Figyeljük a Szépirodalmi Figyelőt

1. Elé        Nyilván perverzió, ha az ember szemléző folyóratot szemléz. Hadd, no, hadd! Miben nincs, ha úgy nézzük?    Persze, azért jutnak kérdések is a szempontokról, a szempontrendszerről, a meghatározó szögről: a szerkesztők mifia indíttatásból választanak beemelendő anyagot, mifia indíttatásból hagynak ki, válasz is van, az is rendben.    Csapatok, csoportok, osztagok, kommandók, falanxok, hadvezetés, ez is rendben. Csak az nincs rendben, mi okból tartóztattam meg magam ezidáig a Szépirodalmi Figyelőt. Semmi ok. Csak a mozgáskörzetemben nem vásárolható. (Ráadásul van a folyóirathalom alján néhány régi, most megnézhetném, történt-é valami változás, de nem bontom le.) Viszont: a lap ki van találva. Kétségtelenül ki. Szerencsére az arányok - nyilván önmagukat alakítva, kiegyenlítő arányok, és azt bizonyítják, a könyvkiadás mai tempója az olvasó részéről utolérhetetlen. A huszonnégy recenzált könyv közül tizenhármat ismerek, tizet olvastam - a kívánatos huszonnégy helyett.        2. Irodalom és irodalom        Az irodalmi rész (Szemle) irodalmat idézz, s mint ilyenről jobb sokat nem mondani. Az irodalom - irodalom. Az egyik szép, a másik okostojás, a harmadik délceg, mint a feketefenyő. Törpét is látni, aki a törpékhez hasonlatosan nagypofájú, mindenütt ott van, harsog, hogy észrevegyék, ez is rendben. Az égiek határoznak mindről, ami kortárs, magyar és literatúra. Ha szabadna egy megjegyzést ide, kilépve a kilépett olvasó szemleszemléző rezignált szerepéből, Parti Nagy - bárhol legyen is, bármilyen környezetben, színösszeállításban - az egyik legjobb, csak hogy ne mondjam, a legjobb, annyira élő, annyira érezhető minden sora. Csak nem a kor? Csak nem ennyire megtanultuk az agya vágását, járását, fordulatait?    *    Ejna, mondja az olvasó egy nem ismert névre, novellára (Kolozsi László: Szerelem - 1970. Budapest. 2000. 20003/4. szám), ez kimondottan finom: Ki ez az író? (Egész nap nem működnek a keresők, nem tudja megnézni az olvasó, mit találhat még tőle, pedig ilyenkor ez az első teendője.) Nem ismeri, vagy nem ugrik be a hajnali órán?    *    Kapecz Zsuzsa - vélhetőleg önélet-regényrészlete - hosszú és lapos, nem fér hozzá, nem érti, miről szól (meglehet, a Kolozsi-Szerelem hatása alatt még). Valószínűleg nem keresi majd, hogy megolvassa könyvformában, pedig kiemelt listás Kapecz Zsuzsa sűrű, pontos verseivel.    *    Polcz Aleine: Kit siratok? Mit siratok? Tudható, nem beszélhet így egy negyvenes elvált férfi, és tudható, beszélhet. Ez van. És - gondolja - rövidesen megírja a két általa ismert férfiú történetét, akik egyszerre veszítették el a feleséget, a gyerekeket, a házat, a vagyont, az életlehetőségeiket az egyik jól reklámozott, keményen nyomuló szekta sikeres közreműködésével. Volt szerencséje végignézni. A végső mészárlást a keményen nyomuló szekta ügyvédei végezték el, bár az egyik férfi a kötelet saját kézzel tette a nyakába.

