Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Vízkereszt vagy bánom is vagy amit akartok vagy...
[ Örkény Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 23. hétfő    Mai névnap(ok): Tekla, Telma a - a - a
Hevesi Sándor 140 éve született
Ha nem Magyarország szűkös viszonyai közé születik, világhíresség lett volna, nagyobb minden addig ismert szakmabeli nagyságnál. Az idő kijelölte Hevesi Sándor helyét; XX. század első három évtizedének magyar színházát az ő neve jegyzi. Életének rövid, de annál fényesebb közjátéka: a Thália Társaság, amely 1904-től 1908-ig működik, amelynek egyik alapítója, és szellemi vezetője is egyben.

"...Mint a legtöbb gyereknek, olyan szenvedélyemmé vált a színház, hogy csináltam egyet magamnak. Színpadot, bábukat, jelmezeket, szöveget, játékot, mindent magam produkáltam. Kis gimnazista koromban Kisfaludy Károly volt a kedvenc íróm, akinek vígjátékait majdnem betéve tudtam. Tizennégy éves koromban olvastam először Shakespeare-t, Rómeót és Júliát, tizenhat éves koromban nagy családi jelenetem volt az apámmal, mert évzáró vizsga előtt állottam, és mindenáron Nórát akartam látni a Nagyszálló színpadán. És vizsgák előtt a kertben, ahol illatoztak a rózsák és szerelmes kacagás hallatszott a lugasból, én elfúló lélegzettel olvastam a "Kísértetek"-et, amelyet akkor a jövő zenéjének éreztem, olyan öreg voltam akkor, és amelyet most a múlt dalának érzek, olyan fiatal lettem azóta.
Hogy miért öregedtem meg olyan korán s miért lettem fiatal olyan későn: annak igen egyszerű a magyarázata. Tizenöt éves koromban én is fiatal voltam, sőt ráléptem a legfiatalabb pályára: titkos drámaíró lettem. Eszeveszett gyorsasággal írtam egymás után a színdarabokat, de már tizenkilenc éves koromban észbe kaptam, pedig akkor egy vígjátékomat a Garai-pályázaton elismerésben részesítették. Annyira belemerültem a drámairodalom tanulmányozásába, olyan szenvedélyesen olvastam a nagy drámaírókat és a nagy teoretikusokat, hogy minden bátorságomat elveszítettem. Rájöttem arra, hogy tanulnom kell, mielőtt drámát írhatok. Így lett belőlem kritikus. És így lettem öreg. Húsz évvel ezelőtt megjelent az első munkám "A dráma és színpad" (1901), amelyet Rákosi Jenő tekintélyes szava kiemelt a mindennapi termelésből s mindenkinek figyelmébe ajánlott."

 
"Tizenhét éves koromban leérettségiztem, s még nem töltöttem be a 18. életévemet, amikor a "Magyar Szemle" című hetilap hasábjain megkezdtem irodalmi működésemet mint színházi kritikus. Szegény apám, aki mint tanár, író és újságíró érthető ellenszenvvel viseltetett e hármas egység minden egyes eleme iránt, bankigazgatót, szóval gazdag embert akart belőlem nevelni, ami oly kevéssé sikerült neki, hogy elvégeztem a jogot és a filozófiát, s éppúgy tanár, író és újságíró lettem, mint ő maga. Némi vigasztalást vont ki abból a "szerencsés", rám nézve ellenben igen kellemetlen fogyatkozásomból, hogy raccsolok, mert szilárd meggyőződése volt, hogy e raccsolás nélkül megszöktem volna hazulról s beálltam volna egy vándorszínész-truppba, akár színlaphordónak, olyan viharos szenvedélyem volt a színház már ötéves korom óta. Emlékszem, egyszer apám éppen azon kapott rajta, hogy uszályos ruhát varrtam valamelyik bábszínházi primadonnám számára, mire ő anyámhoz fordulva keserűen jegyezte meg: - Nem értem én ezt a gyereket! Mi lesz belőle, szabó? Ez vagy varr, vagy olvas...!
Hatéves koromban láttam Blahánét, tizenkét éves koromban hallottam Strakoscht és Lewinskyt mint előadóművészeket, tizenhat éves voltam, amikor Barbi Alice énekelt Kanizsán, s azon az estén az ő Schubert- és Schumann-dalain keresztül egyszer és mindenkorra rájöttem, hogy mi az előadó-művészet.
Ámbár a szőkék voltak az ideáljaim, beleszerettem Barbi Alice fekete szemeibe, villogó fogsorába, még sötét-sárga uszályos plüssruhája sem tudott kiábrándítani - még hajnali álmomból is felriadtam és zokogtam, amikor eszembe jutott, hogyan énekelte az "Armer Peters" harmadik strófáját, amelyre még ma is, majdnem ötven év után is úgy emlékszem, mint egy szépséges élményre, mely nem az agyvelőben raktározódik el, hanem a léleknek valami biztos, rejtett szögletében, s néha minden ok nélkül, nem mint halvány emlék bukkan fel az emberben, hanem mint forró, fényes könnycsepp a szemben. ...és közben folyton kritizáltam és újból öregedtem. Elvégeztem a jogot, elvégeztem a filozófiát, újságíróskodtam, nevelősködtem, belekóstoltam a tanárságba is, míg 1902-hen Beöthy László arra a meggyőződésre nem jutott, hogy mint rendezőnek a Nemzeti Színházban volna a helyem. Ezzel megkezdődött az életem második periódusa, amelynek talán leglényegesebb epizódja a Thália Társaságom három esztendeje."

