Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Az öreg hölgy látogatása
[ József Attila Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. június 25. kedd    Mai névnap(ok): Vilmos, Viola a - a - a
Felvidéki Judit: Anyu, mesélj!
ajánlás: Julcsa lányomnak

PEPI BOHÓC

Havas , hideg tél volt az idei és közeledett az év utolsó napja. Az utcákon már újévi harsonák, dudák, kürtök lármáztak, s magam is egy bódét kutattam, ahol valami meglepetést vásárolhatok Julcsának. A sok rojtos pántlika, csúcsos süveg, cilinder és kalap között észrevettem egy vigyorgó bohócmaszkot. Felpróbáltam, éppen jó volt. Megvásároltam és hazafelé vettem utam. A liftbõl kiszállva még az ajtónk elõtt arcomra húztam a maszkot, hajamat a homlokába fésültem és egyenesen a konyhába siettem, ahol éppen vacsorázott a család. Csillag, a nagy fehér kuvasz sûrû farkcsóválással és éles ugatással jelezte érkezésemet, de Juli mégis majd hanyatt esett az etetõszékével együtt ijedtében, amint megpillantott. És akkor megszólaltam, kissé elváltoztatva a hangom:

- Hát te, miért itatod az egereket Juli?

Meglepõdött, hogy ez a fehér arcú, festett szájú, vigyorgó pofa, honnan tudja az õ nevét. Annyira meglepõdött, hogy még a szája is tátva maradt, s elfelejtette folytatni a sírást.

- Tudod, ki vagyok én ? - kérdeztem. Bátortalanul, könnyel a szemében intett nemet.

- Én vagyok a Pepi bohóc. Ezentúl itt fogok lakni veled, ha te is úgy akarod, hogy barátok legyünk. Gyakran foglak mulattatni. Szeretnéd?

Julcsa most már sokkal határozottabban bólintott.

- Megetted a vacsorádat ?

- Még nem.

- Egyél meg mindent. Én addig bemegyek a szobádba és megnézem a játékaidat. Hány bohócod van?

- Sok !- kiáltotta utánam.

Az elõszobában gyorsan levettem az álarcot , kibújtam a kabátomból, és már mint Anyu léptem vissza a konyhába.

- Anyu! Tudod ki van itt?

- Ki ?

- A barátom, egy bohóc! Hogy is hívják?

- Pepi...- csúszott ki a számon.

- Honnan tudod?

- Kitaláltam. - vágtam ki magam a bajból.

- Bemehetek hozzá játszani ? - és felmutatta üres tányérját.

- Elõbb mossatok kezet a Mamával! - azzal szaladtam a szobámba átöltözni és felhúzni a maszkot, hogy odabent a játékai között már Pepiként fogadhassam. Így született meg a mi Pepi Bohócunk. Késõbb, ahogy nõtt, növekedett és egyre okosabb lett Julcsa, már felismerte bennem Pepit. Rájött, hogy Anyu és Pepi ugyanaz a személy. Mégis ennek ellenére gyakran kérte esténként fürdés közben, hogy legyek Pepi Bohóc. Ilyenkor ki kellett mennem, felhúzni az álarcot, hogy aztán elváltoztatott hangon kérjek ismét bebocsátást. És Juli elhitte ilyenkor, hogy Pepi van nála, az õ régi barátja, akivel minden titkát megoszthatja, aki az õ legviccesebb, legkedvesebb pajtása. Aki, ha szomorú, ha beteg, akkor is képes megnevettetni, aki esténként az ágyához ül és mesél, akinek elpanaszolhatja óvodai sérelmeit, s aki utána megvigasztalja. És Julcsa sohasem lepõdött meg azon, ha másnap Anyu rákérdezett ezekre a titkokra, mert esze és szíve mélyén mindig tudta, hogy Pepi arca mögül Anyu tekint rá és a vigasztaló szavak Anyu szájából jönnek. Mégis, amíg a Pepi maszk el nem szakadt, s le nem kopott róla a nagy piros vigyori szája: a mosoly, addig minden este meglátogatta Julcsát. És még ma is szívesen emlékszik vissza kedvencére, akinek a maradványait a szekrényem mélyén õrzöm annyi más kedves kacattal együtt.

ANYU MESÉLJ!

- Anyu mesélj! - bújt hozzám Julcsi egy nyári reggelen Leányfalun, amikor a hajnali napsugár besütött a kis faház rácsos ablakán. - De még ne kezdd el, mert hozok magamnak kekszet! - azzal kiszaladt a konyhába, felmarkolta a kekszesdobozt, visszaszaladt és bebújt mellém a paplan alá.

- De még olyan korán van - duzzogtam.

- Nincs korán. Nem hallod a madarakat? Õk is felébredtek már!

- Csakhogy én nem vagyok madár. Öt percig hagyjál még! - esdekeltem.

