Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A new yorki páparablás
[ Karinthy Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2020. május 26. kedd    Mai névnap(ok): Evelin, Fülöp a - a - a
Gergely Edit: Alakok - A vizes; A fajáncossegéd; A mozifelelős; A képkereskedő; A kultúrigazgató
Kosztolányi-projekt (noran-terasz):

Láng Zsolt, R. Székely Júlia, Grecsó Krisztián, Váradi Péter, Balogh Robert, Csiki László,
Darabos Enikő,
Milián Orsolya,
Tandori Dezső,
Vass Tibor,
Alexander Brody,
Gergely Edit
   


   
   Gergely Edit - Alakok
   

   A vizes

   A vizest a féllábú szomszéd ajánlotta. Hát én szólok neki, ha csöpög a csap, ő majd kezet tesz rá - így az ajánlás. Feszült várakozás délután, este. Vödör-szabvány festékes dobozok cserélgetése a csöpögés alatti kiszolgáltatott várakozásban. Nem a csengőt használja, dörömböz inkább. Mint egymaga egész intervenciós osztag, belendül a lépcsőházból.
    - Hunvan, na - lihegi, képe vörös és valahonnét ismerős (hunnétna?). Mi, frissen lerakott padlócsempét felázástól féltő három nők. Repesve köszönjük, bár összenézve. Nyomában vonuló szeszpára. Beügetvén utána, előre rogyasztott medencével, csípőre tett kézzel leljük. Mérgeti, tapogatja a javítandó ügyet.
    Így mondja: ügyet.
    Egyhatvannál alig magasabb, aszott, inas inkább, szőrtelen arccal, tarka rövidujjú vászoningben. Simléderes sapka rikító, lenge hawaii összhatás. Úgy olyan hatvan körül gyergyói hawai. Résnyire szűkült egérszeme körül vöröslő árkok, alig billen feje, szemgolyó követi csak a csap, a nyitott falú vezeték vonalát.
    - Na - párállja megint - csöpög, úgy látom.
    Morc szakszerűség a védjegye e tömény szűkszavúságnak. Reménykedünk, nem csak a töménytől.
    Átkerül a válaszfal túlsó felére, szemügyre veszi a nagyszoba csapmagasságban felfeslő salétromos foltját. Suttogva, szeppenten kiegyezünk: megmentőnk marad. Esélyt kap a bizonyításra.
    - Nosza neki - lépkedi visszafelé - elázni ennél jobban nem volna itt ildomos.
    Így mondja, ildomos. Az ázás felett mindannyian mélyen egyetértve bólogatunk.
    - Na - mondja, mint minden egyes elhatározásnál. Mintha a lovak közé csapna egy ostor. Magát noszogatja. Szerszámos táskáját bokához húzza a másik bokával. Hosszasan elteríti, rutinos kézügyességgel harmonikáztatva zugait. Háttal a csöpögésnek guggol, kulcsok, húzók fejét simogatja. A vödröt elvettük az előbb, csöpög hátára a csempéről a víz.
    - Ha ezzel a hanggal vallattak a nácik, bevált technika volt - mondja, füléhez kürtőt hosszabbítva ápolt kezével. - Noaosztán, a kopácsolás a másik.
    Látható munkakeddvel fordul a csaphoz, újabb csöpp szürke dokknadrágba vont térdén landol.
    - Nana! - mosolyog, de vészjóslóan.
    Nekilát. Szerintem csak homályosan.
    Az egész konyha egy vörössel kikockázott üres pálya, mit belakhat a szakmával. Az egykori orosz piacról való, nikkelszerű műanyag csaptelepet ízekre szedi, csempemezőnként mezőben szétrakja.
    Hogy a csap nem a csatlakozásnál ereszt, hanem a tekerőjétől megfosztott főcsapnál, az áttételes diagnosztika - közli kiegyenesedve, mikor odamutatok. (Nem ezt mondta. De erről.) Ez a fémcsonk összefüggésben van a rendszerrel, a tömítések, alátét, a kenderkóc, a szigetelés, ésígytovább, ésígytovább - hadonász. Mit gondolok, ő nem látja a csepegést, nem ez a szakmája?!
    - Most az okfejtésen dolgozik - jelenti be. Így, csettintve a szájpadláson. Na, be lehet menni tévézni, őt nem zavarja ha magára marad a problémával. De én aztán nem, hozom a tábori széket, kinyitom, odébb na, horkant, ne a hátához mert attól ideges lesz. Naugye, már lett is - példázza.