"...a színházhoz tulajdonképpen kerülő úton jutottam el. Amikor 1900-ban Beöthy László váratlanul színigazgató lett, már annyi kritikámmal ostromoltam volt hiába a Nemzeti Színház szétesett Shakespeare-előadásait, hogy egy meglehetős szokatlan lépésre határoztam el magamat. Egy - terjedelmére nézve mindenesetre - hatalmas Shakespeare-memorandumot küldtem Beöthynek s apróra kifejtettem előtte, mit kellene csinálni Shakespeare-rel és a többi klasszikussal. Beöthyt érdekelte a dolog és megbízott, készítsem el "Antonius és Kleopátra" és "Cymbeline" rendezőpéldányait, persze részletesen kidolgozva a saját elképzeléseim szerint. A munka elkészült, s Beöthy egy héttel később magához hívatott. - Amit csinált, kitűnő -, csakhogy ez csak írott malaszt, ezzel nem megyünk semmire. Magának nem papíroson, hanem a színpadon kell dolgoznia, ott a helye. Jöjjön be holnap s írja alá a szerződést, amely január elsején lép életbe. Úgy megijedtem, hogy örülni se tudtam. Otthagyjam a tanári pályát, menjek el rendezőnek, amikor ezt még sohasem próbáltam. Egy félévi haladékot kértem és azt, hogy nyilvánosság előtt levizsgázhassak. 1902-ben a Várszínházban Janovits Jenő szegedi társulatával rendeztem Brieux "A métely" című darabját. Az előadás után Beöthy László a nyakamba borult, s aztán megszidott gyávaságomért. Így lettem rendező a Nemzeti Színházban 1902-ben..."

 
Hevesi odakerülése egy jól körvonalazható változást vindikál a Nemzeti Színház berkein belül. Nem is nagyon burkoltan nyilatkozza, hogy fel akarja robbantani a Paulay hagyományaira épült, de azóta már megkövesedetté váló Nemzeti Színházat, mert véleménye szerint az egykor oly nagyszerű színháznak a Nemzeti már csak árnyéka, ha a régi nagyok közül még ott vannak is néhányan és akadnak is kitűnő új tagok - nincs, aki összefogja és vezesse őket, és legfőképpen nincs összhang a társulatban, nincs egy akarat még a generációk között sem. Hevesi kapcsán hamarosan Hevesi-ügy lesz, amelyben az ifjú rendező különös és nyugtalanító dolgokat akar megvalósítani valóban. Azt állítja, hogy a színház elzárkózik az élettől, a színészek meg jószerével egymástól tanulnak, és apróbb fogások elleséséből építik fel szerepeiket. A nagyszerű játék helyett üres szavalássá fajul az előadás, amelyből kiszállt a lélek forrósága és közvetlensége. Egymástól különálló színészi alakításokat pedig egységbe kell foglalni, megtölteni emberi érzéssel, és összhangot teremtve a különféle színészi teljesítmények között, egy-egy darab keretei között mindezt, ami kiterebélyesedvén egy egységes, dinamikus Nemzeti Színházat alkot. Beöthy respektálja, és hagyja érvényesülni az ifjú színházi embert, miközben a tagság, különösen az idősebb generáció idegenkedve, de legfőképpen gyanakodva nézi az újító szellemű dilettánst, aztán egy kézlegyintéssel napirendre térnek felette, okvetetlenkedését nem veszik komolyan. Az álpátoszos szavalóktól és a protekciósoktól bőségesen hemzsegő társulat jelentős számú tagjai saját létünk ellen való támadásnak érzik Hevesi őszinte szókimondását. Látszólagos semmibe vevéssel, gúnyos lekicsinyléssel és elszánt, de még nem nyílt gyűlölettel élnek Hevesivel szemben, "a színház szent tradícióit támadó, a modernség maszlagától megszédült jöttment ellen". Panasz fogalmazódik meg Hevesi ellen végül, amely panasz a minisztérium illetékes osztályán landol. A dolog Hevesi-üggyé terebélyesedik, amely a Beöthy ellen induló támadások egyik társintézményévé válik, afféle mellékszállá, ám a minisztérium szintjén elsősorban a panaszokat személyi és gazdasági ügyi vonatkozásban vizsgálják, aztán amikor kiderül, hogy a dolog mélyén "csak holmi haszontalan művészeti vita van", nem törődnek tovább a "Hevesi-üggyel". Ejtik, és a színház hatáskörébe utalják megoldásképp.

