Erdélyi írók - Esztergomról     Szabó Géza    Szabó Géza        Szabó Géza: a Korunk, A HÉT és az Erdélyi Terasz szerkesztője, publicista, író. Harminc éves.        Eredetileg hajóval mentünk volna, a Parlament előtt találkoztunk.    Kiderült: aznap nem indul járat, hát buszra ültünk, elzötyögtünk Esztergom felé. Bántam is kellőképpen, hiszen sosem hajókáztam. A fal    A városból elsőre arra emlékszem, hogy megnéztük a képtárat, majd a Babits-ház felé baktattunk. Igen, a falon hírességek legendás kézvonásai, leginkább ez kötötte le a figyelmemet. Tanárunk büszkén mutatta, hol az ő nagyapjának az aláírása, nekem pedig eszembe jutott, hogy Kolozsváron is van valaki, aki így gyűjti, otthon, a negyedik emeleti betonlakásban, a konyha melletti falon az írók, költők, akadémikusok, politikusok és efféle jelentős személyiségek aláírásait. Morbid egy ötlet, mit mondhatnék. Egy fal, ahol nem szabad meszelni, amit nem érinthet az idő, ahova a kölök nem firkálhat ákombákomokat. És mi van, ha jön a földrengés? Mert egyszer holtbiztos, hogy utoléri Romániát is! Mennyire kell bebiztosítani az ilyen lakást, ahol élők és holtak méregdrága aláírásai sorakoznak?!    Esztergomban, a Babits-háznál az aláírásgyűjtemény legalább nem eldugott, rideg helyen játszik bújócskát a világgal, hanem szabadon látható, odakint van a tornácon.     alaprajz    S ha a másik irányba fordulok, akkor lelátok a Dunáig, odaát már Felvidék csalogat. Át szeretnék menni. Kérem őket, hogy lépjünk át a komppal, csak egy órát, legalább egy órát töltsünk el odaát! Megiszunk egy kávét, és jövünk is vissza. Bulgáriában sétafikáltunk, anyámmal és Cheţivel, a barátnőjével, aki követségi titkárként nyomult az ántivilágban, ezért úgy beszél oroszul, hogy Szófiában is pompásan boldogultunk, szóval tele volt tankolva a Dacia, nyugodtan átmehettünk volna Törökországba, időnk is dögivel lett volna, mégis elmaradt a kiruccanás. Azóta az ilyen alkalmakat a világ kincséért sem hagynám ki: elvégre, ha már eljutottam a határig, át is kell lépnem azt.    Hát akkor nem: lementünk a partig, megmutatták a Mária Valériát, azt, ami maradt belőle, a helybéliek bólogattak, hogy majd Ajrópa újjáépíti nekik (és én örültem, amikor a tévéhíradóban láttam a szalagvágást). Alig találtuk meg az utcát, legalábbis nekem úgy tűnt. Persze, tanárunk pontosan tudta, hova kell menni. És azt is tudta, hogy fizetni kell. Valamennyit, keveset. Nyilván, amint a gondnok meghallotta, hogy erdélyi diákok vagyunk, engedékenyen mondta: Á, hagyják, kérem. És ez ugyanúgy nem esett jól, mint amikor hazafelé a határőr undorodva dobta vissza a lepecsételt útleveleket, mondván: Aztán vissza ne gyertek! Végigjártuk a szobákat, csodálkoztunk, miként volt Babitsnak türelme újabb és újabb szobácskákat ragasztani az épülethez. Ahogy felfelé haladt a dombon, úgy a szobák is egyre magasabb szintről indultak, ezért a lépcsőzetes szerkezet. Ágy, képek, alacsony mennyezet, odakint fák, nyugalom, irreális csend: beszélőfüzetek kora.     Bakócz kápolnaa    Kissé később ugyanilyen ünnepélyes csendben csodáltam a templomban a templomot, simogattam a szememmel a csodálatos Bakócz-kápolnát. Hüledezve vettem észre, hogy a vörösmárvány húsába ugyanúgy belefaragták valakik a szívet a nyílvesszővel, mint az erdőben a fa kérgébe, és hogy ugyanúgy rámocskoltak, ráírtak „értékes üzeneteket”, mint a falakra az utcán. Rossz kedvem csillapítandó felmentem az emeleten berendezett múzeumba, ahol a különféle kegytárgyak, értékes papi ruhák, szertartási kellékek, a sok arany, gyémánt, a pompás ötvösmunkák láttán töprenghettem, hogy mit jelentett valamikor Esztergom.    (Visszatérve, budapesti ismerősöm dühöngött ennél a résznél: persze, mondta, éppen ezt jelentette! Az egyháznak nem kellene kérkednie kincseivel, semmiképp sem volna szabad tennie azt, amit az évszázadok folyamán összeharácsolt. Különös, különös – hümmögök.) Nem tudom, mikor jutok el ismét Esztergomba, éppen ezért utolsó pillantással nem a lehangoló buszállomás képét rögzítem, hanem a helyreállított palota teraszáról elém táruló pazar panorámát. Másról felesleges szólni.

*        KAPCSOLÓDÓ CIKKEK:    Erdélyből - Erdélyről     Szabó Géza    Darabos Enikő,    Faludi Ádám,    Fülöp Noémi,    György Attila,    Klárik Attila,    Kurkó Anna,    Milián Orsolya,    Orbán János Dénes,    Páll Zita,    Papp Sándor Zsigmond,    Sántha Attila,    Szabó Géza,    Szálinger Balázs,    Szonda Szabolcs,     Szálinger Balázs a Szekcióban    Szálinger Balázs: Péntek (székely visszavágó)    *    Szálinger Balázs: Erdélyi körút - szerda    *    SZálinger B.: Második megálló - Kolozsvár    *    Szálinger: Tordai kanossza    *    Szálinger: Új megállók (Vasárnap, hétfő)    *    Szálinger: Csíkban - Lövéteivel    *    Szálinger: Hazatérőben    *    A Szálinger-beszámolókban előforduló erdélyi írónevek (rövid életrajzok)    *    Trinapló: Fülöp Noémi, Szonda Szabolcs, Klárik Attila    *    Trinapló: György Attila    *    Trinapló: Orbán János Dénes    *    Trinapló: Páll Zita, Szabó Géza, Papp Sándor Zsigmond    *    A FISZ vendégségben Zetelakán    *    Faludi: Zetelaki Szél~Jegyzet    Faludi: KÉPes Szél~Jegyzet    Faludi: Összefoglaló    *    Trinapló: Páll Zita hétfője Zetelakán    Páll Zita keddje    Páll Zita szerdája    Páll Zita: Csütörtöki mosdókaland    Páll Zita: Péntek és péntek    Páll Zita: Szombati verő    Páll Zita: Villámvasárnap    *    Trinapló: Sántha Attila: hétfő,, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap    *    E-mil és Sántha    *    Sántha Attila: Az Európa Fórum Budapesten    *    Fried István: ...rálóg a nyelv a tájra...        *    Milián Orsolya: Trinapló, SZEMLÉK    *    Darabos Enikő: Trinapló, SZEMLÉK    *