    Egyvalamit kérdek mielőtt nekikezd: a csempével frissen borított falrész ugye nem sérülne.
    - Naná - néz hosszan, sértődötten.
    Félórányi a szét és visszaszerelgetés. Minden kis anyánál hümmögés. A kifolyó telepre rögzítőjén hajszálnyi repedés már korábbról - ez eltörhetne, de nem fog - megy ritkásan a szöveg a mutatványhoz. Nem törik. Diadalmasan csuk vissza táskát, csak egy patentfogó, meg egy kalapács mi kint marad.
    - Ez itt a bibi - mutat a csöpögő főcsap-csonkra. - Né, dejszen a vízóra nem is méri a veszteséget, nem pörög, látszik fekete a fehéren. Én nem tudom mi lesz, de az ilyen öreg blokkoknál a harmincéves vezeték mi szétrozsdázik, s ha megrágta a menetet, még a patenfogó sincs hol megfogja - zsummog szerszámostól széttárt tenyérrel. Úgyhogy nem sokat teketóriázik, nekiesik a kalapáccsal. Két, két és fél centinyire legfeljebb a két csonk - meleg és hideg csapé - a csempézett sarokban. Bal kéznek kézügyben. Kitekeredett derékkal, elzárás irányban lendít felé, az ütés svungjával zárná, csakis így lehet ennek - indokolja.
    Erről már anyámnak szólni kell, nővérem is kijön a hírre.
    Légváltáskor tömény brahaszag. Laposan végignéz bennünket, visszafordulván az ütések között szótagolja:
    - Naugye, hiába vigyázok, hiába igyekszem, csak megrepedt? Node szépen begipszelik, észre sem fog vevődni.
    - Tessééék?!
    Nagyterpeszben, kimerevített svunggal a levegőben emeli a hangját:
    - Hogyhogy tessék? Maguk nem azt akarják, hogy elállítsam? Na mindent megteszek hogy elállítsam. Azt hiszik ez olyan könnyű? Életükben egy csavart ki nem csavartak, ha igen! Mi bajuk van, nem lássák itt szakadok meg hogy magukon segítsek? Hát nem lennék szívesebben egy sörkertben most, he?
    Kopácsol tovább. Mikor mi beszélünk, kopácsol. Mikor ő, levegőbe dermedt kalapács, mint a munkásosztály fenyegető szobra.
    - Hogyhogy maga azt a fajáncot már egyszer kifizette? Dejszen most mondom a bürkit neki: gipszet oda, s ki nézi aztán, épp azt, ott mi van. Hogy most mit csinálok? Még próbálgatom úgy tíz percig, aztán ki kell vésni a falat, le a csempe alá, ott ahol nyitott, a vakolatig. Maga nem normális, fiatalasszony! Hogyhogy azt már nem? Én minek dolgoztam akkor mostanáig?! Hogyhogy ne kiabáljak, ha egyszer így felidegesít? Na most, ebbe a helybe abbahagyom, osztán magukra vethetnek. Mi az, hogy irányítgat, én vagyok a szakember! Azt hiszi hogy nekem hiányzik a saját kopácsolásomat hallgatni? Ennél jóval úribb helyeken dolgozok, finom embereknél, ők békén tudtak hagyni, csináljam mit kell, s szó nélkül fizettek. Hogyhogy biztosan nem beitalozva mentem oda? Ki mondta magának, hogy ittasan jöttem? Most elmegyek, csináljanak akármit. Úgy elmegyek, hogy jaj. Rimánkodhatnak, engem nem érdekel. Itt a névjegyem, a feleségemnek is lehet hagyakozni, de szóljanak rá, lejegyezze, mert észben tartani nem tud ilyent szegényke.
    Az ajtó felé oldalogva, még kiböki: 50 ezer lej, amiért megpróbálta. No meg hogy: nem szívesen találkoznék magukkal az életbe'. Az anyám által nyújtott papírpénzt mélyen zsebébe ülteti, mi sem magával, nyugodt lehet, és sirül is be a szomszédék ajtaján.
    A falon sokáig áthallatszik a kórusos méltatlankodás. Másnap a színben színt vall a szomszéd: á, nem a barátunk, csak bejár ide ha erre van útja, elbeszélgetünk, van nála mindig pálinka, eliddogálunk a hűvösben. Temperamentumos ember, segítőkész. Beszélték tavaly, feleségét a második emeleti lakás ablakán lökte ki, mert az feszt idegesítette. Az asszony egy kanális öntöttvas tetejére esett fejjel, azt mondják. Az újság is megírta akkoron. De nem esett különösebb baja. Még együtt élnek. Boldogulnak.
   
