( - avagy hősies küzdelem az akadémikus turbótyúkokkal)

Száraz plakát-adatok: az Alapítvány a Fiatal Irodalomért és az EMIL védnöksége alatt, az Előretolt Helyőrség Irodalmi Estek keretében mutatták be január 10-én Kolozsvárott Király Zoltán második kötetét, az „Avantgárd keserves”-t. Moderátor: Gáll Attila. Helyszín: Bulgakov Café. És akkor most ezt öntsük le holmi sörökkel, lássuk, mi lesz belőle!            Elég nehéz józanon rekonstruálni egy olyan Bulgakovos könyvbemutó hangulatát, amin Király Zoltánon kívül Bréda Ferenc is részt vett. (Bréda bevallja, hogy neki is szárad már a lelkén néhány józanság ellen elkövetett merénylet.) A két becsületben (és szeszben) megöregedett veterán nem adja meg magát könnyen, rendesen vágják a rendet a sörerdőben, amit még a vendégek érkezése előtt helyezett eléjük a pincérlány.

Nagy a tömeg, csupa ifjú költő, hölgyek és urak, az erdélyi irodalom krémje – ha itt most bomba robbanna, 30 évig nem lenne irodalom nálunk. A tömegnél csak a füst nagyobb. De ez már csak ilyen, akinek gyenge a tüdeje, az ne jöjjön ilyen helyre. A füst senkit sem zavar, többek között ettől olyan az esemény hangulata, amilyen csak egy Bulgakov-beli est lehet. Persze, akad egy-két ember, mint szegény Gáll Attila (a Király-kötet bekonferálója), aki nem igazán örvend a kormos-szeszes atmoszférának. Az ő dolgát alaposan megnehezíti, hogy a delikvens nem válaszol komolyan, józanon a kérdésekre. Pár szóval elintézi azokat, amelyeket nem ítél fontosnak.        Nyitásként felolvas egy verset az „Avantgárd keserves” c. kötetéből (ez már a második!), amit üzenetnek szánt, és bevallottan azokat célozza meg vele, akik öncélúnak tartják a líráját.    Gáll rögtön rákérdez, bocs, de kik ezek.    Királynak erre rövid és velős válasza (előregyártott rövidszpícse?) van a tarsolyában: „Az akadémikus turbótyúkok” – aki szerinte minden rossznak a forrásai.    Lehet, hogy az esőerdőket is ők vágják ki, de szerintem azt se tartja kizártnak, hogy az ózonlyukas mesében ugyancsak benne van a kezük. Meg különben: milyen lehetne a líra, ha nem öncélú, dobja vissza a kérdést.

Elmondja aztán, hogy azért tartják őt a legjobb avantgárd költőnek Erdélyben, mert csak ő ír ilyesmit. „Holtversenyben magammal... nem is volt olyan nehéz” – mondja szerényen. Az ő költészetében a rím sem, a forma sem játszik döntő szerepet. A formát nyűgnek, míg a rímet feleslegesnek tartja. Azért a versei alaposan ki vannak dolgozva, és van némi képvers jellegük is – fűzi tovább a gondolatot.    Azon a kérdésen, hogy melyik csoporthoz sorolná magát, már kell egy keveset gondolkozzon, aztán az Előretolt Helyőrség egyfajta Reform Tömörüléséhez hasonló gittegyletet jelöli meg, amit ő nemes egyszerűséggel csak az Előretolt Helyőrség holtudvarának nevez. A pincében jelen levő Orbán János Dénes azt mondja, hogy mindenkit fejbe ver, aki őt Markó Bélához hasonlítja. (Már csak azért sem tartható ez a politikai párhuzam, mert nem olyan kutya-macska a viszony kettőjük között, mint Markó és Torró&Tőkés között.) Ekkor Király – Gáll Attila kérésére – megint felolvas pár verset. Ezt megszakítja Bréda monumentális bevonulása. Miután „észrevétlenül” besurran, nekiesik a sörnek, kezet fog mindenkivel, akinek szerepet tulajdonít a mi irodalmunkban (az est folyamán a legfontosabb szerepet nyilván a sörnek szánja) – és kezében egy korsóval kezdi el mondókáját. Kifejti a véleményét a komlóleves kapcsolatáról a német filozofiával, majd rákérdez a sörnek Király költészetére tett hatására. Király kifejti, hogy nála „nem bokszolnak a majmok a pohárban, inkább a fejben szoktak”, de azt azért nem tagadja, hogy neki is ott a helye vezérkarban – ha nem is Bréda tábornok jobbján. Elismeri ugyanakkor, hogy a költő néha be kell rúgjon (minél gyakrabban, annál jobb!), mert ilyenkor csodákra képes.        Innen kezdve teljesen átveszi a beszélgetés irányítását a Tábornok Úr, és Király költészetének az irodalompolitikai vonulatát firtatja. Király elmond két esetet (nevezzük pletykáknak?), amelyek szerinte kapcsolatba hozhatók azzal a ténnyel, hogy kitört belőle az „irodalompolitikus”.            Az egyik akkor történt, amikor Kolozsvárról átvitte a verseit a vásárhelyi Mentor Kiadóhóz. Az új helyen viszont a szerkesztő (kinek neve világhíres Kovács András Ferenc) 30 új verset kért – három napon belül – „de hát írni kell” buzdítással. Ilyenkor tényleg vagy irodalompolitikus lesz az emberből... vagy pszichopata baltás gyilkos. A másik történet nem vele eset meg, de Király szerint ez rámutat a megszokott erdélyi hozzáállásra. Ebben az esetben „A dél kísértése” c. kötetet utasította el a kolozsvári bölcsészkar magyar tanszékének a vezetője. (Akit amúgy neve említése nélkül is mindenki azonnal felismert, hála a pontos körülírásnak.

