Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Koldusopera
[ Bárka Színház ]
fotó Ajpek Orsi
 
Dátum: 2019. június 27. csütörtök    Mai névnap(ok): László, Olga a - a - a
A szavak fölé - interjú Simándi Ágnessel
Gergely Tamás: Kolerikus nyár című versedben ez áll: "ez Krisztus, a barátod, akin járni kell tanulnod" - ennyire harmonikus kapcsolatod Jézussal? Kevésbé pimasz hangon kérdezve: ennyire átitatja minden pillanatod a hit? Vagy metafora mindez? -*-
Szüksége lenne a kanadai magyarságnak egy-több költőre? Achim Andrástól Wass Albertig, Borbándi Gyula tizenöt költőt-írót számolt meg. -*-
Négy köteted jelent meg, ki adta ki, ki vásárolta, ki olvassa őket?


   
   A szavak fölé - interjú Simándi Ágnessel
   
   

   Hittudományi akadémiát végeztél, miért: vallásos neveltetés okán? Egyéni meggyőződésből?
   Nem neveltek vallásosan, szerencsére. Magam jutottam el a hithez, illetve fedeztem fel, hogy meghívott vagyok. De ennek semmi, vagyis nagyon kevés köze van ahhoz, hogy végül is teológus lettem.
   
   Teológus vagy, vagyis...vallásos? Istenfélő? Istenhívő?
   
   Mondom, hogy a kettő nem következik egymásból. Nagyon sarkítva azt mondanám, hogy amíg a "teológusság" "hivatás", addig "hívőnek lenni" "állapot". Tehát eleve összehasonlíthatatlanok. Természetesen nem árt a teológusnak, ha hisz abban, amivel foglalkozik, de a teológia önmagában nem vezet el a hithez, mert nem az a feladata. A teológiai tanulmányok nem foghatóak fel egy kiterjesztett lelkigyakorlatnak. Tehát én nem ilyesmit kerestem a teológián, így nem is csalódtam. A teológia pontos meghatározása: "Istenről való beszéd". Engem ez érdekelt, a gondolkodásmód, a megközelítés, a tudomány. Egyéni hitemet ez természetesen alakította, de döntően nem befolyásolta. Az én szótáramban az "Istenfélelem" belülről fakadó feltétlen tiszteletet jelent, s ilyen értelemben igen, az vagyok, vagyis "Istenfélő" és "Istenhívő", mert hiszem azt, hogy értelmes lény teremtése lévén vagyunk itt. "Isten" ebben az értelemben számomra nemcsak a keresztények egyedüli Istene, egy egyház kereteibe bezárt létező. Sokkal többről van szó. Én az embert magát tartom vallásos lénynek, s ami fontos ebben, az a kapcsolat. A latin szó jobban kifejezi a dolog lényegét. Mert itt nem az a kérdés, hogy "mit vallasz magadénak", hanem sokkal inkább az, hová kötődsz szíved szerint. A "religio" ezt a kötést fejezi ki.
   
   Közelebb van Torontóban a Jóisten? Úgy értem: játszott-e szerepet abban, hogy hazát cseréltél, a hited?
   
   Nem is tudod, milyen nehezet kérdeztél! Természetesen Torontóban sincs közelebb vagy távolabb Isten, mint bárhol máshol a világon, ahol jelen vagyunk. Ugyanakkor sajnos Magyarországról való eljövetelemnek egyik oka volt, hogy nem rejtettem véka alá vallásos meggyőződésemet, s megkértek, hogy ne térjünk vissza egy ausztriai látogatásról. Erről nem szívesen beszélek, mert ma már egyre világosabban látom, hogy hogyan működött az a "puha diktatúrának" becézett izé, aminek magyar vallásos emberek százai-ezrei estek áldozatul. Én a besúgóimat is áldozatnak tekintem... Még akkor is, ha bűnüket nem szépíteném. Egyébként nem cseréltem hazát, mert Magyarországot ma is hazámnak tartom Kanada mellett, hiszen kettős állampolgár vagyok. Ugyanúgy dobog érte szívem, mint mindig. A sors hozta így, hogy itt élek. Ha visszaköltöznék, akkor meg Kanada hiányozna.
   