   
   A fajáncossegéd
   

   A fajáncossegéd megcsömörölve jön. Megcsömörölve először, másnap – három héten át. Csak ötödnap nyitok én neki ajtót, addig nélkülem elvannak, a fürdőt verik szét, nincs mit ott koslatnom, a bilim a szobában, társaság nem kell, mindenem megvan. Nem gyanítom hát mi van, csak megjegyzem magamnak, lehetne udvariasabb, miben van az, de ő nem és nem, még hátra sem fordul. Guggol tovább. Ezt fizetem meg neki. Guggol, adogat, törölget. (Törülget, így mondja.) Szemrevételezhetem felgyűrt munkaingben viszonylag karcsú derekát vajmi párnákkal, mi tán alkatához mért mellben folytatódhat eléfelé. De bontott, falromos légviszonyok, nem látok bele a helyzetbe. Formás vállizmok ahogyan – változatlanul háttal – a padlócsempét adogatja kéz alá, hajlásban jól kontúrozódó pompás fenék. Egy asszony. A szobaközépre zsúfolt bútorok nájlonleple közt látom még kiegyenesedni. Kecses nyújtózás ellenfényben. Fotózni kéne. Kikerekedne a fajáncokszépe portfolió. Másodnap is hamarább itt vannak már, mire érkezem ugyanott, ugyanúgy guggol a porlisztes levegőben mint startba fagyott távfutó.
   Rajta, köszönhetne már. Mondom provokatívan hát azt hogy:
   - Csókolom!
   Ki is kéri magának menten. Nem fordul vissza, láthatóan elmélyülten rakocsálja a fugakereszteket csempeillesztésre. Nem fordul, domborít egyet, csak.
   - Azért csak nem engem csókolomozol, ugye – mordul tréfás-megróvón a csivitelő női hang. - Itt nőttem fel a szomszéd lépcsőházban, nem vagyok vénebb, mint te - toldja meg tegezve megint. Keze nem érzi a változást, szorgosan jár a fajáncon tovább. Hátraveti még:
   - ’sze Mari vagyok a harminckilencesből. Emlékezel tán.
   Választ nem kér. De vár. A kádba állított falicsempét míg forrázza, profilból lesem: semmilyen Marira nem emlékeztet. Ekkor kapom az első mosolyt. Hogy milyet is, ahhoz távol vagyok megállapítani.
    - Nohát - told hozzá egy sort az friss tapasztású csempesor innenső végére, - a három lánytestvér a másodikról, hm? Nos, ő most biológia, pszichológia, hol meg angoltanár. Férje a fajáncozómester, illetve festő. Igazi festői hajlamokkal.
   - Hm – mosolygom vissza.
   Kilenc éve házasok, gyerek az nincs, de itt e munkával annyi mocskolás, annyi vikszolás, fele van csak, mint otthon szegény Gennyvel - ezt már negyednap toldja meg. Ahogy egyre ülepszik a különféle állagú porréteg a tárgyakra a csempeszeléstől, bontott falakból, úgy épül mozaikként a fajáncossegéd arca. A csömör rejtve, rejtőzködve. Kis pörsenés még. Az egykori szomszédkislány kiradírozott emlékhelyén.
   A következő napon szándékkal kések. Dolgozzanak, munka hevében ott téblábolnom, udvariasságból ne kelljen. De harsány hahózás, mi öszerezzent.
