Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Menyasszonytánc
[ Budapesti Operettszínház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. június 27. csütörtök    Mai névnap(ok): László, Olga a - a - a
Őszi tárlat a gödöllői alkotóházban
December 31-ig tekinthető meg a Gödöllőn működő alkotóház tagjainak és meghívott művészeinek közös kiállítása, amely az épp aktuális, ezerszínű évszakot, az őszt választotta témául. Az alkotóházban a rendszeres tárlatok mellett egész évben iparművészeti oktatás és számos társművészeti program kerül megrendezésre. Legutóbb Kert címmel adtak ki albumot (megvásárolható a Házban), mely verseket, gondolatokat tartalmaz az alkotásokhoz rendelve.

A kiállítás legalább oly változatos, akár maga a természet. Kerámia, gobelin, computer nyomat, ötvösmunkák és még számos alkotás látható a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány Alkotóházában (Gödöllő, Körösfői utca 15-17.) november végéig.

Dvorszky Hedvig művészettörténész megnyitószövegét rendelkezésünkre bocsátotta, amelyben részletesen beszél a kiállító művészekről és alkotásaikról.

Köszöntöm Önöket ezen a csendes, esős októberi napon, az Őszi Tárlat megnyitóján!

Őszi Tárlat – gondolkodtak-e azon, hogy az évek óta szokásos évszakokhoz kötött megrendezések, tartalmaznak-e valódi évszaki jellegzetességeket? Őszi Tárlat, a híres párizsi Salon ’Automne hagyománya igenis rendelkezik sajátságos tartalommal. Valahai hagyományai szerint a nyár örömeibe, a táj és utazások különleges élményeibe elmerülő művészek hozták az őszi tárlatokra semmi mással össze nem hasonlítható egyedi élményeiket a városba visszatérő, illetve eleve csak városi közönségnek.

Gödöllő más. Úgy város, hogy a legimpulzívabb vidéki kulturális centrum volt, lett, maradt és azzá válik folyamatosan. Történelmi hagyományait sokoldalúan élesztette újra az elmúlt évtizedben, s a legnagyobb értékű művészeti hagyományokra építi jövőjét is. A Gödöllői Új Művészeti Közalapítvány – e hivatalos elnevezés mögött izgatott szervezések és nyugodt szívdobbanású alkotómunka, tanítás és egyéni kísérletezés lakik – kitárta kapuit több ízben is mindazon képző- és iparművészek előtt, akiknek gondolatvilága a művészet szebbik és építő felét vallja ars poeticájának, mesterségbeli ismeretei pedig többet jelentenek az amúgy nagyon értékes iparos-tudásnál. Ez a gödöllői eszmeiség vált mára vonzó erővé. A mai tárlat a szorosan vett műhelynapok, és velük közeli szellemiségű művészek termésének őszi bemutatója. Van köztük jellegzetesen ismert mű és jónéhány új alkotás, ahogyan az a rendezők kívánságára szorgalmaztatott. Remélhetőleg az alkotó is akkor boldog, ha újabb művének elemző, értő, pártfogó mecénásai lesznek – hiszen ezért alkot.

Kecskés Józsefet az Alapítvány titkárát, Seres Imrével a Művelődési Központ munkatársával együtt nem hiába tartják tiszteletben a művészkollégák. Rutinnal és odaadással végzett munkájuk nyomán a rendezés trükkjeivel lehetővé teszik, hogy az országosan, sőt nemzetközileg már ismert alkotók mellett a kevésbé ismertek egyenrangú megmutatkozásával valamennyi művész számára azonos izgalmú legyen a tét : a mostani bemutatón sikerült-e újabb meggyőző művészi értékkel a tárlat rangját emelni?

Remsey Flóra: Harmat leszek... Smetana Ágnes: A hernyó rágta, Szögletes és Őszi erdő
 
Szekeres Erzsébet: Moha Csille Márta: Álomjáték I-IV.
 
Horváth Márton: Minden tök jó? Fábián Dénes Zoltán: Érdem
 

Nézzük hát együtt, a meghívó sorrendjében:

Anti Szabó János 1986-os tihanyi fa szobrát a Club Hotelben valószínűleg kevesebben ismerték, mint az 1990-es győri játszótéri játékait, de tevékenysége jól mutatja az egykor Iparművészeti Főiskolán diplomázott ipari formatervező meglepő műfaji változatosságát, amint azt az itt bemutatott műve(i) is jelzik.

Bocz Bea textiltervező az újabb felfedezettek közé tartozik, nyilván azért, mert jó ideig a gyermeknevelésre áldozta idejét. Már az utóbbi közös kiállításokon, vagy a Budavári Kárpitszövő Műhely közösségében is kitűnt alapos mesterségbeli tudása mellett lírai képzőművészeti kompozícióival. Ez a műve jól jelzi a műfajhatárok könnyed átjárhatóságát.

