Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A kellékes
[ Pesti Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. július 18. csütörtök    Mai névnap(ok): Frigyes, Kámea a - a - a
Három építész sikeres bemutatkozása Velencében és Budapesten
Ferencz István, Nagy Tamás és Turányi Gábor építészete – a 2002-es Velencei Biennálé 8. Nemzetközi Építészeti Kiállítása magyar pavilonjának bemutatóját most a hazai építészeti szakma és a nagyközönség is megismerheti a Budapest Kiállítóteremben (V., Szabadsajtó út 5.). A kiállítást január 23-án dr. Schneider Márta, az NKÖM helyettes államtitkára és Szelci László, a Soproni Faipari Rt. (SOFA) elnök-vezérigazgatója nyitotta meg. A bemutató hétfő kivételével naponta 10–18 óráig, február 23-ig tekinthető meg.

– Ritka esemény, felemelő pillanat, hogy egy kiállítást két alkalommal is megnyithatok – mondotta a verniszázson dr. Schneider Márta helyettes államtitkár. – Tavaly ősszel Velencében a nemzetközi mezőnyben is rangos helyet vívott ki a három kiváló magyar építész.
Munkásságuk egyértelműen jelzi, hogy a hagyomány elvetése nélkül is létrehozható új és érvényes építészeti forma. Szakértők szerint mindhárom építész munkásságára pontosan illik a Kenneth Frampton által kidolgozott „kritikai regionalizmus” kategóriája, ennek ellenére építészetük félreismerhetetlenül magyar és kárpát-medencei, szerkesztési elveik markánsan elkülönítik őket egymástól és külföldi kollégáiktól.
Házaik tanúsítják: mindhárman meg vannak róla győződve, hogy az építészet nem más, mint jelentéssel, közlésképességgel bíró házak tervezése. A hely és a hagyomány tisztelete határozza meg építészeti gondolkodásukat.

Kép: Egyházi oktatási épületegyüttes, Miskolc, 1990-2000.

Ferencz Istvánnál a történeti-urbanisztikai meghatározottságokra adott válaszok kerülnek előtérbe, az adott hely és közösség által megfogalmazott igényeknek való megfelelés (ld. a miskolci Egyházi oktatási épületegyüttest és a Magyar Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepét).
Nagy Tamás estében sajátos, természeti formákat építészetté alakító, szakrális geometriával találkozunk (ld. dunaújvárosi és balatonboglári evangélikus templom).
Turányi Gábor gondolkodásában az egyszerre racionális és poétikus forma, az anyag és különösen a földrajzi hely bír meghatározó jelentőséggel (ld. visegrádi erdei iskola, herendi Porcelánium).

A gazdag kiállítási anyagból e sorok írójának Nagy Tamás 1999-ben épült balatonboglári evangélikus temploma tetszett legjobban. A 150 hívő befogadására alkalmas templomot a balatonboglári dombon, csodálatos természeti környezetben helyezte el az építész.

Kép: Evangélikus templom és parókia, Dunaújváros, 1996.

Az épület ovális, hengeres tömegét kettős kupola fedi: egy alsó, meredekebb ívű kupolaváz, mely egy második, lényegesen laposabb hajlású „sapkát” tart. A kettő között fut körbe az a közel négy méter magas ablaksor, melyen keresztül a templomtérbe beárad a fény. Ez a végtelenül egyszerű megoldás bensőséges hangulatot, mélységes nyugalmat teremt a szakrális térben, híven szolgálva az épület célját, ugyanakkor maximálisan kihasználva a helyszín adta lehetőségeket.
A tojásdad templomhajót két védőszárny veszi körbe: az egyikben a gyülekezeti terem, a másikban a lelkészi hivatal kapott helyet.

A kiállítást követő napon a 2002-es Velencei Építészeti Biennálét és a magyar résztvevők munkásságát értékelték-elemezték a szakma képviselői a Károlyi Palota Kulturális Központban.
A tárlat február 23-ig látható a Budapest Galériában hétfő kivételével naponta 10–18 óráig.

Kép: Erdei iskola, Visegrád, 1996. (Földes Lászlóval és Göde Andrással)

[ Deák Attila ] 2003-01-24 00:52:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]