   Játszott-e szerepet abban, hogy verset írsz?
   

   Nem. A személyes elkötelezettségem előtt is írtam már verseket.
   
   Szeptember nyolc című versed mindössze ennyi:
   
   a halál országának
   két kapuja van:
   az egyik belőlem nyílik
   a másik Istenre kérdez
   
   Megkérhetlek, hogy egy profán léleknek ezt megmagyarázd?
   Ha szépen kérsz...! De tréfa nélkül, ez az egyik legfájóbb versem. Mármint nekem, személyesen. Szeptember 8-án halt meg valaki, akit nagyon szerettem. A gyász ideje alatt nagyon sok vívódáson mentem keresztül, mint bármelyikünk. Csak a naivak hiszik azt, hogy a halállal való szembenézés a vallásos embereknek könnyű. A hit nem könnyíti meg a dolgokat, csak reményt ajánl fel ott, ahol mások esetleg az orosz rulettet játszanák. A vers erről a vívódásról szól. A belőlem nyíló kapu, mert ember vagyok, lehet a kétkedés, bármi, - s éppen ezért kérdez a másik kapu Istenre: igaz-e, hogy vagy? Miért engeded a szenvedést, a halált? Ezeket a kérdéseket fel kell tennünk, mert ha nem merjük feltenni, akkor hazudunk önmagunknak is. Ezek a kérdések bennünk vannak, emberi mivoltukhoz tartoznak.
   
   Kolerikus nyár című versedben ez áll: "ez Krisztus, a barátod, akin járni kell tanulnod" - ennyire harmonikus kapcsolatod Jézussal? Kevésbé pimasz hangon kérdezve: ennyire átitatja minden pillanatod a hit? Vagy metafora mindez?
   
   Kezdjük az elején... Nekem úgy adatott, hogy olyan helyen szülessek, Magyarországon, ahol a kereszténység a legáltalánosabb vallási forma. Ezért foglalkoztam először a kereszténységgel. Aztán megismertem sok más felfogást is, könyvtáramat nem a szépirodalmi művek túlsúlya jellemzi, sajnos... Minden érdekel, ami az emberrel és "kötődésével" kapcsolatos. Mint mondtam, hívőnek lenni állapot. Az ember akkor is az, ha alszik, ha szeretkezik, ha eszik, ha bármit csinál. Ebből adódik, hogy ha döntenie kell, akkor ennek megfelelően dönt, ha vitatkoznia kell, akkor ennek megfelelően vitatkozik. Sokszor a metafora valóságban kegyetlenebb, mint első pillanatban hinnénk. Az említett versbéli például nagyon is kegyetlen. Kétéves koromban gyermekbénulást kaptam. Számomra egy lépcsőfok ugyanakkora feladat, mint tíz lépcsőfok. Krisztust kihívásként említem a versben. Ő az, "akin" meg kell tanulnom járni. Létével és egész lényével való szembesülés legalább olyan feladat, mint fizikailag a béna embernek a járás kockázata. Mondhatnád erre azt, na ja, mert lehetetlen. És itt van az a pont, ahol én tovább merek kérdezni és megértem, hogy nem az eredmény a fontos, hogy tudok-e járni, hanem a folyamat, az út és az, amit tanulok belőle. Vagyis, ha jön a férjem, és felvisz a lépcsőn, akkor sikerült elérni a célt, de vissza is utasíthat. Döntésétől ő is, meg én is mások leszünk. Mondjuk jobban összetartozunk, vagy szétmegy a kapcsolat. A folyamat közben azonban megtanultam néhány nagyon fontos dolgot, például kérni és belátni azt, hogy képtelen vagyok mindent magam megtenni. A kockázatot, hogy vissza is utasíthat, s akkor megint más az ábra. Addig kell egy dologgal foglalkozni, amíg motivál, tovább visz, amíg megoldandó. Nem ragozom tovább. Tehát a versben Krisztus több, mint egy metafora, de semmiképpen sem csak egy "vallásos figura", főleg nem a hagyományos értelemben. És hogy barátom-e Jézus, erre még válaszolni sem tudok. Ismerem a barátságot ember és ember között, ami nagyon fontos létfeltétel. Azt is tudom, hogy sokan tekintik Jézust barátjuknak, és harsogva hívnak másokat maguk közé. De számomra ez nem meggyőző. Ez a kapcsolat más dimenzióban létezik és ezért szavakkal behatárolhatatlan. A mai világ szereti leegyszerűsíteni a dolgokat, de ez az egész nagyon bonyolult. Van egy művész-barátom, aki a háza végében csörgedező patakhoz jár beszélgetni. Vagy mondjam azt, imádkozni vagy meditálni...? Ezzel ő ugyanazt teszi, mint én, mikor a versben úgy beszélek Krisztushoz, mint a barátomhoz... Csakhogy a tartalma ennek a kapcsolatnak más, mint ami kívülről látszik. Olyan, mint egy barátság, de annál sokkal több. Mondom, teljesen más dimenzió.
   