Bódis Erzsébet, Ferenczy Noémi tanítvány, jellegzetes formavilága az erdélyi székely szőnyeg struktúrájára épül. A műhely legidősebb tagjaként az egyik legfrissebben „látó” művész. (Katona Szabó Erzsébet kiegészítése)

Csete Ildikó évek szorgalmas és bensőséges munkájával alakította ki mára teljesen egyéni és mások által nem járt kifejezésbeli útját. Ő a régi magyar népművészet formavilágának úgymond modernizálásával a 80-as években egyre sikeresebb és vitatottabb művészeti célkitűzéseit egy még archaikusabb múltig terjesztette ki, zászlói, terítői speciális templomi installációi a magyar kultúra gyökereinek méltóságát testesítik meg.

Csille Márta nemezből készíti különleges formavilágú, az ősi kultikus tárgyakra utaló figuráit, textilképeit. Az egyik legősibb textilanyag újszerű alkalmazásán túl, a korunkban oly ritka humorral is megajándékoz bennünket. (Katona Szabó Erzsébet kiegészítése)

Csete Ildikó: A malonyai F. Orosz Sára: Ősz (Napörvények sorozatból)
 
Anti Szabó János: Gyöngybogyók Orosz István: Mitológia
 
Olajos György: Ősz Köllő Margit: Bizony erős a szeretet - vázlat
 

Farkas Éva a francia gobelinszövés elismert tudójaként nyerte el kollégái és kritikusai elismerését a 80-as évek végétől. Művei svédországi, pozsonyi, olaszországi kiállításokon a finom pasztelszínű képkompozícióival egy rendkívül intellektuális festőt mutattak be külföldön és a magyarországi rangos nagy tárlatokon; az azóta sajnos elhunyt Széchenyi Lenke művésznő méltó társaként tartják számon tudását.

Fábián Dénes Zoltán festőt és grafikust főként pedagógusi munkája tette ismertté, de a képzőművészeti restaurátorkodás, a fotózás, a tűzzománc készítés mellett, a fából készült bútorok és a játékkészítés is foglalkoztatta. Remélhetőleg művészi ambíciói és kiváló ismeretátadó képességei örömteli sikereket jelentenek számunkra a műélvezőkre és tanítványaira nézve egyaránt.

Az iparművészet sokfajta műfajának alkotói között Horváth Márton üvegtervező a legismertebb kollégái között úgy, mint a kézi megmunkálású, eozinos, szecessziós hatású üvegkészítés mestere, úgy mint mélyen érző kolléga és lírai filozófikus művész-költő. Az ő megjelenése egycsapásra rangot ad minden kiállításnak. Hihetetlenül gazdag művészi látásmódját csak elismeréssel méltó szemlélni és szeretni.

Katona Szabó Erzsébet textil és látványtervező ki ne ismerné nemcsak Gödöllőn, de most már országszerte? A bőranyag szabadon kezelt megmunkálásából kifejlesztett monumentális új alkotásai éppúgy, amint az életminőség művészivé alakításának átfogó programjait, amint a kert, a vers, a térbeliség együttláttatása, látványtervezései, mint programok, nagyszabású művészt mutatnak. Művészi pályája sikereit a budapesti Vigadóbeli, az itteni gödöllői Kastélybeli öltözék-bemutatói lendítették magasra. A 2001-ben bemutatott „Élmény és eszmény” című, új gondolatvilágú országos képző- és iparművészeti seregszemle tanulságai elmélyült bensőséges kutatómunkára sarkallták – ő a műhely egyik, talán egyénileg legmarkánsabb szervezője, mint alkotó újabb kifejezési formák és gondolatok invenciózus kutatásába fogott.

Szuppán Irén: Őszi szél Bocz Beáta: Pilinszkynek
 
Rékasy Bálint: Gyűrű I-IV. Rékasy Levente: Vadász
 
Müller Magda: Fatörzsek I-III. Farkas Éva: By Morris
 

Kelecsényi Csilla is textilművészként jegyzi tevékenységét, de régóta az avant-gard mű-kifejezési formák egyik elsőrangú képviselője. A nagyszerű velemi alkotóműhely (70-es évek) alapítójaként is számon tartott művész most épp lágyan formált papírplasztikáival járta be az észak-európai Magyar Intézeteket úgy, hogy közben saját művészi útján nem engedményekre, hanem kemény megmérettetésekre vágyik! Munkássága meghatározó eleme az a szellemi nyugtalanság, amely mindig a jelen és a jövő lenyomatait kutatja, még akkor is, ha régi épületek romjai a modelljei.

