Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Farkasok társasága
[ Fesztivál Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 15. vasárnap    Mai névnap(ok): Enikő, Melitta a - a - a
Öt éves Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Eric-Emmanuel Schmitt Az ismeretlen Magyarországi bemutató a Rózsavölgyi Szalonban. Fodor Tamás alakítja Freudot, partnerei Sütő András, Sztarenki Dóra és Varga Ádám. Csányi Ádám bár filmrendezőként ismerjük, remekül rendezte az előadást.

A Rózsavölgyi Szalon 2013-ban már mutatott be egy előadást, ami Sigmund Freud életéből merített, az azóta is műsoron lévő Az utolsó óra című előadásban Jordán Tamás játssza a pszichológust, partnere és rendezője pedig Alföldi Róbert.
Az ismeretlen című produkcióban Fodor Tamás alakítja Freudot, partnerei Sütő András, Sztarenki Dóra és Varga Ádám.

“Az ismeretlenben Nem sokkal az Anschluss után Sigmund Freudot a Német Birodalom elismerő nyilatkozat aláírására akarja kényszeríteni. Egy éjszaka a lányát elhurcolják, és ugyanezen az éjszakán egy idegen ugrik be kívülről az orvos dolgozószobájába. A furcsa látogató, úgy tűnik, mindent tud Freudról: az életéről, a gyerekkoráról, a félelmeiről. A két ember beszélgetéséből csak egyetlen magyarázat következik, ami azonban a köztudottan ateista Freud számára nem fogadható el ”– olvasható a színlapon.

Fodor Tamás
 
“De mégis, akkor mi az, amiben hisz Freud? Ha mégis létezik Isten, hogy engedheti, hogy az emberiségen úrrá legyen a gonosz? Miért enged teret az ordas eszméknek, az immorális cselekedeteknek, az embertelenségnek? Miért állítja az embert olyan erkölcsi dilemmák elé, amelyek elvehetik tőle a jóba vetett hitet? Mi dolga van a hitnek a pszichoanalízissel? És miért beszélget ilyesmikről a világhírű pszichiáter egy különös jelmezbe bújt vadidegennel élete vége felé, egy nehéz nap éjszakáján?” – teszik fel a kérdéseket az előadás alkotói.

Fodor Tamás bravúrosan játssza Sigmund Freudot . A színész és rendező Jászai Mari-díjas és a Halhatatlanok Társulatának Örökös tagja. De miért nincs már régen Kossuth-díja?!
Partnere Sütő András egyenrangú társa. Az egyik legrangosabb ’A’ kategóriájú filmfesztiválon, a 64. Berlinalen bemutatott Csányi Ádám rendezte Viharsarok főszereplője. A Rózsavölgyiben már két darabban is szerepelt, bár nem pályakezdő, de még mindig nagy reménység áll előtte.
Sztarenki Dóra és Varga Ádám visszafogottan játsszák szerepüket. Csányi Ádám bár filmrendezőként ismerjük, de remekül rendezte az előadást. Az előadás zenéjét Födő Sándor „Fodo” szerezte. Ritkán hallani ilyen szép aláfestő zenét a rangos mondandóhoz.

Sütő András - Fodor Tamás
 
A Rózsavölgyi Szalon ötödik évadját ünnepelte, átrendezték a színpadot és a nézőteret és néhány fotel is került a kényelmesebbeknek.

( Fot? Éder Vera )
[ Deák Attila ] 2017-09-13 06:00:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
kovács ildikó 2017-09-13 18:30

A rendező neve: Császi Ádám.

Tov?bi hozz?z??ok
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]