalmat az írástechnika egyéb kötelező jelesei fölött, szegény olvasó melyen gondolkodóba esik. Az író meg ír. Mi mást tehetne.        2. Ki a bulvárból!    Nem titok, Faludy papa kisodródott szépen. Határozottan nem vagyok ott, ahol az irodalmat bulvárszintről nyomják le a torkomon, márpedig Faludy elmúlt tíz éve pontosan erről szólt, bulvárszint, bulvárszintű képekkel, kevés, de egycélú képaláírással. De - hálából Villonért, s a Pokolbeli szép napjaimért - nem íródott le nullára, mint annyian etc. Az olvasó vár. És ímé. Az öreg szabadult a béklyóból, mint Hudini, pedig legalább olyan szoros pórázon tartotta, mint az ifjú bestsellergyárosokat, szinglistákat, akik azt remélik, ha a bulvár ismertté teszi a nevüket, szebb lesz az élet. Hát nemigen. Egy húszezer karakteres regényrészlet számolatlanul sorakoztatja egymás alá a történeti, történelmi csúcspontokat. Végül még csattan is, mint a profi novellistáé, aki novellában gondolkodik. Na és: emberek. Húsból, vérből, tegnapi, mai és holnapi élettel. Közben pedig - fedezem fel - többet tudok meg az ír néplélekről, mint az összes eddigi olvasmányból. Arról nem szólok, hogy a történet mögött fiszerető hátterel, mert benne van, és mert Faludy mondata a klasszikus biszexuális mondat: „Az ember beleszeret valakibe, és az a valaki vagy fiú vagy lány...”        3. A vers bennünk, a múlt bennünk    Vissza a két próza közrezárta Halas Zoltán versekhez. Azok a lírai darabok, amelyek hangütése - ez mondatkezdetnek tőből hüleseg -, azt kívántam volna elmondani, milyen verset olvasok el, milyet nem, miközben ritkán olvasok verset, de azok mégis odarántanak, amelyek az első két sorban mondanak valamit. Nekem. Mert nem kérdés, a versek, minden lírai alkotás mond valamit már az első két sorban is, csak nem talál meg (az én hibámból).    Halasi így kondít:    A gdanski tengerparton autóstoppos körutam        közbülső állomásán egy szép szekszárdi lánnyal    Na ez. Lengyelország, autóstopp, a hetvenes évek szép lányai. Haladok tovább.    Halasi keserűen szép szavakkal sorra vesz néhányat a boldog ifjúkor lányai közül. Az olvasó engedi szabadon legörögni, nem tiltakozik, amikor a válogatottan szomorú betétek görgés közben sorra nyitogatják a rég nem érintett rozsdás vasajtókat, a mögöttük üldögélő lányokat a hetvenes-nyolcvanas évekből.    A vers nem a költő verse. A rövidre tördelt sorokat az emóció írja. Az olvasói emóció.        4. Ilia Mihály hetven éves    Három írás köszönti születése hetvenedik évfordulójához érkező irodalomtörténészt, ex-szerkesztőt, Ilia Mihályt. Vekerdi László mint az irodalomtörténész-professzort, Tolnai Ottó mint a figyelő tekintetű barátot, Vegel László mint a nyelvész-tudóst, levelezőpartnert, irányadó anyaországi kapcsolatot. Mindhárom hozzeteszi a magáét a folyamatos kiegészítésre serkentő Ilia-képhez, bár az kérdéses, a mai harmincasok megértenek-e valamit a legendás, kiszorított - a legendásan kiszorított - irodalmi ember jelentőségéből. Lehet. Láthatóan mindhármuk számára (+ a főszerkesztő) egyértelmű, nem szorul magyarázatra. Miért is ne. Ha valami nem tiszta, a kíváncsi olvasó beüti a keresőbe, s a titkokra fény derül.        5. Katona-rejtélyek    Kiváló, olvasmányos, információ- és pletykagazdag Katona-dolgozat vezeti át a folyóiratot az irodalom rovatokból a recenzió-kritika rovatba - Orosz László Katona-kutató tollából. Kötelező olvasmány. Egy futásra hajtottam végig még én is, aki óvatosan engedem ki a palackból a speciális nyelvű irodalomtörténeti munkákat, különös tekintettel a nyelvészeti tárgyúakra. De ez éppen kellett. Merthogy aki nem Katona-kutató, mit tud Katona Józsefről? Annyit, hogy Bánk bán. Sokkal többet aligha. A „töprengése”-k a Katona-kéziratok sorsát kérdezi végig, néhány adalékkal fűszerezve a drámaíró hétköznapi életéből. Például hogy: a Bank és a versek múzsái, Katona - a színész sorsa, Széppataki Róza (Déryné) és Katona.        6. Szentkuthy, Bálint Péter és FJJ    Néha elhűlve látom, mennyit olvas, mennyit dolgozik Fekete J. József, a vajdasági irodalomtörténész-író. Most éppen egyik vesszőparipájáról - Szentkuthy Miklós - írt Bálint Péter-tanulmányt: Szentkuthy álruhában című kötetet járja körül.    A rovatban olvasható még Ócsai Éva recenziója Spiró harmadik, a korábbaknál nem kevésbe izgalmas és lendületes esszéiről, valamint Menési Gábor Balázs Attila új könyvéről, A meztelen folyóról írott dolgozata: „Prózáját alaposan megrostálta, mentesse tette a felesleges anyagoktól, a sallangoktól, hogy megszülessen eddigi életműve egyik (ha nem a) legfontosabb alkotása.”