Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Mit csinál a kongresszus?
[ Katona József Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2020. augusztus 8. szombat    Mai névnap(ok): László a - a - a
Sikeres az első Mátraalja Fesztivál
16 percre elnémult a palócföldi rendezvény
Kelet-Magyarország szinte minden pontjáról érkezett látogató az először megrendezett Mátraalja Fesztiválra, amely háromezer főt fogadott a két nap alatt. A rendezvény nyitás után rögtön elcsendesedett, így megvalósult Lukáts Andor dédelgetett álma, a Világ csendje, amelyhez a határon túl is csatlakoztak. A legtöbben a Wellhello, és Majka&Curtis koncertjére voltak kíváncsiak a pásztói strandon.

 
Nagy elégedettséggel és büszkeséggel zárták a szervezők az első Mátraalja Fesztivált, ahová a hétvégén összesen háromezren váltottak jegyet.

A rendezvényt Harsányi Levente műsorvezető oldalán Dömsödi Gábor polgármester nyitotta meg, köszöntve a kánikulában összegyűlt strandolókat és szórakozni vágyókat. A palóclányok között rendezett fesztivál szépe verseny eredményhirdetése után csendbe burkolózott a könnyűzenei fesztivál, ugyanis elindult a Lukáts Andor által negyedévszázada megálmodott Világ csendje, amelyhez a helyszínen hallgatók mellett online kapcsolat segítségével az erdélyi Kőrösfő is csatlakozott. A nemzetközivé vált eseményen csak egy kakasszót lehetett hallani, annyira jól sikerült a strandbéli fesztivál elcsendesítése.

 
 
„A tervezett 10 percből 16 perc nagyon jóleső közös hallgatás következett. A pásztói strandon felállított színpadon félkörös alakzatban ült a padlón egy sor fiatal, a polgármester és helyettese, lent a színpaddal szemben kíváncsi tekintetű pásztóiak, köztük egy Salgótarjánból érkezett idős asszony, aki hallgatni akart velünk, s vonatra ült. A színpad hátterében kifeszített vászonra, egy erdélyi falu temploma előtt fiatalok átszellemült képe volt kivetítve. Ők velünk együtt hallgattak. Aztán a kíváncsi tekintetek átszellemültek és komolyak lettek .A strand távoli medencéjében elcsendesedtek. Valami nagyon fontos (remélem nem csak számomra) dolog történt” - összegezte Lukáts Andor színművész.

 
 
A némaság után viszont kezdődött a buli. Egymást váltották a zenekarok, majd hajnalban a dj-k, akik hajnalig adták az ütemet. A kemping megtelt, másnap pedig a víz mindenkit felfrissített az újabb koncertekre. A vasárnapi nap még erősebb volt, köszönhetően a zenei felhozatalnak, főképp a Wellhello-nak és Majkáéknak. Velük zárt a zenei program.

 
 
A palóc ételek közül a hasznosi töltött káposzta volt a favorit, de a tócsni, a laska és a rétes is gyorsan fogyott a mátrai fröccsök mellé.
A rendezvényen debütáló új futballsport, a billball pályáján egymást váltották a fiatalok, hogy kipróbálhassák a technikai sportot.
A pásztóiak büszkék első, jól sikerült zenei fesztiváljukra, amelyet a szervezők jövőre már két színpaddal és még több fellépővel terveznek megnyitni.

 
 
„Jóleső érzés, hogy nekünk adatott meg először fesztivált szervezni a településen, s, hogy mind a fellépők, mind pedig a résztvevők elégedetten távoztak. A zenekarok gratuláltak a közönséghez és a rendezvényhez, mi pedig büszkék vagyunk, hogy megvalósult az első Mátraalja Fesztivál, amelynek biztosan lesz folytatása! – szögezte le Tóth Péter, a fesztivál főszervezője.

2015-08-11 13:40:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Átadták az első Heller Ágnes-díjat

Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Egy-Másért… Felhívás

Rendkívüli támogatás a színházi világban

Gnandt J a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]