Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Macskák társasága
[ Kolibri Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. július 23. kedd    Mai névnap(ok): Lenke, Laborc a - a - a
Attila, a vasalt élű nadrág és a világcsavargó (helyszíni p., 3. kör)
(Furcsa dolgok jutnak eszembe, valóban!) Proci-nagyfejek toronymagasból leszarják a művészt. Zárójel vissza, egyre többen, egyre jobban, s ha mindez volt, ahogy írva vagyon, kemény mell után kapnak mohó kezek, változik a zene, bomlik a fonál, dühösen csattog a dob, búg az orgona, csörömpöl a cintányér, sikításba megy át a hang, és nincsen hús a babban, aki gyönge anyámasszony, az csak a csöndbe kapaszkodhat. A hangorkánnál, a disszonanciánál csak az átmenet nélküli, fekete hallgatás kegyetlenebb, talán ezért is tűnik elviselhetetlenül hosszúnak (lásd ebben is: hiányköltészet, à la Hobo – via J. A.), és ami utána következik, mindig ráadás: mikor nagyot ütnek rajtunk, milyen jó volna vissza nem ütni sem szóval sem tettel.


   
   MILYEN JÓ LENNE NEM ÜTNI VISSZA - HOBO
   
   (ZÁRÓJELBEN) A legtöbb borzos magyar azonnal felkapja a fejét, ha azt olvassa, hogy Hobo http://www.hobo.hu/ (pardon: Földes László) zenés József Attila estet tart valamerre. Hát persze, közeledik a Költészet Napja, kiváló az időzítés! Számunkra, erdélyiek számára különösen fontossá vált ez a pódiumműsor, amikor kiderült, hogy Szatmárnémetiben, a Filharmóniában mutatja be a művész a Milyen jó lenne nem ütni vissza címmel jegyzett nagyprodukciót. Földes László hivatalos honlapjáról akárki megtudhatja, hogyan is képzelte el Hobo a József Attila-összeállítást (zene: Hárs Viktor és Mártha István, rendező: Kiss Csaba), illetve hogy merre bolyong vele (a mostani a 119. fellépés volt), milyen városokat hódít meg Szatmárnémeti és Komárom között (Budapest többszöri érintésével természetesen).
   
   (ÚTTALAN UTAK) Ami a műsorelőzetesben nincs feltüntetve, az a szervezőgárda. Az (egyetlen) erdélyi nagyestet a helyi Magyar Ifjúsági Kezdeményezés hozta tető alá. Ha jól emlékszünk, nemrég vonultak ki az RMDSZ-ből, bőven van tehát idejük másra. Ami jelen esetben tökéletesre sikerült. Igazán nem bántam meg, hogy fél napon át zötyögtem Csíkból a határszél felé különféle vonatokon (közbeékelve Nagybánya a kényszerű internet-dekkolással, majd három óra téblábolás a csonthidegben, hiszen a nyugati országrészben havazott, és a tűszilánkokat kegyetlenül kavarta a jeges szél).
   
   (MOCSKOS JÁTÉK) Időm rengeteg lévén, szokásos társasjátékomat veszem elő a számomra vadidegen városban. Lássuk csak: Néni, tudja-e, kérem, merre van a Filharmónia? Nem tudom. És a következő bennszülöttek, aztán az újabb és újabb járókelők sem tudják (románok, magyarok vegyesen). Mert a város másik végében laknak, mert hideg van, és nem jut eszükbe, mert csak hozzávetőleg tudnák megmondani, talán valahol a parkban stb. Eltelik egy óra, sehol egy zenekedvelő. Szerencsére bolyongásom közben meglátom a Múzeumot, rajta az érdekfeszítő felirattal: INGYENES INTERNET. Nosza, ezt megnézem. Persze: zárva. A kapus viszont tudja, merre keresendő a testvérintézmény, ott a Dacia Hotel alatt kell bemenni, a sikátorban van a Filharmónia. Sőt azt is sejti, hol van az RMDSZ-székház, tehát elmegyek puhatolózni és jegyet vásárolni.
   
   (FÖLDES ELŐSZOBÁJÁBAN) Ha a fiatalok továbbra is a nagyokkal egy fedél alatt tengődnek, akkor mégsem léptek ki? – töprengek útközben. Kedvesek, szolgálatkészek. Nincs ugyan jegyük, csak az előadás előtt, a helyszínen vásárolhatok, de azonnal kerítenek egyet, amikor kiejtem a bűvös szót: sajtó. A harmadik sorba telepítenek, minél jobban lássam-halljam Hobót. A gondok akkor kezdődnek, amikor a sajtófotó poént elsütöm. Nem, azt nem szabad sajnos, mert a művész úr allergiás az ilyesmire: nem engedélyezi. (Akkor tehát előzetes információim beigazolódtak.) Viszont ha mutatok egy sajtóigazolványt, nem nekik, hanem Földesnek, akkor az előadás előtti főpróbán talán-talán elkattinthatom néhányszor a fényképezőgépet.
   
