Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Antigoné-tükör
[ Kovátsműhely ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2020. május 27. szerda    Mai névnap(ok): Hella a - a - a
Párizsi (Műhely-)hangulat Vásárhelyen (helyszíni p., 2. kör)
(MESSZE/LÁTÓ VS CNN) Elhangzik a virtuális irodalom, vizuális költészet kifejezés vetítés, Marosvásárhelyi Műhely, installáció, tipografikus irodalom, miegymás (hazabeszél: Magyarországon nem igazán fogadják be ezt az ágazatot). „Sokszor mondták nekünk, hogy nem foglalkozunk sorsproblémákkal, nagy magyar problémákkal. Pesten jogos lehet a vád, de Párizsban az ellenállás legmagasabb foka az alkotás.” Egyszerűen „csak” jó irodalmat, élvezhető művészetet akartak produkálni.

   (avagy mire jó egy Doxa óra – és egyéb érdekességek)

   
   
   (HÁTSÓEURÓPAI UTAK) Különös hangulati görbét jelent számomra ez a beszámoló, de távolról sem azért, mert hétvégén minden egyes vonat késik Romániában, sokkal inkább azért, mert előző nap egy váradi bemutatón vettem részt, és nehezen tudok átállni egyik hangulati sávról a másikra: Várad pocsék volt, Vásárhely viszont kellemes. Az előtörténet, röviden: március 22-én a Látó Irodalmi Színpada a párizsi Magyar Műhely szerkesztőjét, Nagy Pált látta vendégül. Kevésbé informáltak számára ide írnám, hogy a Látó Marosvásárhelyen működik, szépirodalmi folyóirat. Érdekességként pedig megemlíteném, hogy ugyanabban az épületben tevékenykednek, amelyben a Vatra című folyóirat (na nem az a Vatra, nem a Vatra Românească!), a két szerkesztőség táblája egymás mellett látható a homlokzaton (és természetesen mindkettő kétnyelvű). A tanácskozmányi terem, ahol a MAROSPÁRIZS jelzésű rendezvényre sor került, nem túl nagy, nem túl kicsi, berendezése egyszerű, ízléses. A befogadóképességről csak annyit, hogy itt sem tolongtak (akárcsak Váradon) az irodalom rajongói, de amikor elviharoztam, sikerült megfejtenem, miért. Erről kellő időben. Egyelőre ott tartok, hogy van egy helyszín, és van négy óra várakozási idő. Keresek egy internet cafét (minek neve stílusos: EUROPA), ennek az egynek van olyan gépe Vásárhely főterén, amelyet felszereltek CD-olvasóval, és Word Pad is akad rajta. Nem másért, de le kell írnom Váradot. (Konvertálási gondok miatt csak Kolozsváron vált véglegessé a dolog.)
   
   (VIDA, KAF) Az első, akivel a Látónál összefutok, az Vida Gábor, a próza-rovat szerkesztője. Aztán jön Kovács András Ferenc, de ő látható módon nem ismer fel, ezért jónapot köszöngetünk egymásnak. Tanakodnak, hogy el lehet-e kezdeni, érdemes-e. Hiszen mindössze 20-25 fős közönség gyűlt össze. (Igen ám, de a társaság válogatott, minőségi nevekből tevődik össze – jegyezném meg. Csupa író, költő, szerkesztő, sajtós stb.) Kezdés előtt Vida megcsodálja a digitális fényképezőgépet, közös nevezőre jutunk: ma az irodalomnak is lépést kell tartania a vizualitással, képekkel kell telegyúrni a befogadó agyát-lelkét (inkább a szemét).
   
   (BEVEZET) Ezek után Vida Gábor házigazdaként megnyitja a rendezvényt. Elmondja többek között, hogy a párizsi Magyar Műhelyről valamikor a 80-as évek végén hallott először. Akkor került kezébe egy kötetük. Az emlékezet útvesztőiből próbálja előhozni, hol lehetett akkor: talán épp Kolozsváron. Ami pedig a könyvek sorsát illeti: „Nem igazán tudtam én akkor azt a könyvet olvasni, mire viszont megtanultam, hogyan kellene, valaki elvitte, és azóta sem hozta vissza.” Aztán kapott egy Nagy Pál-kötetet, amiből „mindent megtudott”, és merész gondolattársítással arra gondolt, hogy „a magyar nyelvterület tulajdonképpen lassan az egész világot behálózza”. Ha valaki folyóiratot, könyvkiadót vagy bármilyen (nyelvvel, kultúrával kapcsolatos) műhelyt próbál létrehozni Párizsban, akkor azt tapasztalja, hogy a dolognak nincsenek igazából földrajzi vetületei. Ma már nincsenek. Amit csak lehet, függetleníteni kell a napi politikától. Nem mindig sikerül – vallja Vida –, de bizonyos rétegeket hasznosíthatunk, feldolgozhatunk, nem szabad mindent arra a bizonyos hipotetikus polcra száműzni.
   
