Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Vízkereszt vagy bánom is vagy amit akartok vagy...
[ Örkény Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. augusztus 24. szombat    Mai névnap(ok): Bertalan, Taksony a - a - a
Pannon Filharmonikusok: Passacaglia
Egy tanulmányút zenei összegzése, négy utolsónak címkézett ének és egy közjátékok gyűjteményének titulált szimfónia – ezt nyújtja a Pannon Filharmonikusok budapesti sorozatának záró koncertje május 20-án a Müpában. A hangverseny programját egy nappal korábban, május 19-én a pécsi Kodály Központban is színpadra viszi az együttes.

Johann Sebastian Bach mindössze húsz éves volt, amikor a lakhelyétől 300 kilométerre fekvő Lübeckbe utazott kizárólag azért, hogy – akárcsak Händel, ő maga is − meghallgathassa Dietrich Buxtehude orgonajátékát. Célja nem más volt, minthogy tanuljon a dán-német orgonistától, aki a barokk orgonairodalom egyik legnagyobb zeneszerzője is egyben. A tanulmányút sikere c-moll passacaglia és fúga című művében kézzelfoghatóan tetten érhető, a kompozíció egyértelműen magán hordja Buxtehude hatását. A passacaglia népszerűségét jelzi egyrészt az, hogy több komponistát is megihletett, vagyis számos átirat készült belőle, másfelől az, hogy napjainkban is a koncerttermek kedvelt műsordarabja. A Pannon Filharmonikusok májusi koncertjein Ottorino Respighi nagyzenekari átirata hangzik el, melyet több mint kétszáz évvel a Bach-mű keletkezése után jegyez a szerző.

Szabóki Tünde
 
A PFZ májusi hangversenye a 2015/2016-os évad budapesti koncertsorozatának befejező etűdje. A passacagliát Richard Strauss Négy utolsó éneke követi, melyben Szabóki Tünde szopránénekesnő lesz az együttes partnere. A hangversenyt és egyben a fővárosi bérletes sorozatot is Johannes Brahms IV. szimfóniája zárja, a műről maga a szerző fogalmazta meg az alábbi gondolatot:
„Itt van néhány közjáték, amit együttesen általában szimfóniának neveznek… remélem, hogy a nagyközönség tetszését elnyeri majd. Bár tartok tőle, hogy túlságosan árad belőle a mi hűvösebb éghajlatunk.”

Vass András
 
Passacaglia
2016. május 19. csütörtök, 19:00, Kodály Központ − Hangversenyterem
2016. május 20. péntek, 19:30, MÜPA − Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

J .S. Bach−Respighi: c-moll passacaglia, BWV 582
Richard Strauss: Négy utolsó ének
Johannes Brahms: IV. szimfónia

Közreműködik: Szabóki Tünde − szoprán
Vezényel: Vass András
Jegyek kaphatók: www.jegymster.hu.

www.pfz.hu

[ eser ] 2016-05-10 07:40:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Fekete Péternek
... hát megvan végre az új cirkusz helye!!!

Tekinthetjük a hírt születésnapi ajándéknak...

[ Archívum ]
[ Keresés ]
A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]