   Vajon nem menekülés a hited - mert túl sok a vélt vagy valós lelki üresség, "sivatag" a téged körülvevő világban? Torontó című versed - e három sor: "gyöngysor ez a város,/ ékszer./ a semmi nyakán" - mintha ennek a menekülésnek lenne a bizonyítéka. De hát nincs-e ott Isten mindenben, így a gyöngysor-városban is?
   

   Ha a kérdésed második felére megnyugtató választ tudnék adni, akkor már nem ülnék itt. Hitem szerint igen, Isten mindenütt jelen van, elvileg még a "semmiben" is, de én ember vagyok, tehát kételkedhetem is. A hit nem tiltja meg a kételkedést, a hit csak egy esély, ahogy mondtam. De ezzel együtt nincs bennem - hogy a kérdés első felére is válaszoljak -, menekülés. Az a gyávák orvossága. Nem mintha túlságosan bátornak tartanám magam, de egy tény: én minden nap szembe kell nézzek bizonyos dolgokkal, s ezek mindig figyelmeztetnek a valóságra. A valósághoz pedig az is hozzátartozik, hogy egy időben káplánként dolgoztam, s inkább "mentettem" embertársaimat, mint menekültem. A konkrét versben például arra figyeltem fel, hogy bármennyire is szeretem Torontót, a Földet, a teremtést és az emberi alkotásokat, - a lényeg nem ezekben, hanem ezek által létezik. A "semmi"-t különben is elsősorban filozófiai fogalomnak tartom. A "semminek" csak a "valami" mellett van értelme. Hogy mire gondolok pontosan, arra egy jóval régebbi versemmel válaszolnék, ahol ugyanezt így fogalmaztam meg: "végül is döbbenetes dolog a boldogság, mert csak kontraszttal érthető igazán" - s mint tudjuk, mi majdnem mindig a dolgok fonákját tapasztaljuk. Árnyék nélkül a fény megtapasztalhatatlan. Ezzel együtt úgy érzem, a mai szekuláris világban sokkal nagyobb bátorság kimondani, hogy hívő vagyok, mint azt, hogy ateista a meggyőződésem. Mert a hívő rögtön bele is kerül a skatulyába. Nem érzem magam csodabogárnak, amit ott kellene tartani. Minden bántó szándék nélkül mondom, hogy az ateizmus is lehet a menekülés egy fajtája, hogy ne kelljen szembe nézni például az erkölcsi felelősséggel. Mi emberek esendők vagyunk, s ha nincs kinek elszámolni végső kérdésekben, akkor valóban minden nagyon relatívvá válhat.
   
   
   Meghatározom Torontót című versedben ezeket írod: "belesimulok a tájba" továbbá: "mert otthonommá lett ez a föld". Ilyeneket az ír, aki otthonra talált, mégis minden más versed az otthonranemtalálás dokumentuma. Mi is a helyzet?
   
