Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Csatárok
[ Kolibri Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 15. vasárnap    Mai névnap(ok): Enikő, Melitta a - a - a
''EGYÜTT EGY ÉVBEN EGYSZER''
MEO ART FAIR 2003
Magyarország legjelentősebb kortárs képzőművészeti kiállítása és vására nyílik 2003. november 27-30 között a MEO-ban. (1047 Budapest, Újpest József Attila u. 4–6.)

Budapest. – Minden idők legjelentősebb hazai kortárs képzőművészeti kiállítása és vására nyílik november 27-én a MEO – Kortárs Művészeti Gyűjteményben. A 4 napon át megtekinthető MEO ART FAIR 2003 a tavaly első ízben megrendezett esemény folytatása, amelyen Magyarország legjelentősebb galériáinak részvételével a közönség számára közvetlen betekintés nyílik a kortárs képzőművészet és az egyre jelentősebb gazdasági tényezővé váló műkereskedelem mai helyzetébe. A korábbinál is nagyobb számú kiállító által biztosított látványos művészeti seregszemle ezúttal több különlegességgel is szolgál. Hazai képzőművészek videóvetítései mellett önálló kiállítóként szerepel majd a Velencei Biennálé magyar pavilonjában bemutatott és komoly nemzetközi vitát kavart "Nefertiti teste" című installációt megalkotó KisVarsó művészcsoport is.

 

Az egy évvel ezelőtt első ízben megszervezett MEO ART FAIR fordulópontot jelentett a hazai képzőművészet és műkereskedelem történetében, olyan hagyományt teremtett, amely jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy Budapest a művészetek és műkereskedelem területén is belátható időn belül helyet kapjon a jelentős európai városok között. Az Európa és a világ jelentős nemzetközi vásárain már rendszeresen és egyre növekvő számban részt vevő hazai galériák számára ezt megelőzően éppen Magyarországon nem adódott rendszeres lehetőség arra, hogy bemutatkozhassanak és az általuk képviselt művészeket is bemutathassák a közönségnek.

A nemzetközi vásároknak minden tekintetben megfelelő színvonalon megrendezett első MEO ART FAIR jelentős szakmai és közönségsikere nyomán érthető, hogy az idei esemény több kiállítót, szélesebb – ráadásul nemcsak hazai, hanem külföldi – figyelmet vonz.
A kiállítóktól és látogatóktól, a szakmai és műkedvelő közvéleménytől a tavalyi esemény óta érkezett jelzések alapján beigazolódni látszik a MEO alapítóinak és a vásár létrehozóinak várakozása, amely szerint a MEO ART FAIR hosszú távon is szükséges és sikeres eseményévé válik a magyarországi képzőművészetnek.

 

A rendezvénnyel kapcsolatos felfokozott figyelem természetesen köszönhető annak is, hogy a rendszerváltás óta folyamatosan, az elmúlt években pedig a korábbiaknál is gyorsabb ütemben fejlődő hazai kortárs műkereskedelem mára nemcsak művészeti, hanem gazdasági szempontból is figyelemreméltó tényezővé vált, hiszen egyes becslések szerint a terület éves forgalma elérheti akár a több milliárd forintot is.

Mindezek következtében a MEO ART FAIR 2003 minden idők legjelentősebb hazai kortárs képzőművészeti kiállításaként és vásáraként kerül megrendezésre november 27. és 30. között a MEO - Kortárs Művészeti Gyűjteményben (1047 Budapest, József Attila u. 4-6.). A 3000 négyzetméternyi kiállítási területen a látogatók Magyarország legjelentősebb galériáinak jóvoltából több száz, a hazai képzőművészet krémjét reprezentáló műalkotást tekinthetnek és vásárolhatnak meg. A rendezvényből adódó kiemelkedő lehetőséget szinte valamennyi igazán fontos hazai galéria felismerte, így a MEO ART FAIR 2003 alkalmával az érdeklődők szinte mindenkivel megismerkedhetnek, aki a hazai kortárs képzőművészetben és műkereskedelemben ma meghatározónak tekinthető.

