Orosz Agárka: A Sziget szaga

Aki azt hitte, hogy a sziget jellegzetes bűze már nem fokozható tovább, idén nagyot csalódott. Soha még ilyen penetráns fesztivált. A komlódús emberi veríték sajátosan keveredett az esőből visszamaradt, kétes összetevőjű pocsolyák kigőzölgéseivel, az édes kukorica és a vattacukor illatát minden eddiginél makacsabb ürülékszag járta át. A Terasz vadászkutya-különítménye, apró, gyors szippantásokkal vette bele magát az szagkavalkádba.         Kitartó szimatolással sem sikerült olyan pontot fellelni, ahol ne talált volna ránk a sanda húgyszag. Ebben a tekintetben nem mutatkozott különbség a vécével ellátott, és a klozettalan régiók között. Talán az uralkodó szélirány tette, de a toitoi-ok a szokottnál is messzebbre repítették a csordultig teltség üzenetét, ami különösen zavaró volt például a világzenei színpadnál: itt a szúrós szag nélkül is elég könnyet csaltak a szemünkbe a Madredeus vagy az Etnofon Zenei Társulás dallamai.         A szponzoradta, kedvező árú sörben alkoholt sem kiszagolni, sem más módon kimutatni nem tudtunk, a tűzpróbán megbukott, a vízpróbán átment az ászok. Ennél jobban ingerelte a szaglóhámunkat több tonna érett paradicsom, melyet nyilván nem egy kivételesen aszályos évben ápoltak szorgos kezek (palántázás, kötözés, locsolás), hiszen most a nagylelkű ketchupgyártónak hála, fetrengeni és dagonyázni lehetett benne. A negyven fokban gyorsan rothadásnak indult paradicsom átható egyveleget képezett a kiöregedett iszapbirkózók testnedveivel, kizárólag gurmanoknak.

Adrenalinnal fellazított izzadságszagot éreztünk a különféle bungee-k közelében, ugyanezt adrenalin nélkül, fokhagymás lángossal körítve, a lelki segély szolgálaton. Ezzel szemben több koncerten, például Emil.RuleZ! és Apocalyptica, egyáltalán nem volt sem szag, sem belélegezni való levegő. Az ezoterikus helyszínen leheletnyi kénköves bűz csapott meg, amikor egy jósnő kivetette elénk az akasztott ember képét, de hamar rájöttünk, hogy a trükk hátterében valójában a javasasszony limara-dezodorja áll. Illatozott a füstölős, ingyenrizses boldogság a krisnásoknál, bár elkaptunk egy kis meghökkent savanyút is, amikor metálritmusra hangolták a haréramát. Az összművészeknél nagyon hiányzott a pódiumillat, amiért kárpótolt egy kis széna-, esetenként fűszag, viszont az irodalomsátorban figyelemreméltóan nem éreztünk semmilyen szagot, úgyhogy jövőre a „hangzó költészet” mellett egy „illatos próza” című előadás beiktatását is javasoljuk. A járókelőkre spriccelő spermiumimitátorok vízi pisztolyának tartalmát nem szagoltuk, nem talált el. Amikor végképp elegünk lett az egészből, csak belekapaszkodtunk a megbízható, barátságos lábszagba, melyet bódító illatosítókon és aromás vízipipa-füstön át követve könnyedén fellelhető az Ambient-sátor. Innen már csak egy ugrás a szabad levegő, de csak azután, hogy az odvas fogú biztiőr még odaböffent búcsúzóul egy szájszagút.         Lehetett volna esőszag is, friss, üde, megtisztult illat, melybe egy kis hal- és folyószagot vegyít a szél. Hiszen, ahogy Patti Smith is megmondta, eső képében megkeresztelt minket a természet. Az amerikai költő- és rockénekesnő fenomenális koncertje után, harmadnapon, mintha tényleg megéreztük volna egy picit a feltámadás illatát.        *********