   A helyzet az, hogy a sorsot azt nem csak választja vagy kapja az ember, hanem vállalja is. Én vállalom amit kaptam, itt ebben a versben azt, hogy ugyanolyan érdes és bántó is tudok lenni, mint egy városi táj. Az "otthonnemtalálás" más kérdés. Ez a téma - bármennyire is nem szeretem, - de mostanában jelent meg az írásaimban, ezen én magam is meglepődtem. Talán a korral jár, hogy az ember a földrajzi helyen túl valami másfelé kezd tekinteni. Ha nagyon vallásosan akarom megfogalmazni, akkor azt mondom, a lélek nem kötődik ide. Ha profánul, akkor meg azt, hogy két pont között mindig az utazás közben vagy a legmotiváltabb, hiszen a visszatekintés és az előretekintés állapotában még minden megtörténhet. Aki nem utazik, nem kockáztat, az begyepesedik, beragad a dolgok helyi kicsinyességébe.
   
   Önéletrajzodban azt írod, aktívan részt vettél a kanadai magyar életben, miről is van(volt?) szó tulajdonképpen?
   

   Mikor kijöttünk, naivan azt hittem, hogy az emigrációban szükség van az utánpótlásra. Így aztán természetesnek találtam, hogy lapot és rádiót szerkesztek magyarul, magyar klubot vezetek másokkal, teljesen ingyen, minden köszönet nélkül. Aztán én is belefáradtam, mint mások a helyi kis csatákba, s ma már látom, hogy az emigráció egy bizonyos értelemben elvesztette a háborút. Persze ma már az emigráció nem ugyanazt jelenti, mint 15 évvel ezelőtt. Azzal, hogy Magyarországon bekövetkezett a rendszerváltás, vagy annak legalábbis a látszata (a pesszimistábbak kedvéért), - az emigráció arca is nagyot változott. Politikai emigrációból gazdasági emigráció lett, nem mintha a szegénység nem politikai kérdés lenne. És hogy a csavarás még nagyobb legyen, tegyük ehhez rögtön hozzá: hogy elsősorban nem azok vetődnek el ilyen messze, akik valóban felháborító szegénységben élnek, hanem akik meg tudják venni a repülőjegyet. A legújabb kiszökdösők nagy része pedig csak kalandot lát az egészben, sokan vissza is mennek, mert döbbenten veszik tudomásul, hogy semmi olyan nincs itt, amit otthon - ha pénze van! - meg ne vehetne magának. És angolul sem kell hozzá megtanulni. Ebből én azt a következtetést vonom le, hogy a jövőben megtisztul a társaság, csak az jön majd, aki felkészültségében megfelel az itteni körülményeknek.
   
   Mi a szereped a kanadai magyar rádiónál?
   

   A mi rádiónk magánvállalkozás, szerkesztőségi munkatárs vagyok. Ha elmegy a főnök, akkor én vezetem le az adást, de egyébként is ott ülök mindig a stúdióban. Itt a rádiózás nagyon magánszerelem-alapon működik, a hallgatók adományai csak éppen a stúdió bérét fedezik. Minden más önkéntes idő és pénz. Egyébként két magyar rádió van Torontóban. A mienk a "független" előnevet viseli, ami azt jelenti, hogy nem akarunk az itt élő egyik érdekcsoportnak sem kizárólagosan megfelelni. Nem politizálunk, nincsenek politikai elemzések, csak híreket olvasunk fel. Van azonban magyar irodalom, zene, kultúrtörténet, amit akarsz. Van egy saját sorozatom is, "Cseppekből óceán - Mindennapok lelkisége" a címe, ahol minden felekezeti hovatartozás nélkül beszélek lelki-szellemi kérdésekről a mindenkori hallgatóknak. Egyébként a másik rádiót, ahol hét éven át voltam műsorvezető-szerkesztő éppen azért hagytam ott, mert a rádió tulajdonosai, - egy emigrációs csoport érdekképviselete, - meg akarták határozni, hogy mit mondjak, gondoljak egy-egy otthoni kérdéssel kapcsolatban. A mostani főnököm volt az egyik utódom, aki volt annyira ügyes, hogy nem csak otthagyta őket, mint én, hanem megteremtette magának az ottani tapasztalatok alapján a saját rádióját.
   