   (AMCSI AZONOSÍTÓ) A pompás előcsarnokban öblös fotelban üldögélve idegesen rágom a körmöm, hogy a fene egye meg, egyszer volna szükségem a büdös igazolványra, akkor is otthon hagyom! A szervezők lecsavarnak, mondván, hogy megkérdezték Hobót, és az a helyzet: a főpróbán sem lehetséges... Sőt arra is felhívják a figyelmemet, hogy a riportmagnót se kapcsoljam be. S nehogy mégis-mégis le merjem fényképezni Földes Lászlót, mert állítólag arra is képes, hogy abban a pillanatban félbeszakítja az előadást, sarkon fordul, és levonul a színpadról. Jól van, jól van, megígérem, hogy nem lesz botrány miattam. Közben látom, hogy sokan fényképezőgéppel meg videómütyürrel érkeznek – nekik ugyanúgy lemegy a standard szöveg. Murisak szegényke szervező-ifjoncok, nyakukban fűzőn lóg a kis kártya, rajta a szomorkás-borzos Hobo-portré (tisztára olyan morbid dísz ez, mint az amcsi zsoldos hullalemeze).
   
   (BOCS’) Na de nincs idő, az ilyen ínyencségeket nem rágicsálhatom kedvemre, mert a fénykép eredetije úgy dönt, ideje volna elkezdeni a műsort, mi pedig beterelődünk az óriási terembe. Szemre úgy 500 férőhelyesnek tűnik, és szinte minden egyes ülést elfoglalt a nagybecsű. (A foghíjakról odébb.) Békésen bámészkodunk, amikor négy csaj arcunkba lobogtatja a jegyét: rossz helyre ültünk. Nem, az kizárt. És jön szervező, és bocsika, de tényleg ide szól a jegyetek? És a tiéd is, Tamás? És Marika? Hogyne. (Az egyik csaj morog: csak a román vonatokon adják el kétszer ugyanazt a helyjegyet.) Elvétették, egy sorral hátrébb akartak az utánunk érkezőknek jegyet adni.
   ,
   (PENTHOUSE VS. HOBO) Zene felharsan, belép Hobo. Semmi bekonferálás, semmi műsorvezető, semmi nyitóduma a művész részéről, csak bele a sűrűjébe. Részemről óriási csalódás: nem voltam felkészülve erre a látványra. A hosszú, kifésült deres haj még csak elmegy. (Habár borzosként rögzült az agyamban, és a plakátokról is enyhén régi, szomorkás fotó bámul vissza.) De a borotvált arc, a simára vasalt nadrág meg a zöld selymes ing az istenért sem emlékeztet az egykori világcsavargóra. És József Attilára sem igazán. Ekkor óhatatlanul bekattan, hogy az egész városban, mindenütt és minden mennyiségben Hobo-plakát Hobo-plakát hátán (kiváló munkát végeztek a ragasztóbrigádok!), Szatmárnémeti tele van sírásra görbült torzonborz alakokkal. Alul pedig teljes díszben ott virít a Penthouse-buli sárga óriásplakátja. A társítás tökéletes.
   
   (MIXING) Kelléktár a végsőkig leegyszerűsítve: két óriáshangfal, négy közepes (ebből kettő kontrol), egy mikrofon. Fáradtnak tűnő, öreg (mennyi is? ötven valahány éves), hajlongó, lobogó hajú sztár. Akármennyire szeretne szabadulni ettől a jelzőtől, ott lapul mögötte, a múltjában, a mozdulataiban, a hanghordozásában, igen, akkor is, amikor a kívül-belül menekülő halál elől szótagokba kapaszkodva, botladozva, ám gőgös művészlendülettel veszi fel ismét a fonalat. Drámai háttérzene, ezt a széket arrébb tolni, vizsgálni, ahogy a vér csordul, vagy csak ülni veszteg (és természetesen: felgyújtani Budapestet). Néha susog, máskor ordít, extázis a köbön. Tényleg hisszük, hogy ő már nem Hobo, hanem József Attila, annyira bele tud bújni a bőrébe, amikor arról vall, hogy már nem fog kézen, amit én megfogok. A versek közötti váltás szinte érzékelhetetlen, és egy-egy strófán belül is akkora mélységeket, magasságokat fut be kedélyállapot szempontjából, hogy a tapasztalatlan, József Attilát kevésbé ismerő ember elhiszi: mindezt Hobo írta, az nem lehet, hogy más a szerző. Ráadásul az egész egyetlen nagy verskolbásznak tűnik (na jó, néha azért mindenkinek elő kell jöjjön egy-egy cím, sor, hangulat az egykori tankönyvekből). A szédítő lendületű versforgatag közben maga az előadó sem tudná megmondani pontosan, mennyi az annyi. (Műsor után Hobo negyven-negyvenkét verset emleget – jómagam szégyenkezés nélkül vallom be, hogy röptében két és fél tucatnál többet nem tudtam azonosítani...)
   