   (KELET ÉS NYUGAT KÖZT) Nagy Pál a maga közvetlen stílusában felvázolja, miről is szól majd a rendezvény, ígér extrákat a Magyar Műhelyről és természetesen magáról, aztán felolvasást meg rövid elemzést arról, hogy mi mindennel próbálkoztak társaival odakint, mi mindent tekintenek modern avantgárd irodalomnak. Lepörgeti előttünk élete mozgalmas akciófilmjét, de ez bizonyára minden irodalmi életrajzi lexikonban ott van. Fiatal egyetemistaként került ki, ’56-ban Párizsba (egyenesen a Sorbonne-ra), de előtte az Egri Főiskolán próbálta megszerezni a magyar-történelem diplomát. „Ez hál’ istennek nem sikerült.” Ugyanígy a francia tanári oklevelet sem szerezte meg, hanem az irodalmat választotta. „Olyan helyen laktunk, ahol a maradásnak, átköltözésnek, menekülésnek nagy súlya van. Sokat beszélgettünk Gáborral, amióta itt vagyok arról, hogy bizonyos szempontból szerencsések voltunk. Mi a szó szoros értelmében állandóan menekültünk.” Ez már Erdély felé szól, elismeri, hogy itt „kemény fogalomnak” számít(ott) a maradni vagy disszidálni párkapcsolat, ő pedig ötvenhatosként megérti a helyzetet. Rá szó szerint lőttek, amikor menekült. Kalandok sorát eleveníti fel, olyan helyzetbe is került viharos élete folyamán, amikor az oroszok elhatározták: kivégzik (aztán mégsem). Makacssága határtalan lehetett, hiszen ezek után is visszatért Pestre. Csak a végveszély láttán döntött úgy, hogy többet tehet Magyarországért külföldön, mint odahaza, börtönben.
   
   
   (DOXA-ÚTLEVÉL) „Anekdotaként mondom el, hogy a határon két részeg katona mondta: az ott Ausztria, a földi paradicsom, maguknak ott már nem lesz szükségük a jegygyűrűre, a karórára, oda, abba a rohamsisakba tessék belevetni.” És így, kifosztva, megtépázva kerültek ki Nyugatra, ahol lépten-nyomon azt hallották, hogy a magyar forradalom megrengette a világot. Történészekre hivatkozik, akik szerint 1956-tól számítandó a kommunista rendszer(ek) bukása. „Mi voltunk a nagy magyar hősök Európában.”
   
   (GYŐZTES FORRADALOM UTÁN) Nem, ez nem tévedés, Nagy Pál mondta. Hiába érkeztek otthonról a rossz hírek, a megrendezett-kiprovokált sortüzekről szóló rémtörténetek, ők úgy érezték, hogy győztek. És egy ilyen világrengető forradalom után az ember (főleg ha fiatal!) úgy érzi, tele van energiával. Kiadták tehát a jelszót: KELL EGY FOLYÓIRAT! Ilyen egyszerű: Párizsban, szinte a semmiből. „Voltak ugyan magyar kiadványok, de valahogy egyikhez se fértünk be igazán. Ám könnyebb mondani, mint megvalósítani. Magyar folyóirat Párizsban?! Miért? Azért csináltuk a folyóiratot, mert minden fiatal költő folyóiratot akart csinálni.” Akik segítettek (és ez bizonyára ismét irodalomtörténeti tény), azok a festőbarátok voltak: nekik már szolid(nak tűnő) egzisztenciájuk volt a világvárosban, eladtak néhány művet, pénzhez jutottak. Elég az hozzá, hogy egy-két számra sikerült összegyűjteni a pénzt, és 1962 májusában piacra dobták a Magyar Műhelyt.
   