- Addig alhatsz, amig idehozom az Andris kutyát, a Zsuzsa nyuszit, malackát és a Pepi bohócot! - felmászott az emeletes ágy tetejére és onnan repültek le szép sorjában az elõbb felsoroltakon kivül még néhány babaruha, és egy úszóöv.

- Ezeket mind az ágyamba akarod hozni? - kiáltottam kétségbeesetten.

- Anyu mesélj !

- Na jó. Hozz egy könyvet!

-Nem! Ne könyvbõl! Mesélj arról, amikor te kislány voltál, tudod. A mamáról, meg Andrisról, meg a Nyanyuskáról, meg a Pintyõkérõl! Idehozhatom közben a színezõmet ? - és már futott is, hogy berendezkedjen az ágyamban. Éreztem, hogy végképpen ki leszek túrva saját birodalmamból. Nagy nehezen mégis elhelyezkedtünk.

- Kezdheted. Mi a címe? - sürgetett.

Nyanyuska madarai

Ilyen gyönyörû, napos nyári reggelen történt, mint ez a mai, sok-sok évvel ezelõtt, amikor én valamivel nagyobbacska kislány voltam , mint te, vagy éppen annyi, öt-hatéves, és a Nyanyuskánál tölthettem egy egész hetet a nyári szünidõbõl. Nyanyuska volt az én keresztanyám. Nem, nem vidéken élt, nem egy isten háta mögötti faluban, hanem itt Budapesten, ahol mi, egy másik kerületben, ahová egy nagy, sárga, csilingelõ villamoson kellett utazni sok-sok megállón át. Egy ötemeletes, rózsaszínû házban lakott a Lehel piac közelében. Lakásának ablakából és erkélyérõl le lehetett látni a piac fabódéira. Figyelemmel kísérhettem a hajnali rakodást, az árúk kipakolását, és megleshettem az elsõ vásárlókat. Esténként, amikor már sötétség borult a térre, az erkélyre lépve magamba szívhattam a fabódék zöldséggel átitatott csendjét. Szóval nem volt egy unalmas környék, mindig akadt valami érdekes néznivaló. Na és a kis lakás, arról még nem is meséltem neked.

Bejárata a gangról nyílt. Azon a gangon sokszor bicikliztem a háromkerekûmön körbe-körbe. Mindig szerettem volna a korlátra ágaskodva letekinteni a mélybe, de nem volt szabad. Pedig én olyan, de olyan kíváncsi voltam. A lakás csak egy szobából állt és egy ívesen kanyarodó elõszobából. De a csoda már itt elkezdõdött, ahogy végigmentem rajta. Mert jobbra-balra a falon mindenféle faramuci különlegesség függött. Mik például? Például legyezõk. Mibõl voltak ezek a legyezõk? Csontból, madártollból, papiruszból, selyembõl, fából. Gyönyörû kínai és japán legyezõk. Aztán kicsi és nagy bimm-bamm faliórák, apró kézimunkák, miniatûr festmények, tükrök díszítették. Csak úgy csengett, bongott körülöttem minden, amíg a szobába értem. És ott, a sokszög alakú sarokszobában, - mi csak toronyszobának hívtuk - a fehér hálószoba -garnitúrán kívül, mely egy bordóhuzatú ágyból, egy háromajtós tükrös szekrénybõl és egy fiókos komódból állt, volt ott még az erkély közelében egy virágtartó állványka, a sarokban egy dívány, ahol én aludhattam mindig, s a lábánál egy kopott körasztalkán a madárkalitka, de nem akármilyen ! Olyan volt, mint egy kastély, egy zöldre festett kulipintyó. És nem egy, hanem két papagáj is lakott benne. Róluk késõbb még sok szó esik. Hanem, ha tudnád, milyen kincseket rejtegetett ez a szoba! Nyanyuskánál mindig újabb és újabb felfedezéseket tehettem. A tükrös szekrény megszámlálhatatlan mennyiségû ruhát ömlesztett a lábam elé, ha kinyitottam kétszárnyú ajtaját. Bohókás mintájú ruhák, bõ ujjú blúzok, bársony kaftánok, festett kendõk, csipkés hálóingek, törökmintás, buggyos selyembugyogók, szalmakalapok, színes tüllfátylak kínálták magukat felém. Látogatásaimkor ezeket mind magamra öltöttem és színpadias mozdulatokkal jártam-keltem a tükör elõtt. A komód fiókjaiban turkálni szerettem. Tenyeremre vettem az óriási, ezüst és arany csattokat, szines gombokat, csillogó karpereceket, brossokat, nyakláncokat, kalaptûket. Úgy markoltam és szórtam egyik kezembõl a másikba a káprázatos, egyedi formájú gombokat, mintha kincsekre leltem volna. Ez aztán a vagyon! Ez aztán a gazdagság !- gondoltam. Esténként kimerülten dõltem az ágyamra és észre sem vettem, hogy Nyanyuska átöltöztetett, hálóingbe bújtatott és gondosan betakargatott. Én már mély álomba zuhantam és a kis ötödik emeleti lakás már régen egy királyi palota toronyszobája volt, ahol királykisasszonyként aludtam az igazak álmát, miközben hûséges daduskám dúdolgatott a fülembe. Erre a rekedt dúdolgatásra ébredtem aztán azon a bizonyos napsütéses nyári reggelen is. Boldog öröm töltött el: itt vagyok, itt lehetek ! Nyanyuska ágya már szét volt vetve, de a kalitka még mindig le volt takarva a fekete selyemkendõvel. Csakhogy a madarak ébren lehettek, mert kihallatszott repdesésük, tollászkodásuk, a homokban tapickáló lábak surrogása, gyenge ébredezõ csipogásuk.