 
Hevesi Sándor kezdeményezésére Bánóczy László, Benedek Marcell és Lukács György megalapítják a Thália Társaságot, amelynek Hevesin kívül Márkus László és Moly Tamás is rendezői lesznek. Benedek Marcell pontosabban így emlékezik vissza a kezdetekre: "1903 őszén vetette fel Lukács György egy modern színpad megalakításának a tervét, akkori elgondolása szerint a bécsi Dramatischer Vereinnek a mintájára. Bánóczy Lászlóval együtt hárman foglalkoztunk a tervvel, mely alighanem a többi diáktervek sorsára jut, ha kapcsolatba nem kerülünk Hevesi Sándorral, a Nemzeti Színház fiatal rendezőjével, aki elfogadtatta velünk a maga sokkal érettebb művészi elgondolásait, és akinek már akkor is jó csengésű neve módot adott nekünk arra, hogy társadalmi úton, egyesület alapításával, összegyűjtsük a magyar "szabad színház" szerény anyagi szükségleteit" - mondja tehát 30 évvel később, 1934-ben Benedek Marcell a "Századunk"-ban. Maga az alapötlet egy margitszigeti hajókiránduláson vetődik fel a három fiatal egyetemista, Bánóczy, Benedek és Lukács György fejében, amelyet ifjúi lelkesedéssel karol föl a Nemzeti Színház akkor némiképp háttérbe szorított játékmestere, Hevesi Sándor. 1904. április 20-án tartják meg a Thália Társaság alakuló közgyűlését, amelynek elnökéül végül is Bánóczy Lászlót választják meg, közülük a legfiatalabbat, mert senki sem kíván közszereplést vállalni, és jobb híján az akkor 20 esztendős Bánóczy mond határozott igent a felkérésre, bár sokakat megkeresnek, a tisztség betöltésére alkalmasabbat, de senki sem vállalja. Az elnök egyik feladata, hogy előteremtse a társaság működéséhez szükséges anyagi alapot. Az induláshoz négyezer korona szükséges, amelyet fáradtságot és időt nem kímélve a tagok gyűjtenek össze végül is.
A Thália Társaság jelmondatául ezt választják: "Igazság a drámaírásban, igazság a színjátszásban!"

1904 és 1908 decemberéig, a csonka évadig 142 előadást tartanak, 27 szerző 35 művét előadva. 15 egész estés, azaz többfelvonásos darab kerül bemutatásra, és 20 egyfelvonásos mű. Magyar szerzőtől öt premier van ez időben, amely közül Lengyel Menyhért darabja az egyetlen háromfelvonásos bemutató. Legtöbbet Hejermans "Remény" című drámáját adják 25 előadásban, Hebbel "Mária Magdolna" című drámáját pedig 22 előadásban. Számos egyszer játszott darab is kerül az előadások közé, mint például Ibsen "Solness építőmester"-e, vagy Mende Béla és Kassowitz Bruno művei. 46 vidéki előadást tartanak 12 városban. Az előadások túlnyomó részét Hevesi Sándor, a Thália művészeti igazgatója és rendezője jegyzi, helyesebben szólva nem jegyzi, merthogy nem szerepelteti magát a címlapokon. A Tháliának minden statisztikai adatot félretéve nagy sikere van. A színházi ínyencek és a haladó gondolkodású szakmabeliek elragadtatva magasztalják Hevesit, az ellenzői pedig a kudarc, a bukás kapcsán meg aztán annál inkább ócsárolják és gúnyolják, iparkodva nevetségessé tenni a "Révai utcai moderneket". A Tháliát nem tiltják be, Hevesit nem bocsátják el se fegyelmivel, se anélkül, ráadásul az is bebizonyosodik, hogy Hevesi a rendezéseit névtelenül és javadalmazás nélkül, ingyen végzi a Tháliában. Semmilyen kifogás nem emelhető tehát fel ellene. Hevesinek azonban a színházbeli támadásokból elege lesz, annak ellenére is, hogy folyvást az ő javát szolgálóan végződnek az események, de a szeretethiányos helyen, az öregek gyűlöletének kereszttüzében nem kíván és nem is tud élni. Ekkor kapva kap az alkalmon, és a Népszínház-Vígoperának lesz a főrendezője. Ez az új vállalkozás azonban nem életképes. A sikerek ellenére pénzügyi csőd. Egy évad leforgása alatt ugyan Hevesi nevéhez fűződik néhány nagy sikerű és újszerű rendezés, de az évad végén megszűnik a Népszínház-Vígopera, helyére, vagyis a Népszínház épületébe beköltözik a Nemzeti Színház, amely intézmény a metróépítkezésekig ezen a helyen marad. A változások a Nemzeti Színház vezérkarát is érintik, hisz az új igazgató, az eddigi főrendező, Tóth Imre lesz, akinek első dolga Hevesit visszaszerződtetni a Nemzeti Színházhoz. Ekkortól fogva számíthatjuk Hevesit beérkezett rendezőnek, mert ettől az időponttól fogva következik el Hevesi Sándor hosszúra nyúló aranykorszaka.