A taps elmaradt, a röhögés óriási volt.) Említett vezető beosztású káder a megokolásban nemes egyszerűséggel úgy tanácsolta el az (azóta azért is megjelent – és jó!) kötetet, mint „Adél kísértése”. Hát ezért hibásak az akadémikus turbótyúkok. Papp Attila Zsolt (A dél elkövetője), aki szintén jelen volt a Bulgakovban, csak bólogatni tudott, de azt rendesen.        Király Zoltán ezek után elismeri, hogy nem nagyon ismeri az elsőkötetes (erdélyi) szerzőket, de nem igazán lát esélyt arra, hogy valaki a továbbiakban csatlakozzon az Előretolt Helyőrséghez. Az utolsó, akinek ez sikerült, Karácsonyi Zsolt volt. Itt jön be Bréda csavarja.    Mivel látja, hogy ezen a nyomon nem haladhat tovább, a következő kérdése már így hangzik: „Mennyire hat rád az, hogy egy költődinasztia tagja vagy?”    (Hosszú töprengés Király részéről, látható módon erőlködik egy helyes kis poént kicsiholni. „Nem biztos, hogyha apám esztergályos volna, én is elkezdenék esztergálni.”)    Bréda tehát ügyesen elkerüli, hogy fel kelljen tennie a mindenki által idétlennek tartott „Miért kezdtél el írni?” kérdést, mégis erre kap választ.    Okként Király a dühöt jelöli meg. Egyszerűen dühös volt, mert úgy érezte a Látón, Serény Múmián felnőtt agyával, hogy tud jobbat, mint ami per pillanat egyes erdélyi magyar irodalmi berkekben folyik, de hogy ezt be tudja bizonyítani, neki kellett esni a melónak. Ennek a dühnek a termése a második kötet, az „Avantgárd keserves”. Következő kötetét jövőre tervezi, azonban távlati tervei között szerepel egy dráma... Erről egyelőre csak annyit árul el, hogy nagy lesz, és szörnyű, meg hogy nem fog senki érteni belőle semmit. Ő sem.        Végül Király felolvas még néhány verset, aztán Bréda bejelenti a rendezvény végét. Ez jó döntés volt, mert immár csak brummogni tudtak az emberek a sok Ursus sörtől. Szép este volt. Megérte mindenkinek. Brédának, Királynak – és legfőképp a helyi specialitásnak, a kolozsvári Ursusnak. De szerintem az érdeklők sem csalódtak, mert egy olyan vitán vehettek részt, ahol egyaránt helyet kaptak a magvas beszédek, a könnyed humor, a színvonalas elemzés valamint az építő célú (ön)irónia. Habár céljai nem láthatók világosan (ami nem is baj), az ilyen rendezvénysorozat mindenképp vezet valahova. Vagy egy jobb irodalomhoz – vagy a májrákhoz.