   
   (MŰHELY PÁRIZSBAN) A folyóirat 41. évfolyamánál jár, most már nem ők, a nagy indulók szerkesztik, hanem egy fiatal gárda, ők vállalták fel a nevet, a hagyományt. Időközben a műhely természetesen kinőtte magát, lapkiadás mellett könyvkiadással is foglalkoztak. Mintegy száz magyar író művét adták ki. A folyóirat fennállásának 10. évfordulóját méltóképpen megünnepelték, 40–50 író, költő gyűlt össze, s ennek az eseménynek akkora sikere volt, hogy a Magyar Műhely mozgalommá kezdett terebélyesedni. Harminc év alatt 18 munkatársi találkozót szerveztek odakint, ezzel a hozománnyal maga mögött minden szerénytelenség nélkül bevallja: irodalmi-művészeti űrt töltöttek ki Nyugaton. De nem csak ott. Alighogy megjelent a folyóirat, ahol saját írásaikat közölhették, meglepetéssel tapasztalták, hogy egyre több kézirat érkezik Budapestről: Füst Milán, Pilinszky János, Kassák, majd Esterházy stb. (Az új szerkesztőség 3-400 képet közöl egy reprezentatív albumban: ők voltak az idők folyamán szerzőik.) A jelzés egyértelmű volt: 1962–1963 körül, amikor Kádár Magyarországán az írók kénytelen-kelletlen hallgattak (vagy benyaltak a rendszernek), egyetlen elfogadható, tisztességes fórum létezett, a Magyar Műhely. Igazából akkor nyugodtak meg kissé (a 60-as évek végén), amikor azt tapasztalták, hogy egyre kevesebb a hallgató író odahaza.
   
   (SOKÁGÚ NYITÁS) „Mi történetesen a magyar irodalomnak egy igazi modernista, avantgárd ága voltunk (és vagyunk is). Ennek óriási hagyománya van.” Kiselőadás következik Petőfiről, na meg arról, hogy milyen nagy avantgárd egyéniségünk ő (a részletezéstől eltekintenék). „Csak azt akarom mondani, hogy elég rosszul bánunk értékeinkkel.” Ezen próbált a Magyar Műhely gárdája változtatni, úgy is, hogy a hetvenes évek elején eljutnak a vizuális költészetig (felfedezés), de úgy is, hogy beleássák magukat az emlékirat irodalomba (újrafelfedezés). Szónoki kérdés Nagy Pál részéről: vajon miért éppen Erdélyben volt a legjelentősebb az emlékirat irodalom? Elkalandozás után radikálisan vissza az avantgárdba: időközben a Műhelyből kinőtt egy teljesen önálló, francia nyelvű folyóirat, a d`Atelier. Csemegeként említi, hogy Ana Blandianát úgy „csalták ki” Párizsba (természetesen francia nyelvű meghívóval, átrázva a kommunista rendszer vérebeit), hogy addig a híres román költőnek fogalma sem volt arról, hogy a francia lapot történetesen párizsi magyarok szerkesztik. És ugyancsak a rendszert kicselezve, francia meghívóval sikerült kivinni rendezvényeikre, találkozóikra néhány jelentős erdélyi írót, költőt.
   Lászlóffy Aladárt,
   Farkas Árpádot, Kányádit említi .
   
   
   (TOVÁBBI KALANDOK) Hogyan lehet talpon maradni Párizsban? Nincs támogatás (jó hazai szóval: szubvenció), tehát ki kell tanulni a nyomdászmesterséget. Felszerelnek egy nyomdát, de sajnos rosszkor, mert a 68-as diáklázadás mindent elsöpör. Persze, a bank bevasalja a kintlévőséget – vagyis: tönkremennek. A sors iróniája, hogy Párizsban egy román üzletember menti meg őket. Ioan Cuşéról van szó (Nagy Pál megírta történetét a România literară című bukaresti irodalmi folyóiratban). Cuşe javaslata egyszerű volt: bizonyítsák be neki, a saját nyomdájában, hogy a szedő-részleg nyereségessé tehető. „Bízom bennetek, megveszem nektek a könyveket, gyertek ide, és dolgozzatok nálam ingyen egy évig. Ha bebizonyítjátok, hogy a szedés nyereségessé tehető, akkor felveszlek titeket, és rendes fizetést kaptok.” Bebizonyították, és nyugdíjazásig ott maradtak. Néha összezördültek a „főnökkel”, aki lemocskosmagyarozta a társaságot kegyetlenül, mert már megint elszúrtak valamit, ám mosolyogva behívta őket a szobájába, és elővette a whisky-t. Cuşét egyébként egy magyar hentes mentette meg, amikor korábban menekülnie kellett, ő pedig elhatározta, hogy soha többé nem ismeri az előítélet kifejezést (de azt sem, ami mögötte lapul).
   