   Mari újabb csempesorral odébbról kiáltja: kitalálta, hogyan lesz a minta a kád körül. Kitalálta, így mondja. Nem is mondja: közli. Mi több: bejelenti, skész. A májszínnel erezett táblákat úgy fordítja össze, egyazon sarok mint egy négyszirmú margaréta közepébe: összemutasson.
   - Batikolt hatás! – jósolja.
   Csak mosoly és hümmögés jár most ezért, ám hozzáteszi: no majd meglátom, ha kész lesz, egyenesen pezsgőbontást javallok majd örömömben, mily mesés lesz. Mosoly és tenyérrel intézett üdvözlés a válaszom – ha nem is az ötletnek. Az elsurranásnak.
   De Mari lelkesen továbbszövi a szálat, kerekít újabb bővítményt a portréhoz. Gennyről kiderül hogy egy kutya. Egy nagy kutya. Egy haldokló béna kutya. Piszka miatt - az itt, miattuk keletkezettnél - sokkalta több a takarítás.
   Ma a feltett fali csempe dörgölése. Durvább szövésű kendőnek, kétszer két arasznyinak mondjuk, egyharamadához, széltében meg középre tesszük mutatóujjunkat. Ráhajtjuk a maradék egyharamadot. Az illető csempe bal alsó sarkától, mindig a bal alsó sarkától kiindulva kezdjük a dörgölést. Dürüszölését a megkötő színes fugának. Könnyű kézzel, érzékkel, érzéssel. Ha mélyebbre szántana ujjbegy, kikanalazná a masszát, göcsörtös lenne a csempeköz. Ha ebbéli félelemben nem merészkedne ki a fél milliméternyi, kissé lejtő csempeszélre – maszat marad. Ízléstelen. Pancser. Ha túlszikkad a csempére kimázolódott köztestöltelék, ha kőkeménnyé megkötött, akkor a spakli élével, akár egy szikével kell eltávolítani róla. Mivel nem egy szintben, nem tökéletesen egy síkban a csempelapok, így más-más szegmensével a spaklinak dolgozunk. Hjaj, nem csak annyi ez, aminek látszik, úgyhogy örüljön, aki négyzetméterre fizeti a csempéztetést. Mert egy aranykezűt dolgoztat, feláron, hangzik el a tanulság is a végén.
   Genny éppúgy párolt zöldséget eszik, mint ő, hogy egyazon étrenden vannak az az elkövetkező napok valamelyikén közli.
   Eladdig a fürdő á la kusza-batik a fajáncossegéd keze nyomán egyedivé varázsolva. Ejsze. Mert közben térdig a por, a maszat. A férjmester keze alá a kellő „mintába fordított” csempe adogatása mellett a közé tömködött karamell glett elegyengetése a feladata.
   “Tervezek, alkotok, kozmetikázok” – hallom mintha méterekkel még odébbról. Pedig Mari ma a gyerekkori élményekről mesél. Felemlegeti hogy volt nekem egy teniszütőm. Erre emlékszem is. Hogyne emlékeznék, tizenöt éves koromig teniszeztem. Végre közös létünk kézzel fogható konkrétuma. Örömömben elékapom a bilizés kínjai ellensúlyozására vásárolt ringlót. Á-á, inti az ujjával, nem kér. Meg van csömörölve. Nem tudja a száját ekkorára kitátani.
   

