új forrás    Irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat    Harminchatodik Évfolyam        2004. 4. Szám (Április)            TARTALOM            VASADI PÉTER: A teljességről; Kard jár köztünk; Kódolt beszéd (versek)         MÉHES KÁROLY: Néma ház; Egy regény születése; Közös (l)akol (novellák)         VARGA IMRE Katoblépász (vers)             DOBOZI ESZTER A hallgatás bére; Így is, úgy is (versek)             NAGY KOPPÁNY ZSOLT Egy megváltóra; Bűz a lételem (kisprózák)             NAGY GÁSPÁR H (9); H (10) (versek)     PÉCSI GYÖRGYI Nagy Gáspár: Ezredváltó, sűrű évek (tanulmány)    PÉCSI GYÖRGYI        Nagy Gáspár: Ezredváltó, sűrű évek        Nagy Gáspár – nem utolsó sorban – az Új Forrásban (Öröknyár: elmúltam 9 éves, 1984), illetve a Tiszatájban (A fiú naplójából, 1986) megjelent emlékezetes versei révén a nyolcvanas években (ha nem egy esetben vitatottan is, de) az új közéleti, politikus költészet emblematikus alakjává vált. Vélekedhetünk bárhogy az effajta poétikáról, ma már bizonyos, hogy verseivel, illetve e versek nyilvánosságával tabut tört meg, és a politikai, közéleti kimondhatóság határait is radikálisan tágította –, ugyanis többé nem lehetett úgy beszélni és hallgatni, mint előtte. Az az erkölcsi radikalizmus, amellyel költészetében Nagy Gáspár a Kádár-rendszer hallgatólagosan elfogadott sajátos, az irodalomban mindennapos használattá vált tolvajnyelvet fölcserélte egy kevésbé rejtjelezett, akkortájt rendkívül provokatívnak minősült egyenes(ebb) beszédre, konzekvensen folytatódott a „botrányokat” követő években is. A rendszerváltozás utáni esztendők szabadabb nyilvánossága azonban a közéleti kimondhatóság – és részben a kimondhatóság, mint esztétikai érték – tekintetében átrendezte az irodalmi megszólalást, s várakozás élt, miként folytatható az a nyelv, amely előtte hiteles is, meg hatásos is volt. Hogy esztétikailag hitelesen folytatható a közéleti költészet, számomra Nagy Gáspár lírája is igazolja, aki a kilencvenes években sem kevésbé problémás olvasói szövegkörnyezetben (mondogatni való akadt aztán is, a nyilvánosság fórumai sem működtek kívánatosan) is részben eme erkölcsi radikalizmus jegyében írta új verseit. Részben, ugyanakkor látnunk kell az erőteljes hangsúlyeltolódást: bár változatlanul érzékenyen érinti a félmúlt, a mindennapok erkölcsének kudarcos tapasztalata, költészetének mindez csak egyik kristályosodási pontja.    Nagy Gáspár ismert és olvasott költő, még ha – miként a Derűs glossza az olvasás évében című ironikus, önironikus versében írja – az olvasáskutatás más eredményre jut is. (Jegyezzük meg: irodalmi érték és népszerűség ritkán jár együtt, az ún. reprezentatív felmérések inkább az aktuális kultúrpolitika hatékonyságát jelzik, és sohasem a tömeg irányított érdeklődése dönti el, mi az igazi érték). Ismertsége összefügg közéleti költészetével, és ezt helyénvalónak vélem. A magyar íróknak bizonyos korokban éppen a civil szféra készületlensége miatt kellett erőteljesebben állást foglalniuk erkölcsi kérdésekben, mint a szélárnyékosabb országok íróinak. E szempontból mellékes, hogy személy szerint Nagy Gáspár (és még néhány millióan) a félmúltban történetesen a kommunizmustól szenvedett-e vagy más totalitarizmustól, mellékes, mert a költő nem a politikai tartalomra, hanem az emberi létezés lelki, morális megnyomorításának fölmutatására helyezi