   (OFF THE RECORD?) Nagy Pál épp a Cuşe-példázat kapcsán említi (jó előre megjegyezvén: nem ünneprontásként teszi!), hogy rajtuk bizony „épp egy román” segített, miközben a magyar grófok, akiknek (név nélkül megy a dolog!) jelentős földbirtokaik és jövedelmeik voltak/vannak Ausztriában, kitessékelték a műhelyes-koldusokat. A Magyar Műhely a maga során nem csak megtanulta, hogyan kell megbecsülni az erőforrásokat, hogyan kell ezekkel gazdálkodni, hanem eredeti (ejsze avantgárd!) módon „belenevelte” ezt szerzőibe is: gyertek be hozzánk, lássátok, hogyan készül a könyv, a lap. Érdekes látvány lehetett, amint a szerző alaposan megizzad a nyomdagépek mellett, szó szerint megszüli könyvét. Mindenre létezik tehát megoldás, a sebekre viszont nem minden esetben találnak ki hatékony gyógyírt.
   
   
   (NAPIPOL) Ezen a ponton a politika mezejére kalandozik Nagy Pál, mondván (többek közt a Cuşe-példázat kapcsán), hogy csak a befelé forduló nacionalizmussal, a gyanakvó és kizárólagosságra törekvő hazaszeretettel nem ért egyet, ezt nem akarja tolerálni. Magyarországnak az utóbbi 100 év alatt három rákfenéje volt/van – mondja. Az első a zsidókérdés, amit úgy szúrtak el, ahogy elszúrtak. A második a cigány probléma – ezt épp most cseszik el rossz válságkezeléssel a pesti urak – vádol Nagy Pál. Végül pedig (amit mi nagyon a bőrünkön érzünk): „Nagyon rossz irányú a mindenkori magyar kormány kisebbségpolitikája. Mindig azt rágják a fülünkbe, hogy kissebségi. Ettől aztán kisebbségi érzetem lesz. Mi azon is próbáltunk változtatni, hogy soha nem használtuk ezt a kifejezést. Mindig azt mondtuk, hogy Romániában élő magyarok, Jugoszláviában élő magyarok stb. Bizonyos fokig próbáltuk levetkőzni az ősi magyar dumákat, de ez nem azt jelentette, hogy magát a problematikát semmisnek tekintettük.” Ez az előnye az avantgárdnak: a művészetben keres, és talál megoldásokat a társadalmi kérdésekre – fejtegeti. „Tudom, milyen nehéz az önök sorsa itt, de ha itt élnék, nem úgy fognék hozzá a megoldáskereséshez, ahogy azt Pesten teszik egyes urak.”
   
   (MESSZE/LÁTÓ VS CNN) Elhangzik a virtuális irodalom, vizuális költészet kifejezés vetítés, Marosvásárhelyi Műhely, installáció, tipografikus irodalom, miegymás (hazabeszél: Magyarországon nem igazán fogadják be ezt az ágazatot). „Sokszor mondták nekünk, hogy nem foglalkozunk sorsproblémákkal, nagy magyar problémákkal. Pesten jogos lehet a vád, de Párizsban az ellenállás legmagasabb foka az alkotás.” Egyszerűen „csak” jó irodalmat, élvezhető művészetet akartak produkálni. Akkor is ha az hangkép-vers. A kolozsvári Echinox
   című folyóiratot is érinti az említés szintjén – (követendő?) példaként. Sajnálkozva állapítja meg, hogy az egykori modernista gárda szétesett, egyesek nem is írnak. „De örömmel hallom, hogy Bréda Feri barátom itthon van, itthon alkot.” Mert minden művésznek, írónak otthon kell(ene) gyakorolnia művészetét – zárja előadását Nagy Pál, majd felolvas egy rövid részletet legújabb könyvéből. Ezt már nem hallom, mert rohanok a vonatállomás felé. Annyi időm van éppen, hogy megálljak a bejáratnál, és lefotózzam a Látó meg a Vatra egymás mellett díszelgő tábláját, közben viszont akaratlanul is meghallom két idős bácsi párbeszédét: „Mö duk szö vöd stírilé, csészontümplát ku Szádám.” Ami nagyjából annyit jelent, hogy a popor beül a tévé elé, az iraki hadszíntér kellős közepére, és bámulja meredt szemekkel, lihegve, őrjöngve bámulja, csorgó nyállal a halált. Élőben a háborút. Bizony-bizony: nem érdemes a CNN-hírtévével felvenni a küzdelmet. [Ez „felmentés” akar lenni arra, miért oly kevés az érdeklődő az irodalmi rendezvényeken mostanában.] Háború ideje alatt irodalomnak, művészetnek egy a neve: „Kuss!”
   
   

[ efha@go.ro ] 2003-03-24 21:23:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Egy-Másért… Felhívás

Rendkívüli támogatás a színházi világban

Gnandt J a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült

Shahid Nadeem -

Születésnapi levél - Sík Ferencnek

Felhívás

A Békéscsabai Jókai Színház a veszélyhelyzet idején

Budapest Bábszínház Youtube-on

Március 20. a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi ünnepe.

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]