 

A vásárhoz kapcsolódva és annak ideje alatt a MEO az alkalomhoz és környezethez illő szakmai vitáknak is otthont ad. "Kortárs stratégiák" címmel beszélgetéssorozat megrendezésére kerül sor, amelyen a kortárs képzőművészet és műkereskedelem jövőjére komoly befolyással bíró szakemberek olyan fontos és nagy érdeklődésre számot tartó témák kapcsán fejtik ki véleményüket, mint például a magyar pavilon fogadtatása az 50. Velencei Biennále-n, a galériák és műkereskedők piaci sikeréhez vezető módszerek, vagy a kulturális intézmények szerepének és működésük hasznosságának kérdése.

A vásár programja a szélesebb közönség figyelmére is számot tartó érdekességekkel egészül ki. A kortárs magyar képzőművészek videóinak bemutatása az ART FAIR egyik látványos eleme lesz, csakúgy, mint a Velencei Biennálé magyar pavilonjában bemutatott és komoly nemzetközi vitát kavart "Nefertiti teste" című installációt megalkotó KisVarsó művészcsoport önálló kiállítóként való szerepeltetése is.

"Az ART FAIR sikeres folytatásával megvalósul az a célunk, hogy létrejöjjön a hazai kortárs képzőművészet és műkereskedelem rendszeres, referenciapontként szolgáló seregszemléje. Innen pedig csak egyetlen irányba, egy nemzetközi kiállítás és vásár megteremtése felé léphetünk tovább. Már az idei MEO ART FAIR alatt megkezdjük a tárgyalásokat az egyik jelentős európai művészeti vásárt rendező csoporttal annak érdekében, hogy Budapest akár már a MEO ART FAIR 2004 által bekapcsolódhasson a nemzetközi műkereskedelem vérkeringésébe."- nyilatkozta a MEO egyik alapítója, Kováts Lajos.

"Kortárs stratégiák" – beszélgetés sorozat (a MEO ART FAIR kiegészítő rendezvénye)

MEO: "Discourse de la method" – beszélgetés-sorozat a "módszer"-ről, a művészeti kommunikáció helyes vezetésének alapelveiről és gyakorlatáról, fókuszban a kortárs képzőművészet menedzselésével és helyével a tudástársadalomban.

November 27. 17 h.
Piac és profit: Van-e élet a galériákon túl? Meghívottak: Deák Erika, Délceg Katalin (Dovin Galéria), Einspach Gábor (GaG Galéria, Godot-Galéria, Hans Knoll, Kováts Lajos (MEO és Blitz Galéria, SI-LA-GI, Szalóky Károly (Várfok Galéria), Szoboszlai János (acb Galéria), Molnár Edit, Iványi Brigitta, Király András (FKSE)

Téma: Mi a szerepe a profitorientált magángalériának a művészeti intézményrendszerben? Milyen módszereket (gazdasági, marketing, PR, kommunikáció) alkalmaznak a sikeres működés érdekében? Milyen jövőképet vázolnak fel maguk számára, melyek a személyes aspirációik, miben látják a változ(tat)ás, a lehetséges stratégiák referenciapontjait.

November 28. 17 h.
Intézményesített intézménykritika Meghívottak: KMKK (Hegyi Dóra, Sugár János, Süvecz Emese, Tímár Katalin, Beöthy Balázs) HINTS Művészeti Egyesület, Metszéspont Egyesület, Color Bar, Nérai Katalin, Keserü Katalin

Téma: Mi az alapja a kulturális közigazgatás intézményeire vonatkozó kritikai gondolatoknak? Melyek az intézményi struktúra korlátai/erényei működési és a művészi szempontból? Lehetséges-e napjainkban a kultúrának alternatív helyszíneket, műhelyeket támasztani?

November 29. 17. h
Nemzeti reprezentáció és (szub)kultúra Meghívottak: Kis Varsó (Gálik András, Havas Bálint), Petrányi Zsolt, Bencsik Barnabás, a Kulturális Minisztérium képviselője, Fabényi Julia, Sturcz János

Téma: A Kis Varsó részvétele az 50. Velencei Biennále-n, a projekt menedzselése Policy kontra avantgárd? Exponátum: Petrányi Zsolt, kurátor (ICA-Dunaújváros)

VIDEO VETÍTÉSEK

Kai Kaljo, Nemes Csaba, Sugár János, Vásárhelyi Zsolt, Gábeli Tamás, Csáki László, Szirtes János, Várnai Gyula, Komoróczky Tamás, Lendvai Ádám, Németh Hajnal, Uglár Csaba, ef Zámbó István, Komoróczky Tamás, Bodó Sándor

[ Ebics Anna ] 2003-11-24 11:30:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]