   Szüksége lenne a kanadai magyarságnak egy-több költőre? Achim Andrástól Wass Albertig, Borbándi Gyula tizenöt költőt-írót számolt meg.
   

   Wass Albert nem kanadai, ő Amerikában élt... Igen is, meg nem is. Igen, mert ami itt van, azt csak az tudja megírni, aki itt él. Az otthoni dolgokra pedig mi másképp látunk rá, érdekes lenne az együttműködés az otthoniakkal. Az íróembert nem csak a környezete határozza meg, hanem szellemi környezetének igényei is. Tehát ha tekintetbe vesszük, hogy átalakulóban van az emigráció arca, nem tudom mi lesz a jövő. Ha viszont személyesen veszem a kérdést, biztosan jól jönne egy kis műhelymunka komolyan gondolkodókkal. Mindenesetre az emigráció alkotói között a kiválasztódás az írásra, többnyire sokkal természetesebb módon alakult, mint az otthoniaknál. Egy emigráns író nem élhet abból, hogy ír. Nincsenek ösztöndíjak és pályázatok. Így egyenlő esély sincsen se a megjelenésre, se például a díjakra. Nem hiszem, hogy ezt tudatosan választaná valaki. Akik itt élünk és írunk, belekerültünk egy állapotba, ahol a magunk módján "túlélünk". Ugyanakkor azt is tudom, hogy joggal jöttünk el annak idején, mert szabadon akartunk alkotni.
   
   Négy köteted jelent meg, ki adta ki, ki vásárolta, ki olvassa őket?
   

   Visszafelé válaszolnék. Nem tudom kik olvasnak, de szerintem ezt egyetlen költő sem tudja biztosan. Az emigrációban megjelenő könyvek kis példányszámúak. Így az első kötetem háromszáz példánya hamar elfogyott, éppen a napokban vásároltam vissza a könyvesboltban egyet, hogy tudjak ajándékozni valakinek. Ezt a kötetet, a Nárciszok évadát, Tűz Tamás jelentette meg a Herp Kiadónál. A második kötetemet, a Tiltott játékot, magam adtam ki, bár a chicagói Szivárvány, Mózsi Feri kiadója is segített. A harmadik kötet a Ladányi Imre és Ilona Alapítvány támogatásának köszönheti születését, valamint Makkai Ádám és Makkai Arany Ágnes Atlantis-Centaur nevű kiadójának, akik a könyvnél valóban bábáskodtak. Részt vett benne a Szivárvány is. Ezek a kötetek ötszáz példányban jelentek meg. A példányszám mellett a legnagyobb hátrány, amivel a nyugati magyar kiadványok küszködnek, a terjesztés. Otthoni rokonaim vittek el példányokat könyvesboltokba, azok el is fogytak, de amikor az áfánál jövedelemként be kellett vallaniuk az így kapott összegeket, közölték, hogy felejtsem el őket a könyveimmel együtt... Nincs mit szépíteni rajta. Nem jelent meg még a negyedik kötet, de köszönöm, hogy megelőlegezted! Egy kis angol nyelvű füzetecském viszont van, amit néhány fordítás alapján állítottam össze kanadai barátaimnak. Ha valaki nagyon hozzá akar jutni a könyveimhez, a Széchenyi Könyvtárnak van belőlük...
   
   Nagy internetlapok közölnek, ez lenne az új médium? Az igazi - legalábbis a diaszpórában élő alkotók számára? Hát mégis az összmagyarságnak írtok?
   

   Miért, milyen magyarság van még? Szerintem, aki magyarul ír, az a magyar nyelvűeknek ír. Egy ausztrál írót sohasem kérdeznek meg, hogy ír-e a kanadaiaknak. Aki azon a nyelven olvas és ért, az a címzett. Az én esetemben minden magyar. Az már egy más kérdés, hogy eljut-e hozzájuk. Ebben az értelemben a világháló sok határt lerombolt. Igen, a világháló az új médium. Nagyon jó, hogy van!
   
