Matyóka nálam ifjabb dizájnerlegény, úgy kétévente összetalálkozgatunk, ilyenkor bájos esetlenséggel udvarolgat. Ez túlzás. Az udvarlás szó legszelídebb árnyalata, szinonimája kellene ide a pontos helyzetrajzhoz… (széptevés super light?) Csak amikor nemrégiben, midőn a vonaton újból egyazon vágányra (fülkébe) terelt bennünket a sors, kezdtem kapisgálni: ez nem vajmiféle szelídségből avagy félénkségből származó visszafogottság, hanem a legbotorabb neveletlenségből származó hím-mentalitása következménye.
Kolozsvár-Székelyföld távon zakatoló együttlétünk alatt a párkapcsolatok mibenlétéről kialakított látásmódja iránt puhatolództam – lévén hogy épp ő tört ki lelkendezve a mi kettőnk időnkénti találkozásainak filozófiára méltó feelingjéről. Az oldott hangulatú, kedélyessé fejlődő bájcsevely eme négy órájának utolsó harmadában azonban történt valami, ami megdermesztette a levegőt az úti-cinkosokként előbb magunkra zárt – hogy nehogy minden vigéc betolakodjék, hanem külön-külön ülésen szundikálhassunk hajnalig - fülkében. Illetve az, ahogyan nem történt. (…)
A letiltás utáni harmadik héten érkezett ma ide a levél, amely voltaképpen – minden iránta való érdeklődésemet kielégítve – összképbe (kórképbe?) sűríti a Matyóka párkapcsolati filozófiáját. S amely révén valaha is szóbajöhető partnerként süllyesztőre ítéltetett – ám esettanulmányként imitt (a gonosz kis mégis-mégse tilalomjátéknak hála) most megörökíttetik.
Nem én vagyok a hülye. Amúgy nem szeretem az önző embereket. Kerülöm őket mint a tüzet. És nem szeretem ha elküldenek maszturbálni. (Megoldás lehetett volna, ha tényleg egyet maszturbálok, és azután egy kicsit odabújok hozzád, de ez valahogy nem jó. A szeretetnek azt a formáját szeretem, amikor két ember fekszik egymáson.) Nem megy nekünk a dolog. Befejezhetjük.
|