   A mozifelelős

   A mozifelelős savanyú ábrázattal jár kel a városban, távolról sóhajtozik, ha ismerőst lát. És sok ismerőst lát. Egy hét múlva bezárják a mozit. A mozifelelős nem felelős a dologért, illetve nem tartja magát annak, a szójátékot sem értékelné. A mozifelelős mozifelelősnek tartja magát, korrekt, közismert kultúrembernek. A mozit kultúrintézménynek.
   Amikor benyitok a fülkéjébe, épp telefonál. Hehegős magyarázkodás, hogyhát dehogyis hívta ő a sajtót, jött az magától. (Én nem magamtól, én a helyi sajtóhírre jöttem.) Míg a harsányság tart leülök a sarokba, a focistalehúzósokkal betapétázott kazetofonhoz. A szék, mint a mama ebédlőjében volt: tengerifűvel töltött, legalábbis úgy zizeg. Kikímélt. De itt az újságpapír miatt, ami ülőkére rajzszögezve.
   - Szóval így – mondja fordulván miután letette, rázva öklét párszor a falitelefon felé. - Nincs kuncsaft, az a baj.
   Ahogy a kuncsaftot mondja, a történetet is mondja mellé. Nem mondja, előadja. Azt a két kokott dámát festi le, ilyen konttyal meg olyan valaggal (már megbocsásson). Két nagy púp, körív. Mint ha pávát alakítana, kezei tarajba, farktollnak merednek. A két női személy (így mondja) itt toporgott pár perccel a vetítés előtt, jegyet nem váltott még. Egy harmadik tipegett feléjük, s a puszilkodás után kifakadt: ejsze, moziba menteeeek. Na de ezt olyan hangnemben, de olyanban… Pfuj. Na olyanban.
   - Jaj, pedig milyen érzés is lehetett azoknak a gyermekeknek, akik tudták, azért adogatják a téglát iskola előtt és után itt, mert nekik is lesz modern képszínházuk – szavalja. Szinte szóról szóra a helyi lap felvezetője, felismerem azonnal.
   A húszezres lakosú városka timpanonos főtéri épülete bejárati zugában, ahol a mozifelelős fülkéje egyben jegyáruda is, a páváskodó állami mozivállalat aranykorát emlegeti fel. Cingáran, alacsonyan, szemüvegesen. Ötvenesen. Erőtlen fejhangon. A közmunkával épült moziét, a mostanra százötven férőhelyest, ahol naponta elhalasztják a vetítést érdeklődés hiányában (öt személy alatt szabályzat szerint gépet beindítani nem szabad). Az 56-ban épült filmszínház forradalom előtti időszakát festi le, kézzel-lábban mutogatva, grimaszokkal. Hogyan gyúródtak hajdanán egy-egy könnyfakasztó indiai filmet ha hoztak, még éjszakai vetítés is volt. Ajajajj! Pattogtatott kukorica, tökmaghéj térdig, bolhák tornásztak a székeken, hideg, levegőtlenség, emberszag, vizelet a piszoárnál. És mégis! – mondja kipirult arccal. Arról nem is beszélve, hogy külön termük volt a gyermekeknek és a Famunkás-klubban is gyakran vetítettek mesefilmeket. Most meg… A Hamvadó cigarettavéget százhúszan nézték meg, az egy hét alatt! – sikoltja. (Filmcímnél Karádi plakátmozdulatát kopírozza: göcsös térdét így állva keresztezi nőiesre, fejet hátra, képzeletbeli hosszú szipkát eltartott kisujjakkal levegőbe bök.)
   A mozifelelős múltját és hobbiját tekintve konferanszié. Nem egy kezdő. Színjátszó amatőr. Az elmúlt 20-25 évben északabbra, a zömével román városban szervezett agitációs brigádot. Most ez is szóba kerül.
   
   - Hjaj, ’89 előtt és után nem ugyanazt jelentette a színjátszás. Előtte a magyar szót vittük el oda, ahol várták – utána, mikor már lehetett, akkor sajnos már nem volt ahová. Mindenütt, minden percben szabadon csendült fel már a magyar és székely himnusz, ha kell, ha nem. Aztán meg nagyon sokat harcoltam, míg az eredményekért elismerést is kaptam. Nem akarok senkit megsérteni, de amikor 1977-ben ideköltöztem, itt már megvoltak a primadonnák, bonvivánok, ki volt alakulva a társaság, a kapcsolatok. Igaz, mikor idejöttem, nem is akartam tolakodni, politizálni, sőt, megfogadtam hogy többé nem.
   
Közben kinyitja a szúette almáriumot, itt vannak a plakátok is, a fotók, emléklapok, avas papírok szamárfülei kondorodnak, majálisszag ömlik a résen. A lakatkulcsot veszi elé, hátravisz mindjárt, inti, megmutatja, az egész mivé lett.
   - Megalapozódott a színjátszás iránti szeretetem, a szereplés iránti érzékem. Könnyűzenei együttesnek voltam tagja, harmonikáztam, doboltam, voltaképpen bő 10 évig részese voltam az ottani kulturális elitnek – és akkor ott volt ilyen, társadalmi rangot jelentett a műkedvelő alkotótevékenység. Kántortanítóból lett kultúrház- igazgató felszólítására az Augusztus 23 Klub konferansziéjává lettem: 1968 júniusában A fürdőn rendezett fúvósfesztiválon volt az első fellépésem. Nyalkán, öltönyben, román nyelven, de székely csizmában! S a párttitkár utána a kulisszákban graturált – (így mondja, pergőn).
   