   
   Továbbra is érvényes, amit a kolerikus nyárban írtál: "neked csak egy utcád van. az emlékezés"?
   Igen. Ezt egy barátomra gondolva írtam, aki meghalt. Csak emlékezni tudok rá. Kitágítva a kérdést is igaz, hiszen ami volt, arra csak emlékezni lehet. Itt nem gondoltam különösebbre, például a jövőre. Természetes, hogy a jövőre nem emlékezni kell, hanem megélni.
   
   Az utazó jegyzetel című - egyik legjobb versedben ambivalens érzéseidről beszélsz - valóban ilyen nehéz "utazónak" lenni Magyarországon?
   

   Tavaly augusztusban voltam otthon utoljára. Furcsa, mert először éreztem azt, hogy utazó vagyok. Az ember a versben nem hazudhat, ha fáj is. Ezt próbáltam megírni. Nem tudom szépíteni a dolgot. Az ember hazamegy és azt hiszik róla, hogy milyen gazdag, mert dollárban kapja a fizetését. Csak arra nem gondol senki, hogy dollárban fizeti a lakbért és minden szükséges dolgot. A rágógumis "ámerikás magyarok" sok tévhitnek adtak tápot, akik alig egy év alatt törni kezdték a magyart és hatalmas bizniszekről handabandáztak otthon. Mert az Óperencia messze van... Ugyanakkor az otthoniakban kialakult egy bizalmatlanság is velünk szemben, ami érthető. Nem veszünk részt napi küzdelmeikben. Viszont részt veszünk más küzdelmekben, s mint magyar származásúak, - bizony én ki merem mondani - sokszor magyarként. Aztán ott van az említett versben a nyelv kérdése. Az idegen nyelvi környezetben kincs a magyar nyelv, s nekem sokszor nagyon fáj a magyar média lapos, érdektelen és sokszor hibás nyelvhasználata. A rádióban mielőtt beolvasnék egy hírt, van, hogy "magyarosítanom" kell. Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy még a világháló használata ellenére is - naponta hallgatok rádiót, olvasom a lapokat -, ha hazamegyek, az igazi feltöltődés nyelvileg csak otthon ér. Ilyenkor színházba, moziba megyünk, s persze egy bőrönd könyvvel jövünk vissza. Ez így természetes. De élvezet csak úgy az üzletekben elbeszélgetni az emberekkel, elvegyülni egy kávézóban és hallgatni a beszélgetés-foszlányokat, olvasni a sokszor nagyon szellemes nyelvi megoldással készült reklámokat... Ez a "magyarországérzések" egyike, erről is szól az a vers.
   
   Hogyan viszonyulsz a mai Magyarországhoz? Egyik versedben Szűzmária szívében hét tőr. 2003-ban is ez az érzésed?
   
   Itt most nem szívesen politizálok. Magyarország sokat változott az elmúlt években. Sok minden javára vált, sok minden nem. A legnagyobb féltésem az, hogy minden gyermekbetegséget kétszeresen vesznek át innen, pedig nem szükséges. Többször az árnyoldalakat, mint a jót. De ezt megakadályozni nem lehet. Mint költő szomorkodhatom felette, szóvá is tehetem, s ezért teszem szóvá. Az Amerika-imádatot legalább olyan károsnak tartom, mint az utálatot. Ez egyébként, mint kanadainak is, állandó problémát okoz. Mi például nem léptünk be az iraki háborúba ezúttal, de állandóan bizonyítanunk kell, hogy azért mi jó viszonyban vagyunk a szomszédsággal. Csak arról hallgat mindenki, hogy a szomszéd miatt hányszor került Kanada a csőd szélére, mert nem vették át az áruinkat. Lehet ilyen módon szabadságról beszélni? Ami a jelenlegi Magyarországhoz való viszonyomat illeti, akkor is szeretem, ha most éppen nem azok vezetik az országot, akiket én választottam volna. Hogy kit választ magának az ország, abba én nem szólhatok bele, mert maguknak választják a vezetőket. Szomorú, hogy negyven év nem volt elég a volt kommunistákból. Tudom, hogy ezért a kijelentésemért most néhányan elhatárolódnak tőlem, de ez a véleményem.
   