   (BEST OF) Természetesen a nagy József Attila-versek szinte kivétel nélkül bekerültek a műsorba. Csak ízelítőként néhány kedvenc: Íme, hát megleltem hazámat..., Tiszta szívvel, Mama, A hetedik, Kései sirató, Eszmélet, Levegőt! Nehéz szívvel hallgatja az ember ezt a drámai műsort, hívja az emlékeket, ezeket a kicsi ólomkatonákat, védjék meg, szíve sem dobog. Kicsoda ez a nyugodt férfi a színpadon, aki úgy tud szeretni, mint a gyermek, és épp olyan kegyetlen?! A kultúra úgy hull le róla, mint másról a felesleges akármi, majd cinikusan belenevet a merev csöndbe, és nagyon fáj, fáj neki a halk, a dübörgő, a mély, a magas, a hosszan kitartott és a zokogott hang, nagyon fáj, nagyon, nagyon. Valaki halkan-szerényen-óvatosan tapsolni próbál, de senki sem áll mellé, szinte kivezetik az iszonyatos porcelánbolttá átminősült filharmóniából, ahol a csavargó Attila laza elefántnak képzelvén magát, szörnyűséges fülekkel legyezi magát.
   
   (VERSMÁGIA) Amikor a mondanivaló soft (mert József Attilánál is találni ilyesmit), fel lehet dobni zenével, hanglejtéssel, mimikával. Mozdulat, színpadi mozgás viszont szinte nulla, Hobo mindössze egyszer-kétszer lendíti ki nyugalmi teréből a mikrofonállványt. A szinte folytonosan imára kulcsolt kezeknek, ennek az akár gyanúsnak nevezhető mozdulatlanságnak is jól meghatározott lélektani dinamikája van, elvégre hiányköltészetet kapunk, megspékelve hiányzenével, nosztalgiaritmusokkal, verklivel, cirkuszi hangulattal – ahol kell és pergő –, sötét meneteléssel máshol. Nem igaz, hogy Ádám volt az első gonosz, vágja fejünkhöz az ítéletet, a szöveg alatt pedig finomvegyes tempózene biztosítja a hangulati görbe irányát. Amikor állhatatosan ismételgeti, hogy nem igaz, nem igaz, nem igaz, hogy huncut a kövér, Hobo úgy grimaszkodik, úgy lóbálja a kezeit, mint Ozzy, a boldogság jön, ő meg elszalad. Mese nincs, ez elhibázott út! A helyes megoldás: sétálj, igyál, falj sokat – közben ügyesen elhúzott, megmosolyogtató gyomorhangon fejezi be a dalocskát, pojácaként fogja a hasát. Ezt a sziporkák nélküli látványt, a nyersanyag (vers), ritmus és (külső-belső) hangszerelés tökéletes egységét, a levegőben vibráló érzéseket ócska szavak, prózai sorok sosem fejezhetik ki.
   
   (LEVEGŐT!) A legkellemesebb, bársonyos búgású hangból reszelős-durvára vált, beszél, beszél, egykedvűen mondja a magáét (ha más követné el ezt a merész lecsupaszítást, kiürítést, kifütyülnék bizonyára), mintha már nem is a mindenki által ismert verset tálalná, hite sem a föld melegségét juttatja eszünkbe. Persze, ti mégse hallgassatok a keresztet vető szörnyülködőkre, és meg ne vessétek őket. A művész sóhajtozás nélkül mártogatja tollát a gyönyörű tintába – magát pedig égszínkék égbe. Hidak robbannak a szegény emberekben, hisszük, hogy Attila sok napja semmit sem evett, mert hinnünk kell (az előadás hiteles!), Hobo ordít, suttog, morog, dúdol, ahány hangnem, annyiszor öl ember – ha kell. Ismétel, variál, játszik a tartalommal, a formával, a hangokkal, a képekkel, és kiváló érzékkel csatangol a versek között. Látjuk a zord bűnöst, amint kitartóan keresi bűnét (szenvedne már), a zene rájátszik a fájdalomra, az állandó hiányérzetre.
   