Nagyot nyújtózkodtam. A kanyargós, elvarázsolt elõszobán át meleg kakaó és kalácsillat szállt felém a konyhából és megcsiklandozta az orrom hegyét. Kipillantottam az erkélyre. A kõpárkányon galambok serege reggelizett elégedett, hangos búgás közepette. Már egy cseppet sem voltam álmos, ám annál éhesebb. De ezt még elgondolni sem volt idõm, mert Nyanyuska, kis zsúrkocsin már ágyamhoz is tolta az édesen illatozó fenséges reggelit. Még most is hallom, ha nagyon fülelek a múltba, azoknak a nagy, zörgõs kerekeknek a csikorgását. Ez volt számomra a legszebb reggeli muzsika. És micsoda csészékbõl ihattam itt! Igaz, hogy nem volt két egyforma darab közöttük se a csészékbõl, se a tányérokból, se a kancsókból. Afféle maradékok voltak, ahogy Nyanyuska mondta. A többi mind odaveszett, hajtogatta. Ma már tudom, hogy mit jelentett az " odaveszett ", de akkor még nem tudtam és nem is nagyon érdekelt. A háborúban veszett oda, mert elcserélték kenyérért, meleg ruháért, tüzelõért. De ezekbõl a maradékokból is fenséges volt enni, inni. Egészen más íze volt itt a kakaónak, mint odahaza, vagy az óvodában. És nem fogod elhinni, a konyhai csapból is más víz folyt. Nyanya azt mondta, hogy ezt a vizet a tündérek csavarják a felhõkbõl. És én el is hittem. Azt is mondta, ha ebbõl a vízbõl nem csak iszom, de napjában kétszer, reggel és este meg is fürdöm benne, akkor bizony magam is tündérré változhatok minden éjjel álmomban és tündérként oda repkedhetek, ahová akarok. Így hát képzelheted, hogy egyetlen mosdást sem mulasztottam el. De én csak beszélek, beszélek, holott téged már biztosan az érdekelne, hogy mi is történt azon a bizonyos nyári reggelen, amitõl olyan emlékezetes maradt számomra.

Nyanyuska egyedül élõ öreg néni volt, de nem afféle fejkendõs öreganyó. Sõt! Ma már azt hiszem, hogy egyáltalán nem volt öreg, de akkoriban még ilyen apróságokra nem figyeltem. Szóval Nyanyuska olyan lehetett, olyan öreg, illetve olyan fiatal, mint a te nagymamád, a Mama. Szóval még Nyanya sem öltözött fel. Hosszú hálóingben volt, lábán mamusz és a haját hajcsavarok fonták nagy alagutas gurigákká. Akkoriban a hajcsavarokat még házilag készitették mifelénk, úgy, hogy rongydarabokat csavartak egy-egy rövid drótdarab köré. Mindegyik gurigából két hegyes szarvacska meredezett az ég felé. Igen mulatságosan nézett ki az én Nyanyám. Miután megreggeliztünk, õ a szipkájába harmadolt egy darab cigarettát, rágyújtott és elégedetten pöfékelt. Szerettem nézni, amint szája szegletén eregette a füstöt. Közben a szokásos reggeli párbeszédünket ismételgettük megunhatatlanul.

- Nyanyus ! Mikor van a születésnapod?

- Nem tudom.

- De hát mikor születtél ?

- Nem tudom.

- És hol ?

- Rózsabokorban jöttem a világra.

És én hittem rovátkás szájának, nagy, barna, huncut szemének, rekedtes nevetésének. Aztán a kalitkához ment. - Jó reggelt ! Kezit csókolom madárkáim! Köszönjetek szépen! Mondjátok, Kezit csókolom Nyanyuska, jó reggelt Jutka! - azzal levette róluk a kendõt. A zöldessárga madarak utánozták, s hangosan verdestek szárnyaikkal örömükben, hogy elkezdõdött egy újabb nap. Boldogan csiviteltek, s ropogtatták a szavakat. S bár a te nagyapád szerint ezeknek a madaraknak soha egy szavukat nem lehetett érteni, én határozottan állítom és ezt nekem elhiheted, hogy én tökéletesen értettem amit mondtak. Persze az is lehet, hogy csak szerettem volna érteni, de az már mindegy. Én mindenesetre ámulattal adóztam tudományuknak.