 
Hevesi - mint mondják - nem egy hódító jelenség. Kiterjedt, hatalmas baráti köre van, de bizalmas barátai nincsenek, az egyetlent, Ódry Árpádot leszámítva. Nőkhöz fűződő kapcsolatai is eléggé szerencsétlenül alakulnak. Az 1912-es év körül kölcsönös szerelem alakul ki egy nálánál némiképp idősebb színésznő és közte. Afféle viharos, nagy szerelem. Ám a boldogság nem tart sokáig, mert a hölgy (aki elvált asszony két gyermekkel) megbetegszik, és az orvosok elárulják azt is, hogy menthetetlen. Haláláig ápolja, hűséggel. Egyedül Ódry tudja ezt a titkot róla, és ez az a szál, ami kapcsán Ódryhoz egy életre szóló barátság köti. Ódry vigasztalja és tartja benne a lelket, amikor a tragédia bekövetkezik. Hevesi élete végéig gondoskodik a hölgy két gyermekéről éppúgy, mint Ódry halála után Ódry leányáról.
Később, közvetlen katonai bevonulása előtt megházasodik, egy finom és bájos özvegyet - bizonyos Országh Magdát - vesz el feleségül, akinek első házasságából egy fiúgyermeke van már addigra. Mindenki csodálkozik ezen a házasságon, mert Magda civil, nem színházi ember, és Hevesi elfoglaltságát ismerve senki sem tudja, miképp alakulhatott úgy Hevesi élete, hogy egyáltalán megismerkedhessen egy nem színházi emberrel, ráadásul, hogy abból házasság is legyen. Később meséli el Hevesiné, hogy egy neves operaénekesnő ötórai teáján ismerkedtek meg. Ott mutatták be neki mint főrendezőt, aki az első pillanattól fogva tágítani sem akart Magda mellől. A kapcsolat hamar elmélyül, Hevesi Sándor agglegényből férj lesz, mégpedig nagyon jó férj. A házassága minden korábbi balsikerű próbálkozása ellenére is kitűnő lesz, és sokan ennek a házasságnak tudják be, hogy Hevesi otthon ülővé válik, színházában - a korábbihoz képest - félgőzzel dolgozó ember, akinek a felszabaduló szellemi energiáit sikerül az elméleti kutatások irányába terelni, és erre az időre tehető, hogy Hevesi elkészíti egyik legnagyobb nemzetközi sikerét is biztosító munkáját "Az igazi Shakespeare" címmel.

Egy nap azután változás áll be a kultusztárca élén, amelynek következtében kinevezik Bánffy Miklós grófot az állami színházak kormánybiztosává. Bánffy első intézkedéseinek egyikeként kikéri a színháztól Hevesi Sándort, és kinevezi az Operaház főrendezőjének. Mint mondják, Hevesit nem nagyon kell kapacitálni, és Bánffy nem is számít rosszul, mert Hevesinek igen hamar sikerül kiragadnia régi tespedéséből az Operaházat, friss és új játékstílust belevinnie. Egy-egy rendezéséről sokáig beszélnek még. Természetesen itt, az Operaházban is sikerül hamar "belefutnia" abba a körbe, akik a régi sablonokba kapaszkodva ellenzik a változásokat, hasonlóan a Nemzeti Színházban lezajló szituációkhoz. Hevesi azonban már némi rutinnal kezeli ezt a dolgot. Ám rövid idő áll rendelkezésére bármire is, mert a történelem minden jól felépített színházi elgondolását kettévágja. Kitör az I. világháború, amiről akkoriban nemigen lehet tudni azt, hogy első, de még azt se nagyon eleinte, hogy világ... csak, hogy háború.

A háború kitörése okán - hazafias példamutatástól vezéreltetve - gróf Bánffy Miklós kormánybiztos lemond, beáll katonának, hogy - mint mondja - "tudását a haza szolgálatába állítsa", és rövidesen Hevesi Sándornak is be kell vonulnia a hadseregbe mint tartalékos gyalogos tiszt. Mielőtt kiindulna a frontra, és mielőtt még ő is hősiesen megállná a helyét a lövészárkokban, a színházak újból megnyílnak Budapesten.
Bánffy kormánybiztos lemondását követően az Operaház berkein belül kialakuló változások egyértelművé teszik Hevesi számára, hogy oda visszatérnie lehetetlen. Ekkor Tóth Imre, a Nemzeti Színház direktora fogalmaz keresetet a minisztérium felé, és - mint a Nemzeti Színháznál nélkülözhetetlen személyt - katonai szolgálatai további teljesítése alól felmentik. Így kerül vissza a háború alatt, közel egyesztendős katonaság után Hevesi Sándor a Nemzeti Színházhoz, ahol ez idő alatt azért komoly művészi munkáról nem lehet szó a heti három engedélyezett előadás keretein belül. Premier megtartására is igen korlátozott lehetőség van, elsősorban reprízek, felújítások kerülnek előtérbe.
A háború befejezését követően Tóth Imrét Ambrus váltja fel az igazgatói székben, amely Hevesire nézve annyi változást eredményez, hogy Ambrus inkább a műsor irodalmi jellégére figyel elsősorban, és bizonyos darabokat, színészeket favorizál, másokat, szerzőket és színészeket pedig értelemszerűen háttérbe helyez. A kiválasztott darabok tekintetében viszont teljesen szabadkezet biztosít Hevesinek, aki így az elméleti munkásságát folyamatosan tudja átültetni és kipróbálni a valóságban is, természetesen mindig a józanság határain belül maradva. Ettől lesz igen értékes és érdekes ez az alkotói szakasza.

