Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Zsúr
[ Merlin Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 16. hétfő    Mai névnap(ok): Edit, Eufémia a - a - a
Fiatal alkotók szemléje a jurányiban
nemes a cél
1 helyszínen, 4 napon keresztül, 8 programot kínál a TITÁNium Színházi Szemle. 2013. május 26-29. A zárónapon az is kiderül, ki az a 4 TITÁN, akik a jövő évadban bemutathatják a darabjukat 4 különböző helyszínen (Trafó, Átrium, Thália, Jurányi).

Az elnevezés is utal az esemény átfogó céljára és tematikájára: olyan fiatal színházi alkotóknak szeretnénk lehetőséget adni a hazai és nemzetközi megmutatkozásra, akik vagy nemrég végeztek valamely színművészeti egyetemen, vagy gyakorlatban foglalkoznak a színházzal, csoportot, műhelyeket vezetnek, önálló rendezéssel állnak elő, de még nem töltötték be a 35. életévüket és csak néhány éve léptek a pályára. A program ötletét az adta, hogy számos fiatal színházi alkotó (író, színész, rendező) keresett meg bennünket új produkciós tervével vagy éppen azzal, hogy az egyetemen készített vizsgabemutatójukon szeretnének tovább dolgozni, külső helyszínen előadást létrehozni. Ezt a sok fiatal energiát, „tenniakarást”, vágyat akarjuk egy helyre összpontosítani és egy úgynevezett seregszemlén értékként felmutatni. A 4 napos szemlére a FÜGE válogatott elsősorban olyan fiatal színházi alkotókat, akikkel az elmúlt években már dolgozott vagy dolgozni fog. A pályázat tulajdonképpen független a szemlétől, ez utóbbival inkább csak az volt a célunk, hogy kedvcsináló ízelítőt nyújtsunk a pályázók körének munkáiból.
A projekt ugyanakkor túlmutat a 4 napos szemlén, hiszen a célja egy alkotói pályázat kiírása és annak propagálása. A TITANium projekt keretében a beérkezett pályázatok közül 4 produkció valósulhat meg anyagi és menedzsmenti támogatással a 2013/2014-es színházi évadban az alábbi helyszíneken:

• Átrium Film-Színház
• Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
• Thália Színház
• TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza

Az évad során bemutatott előadások rendezői közül kerül ki az Év Titánja fődíj várományosa, aki fő támogatónk, a MasterCard felajánlásának köszönhetően pénzjutalomban is részesül.

 
Május 26. 15.00

Radnai Márk: KUTYASZORÍTÓBBAN

Quentin Tarantino Kutyaszorítóban c. filmje alapján a 011-es csoport előadása. Az előadás hat fiatal budapesti srác története, akik nem ismerik egymást. Azt tervezik, hogy Andy Vajna születésnapi partyján kirabolják a producer házát, és a filmtámogatási pénzzel elmenekülve új életet kezdenek egy másik országban. Az akciót az egyik fiú apja szervezi, aki álneveket ad a fiúknak: Fehér, Szőke, Narancs... A tervek szerint a rablás után egyenesen egy raktárba hajtanak, hogy szétosszák a pénzt.

Szereplők:
Kovács Ádám, Rusznák András, Klem Viktor, Rada Bálint, Simon Zoltán, Kovács Gergely, Király Dániel, Fehér Benő, Borbély Alexandra, Pálos Hanna, Anger Zsolt

Rendező: Radnai Márk

 
Május 26. 15.30, 18.30:

Stereo Akt – ARTUS / Boross Martin: PROMENÁD - VÁROSI SORSTURIZMUS

ELŐBEMUTATÓ: a Jurányi elől indul a busz

A városban egy turistabusz cirkál, ami más, mint a többi. A fedélzetén sorsturisták ülnek. A nézők egy színházi utazás keretében, a buszról követik a valóság-díszletben játszódó történetet. A Promenád busz utasait úgy kalauzoljuk végig a fikció világában, térben és időben, akár egy idegenvezető az utasait a városi látványosságok során. Jelenetek tárulnak elénk, mintha egy mozifilm pergő képei elevenednének meg. Minden előadás más és más. Az előadás zenéjét, és szövegeit élőben szerkesztjük a busz fedélzetéről. A történet egyes elemei, de még a helyszín is változhat.

Előadók:
Debreczeni Márton, Gold Bea, Julia Jakubowska, Kocsis Gábor, Nagy Csilla, Téri Gáspár, Tucker András, Vadas Zsófia Tamara, Virág Melinda
Rendező: Boross Martin

 
Május 26. 20.00

SZFE / Soós Attila: Franz Kafka kisregényéből: A KASTÉLY első rész

Soós Attila, a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező - fizikai színházi koreográfus-rendező szakának negyedéves növendéke. Idei félévi rendezővizsgája Franz Kafka A kastély című kisregényének színpadi adaptációja.

Igazi alkalom a kétségbeesésre, amikor Józef K nem véletlenségből áll az éjszaka közepén egy számára teljesen ismeretlen falu főterén a megbízói levelével, hogy földmérői munkára jelentkezzen. Eltévedt? Elkésett? Kinek a megbízásából érkezett? Két dolgot lehet tudni róla: idegen és dolgozni jött. A földmérői állásról szóló írásos dokumentum, amin a grófi pecsét szerepel, a falusi irattárban elveszett. Hogyan tudja Józef K igazolni, hogy a gróf hívatta ide? Képes-e kinyomozni Józef K az életével játszó hivatali vétséget? Józef K érintkezései csupán látszólagosak, mégis valódinak véli őket? Egyetlen esélye marad: eljutni a kastélyba, hogy tisztázza helyzetét. Józef K vágya, hogy letelepedjen és dolgozzon, olyan küzdelem elé állítja, amitől eddigi élete visszavonhatatlanul megváltozik.

Szereplők:
Fehér László e.h., Hay Anna, Stork Natasa, Nagy Mari, Pallag Márton e.h., Viktor Balázs e.h., Nagy Dániel Viktor e.h., Horkay Barnabás e.h., Székely Rozi, Gyöngy Zsuzsa e.h., Bárnai Péter e.h.
Adaptáció: Soós Attila e.h. és Fekete Ádám e.h.
Rendező: Soós Attila e.h.

 
Május 27. 19.00
Katona József Színház

Manna / Erdeős Anna: David Greig-Gordon McIntyre: SZENTIVÁNÉJ

Mindketten 35 évesek, egyedülállók, és kicsit zűrösek. Lehet, hogy ideje lenne változtatni az életükön. Találkoznak. David Greig 2009-ben írt Szentivánéj című művének két szereplője Pelsőczy Réka és Kocsis Gergely. A darab rendezője az idei évben az SZFÉ-n végző Erdeős Anna.

fordította: Markó Róbert
dalszövegek: Milesz Anna Sára

Helena – Pelsőczy Réka Bob – Kocsis Gergely

Díszlet: Taksás Mihály
Jelmez, báb: Tihanyi Ildi
Grafika: Horváth Eszter
Zenei munkatárs: Szemenyei János
Mozgás: Biczók Anna
Rendezőasszisztens: Gerlóczi Judit
Produkciós vezető: Gáspár Anna

 
Május 29. 20.30:

A TITANium pályázat eredményhirdetése

( Fot? Pereszlényi Erika, Téri Gáspár )
[ kl ] 2013-05-24 06:58:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]