Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Blikk
[ Shure Stúdió ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. június 27. csütörtök    Mai névnap(ok): László, Olga a - a - a
VIDOR DÍJAK 2014
A tavalyi év kedvező visszhangja után idén sem egy Díjkiosztó Gálaest keretén belül adták át a zsűri által odaítélt elismeréseket, hanem a Fesztivál befejezése után rendhagyó módon „házhoz visszük” a díjakat, azaz a nyertes produkciók első „otthoni” előadásán, a saját közönségük előtt vehetik majd át a díjazott művészek a VIDOR Fesztiválon nyert trófeájukat.

 
VIDOR DÍJAK 2014

A színházi zsűri tagjai:

Zsűri elnök: MAKK KÁROLY, filmrendező
Csáki Alexandra, újságíró
Pálfi Hedvig Nóra, ügyfél-kapcsolattartó
Ványi Szilvia, tanár
Bódi László, közmunkás
Dr. Tóth Tibor, ügyész

A Legjobb előadás Dottore-díja mellé jár 1,5 millió Ft értékű reklámfelület a felajánlásaként.

DOTTORE-DÍJ

A legjobb előadás

TITKAINK (Pintér Béla és Társulata, Budapest) Rendező: Pintér Béla + PORT.HU KÜLÖNDÍJA

TITKAINK - Pintér Béla és Társulata
 
CAPITANO-DÍJ

A legélőbb színházi szöveg és rendezés

MOHÁCSI ISTVÁN és MOHÁCSI JÁNOS Zűrzavaros éjszaka (Weöres Sándor Színház, Szombathely)

COLOMBINA-DÍJ

Legjobb női alakítás

TÓTH ILDIKÓ Képzelt beteg (Budaörsi Latinovits Színház, Budaörs)

ARLECCHINO-DÍJ

Legjobb férfi alakítás

LUKÁTS ANDOR Képzelt beteg (Budaörsi Latinovits Színház, Budaörs)

TÓTH ILDIKÓ - LUKÁTS ANDOR Képzelt beteg (Budaörsi Latinovits Színház, Budaörs)
 
PANTALONE-DÍJ

A legjobb főszereplő duett

KEDVEK RICHÁRD és ŐZE ÁRON „Pacalpörkölt sok zafttal” – Elling és Kjell (Aranytíz Kultúrház, Budapest)

SMERALDINA-DÍJ

Legjobb női epizódalakítás

BOZÓ ANDREA Bányavíz (Szkéné Színház, Budapest)

BRIGHELLA-DÍJ

Legjobb epizód duett

KISS JENŐ és SZEREDNYEY BÉLA Páratlan páros 2. (Katona József Színház, Kecskemét)

PULCINELLA-DÍJ

A legjobb terapeuta

GÖTTINGER PÁL Telefondoktor (MaNNa Produkció, Budapest)

SZACSVAY LÁSZLÓ
 
PIERROT-DÍJ

A legjobb utcaszínházi előadás

DÍSZSZEMLE (Ort-Iki Báb- és Utcaszínház, Debrecen)

ÉLETMŰ-DÍJ

SZACSVAY LÁSZLÓ

2014-09-08 00:39:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]