Emléktábla a Magyar Színház falán, a Hevesi Sándor téren
 
Lassan ötvenesztendős, amikor kinevezik a Nemzeti Színház igazgatójának. Akkor sem volt a Nemzet első színházát igazgatni egyszerű dolog, talán ma sem az. Nehéz és küzdelmes hivatal ez, hisz a hivatalos körök gyakorta illetéktelen beavatkozási kísérletei vagy épp "nem kísérletei" keservessé teszik a munkát. Hevesi Sándornak az első esztendőkben azonban szerencséje van az igazgatást illetően, mert anyagi vonatkozásban rendben mennek az ügyek, így a hivatal nem avatkozik a színház életébe, és talán ennek is köszönhetően a Nemzeti Színház egyik fénykorát éli. Játékrendje és előadásai a legmagasabb színvonalon állnak, ráadásul ez párosul a közönségsikerrel is, amely folytán a nézőtér mindig tele. A közönség szeretete övezi a színházat és színészeit egyaránt, ráadásul a szakmai kritika is magasztalja az előadásokat.
Igazgatásának tíz esztendeje alatt - 1922-től 1932-ig - Hevesinek, mint mondják, sokan "forgószélhon kellett megállnia a helyét", a rosszhiszemű gáncsoskodás élete fogytáig kíséri, bár hozzá kell tenni, hogy az elismerést és a tisztelők népes táborát - természetesen - életében sem nélkülözi. Kényszerű megalkuvásait azonban nehéz posztján aligha kerülheti el, merész színpadi újításai, színi kultúrát terjesztő küldetéstudata jószerivel a maga érdeme. "Amit Shakespeare álmodott", azt Hevesi tudós felkészültséggel és a művész érzékenységével fejteti meg. Tíz év alatt hat ciklust szentel neki, melyek végig telt házakat vonzanak. A Londoni Egyetem, majd a Shakespeare Társaság vendégeként óriási hallgatóság figyeli szavát, amint a nemzeti klasszikusunkká lett brit drámaköltő hazai kultuszát ismerteti. Egy budapesti színházi élményeiről beszámoló angol író 1925-ben így fohászkodik: "Milyen magasra tudnánk mi repülni, ha csak egy Hevesink lenne Londonban!" - nekünk akkor volt. Mint igazgató új magyar drámaírók sorát hozza a Nemzeti Színházhoz, és a régieket is újabb drámák megírására sarkallja. Csathó Kálmán, Móricz Zsigmond, Zilahy Lajos nagy sikereket arat egy-egy premierjük kapcsán. Herczeg Ferenc sok régebbi művét felújítja, és újak megírására ösztönzi a szerzőt. Személyes felfedezettje a később szcenáriumíróként is világhírt szerzett Lengyel Menyhért.

Eléri, hogy a Nemzetinek legyen kamaraszínháza. Ebben a kamaraszínházban olyan darabokat adat elő, amely minden szempontból kis személyzetet igényel, a színvonalból azonban nem enged, sőt igen magasra emeli a mércét. A minisztérium felől folyvást támadások érik ezzel a kamaraszínházzal kapcsolatosan, mert szerintük két színház többe kerül, mint egy. Hevesi több hullámban is védekezik, érvel a színház fennmaradása végett, és végül győz. Hosszan tudja csak bebizonyítani, hogy a kis előadások miatti jövedelemcsökkenés egyenes következményeként nagy színészektől is meg kéne szabadulni, és ennek költsége közelében sincs egy személyzettel fenntartott két színház költségeihez képest, nem beszélve az erkölcsi sikerekről, amelyeket ezekben az években szerezhet a minisztérium a kamaraszínház kapcsán. Különös figyelemmel van tehát Hevesi a kamaraszínház ügyében és többnyire biztosra megy, Bayor Gizi és más nagyságok folyamatos szerepeltetésével ezen a helyen. A kamaraszínház és Bayor neve lassan egybeforr, a kritika és a közönség egybehangzó támogatásával párhuzamosan. Az átélt izgalmak és átlagon felüli idegeskedés meghozza a maga "gyümölcsét", Hevesinél cukorbetegséget diagnosztizálnak az orvosok. A szigorú diétával azonban kevéssé törődik.
Hevesi hibája, hogy a tehetségtelen színészeket, rendezőket nem respektálja. Nagyon nem respektálja, sőt, ezt gyakran nyíltan is szemükbe mondja, ráadásul érezteti is nézeteit, a szereposztásokkal is üzenve - többnyire háttérszerepet szánva a színészeknek, vagy kiegészítő feladatot adván számukra. Ez a szemlélete, hogy finoman fogalmazzuk, koránt sem diplomatikus egy igazgató részéről, még ha emberileg talán mélyen egyet is értünk vele. Hevesi idővel ezekből a személyekből adódóan, hozzászámítva a korábbi, a rendezői időszakából való megsértődötteket, számos ellenséget szerez magának, akik erejét talán túlságosan is lebecsüli, de mindenesetre számításon kívül hagyja. Nos, egy ilyen középszerű és a színházi dekonjunktúra idején kényszerűségből elbocsátott sértett fél a színpadi teljesítményét meghaladó bosszúállóként válik nevezetessé Hevesi esetében. Egy sok évvel korábbi munka kapcsán iratokat szerez be, amelyeket fénymásolás híján lefotóztat, és egy parlamenti interpellációt tud belőle kreálni az a jobboldali képviselő, akinek mindezt "vádiratszerűen" átadja. A képviselő esetében kellő motiváció lehet Hevesi izraelita vallása - tegyük hozzá, ekkor már kezd piros posztó lenni egyes körök képviselői számára -, de mindez nyíltan nem kerül elő, hanem egyszerű szerzői jogdíj elsikkasztása gyanújába keverik a "tények" birtokában Hevesit, a nemzet első színházának nagy hatalmú igazgatóját a Parlamentben főnöke, a kultuszminiszter előtt, úgy, hogy a megvádolt jószerével még védekezni se tud.