Nyanyuska leterítette a dunnámat egy nagy kockás pléddel, kivette a kalitkából az etetõvályút és a vizestálkát, s letette elém. Aztán felkattintotta a kisajtót és két szempillantás múlva Pintyõke és Pityuka szabadon röpdöstek, kergetõztek a szobában. Elõször körülrepülték a szobát, majd ki az elõszobába, rászálltak a faliórákra, egyik másik meg-megkondult. Tollászkodtak a legyezõkön, aztán egyenesen felém szálltak, leereszkedtek a takaróra, felszálltak a fejemre, megtépázták a hajamat, rojtossá cibálták hálóingem csipkés gallárját, megtisztelték a kezemet, majd végre a friss magok ropogtatásába és köpdösésébe merültek. Fürdõzésük közben engem is lesprickoltak. Gyönyörûség volt nézni õket. Hanem az idilli reggel nem tartott sokáig. Nem ám! Mert valamirõl megfelejtkezett Nyanya. Mégpedig arról, hogy az erkélyajtót nem csukta be rendesen, és amikor a szomszéd néni becsengetett és õ kinyitotta a bejárati ajtót, a huzat kivágta az erkélyajtót és Pintyõke, a sárga papagáj már ki is repült az elsõ széllel. Aztán bevágódott az ajtó, igy Pityuka bentrekedt. De akkor már Nyanyuska rohant be a kiabálásomra kétségbeesetten. Kiugrottam az ágyból. Mit bántam én, hogy a magok szétszóródnak és ellepik az ágyamat úgy, hogy a takaróm elázik a kidõlt vizestáltól. Sírásra görbülõ szájjal jelentettem be a gyászos hírt, hogy Pintyõke kirepült. És valóban, amint az erkélyre pillantottunk, Pintyõke ott ugrált a párkányon egykedvû természetességgel. Nyanyuska óvatosan kinyitotta az ajtót és búgó hangon, becézõ kedvességgel próbálta magához édesgetni, de hiába. Amint meghallotta az ismerõs hangot felkerekedett és egyenesen a piac felé szállt. De erre már komolyan kétségbeesett Nyanya is. Úgy, azonmód mamuszban, hálóingben, csavarokkal a fején rohant ki a lakásból, le az öt emeleten, ki a kapun a piac irányába. Én az erkélyrõl figyelhettem a hosszú kergetõzést. Szívem mélyén soha be nem vallott csalódást éreztem. Mert titokban elvártam volna, hogy Nyanyuska ott az erkélyen szárnyakat növesszen és utána repüljön Pintyõkének. De nem igy történt. Mit volt mit tennem, belenyugodtam, hiszen a következõ percek igen szórakoztatónak ígérkeztek. És ahogy a roskadozó, régi fonott karosszékre térdeltem és áthajoltam a párkányon, azonnal észrevettem a zöldségesbódék között kanyargó, zsúfolt sikátorok egyikében szaladó Nyanyámat és a bódék kátránypapírral bevont tetején ugrándozó haszontalan kis szökevényt, aki ráadásul még szemtelenkedett is gazdájával. Egy darabig hagyta magát csalogatni, aztán amikor már-már megérintették Nyanyuska ujjai, usgyi, továbbillant.

A piac népe azonmód két pártra szakadt. Az emberek már ilyenek. Különös örömöt találnak mások szerencsétlenségében. Ezért aztán volt, aki jól mulatott a hálóinges, hajcsavaros, hóbortos öregasszonyon, aki se látva, se hallva, minden akadályt legyõzve, ládákat átugorva, dinnyerakásokat megmászva, gúnyos megjegyzések kiséretében ûzte, hajszolta a kis hálátlant. A piac másik része drukkolt Nyanyának, sõt segitették is azzal, hogy minduntalan jelezték hol, merre bukkant fel a sárgatollú. Fölülrõl nézve a hullámzó tömeg, mintha a bódékat is elsodorta volna. És bizony ennek az elkeseredett hajszának nem kevés paradicsom, õszibarack, szerteguruló ringló, összetört tojás látta kárát. És bizonyára, ha még tovább tartott volna a hajsza, talán egy jó kiadós verekedésre is sor került volna, - az emberek már csak ilyenek. Ha alkalmuk és lehetõségük van rá, szívesen náspángolják egymást. Én nem láthattam mindent, de késõbb a házmesternéni azt mesélte, hogy egyik másik bódé tövében el is csattant néhány pofon egy-egy gyermekarcon, mert a gyerekek mindenáron csatlakozni akartak a papagáj üldözéséhez. Egy szó, mint száz, hogy rövidre fogjam és a végére jussak, volt nagy kavarodás, ramazuri, mint a cirkuszban. És akkor az egyik bódéban, melyben éppen egy madárkereskedés volt és kalitkák sora függött a sátorponyva alatt kiakasztva, s mindegyikben egy-egy madár tollászkodott, a kereskedõ észrevette az egyik kalitka tetején megpihenõ Pintyõkét és azonnal értesítette Nyanyámat, aki hanyatt-homlok sietett oda, majd kifulladva roskadt le egy székre. Karját felnyújtotta a tékozló madár felé, aki minden ellenállás nélkül, mint aki már ráunt és belefáradt a fogócskába, leereszkedett Nyanya vállára. A kis szökevény elfogatott. De már nem kellett vigyázni rá, megadta magát sorsának. És Nyanya ugyanazon az úton, amelyen az elõbb eszét vesztve rohant végig, most lassan, büszkén, méltóságteljesen vonult visszafelé. A kofák és kosaraik utat nyitottak neki. Az úttesten az autók megálltak egy intésére. És én akkor odafentrõl hálóing helyett királynõi palástot láttam rajta, lábán mamusz helyett aranycipellõt, fején hajcsavarok helyett fényesen csillogó koronát. Csak Pintyõke volt a régi, sárgatollú papagáj.