Befelé halogénes narancsba mártott öles falak, ázott plafon. Régvolt paraszthősöket, Pintea betyárt ábrázoló óriásposzterek penészes felirattal. Pionír faliújságszerű gyalult pannón a cetli: wc jobbra, kulcs a bárpultnál, csak a fogyasztóknak. A bár beljebb, ez még az előtér, egy biliárd és egy pingpongasztallal. Az ütőkkel cigánysuhancok tologatják a cigarettafüstöt a háló helyett bogozott madzag fölött. A bár bent rendben, ott a bérlő egy segélyszervezettől vásárolta a süppedő padlószőnyteget. Tévé van, vászonszékek, mint a hollywoodi rendezőknek. Innét pár lépcső a vetítőterem. Mintha kiolvadt volna, enged a lakat a dübörgő zenében. A kulcsot csuklóra húzza. Órának. Visszaszámlál.
   - Akkoriban nem került egyik napról a másikra az ember színpadra, előbb be kellett érni, meg kellett tanulni a „szakmát”. Volt egy elgondolásom: táncdélutánokra járó kétkezi munkásokkal együtt külön csoportot alapítani. A „szeretett pártunk”-ról szóló indulót is elénekeltük, ha ezt kellett. Mindemellett viszont a megcenzúrázott Tamási darabot, ha rezgő gatyával is, de cenzúrázatlan változatban adtuk elő vidéken. A televízióban látottakból tanulva modern táncot tanítottam be – ennek nagy divatja volt akkoriban. Most persze a videónak, a tinglitangli tévés sóműsoroknak van a divatja. Nem a Sacra Coronának.
   
- Hát ez az – int be áhítattal a süket mélysötétbe. Zakóujj alól elévillan a nemzetiszín lakatkulcs-pántlika.
   

