 |
Dátum: 2021. január 26. kedd Mai névnap(ok): Paula, Vanda |
a - a
- a |
|
|
Terhesnapló 48.: Születésnap |
|
1 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
29-én ünnepeltem a születésnapomat, és engem is meglepett, mostanra mennyire sikerült megszabadulni az óvodáskori nárcisztikus beidegződésektől: nem várom el a környezetemtől, hogy szertartásosan körbetáncoljon és ajándékhegyet hurcoljon elém. Sőt, úgy tűnt, saját magam tetemrehívásáról ("Mit végeztél eddigi életed során?") is hajlandó voltam lemondani. Egyetlen születésnapra vagyok most igazán kíváncsi: a babáéra.
Na de ez se teljesen igaz, hiszen délelőtt 11-kor, amikor még csak lengyel "írótársam" (sose vagyok képes eldönteni, melyikünk kevésbé író) hívott fel jókívánságokkal, már azon voltam, hogy - mint Feleki Kamill - kikapcsolom a telefont, hogy ne tudhassam meg soha, ki nem hívott fel. Aztán megfeledkeztem a duzzogásról, hiszen teljes mértékben lefoglalt, hogy egy szombatiasan zsúfolt bevásárlóközpontban születésnapi ajándékot válasszak magamnak: egy valódi kismamanadrágot.
A kortárs kismamanadrág a következő megoldással operál: az elől egyébként teljesen normális ruhadarabnak látszó objektumból elől, a hasnál kikanyarítottak egy részt, és oda rugalmas pamutanyagból kis zsákocskát toldottak be, amely kellő méretű hasnál szépen kifeszül. A zsákocska felül gumírozott, sőt bősége állítható a has növekedésével. Mondanom se kell, hogy legalább annyira gnóm holmi, mint ami egy groteszk terhestestre való lehet, viszont rendkívül kényelmes, vagyis csak ez jön már csak rám.
|
Az valamennyire vigasztal, hogy a létező kismamaméretek közül a legkisebb lett jó, mert a ruhatervezők a várandóssággal együtt valahogy evidenciának veszik a teljes elbálnásodást is. Én érzem, hogy ha másért nem is, e nadrág miatt igyekszem majd megtartani a fenékméretemet, hiszen kihíznom belőle nem szabad, marha drága volt...
Délután már új kismamanadrágomban parádéztam, asszisztáltam új, a számítógép előtti üldögélést megkönnyítő térdeplőszékem összeszereléséhez és zenét hallgattam új discmanemen (lám, micsoda ajándéközön, és én boldog voltam mint egy hároméves karácsonyozó). Az utóbbi különösen jól jött, hiszen anyukám a 14. hét óta nyaggat, hogy a gyereknek mostmár van füle, hall vele, tessék megkezdeni a zenei nevelését.
Megkezdtem. A tévé előtt végigültem egy Nirvana-számot, abból a meggondolásból, hogy ha én kamaszként pont egy Doors-reneszánszba szaladtam bele, a gyerekem talán éppen egy Nirvana-újjáéledésnek lehet a tanúja vagy aktív résztvevője, úgy kell akkor az alkoholista-kábítószeres-öngyilkos zavarodott mint egy falat kenyér, addig is hadd ismerkedjen vele.
|
Aztán előástam egy Garbarek-CD-t, és szem előtt tartva Kodály Zoltán szavait - "legyen a zene mindenkié" - a fülhallgató egyik kis füldugaszát a köldökömbe dugtam. A magzat ezt a tettemet egy határozott, mondhatni dühös rúgással jutalmazta, így sietve CD-t cseréltem, ezúttal a bébi korai Lisztérzékenységét teszteltem a magyar származású zeneszerző egyik zongoraversenyével. Erre legalább őrjöngeni nem őrjöngött. Megjegyzem mellesleg, hogy mostmár akkorákat rúg, hogy a hasam is belereng, akár kívülről is látható, hogy hol taszít éppen a hasfalon.
De még egy zenei élmény várt aznap a sokat próbált kicsire. Úgy éjjel 11 tájékában - az időpont biztos nem feszélyezte, mert általában akkor leledzik napi bioritmusa csúcsán - egy jamaikai dub költőnő performance-ában részeltettem, bölcsen a hangfal mellett foglalva helyet. Az "Oh man, oh man, the Caribbean woman" dobbal felerősített ritmusára elkezdett aprókat rúgni, mintha könnyed, táncos lábaiban lenne a dub-ritmus, akár egy igazi karibi nőnek...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
Szakonyi Károlynak
|
|
Mindenek előtt: nem szép félrevezetni a világot! A Németh Lajos lehet, hogy nyolcvankilenc éves, de a Szakonyi Karcsiról senki nem hiszi el, hiába csináltatott magának jó pár éve ilyen szép ősz maszkot. (Kadelka Lászlótól) |
|
[ Archívum ]
|
|
|
|