Köllő Margit grafikus és textilművészt még föl kell fedezni a magyar művészvilágban, amelyhez a budapesti Vármegye Galéria-beli 1993-as, és azóta itt-ott rendezett kiállításai alapján van esélye. Úgy, amint itt e tárlaton látható műve is igazolja : az Erdélyből hozott kultúrkincsére érdemes büszkén alapozni.

Kun Éva keramikus a maga jellegzetes szobrászi látásmódjával a modern figurativitás egyik úttörője. Szokatlan tárgycsoportosításai éppúgy, amint a japán eredetű raku technika mesterségbeli adottságainak ügyes használata az utóbbi évtized kedvelt és ismert művészévé tették. Ehhez nagyban hozzájárult az a széleskörű hagyományápoló tisztelete is, amellyel néhány társához hasonlóan a kárpát-medencei művelődés forrásaihoz is fordult. Számos díja, kiállításainak, megbízatásainak gazdagsága a jó művészi választás ékes bizonyítékai.

Müller Magda a legmegbízhatóbb keramikusi műfaj, az edénykészítés mesterévé képezte magát. A klasszikus keramikus-hagyomány tisztelete mellett műveiben a legkorszerűbb technológiák lehetőségeit alkalmazván. A képzőművészettel kacérkodó keramikusság helyett ő a higgadt, egyszerű tiszta iparművészet híve maradt, és így képviseli szakmáját is e tárlaton. Megbízásai választott útját igazolják.

Olajos György, bár grafikusként szerezte meg eleinte nehezen kivívott népszerűségét, de izgató kompozíciói és szüntelenül megújuló technikai bravúrjai a meglepetések művészévé alakították. Méltatói szerint a keleti filozófiák természetszeretete vezette őt az átlátszó hullámpapírra applikált természeti tárgyak alkotásáig. Kétségtelen, hogy hihetetlen befogadókészsége a textilművészek között gyakori, szimpózion részvételei jelentősen inspirálták a grafikusi tudását csillogtató új műveit is.

Orosz István maga az individualitás művészi megtestesítője – legalábbis számomra. Grafikusként és festőként maximálisan ki tudja használni teljesen egyéni világlátását a dolgok színéről – és visszájáról. A látható és a lehetséges való világok irracionális létéről tudósít meggyőző precizitással, nézőit azonban egy pillanatra sem téveszti meg : ha akarja, lehetséges ez a világ, de óriási szellemi és filozófiai ismeret kell az ő labirintusainak megismeréséhez. És akkor még ott van a kérdőjel : vajon a titkok megismerése után mi történhet velünk és bennünk. Orosz István rajzfilmesként is tökéletesített rajzi eljárásainak magyarországi és széleskörű nemzetközi megismerése, véleményem szerint a 20-21. századi magyar művészet egyik kiemelkedő értéke, amelyet nem lehet eléggé a közönség tudomására hozni. Intellektualitása azonban a nehéz utat kedvelőket csábítja csak – így különössége, ritkaságszámba emelte csodás művészetét.

Pannonhalmi Zsuzsa keramikus a hagyományos magyar kerámiaművészeti iskola mellett tette le szavazatát. Alkotóként a szobrászati területekre helyezte tevékenysége jelentős részét, szobrai, domborművei, díszkút-építményei jelentős hazai és külföldi megrendelések nyomán számos közterületen találhatóak meg. Családjával közösen működtetett kerámiaműhelyében nagyszabású feladatokat old meg. A 80-as évek óta az egyházi művészeti alkotások elkészítésével párhuzamosan, intenzív szervezéssel hozta létre a Magyar Keramikusok Társaságát, és a művészeti közéletben meghatározó személyiséggé vált. Pannonhalmi Zsuzsa kerámiái a Csekovszky Árpád – Kis Roóz Ilona által évtizedekkel ezelőtt megkezdett kerámiaszobrászat folytatói, s mint ilyen a két világháború közötti iparművészeti hagyomány mai folytatásának tekinthető.

Gödöllő művészeti hírnevének egyik letéteményese a híres Remsey család, akikről e városban mindenki jól tájékozott. Remsey Flóra textilművész pályája éppen azért különös, mert ezzel a hírességében esetleg nyomasztó megfelelési teherrel a háttérben teljesen újszerű alkotói utat valósított meg. Másrészt a klasszikus függöny-tapéta és bútorszövetek rekonstrukciójának egyedülálló mestere lett. Önálló művei annyira sajátosan kelet-európai és archaikus motiváltságúak, hogy bármely nemzetközi szemlén messze kiemelkednek misztikus hangulatukkal, amelyre ma is rácsodálkozhatunk. Méltó őrzője és folytatója ő a magyar kultúra gödöllői őseinek.

