tea este hétkor    a Kolibri Pincében        2003. december 8-án, hétfőn        Zalán Tibor vendége        Balla Margit    rendező, díszlet- és jelmeztervező                     Balla Margit: Éva        Egy előadás mindig éppen annyi, amennyit a színpadon látunk, de ott és olyankor a produkciót előkészítők sokaságából csak a színészek mutatják meg magukat számunkra. Pedig a rendezők, díszlet-, jelmez- és bábtervezők, koreográfusok és zeneszerzők, igazgatók és dramaturgok – még hosszan sorolhatnánk a listán szereplőket és funkcióikat – nélkül aligha gördülhetnének föl estéről estére a színházi függönyök. Őket, a néző szempontjából háttérben dolgozókat – de a produkció létrejöttében meghatározó szerepet betöltőket – is meghívom egy teára olykor. Mint most éppen            A játszóhely az Andrássy út és Rózsa utca sarkán található, a kisföldalatti Vörösmarty utca és Kodály körönd megállói közelében. Teakülönlegességek, kávék, sörök és borok, egzotikussá kiképzett terek a TeázóbanĽ                 Lucifer        Balla Margit és Lóránt Zsuzsa kiállítása Panaszra mindenkinek bőven van oka, de talán a képzőművészek szenvedték meg leginkább a rendszerváltással beütött hét szűk esztendőt, meg ami még utána jött. Sokkal több a galéria, egymást érik a kiállítások, de az állami mecenatúra elolvadt, és nem lépett helyébe a hőn áhított magán. Borra, hamuban sült pogácsára még futja a vernisszázsokon, katalógusra már nem. Az emlékeimre kell hagyatkoznom, meg persze arra, amit a Csók Galériában látni.        Úgy a nyolcvanas évek közepétől követem a csajok pályáját, akkoriban keltett közfigyelmet Lóránt Zsuzsa a festett szobraival, amelyek rokonokat, kollégákat, baráti házaspárokat örökítettek meg - nem éppen hízelgő pózban. Nem voltak éppen karikatúrák, de a modellek előnyös vonásaival szemben a külső-belső esendőséget tették közszemlére. Volt, aki odáig ment, hogy Lórántot gonosznak nevezte értük. Pedig nem bánt különbül saját magával és a szeretteivel sem. Ma úgy látom, az idő Lórántnak adott igazat: visszanézve a mérhetetlen önsajnálat és az önfelmentésre való erős hajlandóság évei voltak azok. Mi szebbnek láttuk magunkat, Zsuzsa meg jobban. És a mai szobraiban már kevesebb a kajánság, több az együttérzés és a szeretet.             Ádám        Balla Margit mindent csinál, fest, rajzol, könyvet illusztrál, díszletet tervez, ´89-es gyűjteményes tárlatán a Műcsarnokban még szobrokat is kiállított. Nem vagyok képzőművészeti szakértő, de fél oldalt simán megtölthetnék a stílusokkal, izmusokkal, amelyek kisebb-nagyobb mértékben felfedezhetők a munkáiban. Balla tehát eklektikus. Hozzá még dúskál a témákban és motívumokban, mégsem katyvaszt csinál, hanem jól azonosítható műveket. Ez úgy lehet, hogy mindenből azt és csak azt veszi el, ami kell neki, hogy aztán a saját kontextusába helyezze. Balla tehát posztmodern, az volt már akkor is, amikor a kifejezés messze nem volt még közhasználatban.        Újabban beszívta a színház; bábokat tervez, és évente megrendez egy darabot a Lauder iskola Javne színházával, idén pl. a Dybukot. Fogalmam sincs, hogy marad ideje rajzolni, pedig a most kiállított képek nem a padlásról valók. Új tematikaként feltűnik bennük a zsidó világ, amelyben mai figurák lépnek elő az "szövetségből (és fordítva), macskákkal, madarakkal keveredve, azonosulva.    MANCS    *    Critikai lapok: Földes Anna interjúja