Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Menyasszonytánc
[ Budapesti Operettszínház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. augusztus 17. szombat    Mai névnap(ok): Jácint, Jácinta a - a - a
Makk Károly filmek Londonban
Célegyenesben a Magyar Magic
Bár Makk Károly(fotó) Egy hét Pesten és Budán-ját már vetítették a Magyar Magic keretében Bradford-ban, most mégis visszahívták Londonba. Az angliai forgalmazók együtt vetítik szeptember 19-én, a Szerelem című filmjével. A két vetítés között a szakma és az újságírók faggatják az ősz mestert, pályájáról és terveiről. A Terasz kérdéseire elutazása előtt válaszolt.

 
- Mielőtt bármit kérdeznék, szeretném felhívni a figyelmét, hogy a nyáron nagy sikere volt. Innen kőhajításra az irodájától bemutatták a „Liliomfit”, a Zichy-kastély udvarában, ahol a szünetben sétálgatva nagyon sokszor hallatszott Makk Károly és az általa készített film szereplőinek a neve. Nem feltétlenül azért, hogy elítéljék az éppen látott produkciót, de nagy nosztalgiával emlékezett az a korosztály, amely azt látta, gyakran vetítik a Filmmúzeumban is, úgyhogy Makk Károlyt kérdezni mindig van aktualitás, de most mégis a „Magyar Magic”.

- A „Magyar Magic”-nek volt egy első felvonása tavaly, ahol Bradford-ban voltunk az ottani Filmmúzeum - amelyet Londonból vittek át – és egy hihetetlenül, technikailag és minden vonatkozásban nagyon jól felszerelt intézmény. Az ő rendezésükben, a vetítés ott bonyolódott, és az ötlet is tőlük származik, hogy a két filmet egymás után vetítsék. Amit én egy picikét óvatosan fogadtam, mert azt gondoltam, hogy talán túl megterhelő ez a két nem túl vidám film. A közönség azonban, ahogy én láttam, nagyon pallérozott és érzékeny társaság volt, aki már hozzá van szokva részben a mi kelet-európai másságunkhoz - finoman fejezzem ki magam -, a lassúságunkhoz, meg ehhez, ahhoz, amahoz, amihez egyébként van egy – ha sikerül – egy plussz hozama ezeknek a filmeknek. Nagyon nagy érdeklődés volt, nagyon helyes és jópofa beszélgetés a szünetben, és ez lesz most megismételve Londonban, még megfejelve egy un. szakmai, tehát forgalmazók számára szervezett vetítéssel, amit a filmnek az angol producere szervezett azzal a hátsószándékkal és reménnyel, hogy talán televíziós forgalmazás vagy netán valami mozi forgalmazási lehetőséget is lehet találni.
Azt gondolják, hogy az valamit segít, hogy én is ott ülök és…tudja mikor segít ez? Ha egyébként is akarják. De ha egyébként akarják, akkor az nem jön rosszul, ha nem akarják akkor ülhetek ott 12 példányban ők finoman mosolyognak és elmennek.

Makk Károly rendez - Nagy-Kálózy Eszter (Egy hét Pesten és Budán)
 
- Számos alkalommal dolgozott angolokkal, angoloknak, koprodukcióba és nem koprodukcióba. Hogy látja, hogy az a hallatlanul örvendetes és nem várt siker, ami a „Magyar Magic”-et kiséri ez a magyar kultúra szempontjából – most nem csak a filmes szempontból - mit jelent?

- Én azt hiszem, hogy itt egy ablak elől egy kicsit poros és sötét függönyt elrántottak egy határozott mozdulattal, be lehet látni a szobába, és az emberek akik arra járnak - vagy unalomból vagy érdeklődésből - bebámulnak és ott ragadnak. Hihetetlen mennyiségű ember nézte a „Magyar Magic” műsorait, és azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos és nagyon, nagyon „kultúrált szervezkedés” volt. Én – persze hát magyar vagyok, aki velem beszél az automatikusan kicsit dicséri is mindettől függetlenül de – úgy érzem, hogy itt történt valami, igazi áttörés. Ebben nagyon nagy érdeme van az ottani Magyar Intézetnek, a Bogyai Katinak, aki nem először mutatja meg, hogy mire képes. Úgy annyira, hogy még mindig nagy, kellemes várakozással megyünk ki.

- De hát vannak ott privát jellegű, több évtizedes kapcsolatai. Ők milyen visszajelzéssel élnek?