3. A zseniális Szilágyi Ákos        KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT WEÖRES SÁNDOR    Az öreg - idősb. - olvasók olvassák el a Szilágyi Ákossal készült interjút. (A többit kiegészítésként.) Emlékezhetünk - idősb. olvasók - Szilágyi a megidézett tanulmánnyal robbantott, lépett zseniálisan az irodalom kellős közepébe. Pedig szinte semmiben nem volt igaza. (A Weöres-csokor az egyetlen tétel, amely végén nem jelzik a forrást, honnan való a válogatás.)        4. Critic-szemle        Csiki Lászlót nem olvasok mostanában. Nincs különösebb okom rá, mint arra, amikor kerestem és olvastam. Emlékezetesen deklarálta egy nyolcvanas évek végi ÉS-ben, hányféle elnyomott kisebbség egyszerre, hányféle helyett szenved egy daraban.        Ezt a Krasznahorkait a korábbi bősz határozatokkal szemben meg kellene nézni. Valami csak van benne, ha Szegő János ennyire bedől tőle. Ha igaz, amit állít, akkor még inkább, mert ilyen szinte csak a mesében, ha egyszerre: „vallásfilozófia, kertesztétika, könyvtörténet, számelmélet, meteorológia, s még megannyi más ismeretlen tudásforma halmozódik fel a könyvben.” A felsoroltak is izgalmasak, öröm volna Krasznahorkai segedelmével csont nélkül bejutni a kultúra és a tudomány ragyogó oszlopcsarnokába, de egyenesen rejtély a megannyi ismeretlen tudásforma. Az köllene. Főként, ha megannyi. De azonnal.        5. Vaskó Péter kötetéről        Képes András külön szögből mozdul rá Vaskó Péter Árnyéklovasság című verseskötetére - álmélkodik az olvasó. Képes vagy nagyon fiatal (vagy nagyon öreg, vagy jó fizettek a recenzióért, ami rendszerint növeli a bátorságot). Különös zsigeri kijelentések, láthatóan gyúrt rá, hogy ilyen könnyedén, erőlködés nélkül nyomjon ki bombasztikus, de semmit sem jelentő szövegszerkezeteket. Hogyaszondja: „Költőnek lenni annyi, mint élő egzotikumnak lenni.” Nocsak. Ilyenfélét többnyire költő képes kipréselni az agyából, aki hiányzó identitását kalapálja. Akár költő, akár nem költő, mindenképpen bizarr Vaskó szolídan bölcs versei kapcsán azt olvasni, a lírikus (egy lírikus a ma világában) egzotikus struktúra, egy kéz, egy láb, tenyérnyi fekete napszemüveg, lila haj, cúgos lagcipő. Hát nem annyira. Illetve: aligha annyira.    És ez egyáltalán nincs rendben. Nincs rendben, hogy ekkora írás kétszer hivatkozik az idiotizmushoz közelítő Stalh-sorozatra, egy JAPÁN sorozatra egy KÍNAI szellemiséget képviselő, a konfuciánus világrendből egyetlen pillanatra ki nem tévedő Vaskó kötete kapcsán. Ehhez minimum mozgássérültnek kell lenni - agyilag.        6.        Van itt egy csábító - két csábító kötet. Nem igaz. A kultúra rovat valamennyi kötetét meg kellene venni.    Az első azonnal nyolcezer forint - Szerb Antal: Összegyűjtött esszék, tanulmányok, kritikák. Három kötet. Gondolkodni se volna szabad rajta, ha a nyolcezer meg nem akasztaná a vásárlót.    Ambrus Lajos Lugasa pedig egyszerűen olvasmány a hűvös őszi estekre, amikor nincs kedv, nincs semmi, nincs hová menni. Kellemes, nagy, kedvcsináló a maradáshoz. Kelemen Lajos okosan ír róla, de talán túl okosan.    „A lexikon veretes szómagyarázata szerint a lugas boltosan összehajtott faágakból vagy szőlővesszőkből alakított ernyős hely. Ami a Czuczor–Fogarasi-féle ismerettárban nincs, nem lehet benne, a fogalomhoz társuló számos képzet és lírai allúzió lódítja meg s viszi túl a szó alapjelentésén Ambrus Lajos fantáziáját a Lugas bevezetőjében. A speciális tudnivalók és az önfeltárás közös hangján beszélő Lugas – Hattyúkép, poézis, stilizáció az eredeti tárgy személyes értelmezése mellett egyet-mást (igaz, csupán címszavakban) az esszéíró ars poeticájáról is elárul. Mert elég magától értetődő, hogy a lugasról írva a maga sajátos esszéképéről is vallomást tesz Ambrus, amikor így fogalmaz: „innét minden közelebb van; Ég is, Föld is, a fent és a lent is; mintha hegytetőn ülnénk, és könnyed mozdulattal begyűjtenénk […] a horizontokat”. A folytatásban pedig: a lugas, vagyis az esszé „köldöknézésem és önelemzésem; metafizika: gondolatok, képek és álmok hűvös paradicsoma. De a sajgó kíváncsiság is.”    Nem azt, ami. Ambrus a maradás, a rendíthetetlen időtlenség. Ez van a Lugasban, ez a Lugas legfőbb viszonyulása a világhoz. Aligha spórolható ki egy recenzióból.    *    Szépirodalmi Figyelő