   Szerinted kik a győztesek, akik hamis kódexet írnak?
   
   Nyilvánvaló, hogy Magyarországon az MSZP, mint párt, túlélte a rendszerváltást, de így történt ez más kelet-európai országokban is. Számomra a folyamatosság egyértelmű, hiszen nem volt semmilyen felelősségrevonás. A második világháború után B-listákat írtak, nem engedték szóhoz jutni az előző kormány vezető embereit. Itt az emberek ugyanazok, akik miatt például a politikai emigráció nagy része eljött. Döbbenetesnek tartom, hogy Amerika szó nélkül elfogadja azokat, akik azelőtt Moszkvába jártak hajlongani. A győztesek mindig hamis kódexeket írnak. Ez csak természetes, hiszen ők vannak pozícióban, az ő érdekeiket szolgálja a rendszer. Csak tudni kell, hogy az így készült írásoknak mennyi az erkölcsi súlya. A költő feladata és szabadsága, hogy erről is beszéljen.
   
   "mennyire/hazugok lesznek levelek, versek"?
   
   Amennyire szépítgetünk - oda is, vissza is igaz. A távolság mindkét irányban segíti az aranyozást, ahogy mondani szokták. Ugyanakkor az összkép is így áll jobban össze. Tehát nem mindenképpen negatív. Bár a konkrét versben arra utaltam, hogy bizony sokszor nem elmondani valamit a jobb megoldás, nem mindig az szolgálja a békés, mintha kendőzetlenül csak a napi nyomort írná meg az ember. Hiszen az öregeknek, az én rokonaimnak otthon minden leírt sor olyannyira igaz, hogy számon kérik irgalmatlanul. Mert van idejük rágódni rajtuk. Nekem nincs. Mire odaérek, azt sem tudom, miről beszélnek. De a dolgok elhallgatása is hazugság, a hazugság egy fajtája. Nem bűn értelemben beszélek most róla, hanem tényként állapítom meg.
   
   Mit írsz éppen?
   
   Makkai Ádám új könyvéről egy recenziót, ami Engedjetek meghalni címmel jelent meg otthon a közelmúltban a Petőfi év alkalmából. Egyébként meg szeretnék egy új verses kötetet is kiadni, ennek a munkálatait kezdtem el. De még nagyon embrionális állapotban van, ezért nem beszélhetek róla.
   
   Mit olvasol?
   
   Múlt szombaton vettem egy Márai verseskötetet, azt lapozgattam a héten... De egyszerre mindig több könyv, folyóirat van az ágyam mellett, így mindig azt kapom ki közülük, ami éppen kedvemre való. A változókon kívül természetesen mindig kéznél van egy-egy Hamvas Béla könyv, Weöres Sándor A teljesség feléje, Uszpenszkij Egy ismeretlen tanítás töredékei, a Tao-Te-King és a Szentírás. Ezekkel fekszem, ezekkel kelek. Szinte mindent elolvasok, ami kezembe akad, mert úgy tartom, hogy véleményt csak arról lehet mondani, amit elolvas az ember. Vigyázni csak arra szoktam, hogy ne a negatív olvasmányok kerüljenek túlsúlyba.
   
   Mi festesz?
   

   Az utóbbi időben nem volt időm rá, de egyébként ikonokat festek. Ha időben összeszedem magam egy "színeváltozás" ikont szeretnék festeni. Úgy tartja a hagyomány, hogy aki ezt megfesti, az nevezhető igazán ikonfestőnek. Pontosabban ikon-írónak, mert eredetileg az ikont nem festik, hanem írják*.
   
   Költőnek befejezésképpen egy költői kérdést: megérte a "szavak fölé" repülni?
   