- Ezek a kapcsolatok úgy alakultak ki, hogy „ez a mi magyar barátunk”, és óhatatlanul van bennük egy iciny-piciny elfogódottság. Ugyanakkor ez a társaság meglehetősen jól informált: producerek, filmírók, kollegák, forgalmazók, színészek. Egy meglehetősen tájékozott társulat. Azért Angliában a színház, a film, a televízió nagyon stabil és egy színvonal alatt nem tudnak vagy nem akartak, vagy nem lehet már semmit se csinálni, max meg kell tudni ütni, vagy meg kell tudni lépni ezt a színvonalat, és ők mind külön érdeklődnek. A „Magyar Magic”-nek ez plussz „újdonsült rohama”.

- Az elmúlt két filmszemlén, egy teljesen új, fiatal generáció jelentkezett, és időközben hosszú vajúdás után megszületett a filmtörvény. Az eltelt idő alatt a meglátása szerint érződik-e ennek már valamilyen hatása és ha igen, akkor milyen?

- A filmtörvény által létrehozott struktúra és bizonyos szervezetek később kezdtek el dolgozni, mint ahogy a filmtörvény ezt előírta. E pillanatban most még csikorog a kerék, kell még itt az eresztékeken egy kicsit szorítani, meg a csavarokon ereszteni és húzni. Hosszú távon azt hiszem, hogy nagyon sikeresen fogja elérni azt, amire vállalkozott.

Kaszás Attila - Nagy-Kálózy Eszter (Egy hét Pesten és Budán)
 
- Ennek oldalvizén bombaként robbant a hír a magyar kulturális életben az etyeki bejelentés, hogy felépül a régió legnagyobb és legmodernebb filmgyára. A Demján ha valamit a fejébe vesz, az azért meg szokott valósulni. Mennyi realitást lát ebben?

- Ez pénz kérdése. Egyrészt maga a filmtörvény olyan nagyon nagy kedvezményt biztosít annak, aki nem elsősorban filmbe invesztál, ami egy megfoghatatlan érték. Hanem filmes tevékenységgel kapcsolatos állandóbb jellegű dolgokba, tehát épít valamit, stúdiót, laboratóriumot, olyan mérhetetlen a kedvezmény és olyan csalogató, hogy szerintem nem lehet ezt nem megcsinálni. Ha a Vajna meg a Demján valamire szövetkeznek, ez valóban testre szabott, mert mind a kettőjüknek nagyon lábra jön ez a lehetőség - hogy a jóistenbe lehetne a Csehországba, Romániába, Bulgáriába, hogy úgy mondjam elbitangolt amerikai régi haverokat, filmcsinálókat, produkciókat ide vissza édesgetni. Én szerintem ebből biztos lesz valami.

- Napi hír: a Kontroll című filmet, amit igazán nagyon fiatal rendező csinált, ajánlották az Oscarra esélyesek közé.

- Nagyon nagy kíváncsisággal várom, mert a filmet egy igazán jól megcsinált, egy eredeti, svungos, és tehetséges dolgozatnak tartom. Magát a Nimródot tanítottam a főiskolán, aki már úgy nézett ki egy időben, hogy elveszett vagy nem tudom mi lesz vele, belefullad a reklám nemtudommibe, de hát hál istennek itt letett egy olyan filmet, amit nem kell nagyon elemezni, nem kell róla dumálni, nem kell magyarázni, hogy egy elsőfilmes csinálta, mert az mindjárt úgy ahogy van, egy nagyon jó film.

- Akkor Londonban most egyszerre a mester és tanítványa arat sikert. Ezekben a napokban - ne szépítsük a dolgot -, csak a nyolcadik X-ben jár Makk Károly, mire készül most?

- Különböző terveim vannak az egyik, amivel most viaskodunk egy esetleges osztrák-magyar koprodukció. Ez Beethovennek ez az ominózus martonvásári nyara, itt a Brunswick kastélyban, és a másik: Tarr Béla alkotóműhelyének vagyok adósa még egy forgatókönyvvel, amit én nagyon szeretnék valahogy összehozni. Őt igazán nagyra becsülöm, nagyon eredeti és nagy formátumú rendezőnek tartom, aki úgy látszik belefáradt a viaskodásba és egy újabb viaskodásba ment bele azzal, hogy filmet akar produkálni (producerként, a szerk.), de ugyanakkor egy nagy tapasztalatú rendező, nem szívbajos ember.
Az ember szívesen gondol arra, hogy hát ki a jóisten tudja ezt kitaposni, amit én vagy mások szeretnének, ha nem ő. A történetet, nagyon nehéz elmondani: egy idősödő írónak mai kalandjainak vagy életének egy bizonyos, válságos de megoldható periódusa. Ha erőltetjük, lehet találni benne olyasmiket amin én is átestem.

Fotó: Peti Péter

[ Kadelka László ] 2004-09-18 00:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Fekete Péternek
... hát megvan végre az új cirkusz helye!!!

Tekinthetjük a hírt születésnapi ajándéknak...

[ Archívum ]
[ Keresés ]
2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]