a hangsúlyt. Nagy Gáspár költészetének „befogadói” története ugyanakkor érzékelhetően dilemmássá vált az utóbbi évtizedben. Czeszlaw Milosz még a klasszikus közép-európai szocialista diktatúrákkal kapcsolatban írta, hogy „a nemzetiszocializmus bizonyította be, hogy az alapvető értékeket nem lehet relatívnak tekinteni, és nem lehet kompromisszumokat kötni tárgyukban anélkül, hogy ne váljunk a gaztetteket elkövetők bűntársaivá. […] Az a hosszú távú program, amelynek az a célja, hogy az Állam fokozatosan bekebelezze a társadalmat, végül is ahhoz vezetett, hogy a gyakorlatban már nehéz különbséget tenni aljasság és tisztesség, hazugság és igazság között.”1 A nyolcvanas években a költő erkölcsi bátorsága még egy egyezményesen diktatórikusnak tekintett hatalommal szembeni civil kurázsiként nyilvánult meg, a rendszerváltozással azonban furcsa helyzet állt elő. A kilencvenes évekre a korábban egyezményesen totalitáriusnak tekintett hatalmi félmúlt részben „jogtiszta” lett anélkül, hogy maga a kor történelmileg, politikailag, erkölcsileg a „helyére lett volna téve” – ezt az állapotot azonban a költő, morális okok miatt nem fogadja el. Nagy Gáspár tehát már nem a független művész pozíciójából, hanem mindössze egyik térfélre kerülve, bizonyos értelemben marginalizált pozícióból idézi föl a személyes sorsát is behatároló történelmi élményeit, az ötvenhatos forradalom mártíromságát (Láthatatlan kőre vésem), a csehszlovák 68-at (Prágai hajnalok), sőt – költészetében azt hiszem, ez a legborzongatóbb rész – saját besúgóit, följelentőit (Szigorúan titkos álombiztonsági barlang-rajz). Föl lehet tenni persze a kérdést – különösen a mai, politikai pártok mentén igen megosztott „szövegkörnyezetben” – , mire jó a múlt sebeire újra rámutatni, és eléggé „korszerű-e” mindezekről versben vallani. De amikor maga a múlt olyan „probléma”, amely mindennapjainkban, kultúránkban, gondolkodásunkban folyamatosan kísért és mérgez, indulatokat szít a gyűlölködésig, akkor a költőnek – ha van értelme ennek a kifejezésnek, s miért ne volna – kötelessége lehet az emlékezetet ébren tartani és a személyes erkölcsi felelősségre rámutatni akkor is, ha „nehéz különbséget tenni aljasság és tisztesség, hazugság és igazság között”. Nem politikai, hanem morális értelemben. Ez persze nem Nagy Gáspár személyes ügye, legkevesebb a 20. századi Európa legneuralgikusabb pontja.         MÉNESI GÁBOR "Nem voltam bátor, csak nem mertem félni" (Beszélgetés Nagy Gáspárral)         PAPP ENDRE A folytathatóság stílusa (Pécsi Györgyi: Kányádi Sándor)         NÉMETH ZOLTÁN A radikális nyelvhasználat lehetőségei (Bónus Tibor: Garaczi László)         NOVOTNY TIHAMÉR Belső tavak (Szász Sándor művészetéről)         VILLÁNYI ZSOLT Gondolatok egy gondolkodó gondolataihoz (Mújdricza Péter kiállításáról)         KELEMEN ZOLTÁN "Így rendezték ők a lovas Hektór temetését" (tanulmány)         TATÁR SÁNDOR Lőrinc első üzenete; Lőrinc újra diktál; Lőrinc fejet csóvál; Lőrinc a-huxleyzik; Lőrinc (újra) kihajóz; Lőrinc lebuktatja az álszent olvasót; ALT+F4 (versciklus)         PODMANICZKY SZILÁRD Mese, meskete (próza)         BORBÉLY SZILÁRD [Ólomka és papírlány] (Papíropera-Libretto)         VALASTYÁN TAMÁS A lélek kozmosza (Borbély Szilárd mese-librettójáról)         PIFKÓ PÉTER A Tengeri szélvész (Shakespeare Vihar című drámájának fordítása 1812-ből)    Új Forrás