- Ha a kergetõzés hosszabb lett volna, az én mesém is tovább tartott volna. De most már ugrás, ki az ágyból, mert mesével nem fogunk jóllakni! - azzal lerántottam Julcsáról a takarót.

A seprûfenyõ

- Anyu ! Mikor lesz már karácsony?- faggatott Julcsa már november elején.

- Még soká. - válaszoltam.

- Akkor még nem is kezdjük számolni a napokat? - kérdezte.

- Még nem. - hangzott a válaszom, de erre már igen elkeseredett.

- És mikor lesz a születésnapom? - jutott eszébe hirtelen egy újabb ünnep lehetõsége.

- Ajjaj! - legyintettem. - Az még odébb van.

- De én azt szeretném, ha most lenne! - jelentette ki határozottan.

- Azt nem lehet...

- De lehet! - vágta rá azonnal. - Én több születésnapot akarok, több tortát és még több ajándékot!

- Mindenkinek csak egy születésnapja van, mivel mindenki csak egyszer születik meg.

- Az kevés. Én azt nem bírom kivárni! Se a Mikulást, se a karácsonyt, se a születésnapomat! - sírta el magát végül.

- Én is ilyen türelmetlenül vártam mindig a karácsonyt. - próbáltam vigasztalni. - De a legizgalmasabb, a legszebb nap mindig az utolsó volt. Ha akarod, elmesélem az egyik ilyen emlékezetes nap történetét.

- Meséld! - azzal mellém kucorodott, öklére támasztotta fejét és megenyhült tekintettel, mohó kíváncsisággal figyelt.

- Még nem jártam iskolába, ha jól emlékszem, annyi idõs lehettem, mint te most. A háború után még hosszú évekig nagyon szegények voltak az emberek, de ezekben az években is mindig eljött a karácsony napja, a szeretet ünnepe, melyet minden gyerek már akkor is izgatottan várt. De nemcsak a gyerekek, hanem a felnõttek is készültek erre a napra, hogy megajándékozhassák egymást. Mert ezen a napon a szétszóródott, külön és távol élõ családtagok is egybegyûltek a kis fenyõfa körül egy meghitt közös vacsorára, beszélgetésre. Rég nem látott barátok, ismerõsök bukkantak fel váratlanul, hogy összeölelkezhessenek. A mi kis családunk is együtt volt ilyenkor. Közénk tartozott Nyanyuska is, aki ezen az ünnepen három egész napot töltött nálunk, mindannyiunk örömére. Segített Maminak a fõzésben, megvarrogatta elszakadt ruháinkat, megstoppolta lyukas zokniainkat és természetesen játszott velünk. Ezen a nevezetes karácsonyon kora reggel beállított két óriási szatyorral felpakolva, melyekbõl régen nem látott finomságok, hosszú ideje nélkülözött nyalánkságok kerültek elõ. De volt ott egy olyan csomag is, ami azonnal eltûnt a szemünk elõl, ezért aztán nem láthattam, mit is rejtegetnek a gondosan hajtogatott papírok. De mi el voltunk telve az amerikai mogyoróval és a túrós táskával. Aztán a konyhában megcsodáltuk mindannyian a libát, amit apám hozott, s mint a szentbeszédet hallgattuk végig ajkáról a lehetõségek véget nem érõ változatait, hogy miként, milyen formában ehetjük meg este. Már a hallottaktól is jóllaktunk volna, ha Nyanyuska nem vet véget a beszédnek azzal a felkiáltással, hogy: - Egy, kettõ, mars ki a konyhából! - azzal hozzálátott a liba tisztításához. Engem az a megtiszteltetés ért, hogy segédkezhettem neki. El sem tudod képzelni, milyen megkönnyebbülés volt a számomra, hogy ez egyszer végre nem babot kellett enni, hanem húst. Ezért aztán szívesen néztem végig a liba bõrének pörkölésétõl kezdve, a kibelezést és a feldarabolást is. Bár sajnáltam egy kicsit, de nem igazán Hanem egy aggasztó körülmény mégis veszélyeztette az esti karácsonyozásunkat. Az ugyanis, hogy még sehol nem fedeztem fel a lakásban, - pedig elhiheted, hogy felkutattam minden zugot, még az erkélyünkön is feltúrtam a havat a hócipõm orrával, de hiába - az összekötözött fenyõfát. Engem nem is a játékok érdekeltek, hiszen eleget hallottuk, hogy üresek az üzletek, alig lehet kapni valamit. Fontosabb volt a fa, a sok csillogó dísszel, angyalhajjal, szaloncukorral, gyertyácskákkal, csillagszóróval, habcsókkal, s hogy jó meleg legyen a szobában. Kevés volt a tüzelõnk. Örültünk, ha egy szobát és a fürdõszobát fûteni tudtuk. Abban a szobában, ahol most a Mamáék laknak, egy fehér cserépkályha állt a sarokban és mellette volt az én kiságyam. Olyan jó volt óvoda után esténként odabújni a meleg cserepekhez, hallgatni az égõ fa pattogását. Még most is érzem a cserépkályhán pirult sültalma szagát.

