 |
Dátum: 2021. január 26. kedd Mai névnap(ok): Paula, Vanda |
a - a
- a |
|
|
Amedeo Di Francesco e bolondos városban (helyszíni p., 3 kör) |
|
|
|
|
„A kultúrák vannak, minden politika ellenére léteznek. Nálunk az egyetemen nincs törésvonal, egységében vizsgáljuk a szerb-horvát együttes műveltséget.”
|
|
|
|
|
|
|
|
Amedeo Di Francesco Kolozsváron
|
(BECSERKÉSZÉS) A Kriza János Néprajzi Társaság több szempontból is érdekfeszítőnek nevezhető könyvbemutatót szervezett április 25-én Kolozsváron. Két érdekes csengésű név (Amedeo Di Francesco és Arianna Quarantotto) kelti fel a plakátszemlélő figyelmét. Ha ez nem elég, folytassuk a becserkészést: ugyanilyen érdekes kicsengése van a könyvcímnek is (Arc és álarc. A garabonciás mítosza a magyar és a horvát irodalomban). Amedeo Di Francesco neve nem ismeretlen a kolozsvári magyarság előtt: rendszeresen visszatérő vendég ő a városban, baráti kapcsolatai elszakíthatatlan szálakkal kötik hozzánk – egyrészt a filológia magyar tanszékéhez (Egyed Emeséhez), másrészt a Korunkhoz (Kántor Lajoshoz) és munkaközösségéhez. (Legutóbbi látogatása során a Korunknál tartott előadást, akkor hallottam először érdekes-ízletes magyar beszédét, ami különös fűszerként tartalmazza a félreismerhetetlen olasz akcentust.) A baráti szálak ezúttal újabb irányba ágaznak el, és kötet formájában végződnek a Kriza kiadásában. A rendezvény házigazdája, a KJNT elnöke, Pozsony Ferenc néprajzkutató. A garabonciás-tematikájú, összehasonlító irodalomtörténeti művet Egyed Emese mutatta be.
(CÍMEK ÉS TÉMÁK) Érdekes címeket találunk a kötetben. Babona avagy öntudat: Kölcsey garabonciása; Az értelem bírósága és a mítosz védelme: Gárdonyi Géza garabonciása; Az út és a zarándok: a garabonciás jelképe Dsida Jenő költészetében; Álom, látomás és vágyakozás: a modern és a kortárs magyar irodalom garabonciás diák mítosza. E tanulmányokat Amedeo Di Francesco jegyzi. A tanítvány, Arianna Quarantotto hasonló érdekfeszítő címekkel jelentkezik a kötetben: Quem verba non sanant, verbera sanant: Ilija Okrugić bohózata, Tomislav Prpič grabancijaš-meséje. Továbbá a magyar–horvát iskoladráma garabonciás ~ grabancijaša, a két világ közötti kapcsolat is felcsigázta a kutatópáros érdeklődését, de Munkácsy és Gaj is egymás mellé kerül egy tanulmány erejéig.
|
Aszalós Erzsébet, Amedeo Di Francesco, Egyed Emese
|
(BEVEZET) „A garabonciás jelentéseinek pályája egy olyan mítosz története, amely úgy újul meg, ahogyan azt a kultúra és az eszmék története során az átvételi lehetőségek meghatározzák, illetve megengedik. (...) Ebben a változó és megújuló folyamatban a garabonciás diák jelentésének különböző fejlődési korszakai vannak. Három ilyen korszakot fedezhetünk fel: az első a középkor idejére tehető, amikor a források egy olyan garabonciásról beszélnek, amely nem csak mágus és jövendőmondó, hanem egy varázserejű diák jellemzőivel is rendelkezik. A második korszak, amelyben szereplőnk megjelenik, az előbbinél semmivel sem kevésbé fontos, ez a 18–19. századi iskoladrámák kora, amikor felbukkan Faludi Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály és Kölcsey Ferenc prózájában is. A harmadik időszakban hősünk a népszínművek színpadán jelenik meg... Az irodalomkritikának feltétlenül meg kell vizsgálnia azt az eshetőséget is, hogy ennek a történetnek van-e egy negyedik fejlődési korszaka is, egy olyan korszak, amelyben ez a mítosz a 20. századi magyar és horvát irodalomtörténet néhány jelentős művében új és más jellegű formában lelhető fel.” (Amedeo Di Francesco)