 
Az újabb támadást Hevesi ellen a jobboldal már alaposan kidolgozza a harmincas évek elején, és egy belső embert használ fel erre a célra, aki egyszerűen kilopja az iratokat a színházból, lefotóztatja, másolatokat készíttetve róluk, de ez a személy bosszúvágytól fűtve, folyvást minden téren bizonyítékokat keres és kutat. Alapvetően a probléma egy dramatizált Dickens-novella színpadra állítása körül robban ki, amelynek próbái igazából még 1926-ban kezdődtek meg. A Nemzeti Színház egyik alkalmazottja - anyai ágon félig angol származású Hajduska Algernon nevű, ám a színházi körökben Hajdú László néven ismeretes színész tagja és rendezője - kényszerű elbocsátását követően, amit ő sérelmesnek tart, kisstílű bosszúhadjáratot indít volt főnöke, Hevesi ellen. Tudni való, hogy ez az Algernon akkoriban nősült, és a színház szigorú nyugdíjszabályzata szerint a házasfeleknek legalább két esztendőt kell úgy eltölteni házasságban egymással, hogy ez idő alatt a másik fél tagja a színháznak. Csak ezt követően jár az özvegyi nyugdíj az elhunyt után. Már ha időközben elhunyttá válik. A hosszú ideje itt dolgozó Hajduska akkor nősült, és ezért kérte az igazgatót, Hevesi Sándort, hogy még hadd maradjon alkalmazásban, hogy esetleges halálát követően feleségének járhasson az a bizonyos nyugellátás. Hevesi ridegen elutasítja, mondván, ha már, sajnos, döntenie kellett ebben az ügyben anyagi megszorítások okán, és ugyan nem szívesen, de el kell bocsátani Hajdú urat, akkor azt fogadja ő el, ne hivatkozzék holmi nyugdíjra. Egyébiránt Hajdú átlagos színész, korrekt, megbízható munkatárs, egyben ugyancsak ő a háttérben zajló és a házon belüli intrikák egyik kiinduló gócpontja, így amikor meg kell válnia Hevesinek tőle, mert felterjesztették neki elbocsátásra Hajdú urat, nem ejt bensőséges könnyeket érte. Hajdú úr afféle ember, aki mindig tudja, kinek mit csepegtessen elejtett mondatok, szavak kiemelésével, hogy akinek szánja ezeket a mondatokat, az kellőképpen bosszankodjék. "Azt hallottam rólad..., meg: "úgy mondják..." Hajdú Algernon ugyanakkor nagyon sérelmesnek veszi, hogy ennyi esztendei szolgálat után ezt a lehetőséget nem kapja meg direktorától. Bosszút esküszik. Elővesz emlékeiből egy majd öt évvel korábbi történetet, amely - úgymond - akkor már "szöget ütött a fejébe", de még ezzel a szöggel azért persze várt öt esztendőt.