- Én még sohasem ettem sültalmát. - kotyogott közbe Juli.

- És a végén lett fenyõfátok?

- Majd megtudod, ne sürgess. Tudod-e, hogy én háromszor kaptam meg
ugyanazt a biciklit ajándékba?

-
És nem vetted észre?

- De nem ám! Elõször karácsonyra, de akkor még nem ért le a lábam a pedálig. Pár hónap múlva a születésnapomra megkaptam újra, de túl hideg volt még, esett a hó, ezért ismét eltûnt a szemem elõl és én egészen megfelejtkeztem róla. Aztán megkaptam húsvétra és nagyon boldog voltam, hogy leér a lábam a pedálig.

- És mikor sírt a Mama karácsony este?

- Amikor megkaptam a porcelánfejû alvóbabát egy fonott kis bölcsõvel, hároméves sem voltam. Beszaladtam a fa alá és úgy meglöktem a bölcsõt örömömben, hogy a baba kizuhant belõle és a szép porcelán fejecskéje apró darabokra tört. Akkor láttam Mamit elõször sírni.

- De hát miért õ sírt, miért nem te?

- Én csak késõbb értettem meg, amikor elmesélték, hogy milyen nehezen gyûjtötték össze a pénzt, hogy megvehessék. Addig is gyakran elsétáltak a kirakathoz, hogy megnézzék megvan-e még. És olyan boldog volt, amikor végre megvehették nekem. Ezért sírt olyan keservesen, mint egy kislány. De hiszen fiatalabb volt, mint én most és kibontott, vállig érõ fehérszõke hajával valóban olyan volt , mint egy kislány. Papa magához ölelte, úgy vigasztalta, de akkor már én is bõgtem, érezve, hogy valami jóvátehetetlen rosszaságot követtem el. Na, de látod nagyon elkalandoztunk attól a nevezetes, késõbbi karácsonytól.

Odakint az utcán már egészen besötétedett és egyre hullott a hó. A mákoskalács is kisült a tepsiben, de Andris bátyám és a Nagypapa, akik még délelõtt felkerekedtek, hogy valahonnan kerítsenek egy fenyõfát, még mindig nem érkeztek haza. Nyugtalanok voltunk, s én minduntalan kilestem a spaletta résein át az utcára. Már-már lemondtam a karácsonyfáról, amikor végre csengettek. De én már nem szaladhattam eléjük, bent kellett maradnom a fürdõszobában. Késõbb bekukkantott Andris és a Nyanyára kacsintott. - Van fa? - kiáltásomra csak egy fejbólintással válaszolt, majd gondterhelten, mint akinek nagy titok terheli a szívét és még nehéz munka vár rá odakint, kisietett. Csak Nyanyuska maradt velem, hogy ne legyek olyan egyedül. Mindig együtt töltöttük a várakozás bizsergetõen izgalmas perceit. Odakintrõl jövés-menés, suttogás hallatszott be és mi az ajtóhoz lapulva hallgatóztunk, sõt megpróbáltunk a kulcslyukon át leselkedni is, de az igazat megvallva, nem láttunk semmit. Ezért aztán hamar ráuntunk és nekiláttunk hancúrozni.