   (GAZEMBER+DOORS) Ekkor mozdul ki először nyugalmi pontjából, és mintha megpördítené az egész színpadot: hangja az „igazi” Hobo, a Gazember recsegője, amikor azt próbálja elhitetni magával (velünk), hogy bűne talán együgyű. Főleg, hogy Istenben sem hisz. Ugyebár, ha van, ne töltse vele értékes idejét, ne fáradozzon vele, ő majd feloldozza saját magát (aki él, segíteni fog). Különösebb bűntényt nem követett el, „csak” az apját ölte meg, nézi vérét az éjszakában... Aki ismeri a Doors-átiratot, tudja, hogy Hobónál bizonyos témák kötelező módon ugyanarra a zenei vázra kerülnek fel. Szöveg és megoldás kísértetiesen emlékeztet Morrisonra, amikor mesélőre fogja a gyeplőt Hobo: ti jók vagytok, miért csinálnátok rosszat! Ő majd felgyújtja a maga során a temetőt, és csecsemőként sírdogál majd. Igaza van, gazember a kisgyerek is, az ember már az anyaöl melegében is számító, lelketlen vadállat, a csecsemő furfangos, követelőző entitás. Ezek variációk vagy József Attilák? – bámulok magamba: ennyire rég jártam iskolába?!
   
   (GYORSKRITIKA A VILÁGRÓL) A gyönyörű látvány, a gyenge rózsa, de a kő is, minden képletes, Hobo is az, József Attila sem létezik, tehát jobb ha mindent kimondunk. A kés ott az asztalon, ceruzahegyezésre alkalmas (másra is). Zenei aláfestés simulékonyan adja vissza a kettősséget, bizony a ceruza eredeti feladatát megette a fene, ölni kell vele, szúrni. Jogállamban penna, pénz a fegyver, és az a legnagyobb hős, ki fegyverét sosem rántja elő. Hazabeszél a mának, tökéletesen beleilleszkedik az iraki háborút ellenzők sorába, amikor átéléssel figyelmeztet: fegyvert ragadni gyengeség. Különös hogy bizonyos dolgok mennyire nem változnak hosszú évtizedek alatt. Az ember igen. Mármint egyre gonoszabb lesz. Ennek az átlag pálcikafigurának nincs gépfegyvere, köve, nyila, mégis ölni szeretne. Mint mindannyian – zárja le egykedvűen a témát Hobo.
   
   (VISSZA SOHA) Az ember végül megleli hazáját, a föld szép persely: befogadó. Semmi felesleges dramatizálás, kezek hátul összefonva, versenyszámhoz illő nyugodt előadásmód. Így, nyugodtan kell nekimenni a dolgoknak, a kihívásoknak, a mindigheteknek, e világon csak így érdemes tanyát ütni. Ütemesen adagolja az egyeket, színészi tehetségét is megvillantja Hobo: szerető után ha járna, mutatja, hogyan: mosolyogva tapogatja-simogatja a képzeletbeli didiket. Vajon milyen érzés farkasszemet nézni az első sorok ürességével? (Furcsa dolgok jutnak eszembe, valóban!) Proci-nagyfejek toronymagasból leszarják a művészt. Zárójel vissza, egyre többen, egyre jobban, s ha mindez volt, ahogy írva vagyon, kemény mell után kapnak mohó kezek, változik a zene, bomlik a fonál, dühösen csattog a dob, búg az orgona, csörömpöl a cintányér, sikításba megy át a hang, és nincsen hús a babban, aki gyönge anyámasszony, az csak a csöndbe kapaszkodhat. A hangorkánnál, a disszonanciánál csak az átmenet nélküli, fekete hallgatás kegyetlenebb, talán ezért is tűnik elviselhetetlenül hosszúnak (lásd ebben is: hiányköltészet, à la Hobo – via J. A.), és ami utána következik, mindig ráadás: mikor nagyot ütnek rajtunk, milyen jó volna vissza nem ütni sem szóval sem tettel.
   
