Majd meglátjuk...         Grendel Lajos    Esztergom a családi legendáriumban - Apám a második világháború éveiben Esztergomban dolgozott, ahová Párkányból járt át. Egészen 1944 késő őszéig. Akkor szüleim hazaköltöztek Lévára. 1956. szeptemberében apám megmutatta az esztergomi bazilikát. A háború után Sátoraljaújhelyre áttelepített nagyanyámat kísértük el Párkányba, a nemzetközi gyorsvonathoz. A Magyarországra utazókat felsorakoztatták a vonat előtt, s a határőrök megszámlálták őket, mint a birkákat. Utána maradt még egy kis időnk a lévai visszavonatozásig. A bazilikát a hídroncs párkányi oldaláról bámultam. Impozáns volt, közeli, és mégis megközelíthetetlen. Napfényes, békés, kora őszi délután volt. Ki gondolta volna akkor, hogy "odaát" másfél hónap múlva forradalom lesz?        Esztergom, a kisváros - Esztergomban először 1969 nyarán jártam, s utána sem sokszor. Álmos kisvárosnak tűnt, amíg nem jártam ott, nagyobbnak képzeltem. Tetszettek a középületei, s persze a bazilika, most már bévülről is. Talán szerencséje a városnak, hogy a kommunisták nem kreáltak belőle szocialista nagyvárost, s nem pusztították el a műemlékeit. Nálunk a kisvárosok sokkal rosszabbul jártak, szülővárosom, Léva is.        Esztergom, az első székváros - Erre is emlékezni illik, a város ebből a szempontból is "szent" hely. Annál is inkább, mert a történelmi analfabetizmus, gondolom, arrafelé is pusztít, mint valami ragályos kór.        Esztergom, a magyar katolicizmus fellegvára - Évszázadokon át tényleg az volt. Ma is az? Nem tudom. Úgy tűnik, a progresszív katolikus szellemiség központja ma inkább Pannonhalma. Ha tévednék, elnézést kérek.        Esztergom a magyar irodalom felől - Főként a két B betűs: Balassi és Babits. Azt hiszem, Babits még mindig nincs a méltó helyén a köztudatban. Sokan vannak vele úgy, hogy csodálják, ámde igazából nem szeretik. Túl intellektuális, túl hűvös. Nekem az egyik legkedvesebb és legfontosabb költőm. 1969 nyarán jártam előhegyi házában. Mintha templomba... úgy léptem be a házba. Pedig igazi katolicizmusával és polgári-európai magyarságtudatával példamutató alakja lehetne nem csak irodalmi közelmúltunknak. De valahogy ma sem kell. Nem csak a baloldalnak, nem csak a mai Szálasi-fiókáknak, másoknak sem. Kár.        Esztergom, a szép reményű? - Talán. A jövőben ez a város a Dél-Garamvölgye és a Dél-Ipolyvölgye szellemi központja lehet. Vajon fölkészült-e a város erre a szerepre? Na, majd meglátjuk.            *************            Grendel Lajos regényíró, novellista, Léván született 1948. április 6-án. A felvidéki próza Magyarországon legismertebb és legmegbecsültebb szereplője. A nyolcvanegyben megjelent Éleslövészet - Nem(zetiségi) antiregény című kötete valóságos földindulást okozott.    1997-2000. Szlovákiai Pen Club, Elnök; 1999-2001. Szlovákiai Írószövetségek Társulása, Elnök; 1995-Magyar Írószövetség,Választmányi tag. Munkahelyei: 1973-1992-ig a pozsonyi Madách Könyv- és Lapkiadó, 1992-1996-ig a Kalligram Könyvkiadó. 1997-től a Komensky Egyetem Bölcsészettudományi Kar adjuntusa.    Szinte minden élő irodalmi díjat megkapott. 1988-ban Déry Tibor-díj, 1990-ben József Attila-díj, 1990-ben Madách Imre-díj, 1995-ben Füst Milán-díj, 1997-ben Ady Endre-díj, 1997-ben Madách Imre-díj, 1999-ben Kossuth-díj.    Húsz kötete jelent meg, a legfontosabbak: Éleslövészet - Nem(zetiségi) antiregény; Galeri; Rosszkedvem naplója, 1990. november–1991. október; Vezéráldozat; És eljön az Ő országa; Tömegsír; Nálunk, New Hontban; Szép históriák.