Hogyan lehet hancúrozni egy nénivel? Senkivel nem lehetett olyan nagyokat hancúrozni, mint vele. Hogy miért? Elõször is, mert úgy tudta csiklandozni a talpamat, hogy visítanom kellett a gyönyörûségtõl, másodsorban õ megengedte, hogy ugrálhassak az ágyon, amit a felnõttek sohasem engednek meg egyébként. És még bukfencezhettem is. Harmadszor, de nem utolsó sorban, óriási párnacsatákat lehetett vívni vele. Ezekben a párnacsatákban Andris is szívesen résztvett, bár õ már elmúlt tízéves és a csiklandozást rangon alulinak tartotta. Ezen az estén is amikor újra benézett hozzánk, mert kihallatszott a nevetésünk, egy idõre bentragadt. Azonban bármennyire is sikerült a párnákkal sarokba szorítanunk, egy árva szót sem tudtunk kicsikarni belõle. Hiába csiklandoztuk halálra, õ hajthatatlan maradt, semmit nem árult el. Miután láttuk, hogy minden erõfeszítésünk hiábavaló, szabadon bocsátottuk. Az ajtóból visszafordulva csak annyit mondott, hogy hamarosan kezdõdik.

- Hurrá! - kiáltottam és Nyanyuska ölébe zuhantam kimerülten és elaludtam.

- És mikor ébredtél fel? - türelmetlenkedett Julcsa.

- Csak amikor megszólalt a az elõszobában a kiscsengõ.

- Siess! Fésülködj! Már csak rád várunk! - szólt Nyanyuska és én már repültem is a tükör elé. A szobából behallatszott a zongora és a hegedû együttes muzsikája. És amint megindultunk az elõszobán át, a nyitott, duplaszárnyú, kopott ajtó nyilásában már szemünkbe világított a millió apró csillagfényben szikrázó, régi, ismerõs díszekkel felékszerezett fenyõfa. Emlékszem, még az illata is megcsapta az orromat.

Mami a zongoránál ült, Andris hegedült, Papi csillagszórózott a fa mellett. Nagypapa és Nagymama is ott álltak összeölelkezve. Megszorítottam Nyanyus kezét. Ha hiszed, ha nem, ez volt a legszebb karácsonyom és a legszebb fám. Pedig mintha túl merev lett volna, karcsúbb, ritkább, mint korábban. Ágai is mintha mélyebbre hajolva cipelték volna díszeiket és mégis. Volt! Volt akkor, amikor oly keveseknek jutott, amikor néhány hete még lövöldöztek az utcákon, amikor bõrkabát alá rejtve, hasoncsúszva mentették a kenyeret. Volt. És meleg volt a szobában és pattogott a tûz a kályhában és megterítve várt ránk a nagy családi asztal a libasülttel és a mákoskaláccsal és összeölelkezhettünk a kicsiny gyertyák fényében és sültalmát és amerikai mogyorót ropogtathattunk. De a fa alatt is volt valami. Egy szánkó, mellyel másnap már csúszkálhattunk a havas budai dombokon. Szép este volt, mert a régen áhított nyugalmat ígérte ismét. Ez a néhány percnyi meghitt csönd jelentette a békét.

Másnap reggel, amikor még mindenki aludt, én a fenyõfához lopakodtam, hogy lelopjak róla egy szaloncukrot. És akkor az ágak mélyén észrevettem valami csillogó ékszert. Egy gyûrû volt, Nyanya szokásos meglepetése. Õ mindig a fán rejtette el ajándékait. És ahogy a gyûrûért nyúltam, hogy levegyem, a gyûrûvel együtt jött az egész ág is. Nem értettem, hát alaposabban megvizsgáltam, s csak akkor vettem észre, hogy minden egyes ág, egyenként van felkötözve egy seprûnyélre. És akkor sírvafakadtam. Nem a csalódottságtól, nem is azért mert becsaptak, hanem mert be kellett csapniuk. És arra gondoltam, hogy milyen nagy munka lehetett megcsinálni, s hogy milyen tökéletesen sikerült, ha nemhogy én, de még Nyanya sem vette észre a csalást. Óvatosan visszahelyeztem az ágat és elhatároztam, hogy nem szólok senkinek, a Nyanyának sem árulom el a titkot, miért okozzak neki ekkora csalódást. Hát ez volt az én felejthetetlen seprûfenyõfám története. Azóta is õrzöm a titkot, de örülök, hogy most megoszthattam veled. Ugye nem mondod el senkinek ?

Meggyfaszipka

- Anyu ! Szeretnék valami lepetést a Mama születésnapjára, de nem tudom kifundálni, mi legyen a lepetés. - avatott be a titkába Julcsa.

- Elõször is nem lepetés, hanem meglepetés. - javítottam ki. - És attól meglepetés a meglepetés, hogy egyedül találod ki és nem árulod el senkinek.

- Rajzolni fogok neki valamit, csak még nem tudom, hogy mit...

- Egyszer én is ilyen nagy gondban voltam, amikor lepetésre készültem.

- És te kit akartál meglepni?

- Nyanyuskát.