(KIHAGY/ÁS-ÉS) Aki ezt a felvezető szöveget elolvassa, nyugodtan és udvariasan átszökhet Pozsony Ferenc bemutató szövegén sőt Egyed Emese magyarfiló-tanszékvezető (civilben jó költő) egyes meglátásain is, max. annyit emelhetnénk ki a nagytotálból, hogy mindketten a többszöri találkozások jó emlékeiről, a Kolozsvár–Nápoly (via Budapest–Szeged) útvonalról beszélnek, sőt Egyed Emese lírai hangokat is megüt, amikor megismerkedésük történetét és a további intellektuális kalandokat meséli el. Amedeo Di Francescóval egy konferencián találkozott: akkor csak az tűnt fel neki, hogy jóval magasabb, mint a többiek a teremben. Később kiderült: a magas úriember két könyvtár között „ingázik”, az egyik a nápolyi Keleti Könyvtár, a másik az otthoni magángyűjtemény, amelyben méltó helyen áll az erdélyi elem. Akkoriban a jeles nápolyi prof Wass-könyveket gyűjtött, ma Dsidát és Szilágyi Domokost „körözteti”, mindent felvásárol, ami velük kapcsolatos. És akkor jöhet az a bizonyos lírai hangütés, hangulat: „Ez a magyar nyelv nem létezik”, az Amedeo Di Francesco által beszélt magyar nyelv olyan, hogy több van benne a könyvekben alvó kincsekből, mint amit az átlagmagyar használ. Tömören így foglalja össze ezt az érzést Egyed Emese: „Úgy beszélsz magyarul, ahogy mások regényt írnak.” És az sem akármilyen szellemutazás, ha a garabonciás mítosza révén nekiveselkedünk a varázslatos kalandozásnak, a kockázatosan egységesnek tételezettt Duna-menti hiedelemkultúra feltérképezésének. Egyed Emese szerint az Arc és álarc című kötet nem egyéb, mint a „merengés könyve láthatatlan hóviharban”.
|
|
(GARABONCIÁSOK KÖZÖTT/ÜNK) Igen, a garabonciás közöttünk van, ellopja a kötet szerkesztőjének, a hiedelemvilág helyi nagymesterének a nevét a könyvből (Keszeg Vilmos lásd Korunk, hiedelem-lapszám), átírja a fordító nevét Aszalósról Asztalosra, keményen beleavatkozik a világ dolgába, van neve, nincs neve, fiúnak tűnik, mégsem az, és aki kapcsolatba kerül vele, maga is azzá válik némiképpen – kissé misztikusra veszi a fordulatot, így indítja mondókáját Egyed Emese, majd megjegyzi, hogy „az ember ruhát ölt, a garabonciás alakot”, csak észre kell venni, meg kell figyelni. Erdélyben sok kutatója van ennek a kérdéskörnek, a jelenlévők közül megemlíti Keszeget, Pozsonyt, Tánczost. „A tejkérés és a vihar motívuma között zajlik általában a történet, a ponyvára került történet”, egyes helyeken immár kizárólag kutatási tárggyá minősült át, nálunk viszont még fontos kihatása van a mindennapi élet menetére: „Te a garabonciás és a könyv fázisánál tartasz, de nálunk, például a Feleki tetőn még a kincs is fontos kiegészítő elem.” Aztán a költő átvedlik irodalomtörténésszé, hosszú felsorolás következik, kik, mikor foglalkoztak magyar nyelvterületen a garabonciás mítoszának a feldolgozásával. Garabonciások. Garabonciások között. „Nem fél a szerző? Nem. Mitől félne? Saját magát is megsokszorozza.” Nem olyan rossz dolog képzeletben nővé változni... és rögtön jön a ráduplázás, Ariadné fonala, a kérés: jósoljon már kiengesztelődést a rossz lidércjárta világnak, a magát kereső, kettős tudatú garabonciás emberiségnek. Aztán vissza a lírai felé: mit is keres Amedeo Di Francesco ebben a bolondos városban? Emlékeztetőül egy levélrészletet is felolvas Egyed Emese: „Ha Kolozsváron lesz egy hóvihar, akkor jelentkezem.”