Vaskos paksamétát állítanak össze Hevesi ellen, amelyben a "gyászos dramaturgiai mérlegtől" fogva sok, jobbára művészetszemléleti kifogás, valamint igazgatói szerepének lejáratása, megkérdőjelezése áll. A vizsgálat tehát megindul, ahová beidézik Hevesit. Kihallgatása két napig tart. Az első nap 31 vádpontot vesznek sorra. A második nap ennél jóval többet, de akkor már ömlesztve, nem szedve külön pontokba.
Vádpont ellene többek közt, hogy a Nemzeti Színház ő általa szerződetett vezetői gárdáját "neves íróink súlyos kritikával illették". Vádpont, hogy Csathó Kálmánt visszaszerződteti főrendezőnek, aki a színház egyik ugyan "legtechnikásabb rendezője volt", de adott esetben visszaszerződtetése "művészileg indokolatlan". Személyi kérdések is vádpontként kerülnek elő. Csathón kívül Ódry és Voinovich neve is előkerül, és most először Galamb Sándoré is. Könnyelmű gazdálkodással vádolva kifogást emelnek Bayor Gizi "túlságosan magas" díjazása ellen. Vádpont tehát, hogy Bayor Gizi miért kiemelt "sztár", és miért kap ennek megfelelő gázsit. A vádkomplexum legkiemeltebben kezelt részévé lesz azonban Hevesi mellékkeresete és nemzetietlensége. Nemzetietlen azzal, hogy egyebek közt G. B. Shaw-darabok kerülnek műsorba, de egyébiránt ez a vádpont inkább hangulatkeltésre és egyfajta, akkoriban divatos, ki nem mondott antiszemitizmus sejtetésére alkalmas.
A kormány az ügyben egyébként foglalhatna úgy is állást, hogy Hevesi egy év múlva, 1933-ban lejáró szerződését nem hosszabbítja meg, és punktum. Hevesi is visszavonulhatna önként, hiszen világosan láthatóvá válik, ügye elveszett. Mind a kultuszminiszter, mind a kormány, élén a kormányzóval nem támogatja tovább őt. Sőt... Ám egyik fél sem látja a fától az erdőt. Mindenki a saját vélt és valós sérelmeivel van elfoglalva, és így tovább gomolyog még évek múlva is a "Hevesi-ügy", folyvást méltatlan helyzetbe hozva színjátszásunk egyik legkitűnőbb alakját.
Ám a vizsgálat későbbi szakaszában személyeskedésig is elmenő kérdéskör kerül terítékre, amely intimitása okán nyíltan a sajtóban nem tárgyalható, és amely vádpontot Turchányi képviselő úr úgy fogalmaz: "a Nemzeti Színház erkölcsi levegője", amely miatt, mint mondja, "pirulnia kell". Minthogy alapvetően Hevesi hivatali munkájában nem találni kivetnivalót, magánszférájában kezdenek kutakodni, és homályos célzás történik a színház egy-két tagjának homoszexuális beállítottságára, sőt némely államférfiakra is. A koronatanú ez esetben Hajdú úr, akinek vallomására és feljegyzéseire alapozódnak az ez irányú vádak. Hajdú úr egyébként büfében gyűjtött, és hallomásokon alapuló "hazafias jelentéseit" senki sem vonja a vizsgálat során kétségbe, kész tényként fogadják mindazt, amit az informátor (Hajdú úr) a főkapitányság Czár nevű detektívjének vagy tucatnyi találkozás alkalmával gátlástalanul elmesél, afféle kabátlopási ügyet kreálva belőle. Amikor többek magánéletébe is alaposan belegyalogol a vizsgálóbizottság, elgázolva vele Hevesit kellő módon, akkor kerül elő a végső vizsgálati kérdéskör, amely jól láthatóan előre megadja az utolsó döfést. Ez Hevesi mellékjövedelmeinek a kérdésköre.

Egykori minisztere és támogatója, Klebersberg Kuno súlyos beteg, lemond, és halála megpecsételi Hevesi sorsát végleg. Miniszteri utódja szerint Hevesinek mennie kell, ám Karafiáth halogatja a döntést, tart a közvélemény túlreagálásától, amelynek már egyébként is lassan elege van a számára legkevésbé sem érthető támadáskomplexumból.
1932. október 1-jén hivatalba lép a Gömbös-kormány. A politikai élet átcsoportosulása nyomban nyilvánvaló lesz. Karafiáth szándékosan elhalasztott döntését a Hevesi-ügyben (hogy ne az ő nevéhez fűződjék...) már utódja, a korábbi Nemzeti Múzeum főigazgatóból lett kultuszminiszter, Hóman Bálint hozza meg. Hóman jegyzeteiben utólag sem kertel: "Hevesi elbocsátása", írja az aznapi jegyzetei közé, mint egyik napirendi pont.
Hevesi mellett azonban kiáll a nemzetközi szakma. Kitüntetések sorát kapja ekkor. A Francia Becsületrend lovagja lesz, és igen jelentős olasz kitüntetést is kap egyebek közt. Szabadságának lejártát követően pedig Hevesi a Magyar Színházhoz szerződik.

A vádak tehát szép lassan összeomlanak, s mindenki azt várja ezek után, hogy Hevesi fényes elégtételt fog kapni, de nem így történik. Még az angol Shakespeare Társaság Hevesi Sándort magasztaló nyilatkozata sem akadályozza meg feletteseit, hogy fel ne áldoznák az ő fejét a politika pillanatnyi érdekeiért. Tanúságképp: ma kevés képviselőt tudunk említeni az akkori magyar parlament tagjai közül, míg Hevesi neve ma is ragyog. A Nemzeti Színház új igazgatót kap Márkus László személyében.