   Úgy gondolom, igen. Köszönöm a jó és provokatív kérdéseket.
   
   *
   *Az oldalon látható ikonokat Simándi Ágnes írta...
   

   
   
*

   Az interjút GergelyTamás készítette, megjelent a Cafe Dracula rovatában
   

   Simándi Ágnes
   
   [az utazó jegyzetel]
   
   
   szilvinek
   
   
   1.
   emlékeimben magyarországérzés.
   harangok délben és este a litánia után.
   aztán a csend, a csillagok
   kozmikus csendje. hajnalban
   nyáj döcög, teherautó zötyköl
   szürke kilométereken
   át. akik kiszólnak az időből,
   sapkájuk nem igazítják már
   sem mához, sem térhez.
   
   
   2.
   ha fogoly volnék is,
   elszöktem volna már:
   a nyelv nem ad
   kapaszkodót, zöldágra
   csak azzal vergődhetsz
   ki szívedből issza igazad
   mielőtt kimondanád.
   magyarországszag
   az akácerdőtől indul. igen,
   alkonyat volt, s kitárta magát
   az anyaföld. azt hittem
   elpusztulok belé.
   de csak hümmögött.
   ilyen hülyét se látott még
   három nyelvvel a szájában
   két haza határán tengődve.
   
   
   3.
   hazamegyek. tarisznyával, nyaláb
   könyvvel, kora délután. tágra
   nyílt szemembe néz a dunapart,
   lustán nyújtózva buda oldalán. de
   a panel házban már vért
   szimatol bennem a fájdalom:
   négy kulcs nyitja a vasrácsokat.
   mögötte auschwitzot túlélt
   anyám. ez is magyarországérzés.
   bezárta magát emlékeibe.
   
   
   4.
   zúgó habbal dübörög minden
   emlék alján a felismerés.
   csigaházat nem örököl ki hűtlen:
   dollárt hoz csak, forintért.
   bezzeg a többiek! ők a nyelvből
   élnek, így nincs mit tisztelniük.
   ferihegyre érve szomjas
   agyamat itatom újabb szavakkal,
   hogy legyen mire emlékezni
   később. műbeles virsli, olvasom,
   s elbőgöm magam magyarország-
   érzésem kellős közepén.
   
   
   5.
   egy hatalmas zászlót kaptam
   kölcsönbe szentistvánkor. ügettünk
   a városon át, s senki se csodálkozott
   hogy a térig összecsavarva vittem.
   hordhattam volna kibontva is
   mint hajam, vagy mint titkos
   álmaim a versben. de a kérdő
   pillantások végül is prés alá gyűrték
   idegeim: úgy néztem farkasszemet
   mint kit ártatlansága sohasem hagyott
   cserben. magyarországlázadásom
   nem csapott sikolyba át. vittem
   a zászlót, s képzeletben csókot
   leheltem rá. csakazértis.
   
   
   6.
   előjönnek a rokonok. az élők
   viháncolva, irigyen, sajnálkozva,
   megértőn. ki-ki mérséklete szerint.
   a holtak csak állnak: kezükben
   gyertya ég, ha halványodnak
   felzúg értük is a harang. érteni
   ők sem értenek. levesem lesik
   egészmagyarország-szemükkel, mert
   aki messziről jön, annak
   mindig érdekesebb az álma,
   szavai. ilyenkor érzem, mennyire
   hazugok lesznek levelek, versek,
   ha csak a ködön, szűrőn át
   eresztjük őket útnak, s a nyílt
   kérdések árván várják a reggelt.
   
   
   7.
   holnap havat söpör szemembe
   a tél. és az õsök karja
   átnyúl egy percre: betakar,
   mert néha annak is van
   bocsánat, ki kezdettõl fogva
   mostoha volt. magyarországnyelvem
   megremeg: nem tudom,
   hogy csak azért, mert fázom
   vagy mert a szólás joga
   készületlen ér egy ártatlan
   reggelen
   
   

[ Gergely Tamás ] 2003-05-13 22:35:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]