   A képkereskedő

   A képkereskedő pirkadatkor indul kopogtatni. Bedurrantja a 82-es kombi Trabantját, hátsó, kibuggyant, farkasfogas öltésekkel cipzárolt ülésre teszi az albumokat, aztán beül. Könyökét combján kitámasztva, ülést előre nyomva, mintha gyerekméretű triciklin pedálozna, úgy vág a vidéknek.
   Míg a halomban heverő ruhaneműk közt hálózsákjából kibújt, már akkor eldöntötte: ma is jó fogása lesz. Míg reggel egyszemélyes kávéfőzőjét billegette, kiszámolta, épp két hónapig kell hasonló eredménnyel cserkésszen, aztán utána elindíthat valamit. A múlt héten már ott akarta hagyni, rohamszerűen rá-rátört a szakmai lelkiismeretfurdalás.
   Amint bedöcög az első házak közé, forgatni kezdi fejét elégörnyedten vizsgálgatja az üzletre alkalmas terepet. Maszatos szemüvegén át a sötétítőket firolgatja: színükkel kifelé, avagy befelé vannak-é fordítva? Kijövet oda bemegyünk.
   Ha gömbforma fénybuborékok ülnek a kapusasok fején – be oda is.
   Ahol az alsó fertály derékig színes padlócsempével kimozaikozva – oda is. Hogy a kollégák a kerti törpéket említi nyerő helyen a leendő kuncsaftok kiszimatolásának tünetlistáján – neki nem jött be eleddig. Az meg, mi másnak nyűg, neki utat mutató információ: a tornác falára színes temperával cifrázott idilli tájképek. Ilyenkor mintegy vérszemet kapva támadja a konkurenciát. Betoppan, illedelmesen hahózik, kopogni nem kopog, nyitja az ajtót ahol nyitható, barátságosan karlendítve üdvözöl, közvetlen, a lehető legközvetlenebben.
   Avatott lakberendező, vidékszerető városi szakvéleményével dicséri a tornác remekművét, álla alá tett kézzel mélázik, hopp, felfedez itt-ott egy „elszíneződést”, nem kellően élethű színárnyalatot. Aztán „na várjon csak kicsit!” - kisirül a három háznyival feljebb parkoló Trabanthoz, elé az albumokkal. Ujjongva hozza, mint aki szerencsés ikerborjadzásról adna hírt, már a kaputól a tornácig belélapoz. Lecövekelve a falfestmény előtt még átbillent egy két oldalt, hümmög, kivár míg a gazda mellé lépdel, fél nyereség ha mögüle az albumba leskel.
   Na ilyenkor kell a nyelvet megereszteni. A türkiz tóból csillanó éjszakán iddogáló ágasbogas szarvas nyakívét megkritizálni a duadaiföldes falon.
   - Hinnye, nem eléggé környezetbarát.
   Így mondja: környezetbarát.
   - Mer’hogy az biza hogy nem a kellő szögben tükröződik a harcsákat is megvillantó vízfelszínen. Azám. Magát becsapták, jó uram. Ez egy igen jó munka, munkácska.
   Csak óvatosan, túl erős bírálattal a vevőt nem lehülyebunkózni!
   - Ám a kedves jó uram, majd ezen itt ni mingyárt meglátja a különbséget, pillantson csak ide belé. Naugye?
   Ekkorfelé kötelező a vaskos albumba tűzött sok pompás festményfelvételt kábítóan átpörgetni a szeme előtt.
   - Na de nézzük végig, tüzetesebben, ’sze maga megmondja azonnal, ugye hogy meg, nyomban tudtam hogy meg: mi is az igazán minőségi műalkotás.
   Ezzel már a kerti asztalnál letelepedés. A gazda a gazdasszonyt is csodára hívja (jó esetben), együtt pörgetik a tarkábbnál tarkább, szarvasabbnál szarvasabb, türkiznél türkizebb reprókat. Az ügyes képkereskedő ilyenkor elhallgat, az elidőzést lesi egy-egy nájlonablakon, ha kell, készségesen kibontja a fotót, kezükbe adja, fölötte összebújva turbékoljanak, melyiket is akarják a nappaliba.
   Ez a jobbak közül a kevésbé jobbik eset. Az igazán jó az, mikor a szépszobába invitálják, s menten a feltáruló falfelütetre méretezheti az árut.
   - Ó, hogy az esküvői kép mellé éppen ez az erre mosolygó virágszedő lány illene. Ó, hogy a Jézuskástól a lefelé éppen a csónakban csókolódzó szerelmespár volna illő, kellően szemérmetes, szerelmetes ölelésben, ifjúság, báj, tiszta szerelem ring a vízen. Ez a 63/C verzió. A sötétkék szemhez lilás hárászkendő a lánynak. A fiú kalapján himbáló rezeda a perzsa ágyterítővel harmonizál – na, hogy maguk milyen választékosan választanak!
   Aztán összecsomagol. Adatokat felvesz, hol dátumra pontosan rendeltek, előleget is elvesz. Hol bizonytalankodók, másodpéldányt hagy a felvételről s megegyezik mikor tér vissza. Ahol szőttes vagy hímzett falvédőt hántottak le a leendő festmény helyéről, ott felajánlja nagyvonalúan: megszabadítja őket az öreg, megunt kacattól.
   Tisztességtudóan kezet csókol a vonakodó gazdasszonynak, jókutya, szól, ha fulladtra ugatta magát a korcs, míg a gazdákat föltartotta - s kifordul.
   Aztán továbbhajt, a rendelésből ügynöknek járó százalékot számolgatja, azt hogy megússza a hiányzásért járó megrovást holnap a tárgyi folklór-szemináriumon, ha új szerzeményével állít be. Hátrales a farkasfoggal beöltögetett vinilinen rázkódó öreg kelmére. Azt hogy flottul, vezető tanár nélkül is megírja akár egy hét alatt vizsgadolgozatát a Kalotaszegen végzetesen terjedő giccsről.
   
   