Sírja a Kerepesi sírkertben
 
Attól fogva, hogy Hevesi a Nemzeti Színházat otthagyni kényszerül, a Magyar Színházban rendez. Néhány nagy siker teszi emlékezetessé ottani működését, amelyek közül különösen kiemelkedik "Az Úr katonái", a teljes "III. Richárd", és "A néma levente" rendezése. A szakma legjelentősebb munkájának és sikerének a "III. Richárd"-ot tartja. Utolsó bemutatójára 1939 áprilisában kerül sor. Heltai Jenő "Az ezerkettedik éjszaka" című művét rendezi.
Egészségi állapota kezd aggasztóvá válni, különösen felesége váratlan halála után. Összeköltözik ismét húgaival, akik igen nagy szeretettel gondoskodnak róla. Hevesi folyamatosan dolgozik, csakúgy, mint azelőtt. Ír, dramatizál, fordít, tanít, ez utóbbit igen szenvedélyesen, mert ezt hivatásának érzi, afféle küldetéstudata bontakozott ki a következő generáció kinevelése ügyében. A kedvenc kávéházi asztalánál ülve üdvözli például régi munkatársát, Rab Antalt (a N.Sz. főügyelője, a szerk.), és megköszöni, hogy nem kerüli el őt. Beletörődött, és ugyanakkor kicsit méltatlan a szituáció. Hevesi már ekkor munka közben is szokatlanul fáradékony, levert. Nem tudja magát túltenni a történteken.
A sajtó néhány nappal a második világháború kitörése után, 1939. szeptember 10-én ad hírt haláláról.

Hevesi Sándor saját életösszegzése

"1902 óta vagyok a Nemzeti Színházban, rendező, dramaturg, főrendező voltam. 1904-1907-ig mellékesen még a Thália majdnem valamennyi előadását beállítottam és rendeztem, 1902-1914-ig az Operaház helyettes igazgatója voltam, ...ahol Shakespeare és Ibsen helyett Mozartot és Verdit próbáltam a mai színházlátogató fölfogásába beilleszteni, ... s rendeztem és átrendeztem 22 operát és balettet. 1922-től kezdve 10 és fél éven át a Nemzeti Színház igazgatója is voltam, s megteremtettem a Kamaraszínházat. Írtam, átdolgoztam és fordítottam körülbelül 150 darabot, fordítottam 10 regényt és több mint ezer novellát, három nyelven írtam esszéket, elméleti könyvem 6, az eddig megjelent cikkeim száma meghaladja a 2000-et. Budapesten kívül előadásokat tartottam Bécsben és Londonban, persze németül és angolul, s budapesti premierjeim összevéve sem voltak olyan izgalmasak, mint első előadásom a Londoni Egyetemen, ahol a többi között másfél tucat egyetemi tanár ült velem szemben és én meg voltam győződve, hogy olyan fiaskót fogok vallani, amelyet nem lehet túlélni. Azóta nem volt részem hasonló izgalomban (a második előadásomon már úgy éreztem magamat, mintha pestieknek beszélnék magyarul) - aminthogy már 63. évemben járok -, nem is lesznek már ilyen kritikus perceim - írja négy esztendővel a halála előtt Hevesi, majd így folytatja. - A munka nem mindig nemesít, de a narkotikumok között mégis a legjobb, s nincs az az autó, amely úgy tudná nyelni az időt, mint a szellemi munka, amely jólesik. Szeretem az életet, de élni csak addig szeretnék, amíg jól érzem magamat az íróasztalom mellett."

Hevesi Sándor (eredeti neve: Hoffmann Sándor) (Nagykanizsa, 1873. május 3. – Budapest, 1939. szeptember 8.) magyar rendező, egyetemi tanár, dramaturg, kritikus, író, műfordító, színházigazgató.

Adatok:

1892 - 1906 - a "Magyar Szemle" belső munkatársa
1902 - Beöthy László rendezőnek szerződteti a Nemzeti Színházhoz
1904 - 1908 - a Thália Társaság alapítója, majd művészeti vezetője
1907 - 1908 - a Népszínház-Vígopera főrendezője, majd ismét a Nemzeti Színházban
1912 - 1914 - az Operaház főrendezője lesz
1914 - visszaszerződik a Nemzetibe:
1922 - 1932 - a Nemzeti Színház igazgatója
1923 - a Nemzeti Színház örökös tagjává választja.
1928 - a Kisfaludy Társaság tagja
1933-tól haláláig - a Magyar Színházban rendez
1927 - 1932 között - a SzAk-n színpadi rendezést tanít
1919 - 30-ban - az első rendezői tanfolyamot vezeti.

Források:
Németh Antal: Színészeti lexikon - Győző Andor kiadása, Bp., 1930.
Hevesi Sándor, Dickens és Hajdú László - Délibáb, 1933. január 28.
Hevesi Sándor: Egy napon születtem Shakespeare-rel... Színházi Élet, 1935. 43. sz.
Csathó Kálmán: Ilyennek láttam őket/ Hevesi Sándor - Magvető Kiadó, Bp., 1960.
Illés: Színészarcok a közelmúltból / Staud Géza: Hevesi Sándor - Gondolat, Bp. 1968.
Magyar Bálint: A Nemzeti Színház története a két világháború között - Szépirodalmi Könyvkiadó Bp., 1977.
A Nemzeti Színház 150 éve – Gondolat, Bp. 1987.
http://szineszkonyvtar.hu

[ Kadelka László ] 2013-05-02 15:10:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]