- Meséld el!

Az egyik történetemben már említettem, hogy Nyanyuska születésnapját mindig homály fedte elõttem. De én újra és újra megpróbáltam fényt deríteni a titokra. Ám kérdezõsködéseimre mindig ugyanazt a választ kaptam.

- Nanyanyuska! Mikor van a születésnapod?

- Nem tudom.

- Miért nem?

- Mert én rózsabokorban jöttem a világra.

- Tudom, ezt már mondtad.

- És te nem hiszed el?

- De igen. Csakhogy akkor én hogyan lepjelek meg? Mert az igazságtalanság, hogy mindenkinek megünnepeljük a születésnapját a családban, csak a tiedet nem. Pedig én úgy szeretnélek megajándékozni valamivel.

- Ha csak ez a baj, akkor ezen könnyen segíthetünk! Ajándékozni mindig lehet. Az ajándékozással kifejezheti az ember a szeretetét a másik iránt.

- És én szeretlek téged! Akkor adhatok neked ajándékot bármikor? Nem kell hozzá születésnap ? - kiáltottam fel örömmel és már nem is faggatóztam tovább. Törni kezdtem a fejem, hogy minek örülne Nyanyuska leginkább. Az iskolai táborozásból még maradt egy kis félretett pénzem és elhatároztam, hogy vásárolok rajta valamit. Most már csak az volt a kérdés, hogy mit ?

Nyanyuska a szalonnak nevezett nagyszobában rendezkedett be arra néhány napra vagy hétvégére, amit nálunk töltött és ott aludt a zöld díványon. Azt kérdezed, hogy mi az a szalon? Kezdetben én is a szalonnával próbáltam valamiféle összefüggésbe hozni, de mert nem találtam semmi összefüggést, felhagytam vele. Késõbb megtudtam, hogy a vendégszobát, a tisztaszobát nevezik szalonnak, ahová nagy társaság gyûlt régen össze beszélgetésre, zene- hallgatásra, kártyázásra. A mi lakásunkban a háború elõtt egy énekesnõ lakott, aki ezt a szobát szalongarnitúrával rendezte be. Így maradt meg a szoba neve azóta is szalonnak. Ezeket a valamikor elegáns és szép bútorokat a szüleim olcsón megvásárolták, de én már csak a kopott bársonyhuzatra, a ki-bejáró széklábakra, a spárgával összetartott karfákra, a kiálló rugókra emlékszem és a tetszetõs kanapéra, mely minden vendégünk alatt összerogyott, nagy mulatságomra. A csipkefüggönyös ablak elõtt volt egy háromlábú virágasztalka. Erre az asztalkára tette le Nyanyuska éjszakára a gyûrûit, a nyakláncát, az óráját. Itt tartotta a kis ezüst hamutartót, a cigarettásdobozkáját és a kis faszipkáját. Ez a szipka már olyan régi volt, vagy talán még régebbi, mint én, mert amióta csak az eszemet tudtam, mindig ezzel a szipkával szivarkázott. Úgy döntöttem, hogy vásárolok neki egy vadonatúj szipkát, ami pontosan olyan lesz, mint a régi, de mégis új.

Másnap elindultam és bejártam a környék összes trafikját, hogy meggyfaszipkára leljek. Volt is bõven mindenféle méret, rövid, hosszú, tömzsi, karcsú, azonban mindegyiknek volt egy fogyatékossága az eredetihez képest. A szívó része mindegyiknek nyersfa színû volt és nem piros. Márpedig az eredetinek piros volt. De hiába is kerestem, olyat nem találtam. Kénytelen kelletlen belenyugodtam és megvettem egy ilyen tökéletlen szipkát. Nagyon elégedetlen voltam a szerzeményemmel, de végül elõálltam vele.

- Nyanyus! Itt az ajándékom, de sajnos, nem igazi!

Nyanyuska meghatottan bontotta ki ajándékát.

- De hiszen ez egy nagyon szép meggyfaszipka! Magam is ilyet használok! - kiáltott fel meglepetten.

- Á! Dehogy! - erõsködtem. - A tiednek piros a vége!

- Na várj csak ! - mondta ravaszkás mosollyal. Cigarettát felezett el, s az új szipkába tette. Rágyújtott. Én elragadtatva néztem, ahogy szívta szája szegletén eregetve a füstkarikákat. Rámkacsintott és két ujja között kiemelte a már piros végû szipkát a szájából.

- A rúzs a szádról! - kiáltottam fel. És õ nevetett tiszta szívbõl, de akkor már én is nevettem.

- Így már igazi? - kérdezte.

- Igazi ! - válaszoltam, és titokban egy kicsit szégyelltem magam butaságomért. S talán mert ez volt az elsõ önálló vásárlásom és ajándékozásom, soha nem felejtettem el. De azt az érzést sem, amit az ajándékozás öröme jelentett.

2002-10-18 06:32:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]