Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Az arany ára
[ Bárka Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 16. hétfő    Mai névnap(ok): Edit, Eufémia a - a - a
Megszökni a vásárcsarnokba
Göttinger Pál Ötvös Andrással közös új munkájáról
Kolbászok, májasok, kolozsvárik jelenítenek meg minden mellékszereplőt A csemegepultus naplója című előadásban. Az egyetlen színész Ötvös András bábként mozgatja, játszik majd a tárgyakkal. Gerlóczy Márton regénye 2009-ben jelent meg, Göttinger Pál készít most belőle egyszereplős előadást az Orlai Produkciós Iroda égisze alatt. A premiert július 10-én tartják Balatonföldváron a Kultkikötőben.

- Hogy lehet egy regényből színházi előadást készíteni? Hogyan fedeztétek fel Gerlóczy Márton könyvét?

- Két szálról indul a történetünk. Nagyon szerettem volna Ötvös Andrással monodrámát készíteni, elképesztő, szertelen játékossága és alapos emberismerete nagyon szórakoztató – a főiskolán egyébként csináltunk már együtt ilyet. Közben Orlai Tibor megkeresett a regénnyel, érdekel-e. Ez a két szál egy éve ért össze. Az első elképzelés szerint többszereplős, dramatizált változatot írtunk volna belőle, de erről lebeszéltem Tibort, mert az andrisos terv és a könyv együtt érdekelt csak. Így lett monodráma. Minden egybevágott, Andris és a szerző ismerik egymást évek óta. Gondolkodásukban sok a hasonlóság, de azért a különbség is, tehát termékeny az egész. A könyv egy rosszkedvű, cinikus emberről szól, aki úgy dönt, nem folytatja azt, amiben él vagy legalábbis kirándul belőle. Főhőse olyan kedvtelen életet él, amelyben nem érik impulzusok, azt érzi, már a kérdésfeltevések is feleslegesek. Gyökerestül tépi ki magát a helyéről, felcsap a Vásárcsarnokban csemegepultosnak. Figuralesnek szánja a kalandot, hiszen íróféle, érdekes embereket akar megfigyelni. Aztán persze a személyiségét próbára tevő dolgok történnek vele. Négy hónapot dolgozik a csemegepult mögött. Ez egyébként megtörtént a valóságban is – a szerzővel.

- A könyv fülszövege szerint nappal húsokat akar árulni, éjszaka női combokat fogdosni.

- Mindent máshogy akar csinálni, ám nem pusztán az érdekesség miatt, hanem tapasztalni és konokul hátat fordítani. A vállalkozás nem teljes egészében szimpatikus – dac és gyerekesség is van benne. Le akar menni a mélyére, kíváncsi, mit engedhet még meg magának.

- Előadásként hogy fog mindez kinézni? Ötvös András ül, áll és közben beszélni fog?

- Ellenkezőleg, nagyon sokat fog rohangászni. A színpadon rengeteg tárgyat felvonultatunk bábként, felépítünk egy egész csemegepultot. A darab negyven valahány szereplőjét mind onnan veszi elő. Ezekkel játszik, megjeleníti velük a szomszéd nénit, a munkatársait, a vásárlókat. Minden próbánkon bent van velünk Schneider Jankó bábszínész, rengeteget segít nekünk a tanácsaival, ötleteivel, személyiségével.

Göttinger Pál - Ötvös András
 
- Ezek szerint minden regénybeli alaknak meglesz a maga megszemélyesítő tárgya.

- Igen. Életre kelnek, beszélnek, vitáznak, verekednek egymással. Ahhoz képest, hogy András egyedül lesz a színpadon, elég mozgalmas előadás ígérkezik. Elbűvölő, ahogy gyermeki játékossággal kezeli a tárgyakat, hamar szereplőket, hegyvonulatot, repülőgépet alkot belőlük.

- Mennyit adtok elő a több, mint 350 oldalas regényből?

- Lőkös Ildikó dramaturg segített elkészíteni a mi változatunkat, keletkezett körülbelül másfél órányi szöveg. Próbáltuk mindkét szálat, a csarnokbeli munkáját és a csajozós sikereket-kudarcokat is végigvinni. Meglátjuk, mennyi sikerül ebből. Rengeteg kísérlete van lányokkal, minden hölgyet is egy-egy húsdarab személyesít meg, dobálja őket ide-oda.

