Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

L1 Táncművek - Bíbor sivatag
[ MU Színház ]
fotó Peti Péter
 
Dátum: 2019. október 15. kedd    Mai névnap(ok): Teréz a - a - a
A Jókai Színház kitüntetettjei március 15. alkalmából
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket, művészeti és szakmai díjakat adott át. Fekete Péter rendező, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója és Rátkai Erzsébet jelmeztervező, aki Jókai Színház, Koldusopera c. közelgő bemutatójának jelmezeit tervezi, a kitüntettetek között.

(…)„Azok az igaz tettek, amelyek jutalma önmagában van. Amikor nem az elismerés motiválja az embert. Kitüntetést adni akkor jó és hiteles, ha mögötte közösség, és közösségi akarat áll. Egy kitüntetés ugyanis maga a társadalom értékrendjének formálása.

Nagy felelősség azok számára, akik adják, és nagy felelősség azok számára, akik kapják, hiszen példaképeket teremt – mondta beszédében Balog Zoltán. Hangsúlyozta: a nemzeti közösség akkor emelkedik, ha a munka értékké, társadalmi értékké válik.

A tárcavezető elmondta, Magyarország gazdag ország. Ezt a gazdagságot a legnagyszerűbb erőforrás, az emberi erőforrás bizonyítja a legjobban. Kiemelkedő emberi teljesítményeket adunk a világnak, abban a szerencsés helyzetben vagyunk ugyanis, hogy tehetségtöbbletünk van. Ezt jól mutatja az is, hogy szinte nincs olyan szakma, melyet az állami kitüntetések átadásakor ne érne elismerés.

A miniszter hozzátette: aki ma kitüntetést kap, tiszteleg 1848-49 hőseinek emléke előtt, hiszen saját korában, saját eszközeivel és saját szakmájában tesz meg mindent hazájának felemelkedéséért.

(…) (Emberi Erőforrások Minisztériuma)

 
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át 2014. március 15-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetésben részesült: Fekete Péter rendező, a békéscsabai Jókai Színház igazgatója.

 
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából állami kitüntetéseket, művészeti és szakmai díjakat adott át pénteken a budapesti Szépművészeti Múzeumban.
Jászai Mari-díjat kapott kiemelkedő színművészeti - színészi, rendezői, díszlet- és jelmeztervezői, látvány- és világítástervezői, dramaturgiai - és színháztudományi - színházelméleti és színházi kritikusi - tevékenysége elismeréseként: RÁTKAI ERZSÉBET jelmeztervező, aki Jókai Színház, Koldusopera c. közelgő bemutatójának jelmezeit tervezi.

SZERETETTEL GRATULÁLUNK!

További Jó Egészséget és szakmai sikereket Kívánunk!

2014-03-15 19:46:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]