Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Ros Warby: Swift
[ Trafó ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. augusztus 24. szombat    Mai névnap(ok): Bertalan, Taksony a - a - a
Heltai Jenő - Naftalin
Heltai Jenő Naftalin című kacagtató és egyben tanulságos művét, április 5-én mutatják be a kecskeméti Katona József Színház Nagyszínpadán, az immár Kiváló Művész díjjal is kitüntetett Esztergályos Cecília vendégszereplésével. Díszlet- és jelmeztervező Tihanyi Ildikó, rendező Cseke Péter.

Heltai Jenő (Bp. 1871. 08. 11. – Bp. 1957. 09. 3.)
Már 14 éves korában publikálták verseit. Miután félbehagyta jogi tanulmányait, újságíróként dolgozott: a Magyar Hírlap, A Hét, aPesti Hírlap, majd a Pesti Napló munkatársa volt. Katonai pályára lépett; sokat utazott: élt Párizsban, Londonban, Bécsben,Berlinben, Isztambulban. Már 1900-ban titkárként dolgozott a Vígszínháznál, később, 1929-től a Belvárosi Színház, majd 1932–34-ben a Magyar Színház egyik igazgatója lett.
Dalszövegeket is írt: ő írta Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékához is a szövegeket. („Kék tó, tiszta tó…”) Nagy műveltségű, egyben kifinomultan könnyed, franciás lezserségű író volt. 1936-ban nagy sikerrel mutatták be a Magyar Színházban A néma levente című verses színpadi játékát, amelyet a jelenlegi Magyar Színház ma is műsorán tart. A mű – többek között – sajátos humorral ábrázolja Hunyadi Mátyást.

Heltai hangja időnként komor (mint például A 111-es című regényében), de sohasem lemondó. Más ünnepelt szerzők (így Molnár Ferenc) mellett rá is kiterjedtek a magyarországi zsidótörvények. 1945 után visszatért Magyarországra (időközben keresztény hitre tért). Élete vége felé még megérte az elismerést: műfordítói tevékenységéért a Francia Becsületrenddel tüntették ki, 1948-ban Kossuth-érdemrend (második osztály) elismerést kapott. APEN klub magyar elnökévé választották és végül, már nagybetegen, 1957-ben Kossuth-díjat kapott.
86 éves korában, 1957. szeptember 3-án hunyt el.

Forrás:wikipédia

- Bár Heltai Jenő színházi művei közül A néma levente a legismertebb, a maga nemében a Naftalin is kiváló alkotás. Megkedveltem ezt a történetet, amely a századfordulón - 1908-ban - íródott, mégis nagyon aktuális, ma is hű képet ad a világról – hangsúlyozta Cseke Péter színházigazgató, a darab rendezője. - Az előadásunk is ezt a korszakot idézi meg így talán erősebb lesz a görbe tükör, amelyet a szerző az elvesztett értékeknek, az erkölcsi tisztátalanságoknak, az emberi butaságnak állít. Amellett, a Naftalin egy nagyon szórakoztató, francia vígjátéki elemeken nyugvó darab. Számos jellem-, és helyzetkomikum gazdagítja. A mi előadásunk egyik érdekessége az lesz, hogy nem az eredeti Heltai-művet vettem alapul, hanem a Mohácsi-testvérek átiratát. Amikor ugyanis a Naftalin megrendezésére készültem, éreztem néhány dramaturgiai nehézséget Heltai Jenő színdarabjában. Mohácsi János és Mohácsi István változata helyenként már az abszurditásig csavarja a jeleneteket, így nagyon megtetszett ez a verzió, melynek felhasználására örömmel adtak nekem engedélyt. Természetesen kihagytam belőle azokat a jeleneteket, amelyek érezhetően egy másik színház társulatára lettek írva – ezeket nem lett volna értelme reprodukálni. Emellett egy kicsit lerövidítettem. Így született meg egy olyan kétrészes mű, amely véleményem szerint jól megáll a lábán, nagyon mulattató, de ugyanakkor elgondolkodtató is.

- Hogyan válik a szekrény a történet főszereplőjévé?

- Egy fiatal feleség, Terka megcsalja az urát, és hogy le ne bukjon, a szeretőjét egy naftalinszagú szekrénybe zárja. De akkor kezd igazán bonyolódni a történet, amikor a fiatalasszony édesapja ugyanabba a lakásba hozza fel a szerelmét, és a lányához hasonlóan ő is a szekrénybe zárja a hölgyet. A szekrényajtót hol Terka férje, hol édesanyja nyitogatja. Azután megérkeznek az új albérlők, és onnantól elszabadul a pokol…

- Az előadás egyik szerepében egy közkedvelt és elismert színészt láthatunk. Miért esett Esztergályos Cecíliára a választása?

- Cecília régi nagy kedvencem, és egyben személyes jó barátom. Régóta gondolkodtam azon, hogy milyen szereppel csábítsam Kecskemétre játszani. Korábban egy másik előadásunkba szerettem volna meghívni, de az a tervem meghiúsult. Kabóczáné, az albérlő szerepéről viszont úgy éreztem, hogy neki való. Kiváló művész, és egy igazi nagy bohóc – biztos vagyok benne, hogy a kecskeméti közönség is nagyon fogja szeretni ebben a szerepben – tette hozzá Cseke Péter. - Említette, hogy a keletkezése korában szeretné tartani a cselekményt, Milyen díszletet képzelt el hozzá?

- Tihanyi Ildikó díszlet és jelmeztervezővel egy századfordulós polgári lakás miliőjét teremtjük meg a korabeli divatot idéző bútorokkal, és egy jellegzetes szekrénnyel – hiszen a szekrény valóban főszereplője ennek a bohózatnak. A végére egy apró meglepetést is tartogatok a közönségnek a díszletelemeket illetően.
Jöjjenek el, és nézzék meg az április 5-ei bemutatón!

B.L.

 
 
 
 
 
 
 
 
HELTAI JENŐ

NAFTALIN
bohózat két részben, négy képben

szereplők

Dr. Szakolczay Bálint - Szikszai Rémusz
Terka, a felesége - Téby Zita
Laboda Péter - Csémy Balázs
Dr. Csapláros Károly - Dunai Tamás
Manci, a felesége - Sára Bernadette
Kabóczáné Pujka Julianna, született Jesze Mária - Esztergályos Cecília
Ilka - Krajcsi Nikolett e.h.
Milka - Dobó Enikő e.h.
Patkány Etus - Danyi Judit
Kapronczay Tamás - Farkas Ádám
Házmester - Kiss Jenő

Díszlet- és jelmeztervező: Tihanyi Ildikó
Dramaturg: Mohácsi István
Ügyelő: Berki Zoltán
Súgó: Arató Andrea
Rendezősszisztens: Frigyesi Tünde
Rendező: Cseke Péter

Bemutató: 2013. április 5-én, 19 órakor, a
Katona József Színházban.

( Fot? Walter Péter )
[ kl ] 2013-04-03 11:39:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]