A Rékasy-család is művészgenerációkat tudhat magáénak, híres grafikus és festő ősökkel. Rékasy Levente ötvösként vált a szakma klasszikus mesterévé a 70-es évektől. Belső terekbe is készített díszítő munkákat, de valódi sikereit azok a csodálatos ékszerek hozták meg, amelynek aprólékossága a mesterség címere. Mindenki emlékszik a féldrágakőből készített golyós-gyűrű sorozatára, amellyel az ősi trükkök hagyományait villantotta föl. A 90-es évek újabb sikeres építészeti megbízásaival, a Hungária Biztosítótól az egyházi és szállodai alkalmazott díszítmények megbízásáig, joggal ismerték el magas színvonalú tudását is.

Rékasy Bálint ötvös művész, a legfiatalabb generációk tagjaként, meglepetésként ható gyűrűi, humoruk mellett magas professzionalitásról tanúskodnak. (Katona Szabó Erzsébet kiegészítése)

Smetana Ágnes lírai üvegtervezővé vált az egykori főiskolai tanárok, mint Horváth Márton és Bohus Zoltán szemléletein felnőtt alkotó. Az ún. stúdióüveg-mozgalom, az egyedi készítésű, szemet gyönyörködtető üvegtárgyak mestere. Festői szemmel és kecses arányokkal készült üvegtárgyai ma már a gyűjtők kedvelt darabjai.

Szekeres Erzsébet a varrott-hímzett faliképek mestereként ismerte meg a közönség, és kritikusai így méltatták. A Gödöllőn élő művész szerénysége mellett szakmai precizitása a jellemzőbb, amire széleskörű (bár soha nem elegendő) megbízói köre is bizton számíthat. Az ő képi világát is kezdetben a magyar népművészet motivumvilága, mint forrás jellemezte, amelyet később egyfajta semleges színharmónia, mint afféle modernizáció váltott föl. Tehetsége és szerény alkalmazkodása jellemző 20. századi pályakép. E mostani művével a szabad képzeletáramlás egyik szép példáját mutatja meg a tárlatlátogatóknak.

Szuppán Irén a 60-as, 70-es évek meghatározó textiltervező személyiségének, éppen a közelmúltban tisztelegtek egykori és mai tanítványai. A nyomott anyag, mint műfaj, a szegény időszakban élő Magyarországon az említett időszakban az egyedi készülés miatt vált mégis exkluzív műfajjá. Ebben volt Szuppán Irén kiváló és jó helyzetfelismerő, amikor létrehozta az ötvenes évek végén az első kézifestő alkotóközösséget. A korabeli merev művészetpolitizálásban a szizálból és gyapjúból, később YKAT-festéssel készült textilképeivel egy nehéz korszak modern művészének rangját vívta ki. Művei ezért történelmi tükröt is jelentenek, önálló időtlen értékein túl.

Őszi Tárlat.
Kicsit mélyedjünk el a művészek felkínálta pazarul színes világában, és ettől mint szellemi humuszból táplálkozva merjünk bátran mi is saját életünk okos alkotómunkáinak szárnyaló megvalósítói lenni. Társak között vagyunk. Adjunk tehát esélyt a művek általi megnemesedésnek. És tavasszal várjuk a fiatal ötleteket a Tavaszi Tárlatra.

Katona Szabó Erzsébet: Fal (részlet) Kun Zsuzsa: Tavasz, nyár, ősz
 

Katona Szabó Erzsébet az alkotóház vezetője elmondta, hogy rendszeres képző- és iparművészeti tanfolyamokat is tartanak. Aki kedvet érez ahhoz, hogy a művészet egyes területeit ne csak kívülállóként, hanem résztvevőként is élvezze, azoknak gobelin- és szőnyegszövő, kerámia - plasztika - rajz illetve rajt és képzőművészeti tanfolyamokat indítanak a Házban. Számos tanítvány került ki az művészek keze alól, akik itt szerették meg e szép "mesterségeket".

Külön élvezet a Ház kertje, melyet tudatosan alakítottak ilyen változatossá. Itt-ott tovább díszítik a tanítványok alkotásai is.

Tanítványi... ... munkák
 
Kerámia műhely
 
A Ház ... ... és kertje
 

Érdemes ellátogatni a Budapesttől 30 km-re fekvő városba, ahol nem csupán a Grassalkovich-kastély az egyetlen látnivaló, hanem például a mindig megújuló Alkotóház is.

Fotó: Peti Péter

[ Moldován Mónika ] 2002-11-07 09:31:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]