(SZERÉNYEN, TARTÁSSAL) Amedeo Di Francesco gáláns úriemberi tartással beszél, nyugodtan ropogtatja a magyar szavakat, na nem azért, mert a megfelelőt keresi, inkább azért, mert ízlelgeti ezeket, élvezi zamatukat. „Ennyi sok szép szó után félek. Mit kellene mondanom? Ráadásul most szép tavaszi idő van Kolozsváron.” Szerényen-óvatosan utasítja el a szuperlativuszokat, többek között azt, hogy kivételes magyar nyelvtudással rendelkezne: „Az én konyhamagyarom nem irodalmi jellegű. Sosem tanultam ezt a nyelvet, igazi magyar nyelvű kurzusban nem éltem, hanem olvasóként okultam.” Többször kifejti, honnan eredeztethető ez a kivételes ragaszkodás a magyar kultúrához, irodalomhoz. Szakbarbárság? Mindössze arról volna szó, hogy a régi magyar irodalommal foglalkozik valaki Nápolyban? Hiszen foglalkozhatna a románnal vagy akármelyik más (kis) keleti nyelvvel. http://www.iuo.it/dipeo/insegnamenti/inizio_insegnamenti.html (Úgy mellékesen elhangzik, hogy valamikor a szerb és a horvát irodalom tanára volt a nápolyi egyetemen. Akkor komparatisztikai szempontból közelítette meg a garabonciás mítoszát, és akadt egy bizonyos Arianna Quarantotto a hallgatók között, aki lelkesedéssel állt hozzá a témához. A többit már sejtjük.)
(NAPI POLITIKA VS. MŰVELTSÉG) „A kultúrák vannak, minden politika ellenére léteznek. Nálunk az egyetemen nincs törésvonal, egységében vizsgáljuk a szerb-horvát együttes műveltséget.” A húrok hangolása megtörtént, a kutatás nem olvasás kérése, hanem inkább játék volt, aztán az átmenetinek tűnő valami kinőtte magát, a garabonciásdi magas szférákba került. Az egyetem évkönyvében olasz nyelven közzétettek egy kutatási témát: A garabonciás a Nyugat hasábjain. (Az sem semmi, ahogy valaki Olaszországban a magyar kultúrát virtuálisan és élőben, könyvek formájában tanulmányozza! A Nyugathoz például digitális változatban fért hozzá.) Jön a kritikai élű közbevetés Egyed Emese részéről: vajon a garabonciás és a tündér mítosza ugyanaz volna? Amedeo Di Francesco óriási tudásanyaggal a háttérben rövidelőadást tart arról, hogy Balassinál megegyezik (talán mondanunk sem kell, hogy Paistól bonyolódott vissza időben, most hosszadalmas volna leírni az izgalmas gondolatmenetet ).
|
(VALLOMÁSOS) Önmaga legszigorúbb bírálója. Olyan, mint a rossz kölyök: néha félrelöki a kötelezőt, és kedvteléseinek hódol. „Hivatalosan a régi magyar irodalommal foglalkozom: akadémikus, száraz tanulmányokat kell írnom, de nem olyan szívesen teszem, mint amit itt olvasóként produkálhatok. Ahol tudatlan vagyok, visszafordulok, menekülök. Vissza a régi magyar irodalomba.” Hamarosan az ő fordításában napvilágot lát egy Dsida- és egy Szisz- (Szilágyi Domokos) fordításkötet. „Ez nagy szemtelenség részemről. Mindig is utáltam a hivatalos műfordításokat, szidtam eleget a kollégáimat ezért. Most viszont nagy pókhálóba kerültem. És segítettek a magyarok is. Amikor az ember fiatal, szemérmes. Megöregszik: levetkőzi ezt.” Így történt meg a csoda, hogy Amedeo Di Francesco nekiveselkedett Dsidát és Sziszt fordítani: „Amikor békében vagyok a világgal, Dsidát fordítok. Amikor dühös vagyok, akkor Szilágyi Domokost veszem elő.” És ez „csak” pihenés a száraz akadémiai munka után...
(A FORDÍTÓ) Na, ezúttal nem Amedeo Di Francesco, hanem Aszalós Erzsébet, jelen kötet „szíve” került terítékre. Akit szegényt... alig-alig engedtek szóhoz jutni főhősék. Főleg Egyed Emese foghatta volna rövidebbre, megelégedhetett volna annyival, hogy elmondja: a fiatal bölcsész úgy került kapcsolatba (még egyetemista korában) Amedeóval és körével, hogy Vörösmarty olaszországi fogadtatását kellett előkészítenie, konferenciasorozat, fordítás, miegymás. Erre Amedeo Di Francesco is rádupláz (viszont ő udvariasan hiperrövidre szabta kiegészítő mondókáját): „Nem tanultam meg jól magyarul, de szigorú ellenőrző vagyok. Ez a szövege Aszalós Erzsébetnek szebb és jobb az eredetinél. De mivel nem akartam lelkiismeret-furdalást, olaszul is kiadtam Nápolyban.” Aszalós érdemben csak annyit tesz hozzá mindehhez, hogy Amedeo Di Francescót rendkívül nehéz fordítani, cirkalmatos mondatai alaposan próbára teszik a szóbűvészt, ám ő szabad kezet, végtelen bizalmat kapott a mestertől a munkafolyamat során. Ha már a fordítás-számtingnál tartunk, Egyed Emese belelapoz az műanyag védőborítóból ott helyben elővarázsolt olasz variánsba, és megjegyzi, hogy az egyik tanulmány (Szerb Antalról és Sziszről szól) francia nyelven jelent meg. Jé, tényleg – így Amedeo Di Francesco, majd megjegyzi, hogy a Dsida-rész angolul is elhangzott Vancouver-ban.