   (TRANSZ) A színész a „karácsonyi” világban érzi leginkább otthon magát, zsebre dugja kezét, pálinkát nyakaló háromkirályok pökhendiségét hozza nagy hűségfokkal. Tapsol, csapkodja a bokáját, egyre jobban belemelegedik. (Vagy csak az elején volt görcsös Hobo? Á, nem!) Ismét előveszi a bravúrláda mélyéről a szavalva - énekelve - dünnyögve - ordítva - transzba pörögve megoldást, ugyanaz a vers a cirkuszi ripacs és az őrjöngő sámán képzetét eleveníti fel előttünk, semmi percek alatt áttekinthetjük az egész közbeeső skálát. Mária int, hogy menjenek már háromkirályék, kisjézust meg kell szoptatni, jóccakát. Mit lehet erre ráhúzni? Tényleg: hogyan lehet a maximumot fokozni? Szabad-e? Muszáj. Bukj föl az árból! Úgy nézzek-nézzünk farkasszemet, emberarcú a hiányoddal... Talán mondanom sem kell, hogy itt Hobo félve-mókásan felfelé pislog a mennyezetre: lám, mi történik. Semmi, ám a hiányjeleket a hátul ülők bizonyára nem látják, ők azt kell elfogadják, amit szájba, orrba-fülbe kapnak, jövel, kísértetzene, szeld hát a padlón, kölyök a kenyeret, menekülj az éjszaka sűrűjébe, üldöznek a tárgyak, a nincsek, hát menekülj, míg körülötted „zöld lángba borulnak a bokrok”!!! Ezt valami fenomenális ordítással viszi felfelé Hobo, fennebb és fennebb, kísérteties magasságba, hosszan-türelmesen kitartva a hangot (amíg fordított-torzított képként már-már embertelen mélységet, förtelmes abyss-t tár elénk).
   
   (PONT) Itt kell abbahagyni, Isten lenéz rám, úgy segít, hogy nem segít, és én szavalom bátran, hogy le vagyok győzve... igen ám, de kinek adjam meg magam?! Ember vagyok (hosszú szünet, szünet és szünet még mindig) így vagyok nevetséges. Azért ne bántsatok – tárja szét karját Hobo. Vagy inkább József Attila. Oly bizonytalan vagyok, kit látok a színpadon. Talán, ha a haját is levágta volna ötéves kislánya kedvéért, az érzékcsalódás totális volna, és mindannyian azt hinnénk, az idős József Attila rágott meg minden rosszat ebben az életben, mindent ő köpött ki. (Zárójelben elmondható, hogy a nagy mű nem zárult le, Hobo megígérte, hogy következik a Szabad ötletek jegyzéke a híres napló alapján, de az oratóriumtól, a 20. század meghódításától és a cirkuszos-bohócos hangnemtől sem riad vissza.)
   
   (MIÉRT?) A műsor után következik a művészi krédó. Saját bevallása szerint József Attilát a legnehezebb színpadra vinni. Nagyon-nagyon befelé kell figyelnie, állandóan belülről kell erőt merítenie, menet közben pillanatokra sem szabad kizökkennie, ezért nem figyelhet a közönségre, mert azonnal és menthetetlenül, visszahozhatatlanul elveszti a fonalat. Olyan, mintha egyedül volna, egyedül József Attilával, alázatosan kell a Mű előtt tisztelegnie. Az az érzésem, amikor egyszer-kétszer beleakadt a szövegbogáncsba, éppen azért történt, mert egy-két másodperc erejéig kinézett az üvegbura alól, és észrevette: figyelik. Sokan és lélegzetvisszafojtva. Szinte természetesnek tűnik a kivételes értékű zenei-verses előadás után katarzis-élmény: „Nem emlékszem semmire, csak arra, hogy vége lett az előadásnak” – mondja Hobo.
   
   (JORDÁN TAMÁS) Mindenkinek van egy mestere. József Attila különös „birodalmával” Jordán ismertette meg Hobót. Különös kaland lehetett, hiszen azt a tanácsot adta a művésznek, hogy ne izguljon, mert a versek elmondatják magukat általa. Egy ilyen tanácstól persze még jobban begázol az ember... Aztán rájött, hogy igaza volt a mesternek: ezek a versek nem is József Attiláról, nem a költőről szólnak, hanem Hobóról – József Attila versei által. Ezt csak meg kellett spékelni a rock szabadságeszményével, és észre kellett venni a „jó szövegeket” az életműben. Ilyen egyszerű. Na meg egy kis tehetség is kell a tökéletes recepthez – tehetnénk hozzá –, máris kopogtat a siker. Bárhol adná elő ezt a műsort, templomban, hajón, kocsmában, osztatlan elismerésre számíthat Földes-Hobo-Attila.
   

[ efha@go.ro ] 2003-04-11 07:31:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]