   A kultúrigazgató

   A kultúrigazgató zömök alacsony pacák. Ez a szavajárása. Nőiesen cakkos ajkát kissé majmosra formázza, bevonja a fogakra, süketen pukkan a péje, mint a borosdugó.
   „Én az a pacák vagyok” – mondogatja a kisvárosban tartott kulteseményeken, ha véleményét kéri a helyi kultelit valamely festménnyel, színházi bemutatóval kapcsolatosan - „… aki a mások benyomásai hallatán formáz saját véleményt. Azaz:” – itt szünet, mutatóujj felbökése – „lépcsőház-effektus, így mondhatni” – toldja hozzá, ha megfagy a levegő.
   Harsányan, elsőnek nevet. Tudja miért teszi. A lezser őszinteség ilyenkor mindig megnyerőbb mint az okoskodás. S mert a kisváros róla meg azt tartja, ő az a pacák, aki érettségin minden egyes előfordulásakor következetesen Weöresmarty-t írt a dolgozatába.
   Felségével három gyereket nevelnek, a kultház összes tevékenységét ehhez igazítja.
   Barbi fogantatása után kismamaklubot indított.
   A terhestornát Aba születése előtt vezette be, fél tucatnyi pocakosodó, tenyerestalpas menyecskével tologatta csütörtökönként a sofőriskola által bérelt terem hegesztett padjait, majd velük együtt billegetett – kizárólag az Abba slágereire.
   Mire Thelma világrajött, már párhuzamosan működött a Bababutik, a Bébietető és a Bubatorna. Aztán folyamatosan szűntek meg a bébizések, átvette helyüket az Óvodásdi, a Mamakedvence, a Kisbarkács. Ezeket hol ő, hol az asszony vezette, külön bérkerettel.
   A német és angol nyelvklub gyerekeknek, akár a nagybőgő tanfolyamok afféle meghitt, családi összejövetelekként zajlottak.
   A szakács, cukrász, pincér, vasbetonszerelő, fodrász, mezőgépész tanfolyamokat mintegy családi vállalkozásban, felváltva tartották - a központi szakszervezetek népszerűségi kampányaként, a munkásosztály felemelkedéséért. A gyerekfoglalkozásoktól eltérően itt volt is jelentkező szép számban. Jószerivel amiatt, mert a jószerivel vizsga nélkül, egyheti munkabér árában megkapott bizonyítvánnyal már alapképszett szakmunkásként lehetett a Moszkva-téren ácsorogni.
   Emlékezetes egy autószerelőképző, amikoris a szorgosan jegyzetelő, faluról feljárogató atyafi óra után a tanultakat egybevetve hiába kereste a rozoga Dacia-jában a frissen tanult alkatrészeket. Következő órán feltette a kérdést: mivégett az okosítás, instállom?
   A kultúrigazgató rutinosan szólott: „kérem, itt nem a szakmát tanítjuk, hanem a szakma mibenlétéről nyújtunk általános képet. Azaz: tessék a szervet, vagy a Dácsia-gyárat perelni.”
   Az autószerelőképzés mindazonáltal megszűnt. Helyét az Én és a társadalom című előadássorozat vette át, ennek havi egyszer a Honnét jövünk, mivé leszünk? magyarságpolitikai szeminárium adta a savaborsát. Az előadásokat a helyi televízió rögzítette (helyszíni néző egy sem akadt ugyanis), a szalagokat a román többségi tulajdonú, magánkézben levő stúdióval közösen forgalmazták. A szerzői jogokért nem indítottak, s ellenük sem indult eljárás. Ha bárki utána olvasott volna a témának, a kultúrigazgató készségesen kölcsönadta a kiadványokat az elkövetkező havi előadásig.
   A kultúrigazgató a helyi kultelit cselszövése nyomán került a házhoz, a forradalomnak nevezett fordulatkor. A rendszerváltással járt, új embert tenni a szakszervezetek művelődési háza élére közösség méltányosságának kérdése – gondolták akkor, aztán aláírták a belépési nyilatkozatot a vezetőségi tanácsba.
   Ezt már kiszemelése előtt kitalálta, ő tálalta elibük: „több szem többet lát, sok lúd disznót győz, nade:” – szünet, ujjbök – „párempi müöhen kujn ej milojkán!” Ugyanaz a pacákos pé, ugyanaz a felpukkanó nevetés utána.
   De erről már mindenki tapasztalatból tudja: „azaz” nem követheti. A finn közmondást a kultúrigazgató egyetemistaévekbéli (üzemalmérnökit végzett) bölcsészlány kedvesétől örökölte, ennyi maradt rá elváláskor. Utolsó mondat, értelme veszett kultúrszerelem. S bár egyesek a gyakorta elhangzott dallamocskát már régesrég kiszótározták, vele senki sem közli a megfejtést: az ilyenkor bökő ujj mellől elmaradt nevetése ennél mindenkinek többet ér.
   
   

[ Gergely Edit ] 2003-08-11 13:29:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Egy-Másért… Felhívás

Rendkívüli támogatás a színházi világban

Gnandt J a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült

Shahid Nadeem -

Születésnapi levél - Sík Ferencnek

Felhívás

A Békéscsabai Jókai Színház a veszélyhelyzet idején

Budapest Bábszínház Youtube-on

Március 20. a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi ünnepe.

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]