|
(MÉG, MÉG, MÉG) Ennyi nem elég! Sem könyvből, sem méltatásból. De csak lassan. Szerkesztőként Keszeg Vilmos is szóhoz akar jutni. Mítoszokban utazik, de a városjárás is kiváló alkalom számára, hogy elmenjen hátborzongató-misztikus hangulatba: Mátyástól (mármint a szobortól) Mikesig jövet (mármint az utcáig) épp a bemutató előtti pillanatokban esett meg vele (velünk), hogy sütött a nap, majd hirtelen elborult az ég arca. Ráadásul „tegnap dörgött először”. A kishagyományban, a népi tudatvilágban a garabonciás csinálja mindezt. A szépirodalomban a garabonciás a nyugtalan filozófus-intellektus. Aki pedig ezt a két világot összekapcsolja-összehasonlítja (ráadásul úgy, hogy horvát és magyar példákkal bizonyítja a maga igazát): Amedeo Di Francesco és Arianna Quarantotto. „Élmény volt ezeket a szövegeket harmadikként olvasni” – zárja Keszeg, és máris átveszi a fonalat Pozsony, aki a vendéget a „napfényes Itália és a magyarok közötti közvetítőnek” nevezi. Ő maga a diktatúra bukása után utazhatott először Olaszországba, és akkor azon töprengett, hogy vajon hogyan utaztak egykoron a magyar diákok Padovába és más híres egyetemi központok felé. Szerencsére 1989 után kezd helyreállni az a rend, amely a fejedelemség idejében természetesnek számított. Várjuk őket, megyünk hozzájuk. Ez a kis kiadvány („szellemi utazás”) a maga nemében nem más: HÍD közöttünk – véli Pozsony. Végül a zárás: sajnos a jámbor olvasók „valósággal felfalták” a könyvet (ezt jómagam már előző nap tudtam, mert megkérdeztem Pozsony Ferenctől, hogy meg lehet-e vásárolni helyben a garabonciás-kötetet), szóval dedikáltatásról szó sem lehet. A megmaradt hat példányt a házigazda ünnepélyesen ott helyben átadta a vendégnek. Várjuk az utánnyomást (elvégre sikerkönyvről van szó), és visszavárjuk Amedeo Di Francescót is Kolozsvárra.
|
MELLÉKLET
Amedeo Di Francesco a nápolyi Istituto Universitario Orientale Bölcsészkarának magyar nyelv és irodalom tanára. 1946-ban született. 1971-ben a magyar reneszánszról írott szakdolgozattal szerzett egyetemi diplomát a Római Egyetem Bölcsészkarán. A Magyar Tudományos Akadémia 1975-ben az Irodalomtudományok Kandidátusa címmel tüntette ki. 1990-től a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság elnöke. Az Annali dell` Istituto Universitario Orientale di Napoli – Studi Finno-Ugrici igazgatója. 1994-ben a Serbetia-ter per la Cultura Nemzetközi díjban, 1996-ban pedig a Pro Cultura Hungarica kitüntetésben részesült.
Arianna Quarantotto 1970-ben született. 1992-ben majd 1999-ben szerzett oklevelet a nápolyi Istituto Universitario Orientale Bölcsészkarának különböző szakjaiból. Jelenleg a Nápolyi Egyetem tudományos kutatója.
Aki révén a tanulmányok magyarul olvashatók: Aszalós Erzsébet. 1977-ben született Marosvásárhelyen. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán szerzett olasz–magyar szakos oklevelet.
LINKEK
HISZEK A KULTÚRÁK SZÖVETSÉGÉBEN – Beszélgetés Amedeo Di Francescóval (in Európai Utas)
SÁRKÖZY PÉTER: MAGYAR IRODALOM OLASZORSZÁGBAN (in Kortárs)
BÁNK BÁN OLASZ FOGADTATÁSÁRÓL
UNIVERSITA' DEGLI STUDI DI NAPOLI "L’Orientale"
|
Amedeo Di Francesco, Pozsony Ferenc
|
|
|
|
|
[ efna ] |
2003-04-30 22:56:00 |
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
Szakonyi Károlynak
|
|
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól) |
|
[ Archívum ]
|
|
|
|