Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Koldusopera
[ Bárka Színház ]
fotó Ajpek Orsi
 
Dátum: 2019. június 16. vasárnap    Mai névnap(ok): Jusztin, Jusztina a - a - a
Fiatal művészek a hajléktalanokért
A fővárosban több civil szervezet, alapítvány igyekszik segíteni az elesett, otthon nélkül maradt embereken. Vannak, akik rámenősebben próbálják előteremteni számukra az anyagi forrást, és vannak, akik más utakon járnak. Ilyen a Szalmaszál a Hajléktalonokért Közhasznú Alapítvány is, amely hét évig jótékonysági művészeti árveréseket szervezett.

Jótékonysági árveréseket több segélyszervezet is rendez, köztük a Szalmaszál a Hajléktalanokért Alapítvány, amelynek önkéntesei az utóbbi időben arra gondoltak: változtatnak ezen a koncepción.
Korábban közvetlenül karácsony előtt művészeti és úgynevezett bazár aukciókat tartottak, az ezekből befolyó összegből pedig vagy a hajléktanok karácsonyi ünnepségéhez járultak hozzá, vagy élelmiszert, ruhát vásároltak belőle.

Ezentúl fiatal képzőművészek alkotásaira licitálhatnak a segíteni akarók, a szervezők pedig azt remélik, a művészet támogatására sikerül megnyerniük a fiatalabb generációt is, és közülük kerülnek ki az új vevők.
Emellett nemsokára kihirdetik azt a fotópályázatot, amelyre amatőr és hivatásos fotóművészek jelentkezhetnek, a kiállított fényképeket ugyancsak elaukcionálják – felelte a Terasz érdeklődésére Totka Erzsébet, a Szalmaszál a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának titkára.
A művészek sem távoznának üres kézzel, mert az alapítvány munkatársai a hét legnagyobb fotótechnikai céggel vették fel a kapcsolatot, és szeretnék őket megnyerni a szponzorációra. A fényképeket szakmai zsűri értékeli majd.
Szabó Gábor és Jávor István operatőrök örömmel vállalták a feladatot, Korniss Péterrel pedig tárgyalni fognak erről – tette hozzá Totka Erzsébet. Az előzsűrizett alkotásokból összeállított kiállításnak jövő február végén a Centrális Galéria ad otthont, amely a kezdetek óta támogatja az alapítványt.

A fővárosban élő hajléktalanok száma több tízezer körül mozog, 1/4-ük nő.
A hazai hajléktalanellátó intézmények a rászorultaknak csak mintegy 20 százalékát képesek befogadni. Nem csoda, ha sok kéregető járkál az utcán, vagy ücsörög az aluljárókban, alszik a padon. Az is igaz, hogy többen nem is hajlandóak a zsúfolt, rosszul felszerelt intézményekbe költözni – mondja Totka Erzsébet.
A Szalmaszál a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítvány állami támogatás nélkül működik, és közel harminc önkéntessel dolgozik, de alkalmi munkára is szívesen felvesznek egy-egy jelentkezőt. A szervezet adományokból, az adó egy százalékából származó felajánlásokból valamint az árverésekből tartja fent magát.
A rászorultakon többféle módon igyekszenek segíteni. A családos melegedő program, amelyet a legutóbbi évben több mint négyszázan vettek igénybe, nemcsak a családoknak, hanem az egyedülállóknak is menedéket nyújt. Az albérletszerző program által azokat az átmeneti szállókon élő hajléktalanokat segítik át a nehézségeken, akik rendelkeznek munkahellyel és már képesek kifizetni a bérleti díjat.
Ezenkívül a kórházakban fekvő hajléktalanbetegeket is látogatják, amelynek során tisztasági csomaggal látják el őket. Ez a program jelenleg csak a János Kórházban és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Tüdő Gondozójában működik, de szeretnék több kórházra kiterjeszteni – mondja Totka Erzsébet. Ehhez a Fővárosi Szociális Közalapítvány nyújt segítséget.

A Soros Alapítvány támogatásával már 1 éve működik az ingyenes jogsegélyszolgálat is, amelynek keretében szociális ügyintézés, esetkezelés is folyik. Nem egyszer fordult elő, hogy bántalmazott anyák fordultak hozzájuk. Egyéb ügyekben 47 alkalommal jártak el.
Totka Erzsébet szomorúan tette hozzá: a fedél nélkül maradt emberek sorsa még jó ideig nem fog rendeződni, és számuk tovább fog emelkedni. Míg Nyugat-Európában már kidolgozott tervek alapján működik a hajléktalan ellátás, nálunk sajnos ez még hiányzik.

Kapcsolódó link:
Szalmaszál

[ Szilágyi Katalin ] 2002-12-02 02:25:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]