- Szórakoztató előadás lesz vagy kirajzolódik belőle társadalomkritika is?

- Nem válnak ezek élesen ketté a fejemben. Elsősorban szórakoztató a színdarab. Nagyon kevés olyan bravúros színészünk van, akit másfél órán át tudunk figyelni önmagában. Rengeteget lehet majd nevetni. Ugyanakkor Gerlóczy Márton és Ötvös András emberismerete mélységeket is hordoz. A főszereplő a sok cinikus szövege alatt valójában szeretettel szemléli a vizsgálata tárgyait, a csarnok vásárlóit – az embereket. Vannak gyönyörű, szívbemarkoló részek a szövegben. Például egy nyugdíjas esete, akinek elgurul ötven forintja, amit ha más vesz fel, a napi élelme vész el.

- Úgy tűnik, nem csak a témája, hanem a szerző stílusa is meglehetősen érdekes.

- Van a regényben egy nagy becsapás. Az alaphelyzet, miszerint az író utál írni, semmi értelmét nem látja az értelmiségi létnek, közelebb akar kerülni a valósághoz.

- Nem éppen bátor lépés ez? Az, hogy meg is teszi. Az értelmiség általában a cselekvés helyett megmarad a csendes fejcsóválásnál.

- Ő kétségtelen, megteszi. Az örömtelen alaphelyzet mögül és alól rengeteg játékosság előbújik nála. Ez a kettősség nagyon szórakoztató az olvasók, a nézők számára.

- Valószínűleg nem mindegy, ki játssza a szerepet, nagyon izgalmas színész szükséges ahhoz, hogy másfél órán át lekösse egymagában a nézők figyelmét. Színészként te is játszol egy monodrámát, a Telefondoktort. Milyen tapasztalataid vannak az egyszemélyes színházzal?

- Nehéz csinálni, ugyanakkor rendkívül izgalmas olyan színészt nézni, akinek minden másodperce közlés. Nincs partnere, ezért az egész közönség az ő játékára tapad rá. Ötvös András maximálisan ilyen. Rendkívül gátlástalan színész, az ellenkezőnek a fordítottját is eljátssza. Ha kell, esik, bukik. Minden próbára negyven új ötlettel érkezik.

- A könyv kritikái szerint nem igazán nőbarát a szerző. Ti hogy látjátok?

- Van benne férfisovinizmus. Ám nagyon fontos leszögezni, egy elképzelt szereplőnek, Márczy Lajosnak vannak problémái, kudarcai a nőkkel. Megpróbálja a világot hibáztatni a saját bénaságáért. Úgy érzem, nekünk, az előadás alkotóinak sikerül ezt megfelelő gúnnyal kezelnünk. Vacaknak tartjuk, ahogy a nőkkel bánik – alpáriságát nézve saját marhaságainkon, korlátainkon derülünk.

- A honlapodról kiderül rólad, nagyon vonzódsz az új magyar írásokhoz. Miből fakad ez?

- Van benne véletlen is, így jött ki a lépés. Ugyanakkor a makacsságom azt tartja, a színházi írás élő műfaj, kortárs szövegek reflektálnak legjobban mai nézők mai ügyeire. És álmaimban fordítva is igaz a kölcsönhatás.

- Úgy képzeljünk el, mint aki járja a könyvesboltokat és figyeli, milyen új könyv lehet alkalmas színpadra?

- Abszolút kell klasszikusokat is játszani, bár az én pályám során úgy adódott, hogy eddig nem került rá sor. Ugyanakkor figyelni kell a mai drámaírókat is, milyen témák foglalkoztatják őket. Szerencsém van a Magyar Színházban, előtte a Bárkában, mindkét helyen utat engednek az új írásoknak is, miközben a kőszínházak általában félnek a kortárs daraboktól. Az ismeretlenség, a rizikó miatt, nehezebben jönnek be rájuk a nézők. Kortárs magyar darabot ma itthon nem is lehet nagyszínpadon játszani, csak stúdióban. Szeretném, ha ez változna. Mennyivel izgalmasabb egy olyan darabot nézni, aminek nem tudjuk a végét! Izgulni egy szereplőért, a történetért. Szerintem ez a gyermeki, önfeledt nézői állapot a legnemesebb.

Csicsely Zoltán

Szeptembertől a Jurányi Inkubátorházban látható majd a produkció.

( Fot? Takács Attila )
2014-07-07 00:52:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]